Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-24 / 120. szám
M E G Y E I KÖR KÉP 5. OLDAL 2004. Május 24., hétfő Elismertek turisztikai adottságaink Azt, hogy a Tiszatónál mindig zajlik az élet, mi sem bizonyította jobban, mint hogy a szezonnyitó médiahajó kifutásának több, a parton horgász sem örült. A négy megyei közgyűlés képviseletében megjelent politikusok, turisztikai szakemberek első nyári útjának az időjárás viszont megkegyelmezett. TISZA-TÓ A vendégeket fogadó és köszöntő Szén József, Kisköre polgármestere örömmel mutatott a parti horgászokra, s annak a véleményének adott hangot, hogy ha a támogatások szintjén is a megérdemelt figyelmet kapná a tó és vonzáskörzete, akkor méltó vetélytársa lehetne a Balatonnak, s látványos turisztikai változások is bekövetkezhetnének. A turisztikáért felelős államtitkár, Pál Béla rövid összegzést adott a honi idegenforgalom helyzetéről. A statisztika szerint tavaly a belföldi turizmus nőtt, míg a külföldi látogatók száma enyhén csökkent, de ez - mondta - nem észlelhető a Tisza-tó vonzáskörzetében. Az idei első három hónapra vonatozó mérések viszont nagyon is kedvező jeleket mutatnak: mind a belföldi, mind a külföldi látogatók száma tizenkét százalékkal emelkedett a korábbi év jelzett időszakához képest. Oldódott a Balaton-Budapest központúság, s a vidéki vendéglátó helyek is érzik e kedvező folyamatot. Felkészültségünket annak tükrében látta jónak, hogy már a csatlakozás előtt is elsősorban az uniós országokból érkezett a vendégforgalom jelentős része, így e téren még jóval május elseje előtt is elfogadott volt a turisztikai ágazat. Az államtitkár az elkövetkezendő időszak jelentős pályázati lehetőségei között említette, hogy mintegy 20 milliárd forinttal bővülnek az uniós pályázati lehetőségek, s 2006-ig 8 müliárd forint honi támogatásra is számítani lehet. A térség ismeretében elsősorban a turisztikai vonzerő fejlesztésére szolgáló pályázatokat emelte ki, amelyekhez csupán 2,5-5 százalékos önrész szükséges, illetve a szolgáltatásfejlesztést célzó pályázatokat, amelyek főként a szálláskapacitás bővítését célozzák. Idegenforgalmunk nemzetközi jelentőségéről szólva megemlítette, hogy a Tisza-tó eddig 13 nagy nemzetközi kiállításon mutatkozott be, de az országra irányuló figyelem egyik jele az is, hogy október 14-15. között Brüsszel és Velence után Budapest ad otthont az uniós turisztikai fórumnak. Térkép e táj. A Tisza-tó Poroszlónál Ezt követően a négy megye közgyűlésének képviseletében megjelentek ismertették Tisza-tavi elképzeléseiket. Heves megye részéről Merczel Jözse/'alelnök összegezte a tó látogatottságát. Tavaly 20.650 szálláshelyet regisztráltak, ez 20 százalékkal több, mim az azt megelőző évben. A térséget 300 ezer vendég kereste fel 775 ezer éjszakára, s ebből könnyen kiszámítható, hogy az itt eltöltött idő még mindig rövid. A sokszor emlegetett programszervezésen túl - amiben az idén áttörés várható - fontos lenFOTÓ: PERL MÁRTON ne a termálvizek hasznosítása. A térség előrelépésének akadályai között említhető viszont a szennyvízhálózat elmaradottsága, a közutak rossz állapota vagy az ivóvíz minőségé javító beruházások elmaradása A szakmai előadások után Kiss László hajóskapitány hívta fel a figyelmet a tó természeti értékeire, majd a megjelentek kötetlen beszélgetésen adták át egymásnak a tapasztalataikat, ötleteiket és névjegykártyáikat. SZÚROM RITA Új zenei nevelési módszer Eger Lemaradhatunk Európától Balneológusok cserélték ki tapasztalataikat A Gárdonyi Géza Színházban ma délután fél 3-kor egyedi, új zenei nevelési módszert követő koncertre kerül sor a Nestlé- Filharmóniák sorozatban. A szép muzsikát kedvelő érdeklődők ezúttal hallgathatják meg a Budapesti Juventutis Szimfonikus Zenekart, valamint Gulyás Ferenc népzenészt. A műsorban fellép Pipis Zoltán, a megyeszékhelyi Farkas Ferenc Zeneiskola trombitása, továbbá Kozma György, az intézmény harsonása. A koncerten vendégként lép színpadra a NOX együttes. ■ Orgazdák Heves megye Ötezer doboz cigarettát foglaltak le a vámnyomozók Mezőkövesd és Andomoktálya térségében - kaptuk a hírt a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnokságától. A nyomozók a múlt hét végén két személyautóban találtak rá az ukrán zárjeggyel ellátott cigarettára, melynek feketepiaci értéke mintegy hárommillió forint - mondta Sípos Jenő szóvivő, aki hozzátette: négy személy ellen jövedéki orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. __■ K ét és fél napot töltöttek a hevesi megyeszékhelyen az első magyar-török balneológiái workshop résztvevői. A dr. Nagy Imre polgármester, Béla Pál politikai államtitkár, Korózs Lajos országgyűlési képviselő, valamint dr. Kovács József kórház-főigazgató védnöksége mellett megtartott rendezvény fő szakmai programja a szombati tudományos szimpózium volt. Eger A Park-Hotel Eger új konferenciaközpontjában zajló tudományos tanácskozás szünetében dr. Bender Tamás, a Magyar Balneológiái Egyesület, illetve a világszervezet elnöke, prof. M. Zeki Karagülle, a világszervezet alelnöke, valamint Korózs Lajos, a Parlament Egészségturisztikm Albizottságának elnöke tartott sajtótájékoztatót, s azt illusztrálta, hogy az egészségturizmusba fektetett minden száz egységnyi pénz további 170-et indukál, s ezen túl 75 egység munkajövedelmet is jelent. Minden létrehozott száz munkahely további 214-et teremt. Az egészségturizmushoz kapcsolódó gyógyvízkúra pedig azzal az előnnyel jár, hogy nem szezonfüggő, jellemzően több, mint tíznapos tartózkodási idővel jár, s a benne részt vevők 30-35 százalékkal többet költenek, mint az átlagturizmus résztvevői. Ezzel a kedvező aránnyal csak a vadász-, valamint a konferenciaturizmus versenyezhet Dr. Bender Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország kedvező gyógyvízi adottságai ellenére - az első hatban vagyunk a világon - a gyógyturizmus terén elhúzm látszanak mellettünk a jóval gyengébb paraméterekkel rendelkező euró pai országik Ennek elsődlegesen az az oka, hogy hatékony gyógy-idegenfoigalmat csak orvosi megalapozást követően lehet kiépíteni, ehhez viszont kutatásokra, a kutatásokhoz pedig pénzre van szükség. Töredék összegekbe kerül ugyan ez a tudományos munka, mint ami például a gyógyszer- iparban megszokott, ennek ellenére a támogatást eddig csak szavakban kapták meg, állami pénzt nem nagyon látott a szervezet. A balneológus világszervezet török alelnöke, prof. M. Zeki Karagülle beszámolt a workshop résztvevőinek a pénteki napon tett körútjáról, melynek során megismerkedhettek az egerszalóki hőforrással, a mátraderecskei Mofettával, illetve az egri Törökfürdővel. A hőforrás gyakorlatilag ugyanaz, csak „Mcsiben”, mint a török Pamukde - Eger testvérvárosának - fürdőhelye, a Mofetta újdonság volt számukra, az egri fürdőkomplexum munkájáA pénzhiány eredménye A tapasztalatok és a felmérések szerint egyre inkább a sokkal „gyengébb” gyógyvizekkel rendelkező Szlovénia, Ausztria, vagy akár Horvátország válik a nyugati országok gyógyturistáinak a célországává. ból pedig ők maguk is nagyon sokat tanultak, és csodálják is, hogy miként tudta a modem körülmények közé beépíteni az egri kórház ezt a gyönyörű műemlék létesítményt. A szombati nemzetközi tudományos szimpóziumon egyébként húsz előadást hallhattak a résztvevők török, cseh, lengyel, kanadai, román, német és természetesen magyar szakemberektől. ______________________________________sig P ÉCSI ISTVÁN Csakazértis riogatás # • Bizonyos kórok gyógyíthatatlannak tűnnek. Ilyen a csakazértis riogatás, a ^ mások kedélyének beteges borzolása. A SHHeSHH baj csak súlyosbodik, mivel minden szinten szinte járványszerűen terjeng, s mérgezi az amúgy sem rózsás közhangulatot. Akkor is, ha május hódító illatai bűvölnének el bennünket. Úgy tűnik, ezt egyesek nehezen viselik el, s minden tőlük telhetőt megtesznek a tavaszi hangulat következetes száműzéséért. Kedvelem a rádiós Szemlét, ezt a szombat esténként jelentkező heti- és havilap-, illetve folyóirat-ismertetést. Annál is inkább, mert tényekre alapozva arról győz meg mindenkit, hogy töprengő, helyes kiutat kereső ország vagyunk. Most kivételképp mégis megdöbbentettek, igazolván, hogy a ragály már ebben a körben is pusztít. Az egyik sajtóorgánumban - legalábbis ezt hallottuk - a hazai nyugdíjassorsot elemezték, s a jövő miatt aggódtak, keresve a megoldás módozatait. A szakemberek rémisztő ötletet emlegettek, méghozzá igen komolyan. Arra utaltak, hogy meg kellene adóztatni a nyugellátásokat, s az így „megspórolt” összegből kiegészíthetők lennének a nyomorgók. Mi tagadás: meghökkentem. Nem vitatom, hogy léteznek efféle agyszülemények, de azt állítom, hogy szerzőik szellemi képességei meglehetősen szerények, s az emberség lényegéről fogalmuk sincs. Nem is volt soha! Hamisítatlan bürokraták, akik sosem volt fontosságukat mindenáron hangsúlyozni szeretnék. Fel- tupírozva a semmit, érzékeltetve, hogy számottevő személyiségek, holott ha reálisan értékelnénk őket, akkor megállapíthatnánk, hogy értelmi rangjuk a tizedes vessző utáni második helyen kezdődik. Gyorsan hozzáteszem: volt már üyen próbálkozás. Persze csak elméletben, mivel kiötlőiket alaposan lehurrogták azok, akik nemcsak ismerik e réteg életkörülményeit, hanem lelkületűkből sem hiányzik az empátia. Természetesen ők valamiféle bruttósítást, afféle látványos szemfényvesztést emlegettek, de a döntéshozók még idejében észhez tértek. Tudom: most sem történik majd más. Minek akkor ez az idegesítő vészharangkongatás. Aki a képességek osztogatásakor a sor végére maradt, nézzen szembe önmagával. Burkolózzon némaságba. Vegye fel nem kis fizetését, s lógjon kedvére. Nincs egyedül. Lelje meg semmit érő társait, s ajnározzák egymást. Végtére is önmagunk becsapása is mindennapos gyakorlat. A cél ugyanis a valódi jobbítás. Az EU-s szint fokozatos - mert ez lehetséges - közelítése, s olyan rendelkezések bevezetése, amelyek kis kiadással ugyan, de javítják az életkörülményeket. S az újságíró is tanuljon meg mérlegelni, válogatni. Ha erre képtelen, hasznosítsa magát más pályán. Valahol csak kibontakozhat... ^nápsugár-díj szavazólap! i SZÍNÉSZNŐ: A JELÖLTEK SZÍNÉSZ: Bozó Andrea Anger Zsolt Jordán Add Csendes Lászlé Kalmár Zsuzsa Görög László Kovács Patricia Hőse Csaba Nádasy Erika Kaszás Gergő Paw Gabriella Venczel Valentin RENDEZŐ, ELŐADÁS: Nyafogok - Görög László Elveszett paradicsom- Szegvári Meiybcrt Anconai szerelmesek- Szegvári Mcaybert Mumus - Szabó Máié Card Boys - Anger Zsett Othelló Gyulaházán - Csizmadia Tibor My Fair Lady - Béres Attila Kaland - Bias ka Balázs Három nővér - Radeslav Müenkovic Bors néni - Novak János A 2M3/2H4-es évad legjebb reiriezije: ....... A szavazólapot 2004. június 1 -jóig _ 3300 Eger, Barkóczy u 7., vagy postai úton: 3301 Eger Pf.: 23. A borítókra írják rá: Csak az újságból kivágott szavazólapot fogadjuk el. Heréd - Ma délután egy órakor kezdődik a képviselő-testület soron következő ülése. Szó lesz a település közbiztonságáról, a gyermekvédelmi feladatokról és a szociális ellátásokról is - tájékoztatott Kómár József polgármester. Heves - Testületi ülést tartanak szerdán reggel 9 órakor a polgár- mesteri hivatalban. Szó lesz a gyermekvédelemről, beszámol a Városfenntartó Kft., s várhatóan elfogadják a város bűnmegelőzési koncepcióját. Ugyanitt tárgyalnak a vízterhelési díjról is, s indítvány hangzik el a rendeletek felülvizsgálatáról. Hevesvezekény - Ismeretlen tettes 91 tyúkot vitt magával az egyik baromfiólból. Az okozott és a rongálásból keletkezett kár eléri a 100 ezer forintot.. Kisköre - Szerdán délelőtt várják a leendő első osztályosokat a Vásárhelyi Pál Általános Iskolába, ahol a kicsik megismerhetik tanítóikat és leendő új osztálytársaikat. Kompolt A település önkormányzata hat térségbeli községgel együtt benyújtotta a szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó beruházási koncepció az illetékes tárcához - tájé-koz- tatta lapunkat Balázs Zoltán polgármester. A pályázatot ősszel küldikel. Kömlő - Hazaért olaszországi látogatásáról az a csoport, melynek tagjai a kulturális, ifjúsági és sportbizottság szervezésében keltek útra. A vállalkozó kedvűek megtekintették Velencét, Padovában a Szent Antal templomot, Veronában a Júlia-er- kélyt, valamint az arénát A harminc helybeli mellé Füzesabonyból és Tamaméráról is csatlakoztak. Lőrinci - Ma a fővárosi Nemzeti Színházba látogat a Városi Művelődési Központ színházbarátainak köre. A csoport Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek című darabját tekinti meg. Mátraszentimre Holnap dél után 4 órától tartja a képviselő-testület soron következő ülését. A napirenden szerepel a gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységek értékelése, a helyi ifjúság helyzetének és a személyes gondoskodás feladatainak áttekintése, valamint az egészségügyi ellátásról szóló beszámolók megvitatása. iikófalva — Eredményes hulladékgyűjtési akciót rendeztek az általános iskolában. A gyerekek papírt és vasat gyűjtöttek várakozáson felüli mennyiségben, amelyért 101 ezer 875 forintot kapott a diákönkormányzat. A pénzt a tanulók jutalmazására és a kirándulások költségeinek a fedezésére használják majd fel. Nagyfiged - Holnap délután 3 órától ülésezik a település önkormányzata. A képviselők meghallgatják a szociális bizottság, valamint a Nagyfüged Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumának beszámolóját, továbbá elbírálják többek között a helyi rendezési terv elkészítésére és a polgármesteri hivatal belső felújítására beérkezett pályázati anyagokat. Nagyréde - a Magyar Vöröskereszt Gyöngyös Területi Szervezete véradásra várja a lakosságot az általános iskolában május 26-án 14 és 18 óra között. Nagyút - A 3-as számú főúthoz vezető összekötő út felújítását tartják a legfontosabb, támogatást érdemlő feladatnak a településen - derült ki a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a megyei önkormányzat területfejlesztési irodája felméréséből. Ostoros - Ma délután 4 órától testületi ülést tartanak a polgármesteri hivatalban. A tanácskozáson beszámoló hangzik el a védőnői szolgálat munkájáról, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Recsk - A művelődési házban szerdánként délután 14.30-tól 15.30-ig Baráth Zoltán tart önismereti tréninget az általános iskolásoknak. A foglalkozásokon kommunikációs ismeretek, helyzetgyakorlatok szerepelnek. Rózsaszentmárton - Ma reggel 8-tól 16 óráig nőgyógyászati rákszűrést tartanak a védőnői tanácsadóban. A hölgyeknek magukkal kell vinniük a tb-kártyájukat is. Sírok - A művelődési ház informatikai szobájában lévő számítás- technikai berendezéseket az alábbi időpontokban veheti igénybe a lakosság: szerdán és pénteken 17- től 21 óráig, szombaton és vasárnap pedig 16 órától várják az érdeklődőket. A klubhelyiségben tv, music-center, video várja a kikapcsolódni vágyókat, míg az előtérben csocsó és pingpongasztal is található. Tiszanána a hét végén háromtagú küldöttség érkezett a lengyel- országi Baranow településről a faluba. A delegáció a kapcsolatfelvétel lehetőségeiről tárgyalt a Tisza- parti község vezetőivel. ________■