Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-22 / 119. szám
10. OLDAL MOZ A I K 2004. Május 22., szombat A megkarcolt Parlament: nincs új a nap alatt „Sokkal rosszabb jelenség az, jén kellett volna említenem, Jókai hogy léha szerencsevadászok Mór. Pláne két kerületben”, egész tömege lepi el a választóké- Nos, erre nézvést ma is nagyon rületeket, kicsapott hivatalnokok, hasonlatos arányokkal találkozha- tévesztett egzisztenciák, pro- tunk, legtöbb a semmihez sem ér- fesszionátus népbolondítók rajok- tő, súlytalan, lefety, netán inkább ban bukkannak fel a követjelölé- ártó ember. Akad azonban egy ha- sek idején. talmas különbség is: Jókai Mór az A polgárerények iránti érzék ki- bizony egy sincs köztük. veszett a népből. A legkiválóbb fér- De az akkori toliforgatókkal fiaink visszavonultak a közpályá- sem lehetett maradéktalanul elétől. Ám ezek önként vonultak vis- gedett Mikszáth: „...a mi fajtánk- sza. Ez, mondjuk, csak a saját jó ból valók, még ezek is ahány, any- ízlésük. De vannak kiválóak, aki- nyi felé húznak szét. Van közöttük két a nép buktatott ki. Ez már a mameluk, professzionátus fron- nép rossz ízlése! Sok régi ember ki- deur, nyílt és titkos reakcionárius, maradt, s azok közt sok jó, sok új lesipuskás, antiszemüa, kleriká- ember jött be, s ezek közt kevés jó. lis, anarchikus, lármacsináló. Igazán jogosult a panasz, hogy a Egyszóval az egész tenger látható parlament nívója ismét esett. De ebből a csepp vízből. De a papság hát végre is ahogy van, úgy van. politikai szereplési divatja még Amilyenek vagyunk, olyannak nem aggasztó. ”. mutat a tükör. ” S ugyan mire is szolgál a képvifrta mindezt egy kolléga nem öt selőség? Hát az Magyarországon vagy nyolc esztendő előtt, nem is két dologra jó, állítja írónk: jobbik tegnap, vagy múlt kedden, hanem esetben valami zsíros hivatalba jut több mint száz évet megelőzően, ki belőle az ember, a rosszabbik így dohogott a sokat látott egykori esetben gazdagon megházasodik, vidéki hírlapíró, Mikszáth Kál- Mondjuk a házasság ma már nem mán, A mi képviselőházunk című annyira áll. Függetlenedett a poli- parlamenti karcolatában 1884- tikétól. De a hivatal, a zsíros állás ben, azokban a békebeli, szépsé- akkor is időtálló hagyomány, gesen szép időkben. Úgy tűnik, S vajon mennyire az ügyszere- azóta sok víz lefolyt a Dunán, a tét mozgatta akkoriban — no és parlament új épülete előtt - mely- ma is - a közéleti porondra lépőre 1884-ben még csak a pénzt és aterveket szavazták meg -, de túl sok nem változott egy évszázad óta ezen a tájon. Emberek, korok, világégések jöttek-mentek, de a cudar minőség maradt. Az akkoriban felpanaszolt magyar ugar örök, él és virul. Jobban, mint annak előtte. Mit ír még a derék és nagyra becsült előd? Csak annyit, hogy „mesterségek szerint felosztva legtöbb jutott be a Házba (az ország házába) az olyanokból, akik semmi mesterséget sem tanultak. Azután a prókátorok következnek, ezekből van vagy negyven, pap mintegy tizenöt, az írókra és újságírókra szintén jó idő járt. Egy egész sereg van benne. És akit a legeteket, netán valami egészen más, prózai és meglehetős gyakorlati okok jöttek divatba, melyek ezen lépteket vezérelték. Nos igen, mondjuk ki nyíltan - Mikszáth sem kertel, aki legbensőbben ismerte terepét és az azon felvonuló embereket. Magyarországon senki sem azért lép valamely pozícióra, hogy ott megmaradjon. „A járásbíró nem azért lesz járásbíróvá, mert tetszik neki ez a pálya, s mert a legszebb életfeladatnak tartaná a szegény embereknek szolgáltatni igazságot. Oh dehogy, ő septemvir akar lenni vagy talán főállamügyész... ez neki csak átmenet. A képviselő sem azért jön be a Házba, mert erős ambíciót érez magában , a törvények alkotásában résztvenni, neki ez csak átmenet... hely, ahonnan lesben várja a szerencséjét. Az ügyvédség is átmenet, az alispánság is... Itt minden ember képtelenségből van a maga helyén (de meg is látszik!), s csak átutazóban érzi magát. Örökösen keze ügyében van az útitáska, amely többnyire üres. ” S mit szól az örökké változó egyénekről, a politikai színpad feltűnő s lebukfencező figuráiról? Ahol ma ez van elöl, holnap amaz hátul. „A miniszteri kegy és a két lyuaurvuii lumciuícg, miiii gyűjti ő rakásra a tudományt, s mikor vége volt az ülésnek, visszaadta a könyvtárnoknak, hogy másnap újra másokat keressen ki dekorációnak a hóna alá. Miként vall egy évvel később, 1885-ben, A tisztelt ház című parlamenti karcolatában ez az éles szemű, éles tollú és eszű ember? Véleménye további sötét tónusokkal gazdagodik: „Sok embert tartanak nagynak a Házban (az ország házában), ki semmit sem ér. És sok embert tartanak kicsinynek a Házon kíKorabeli plenáris ülés az ország házában (jó és bal) szerencse labdái ők, a Ház karakterét egyik-másiknak letűnése vagy fölbukkanása lényegesen nem változtatja, s új színeket közbe nem vegyít. A középszerűségek parlamentje rendesen szürke. ” A szürke színt hangulatra váltva ma inkább a kiábrándító, dühítően közönséges és felelőtlenül lármázó jelzők jutnak a tollforgató eszébe. A tónus ugyanaz, némiképp más háttér előtt. S a figurák is éppen oly sablonosak. Vannak profi ingerkedők, lármacsinálók, kik az ellenpárti szónokokat grimaszokkal, tagadó mozdulatokkal, vigyorgással is bőszítik, fárasztják, és vannak profi „tapsoncok”, arcukon megelégedés sugárzik a beszédek alatt, helyeslőleg élesztve a pártjukbeli szónok kedvét. Mi volt a száz év előtti országház legnépszerűbb helye? A büfé és a folyosó, akárcsak manapság. S a helyiségből, akárcsak akkor, csak egyetlenegy a fölösleges: a könyvtár. Régen is kútba dobhatták annak a kulcsát - tudósít Mikszáth, s csak egy képviselőt tud felhozni, akinek mégis köze volt a nevezetes intézményhez. De alapos gyanúja van rá, hogy ő is csak komédiázott vele. A hóna alá szedett reggelenkint két-három öreg könyvet, s azokkal járt-kelt a folvnsnknn tiintptnlpa mint Mikszáth Kálmán vül, aki sokat ér. Sem azok nem látnak egészen tisztán, akik bent vannak, sem azok, akik künn vannak. ”. S hogy ki is volt ez az elmés, vitriolos nagy megfigyelő, a vidéki újságíró, aki annyi poklot megjárt, mert meg akart élni a tollából, s aztán oly fényes magasságba jutott? Egy tehetség, áld előtt nem kedveskedett az idő, mivel a tehetség sikeréhez, beérkezéséhez értő és törődő kor is kell. Így jutottak hosszú évek a nyomorból, a kilátástalan kiszolgáltatottságból és a megaláztatásokból. A bizonytalan jövő elől mentve asszonyát, elválik feleségétől — akit hét évvel később, már a fényben, újra nőül vesz -, kallódás, éhezés, fillérek, zuglapokba írogatott alig közölt elbeszélések, az első kötete vissz- hangtalanul süllyed el, novelláit félredobták a szerkesztőségekben. Aztán végre sok szerencsés véletlenből fon védőhálót tehetsége köré a sors, s így nem zuhan le, tűnik el a feneketlen mélyben. Nem züllik el, nem lesz megkeseredett kocsmaivó, aki gyors halálba süly- lyed. Fölfedezik, előbb Szegeden, majd nehezen a fővárosban is. Jókor jön a szegedi árvíz. Tőkét kovácsol a bajból. Újságírói tőkét. Betűvel fizet a sorsnak. Igényes, írásaival, elbeszéléseivel hosszan pepecselő, érlelő típus. Felcsap aztán honatyának is: akasztják a hóhért. De a kötél selyemből van. 1887-ben az általa megkarcolt ház kormánypárti képviselője lesz, Tisza Kálmán miniszterelnök tiszteletéből. A „generális” minden kívánságát teljesítette volna az akkor már ünnepelt írónak, aki jottányit sem írt elnézőbben, finomabban képviselővé üttetése után. Sőt. Mikszáth hangja, pillantása egyre zordabb, egyre komorabb bírálójává válik kora társadalmának, feudális úrhatnám világának és a valódi liberalizmust félredobó üres és híg parlamentarizmusnak. Éles szemmel, de nem metsző szikeként, hanem mindent láttató nagyítóként forgatva a tollat a hatalmat gyakorlók, valamint a magyar politika jellemtelenségének és megalkuvó szereplőinek kritikusaként. Jó szemű ítéletmondó, korának szelíd, de állhatatos bírája, aki a szatíra, a gúny mérlegén súlyoz társadalmat, politikust, s emberi sorsot. Hogy mit szólna ma a közállapotokhoz, a társadalom jelenségeihez, a mostani országgyűlés parlamentereihez az, aki több évtizedig karcolgatta remekeit annak a réginek a falára hiába, azt nem tudom. Nem lenne nagyon vidám tőle. Szomorúan nézne a pipája mögül, és talán azt dörmögné, bizony, ilyen kevés dohánnyal nem lehet sokra menni. Azt mindenesetre csak remélni merészelem, nem ütne a fejemre, hogy nagy tisztelettel kollégámnak mertem nevezni, s nem válaszolna eme tolakodó közelségre úgy, mint legnagyobb politikus kortársa, Deák Ferenc, mikor egy ifjú ember azzal jött vissza a nemzet prókátorához, hogy elcserélték a kalpagjukat. Tévedésére mentségül annyit hozva fel: úgy tűnik, a fejük körülbelül egyforma. Deák erre önérzetesen annyit mondott: Édes öcsém, lehet, hogy körül igen, de belül aligha. KOVÁCS JÁNOS Való világ, avagy a tévedések végjátéka A népnek cirkusz kell, csakhogy - úgy tűnik - bohócok nélkül. A ripacsokat kiszavazzák, ámde immár a Júlia-füzeteket idéző csöpögős mesék is csak kevésbé hatják meg az emelt díjas sms-ek százezreit sem sajnáló rajongókat. A tánc - emlékszünk: mint a klasszikus, A lovakat lelövik, ugye? című bestsellerben - a végéhez közeledik, az álmodozók közül sokan idő előtt kénytelenek voltak felébredni. Nemsokára, egy szép nyár eleji napon, csak egy marad, aki mindent visz: pénzt, autót, villát, dicsőséget. Mindent, ami a sztároknak kijár. Mondom: a sztároknak. Meglehet, hogy a semmire se jó lovakat valóban lelövik, de a lovászok - úgy tűnik - megússzák. Hacsak Marcsi, a mimikájával olykor az előemberre emlékeztető ápolónő tegnap ki nem verte Csabái, az echte ungarische cowboyt a párbajon. Hiszen a véghajrá felgyorsított ütemében az is előfordulhat, hogy az e sorok kásakor még a jövő jótékony homályába vesző történések fenekestől felfordítják az erőviszonyokat. Hiába, az egyre fogyatkozó lakók életének bemutatása, tekintettel a délig tartó punnyadásra, a kora esti fetrengésekre és az egyéb más semmittevésre, megkívánja az erőltetett menetet. Amikor utoljára értekeztem a honi valóság- show-k legújabb szériájáról, még tél volt, kőkemény beszavazási időszak, optimista pörgés ezerrel. Most pedig... Gyík szaladgál a Villa udvarán, a szoláriumot akár be is lehetne zárni, Ágica nyavalygása sem borzolja már a nézők kedélyeit. Ez már a vegytiszta tavasz, amelynek csábító lehelete a gallérok alá csap, s a tétlenség éppen úgy nyűg a bent élőknek, mint - vélhetően - a műsor készítőinek, és hát nem utolsósorban nekünk, a kereskedelmi adókra idomított fogyasztóknak is. De fél lábon is kibírjuk ezt a hátralévő pár hetet, ha már egyszer belevágtunk. Igen, belevágtunk, és megpróbáltuk a saját logikánk szerint felépíteni a tartalmat, ámbár már az expozíció során megtapasztalhattuk, hogy ez aligha sikerülhet. Mert a mi logikánk nem éppen a másé: meggyőző többségi akarat kell ahhoz, hogy egy hat nyelven beszélő, értelmesnek tűnő lányt már az első megmérettetésen kiszorítson egy meUimplantátummal együtt is csak közepes adottságokkal rendelkező szőke cicababa, akiről később az is nyibránvalóvá válik, hogy tehetséges intrikus. Avagy, hogy egy - mint ahogy az szintén később derült ki -, a férfiassága méretével fordított arányban álló, ám csak verbálisán bizonyított szexuális étvággyal rendelkező műapacs likvidáljon egy hús-vér, éppen a másoddiplomáját megszerezni szándékozó rendőmő-szexbombát. De ez van, mi döntünk, ugyebár. Mindenben. Később aztán belátjuk a hibáinkat, és vezekelünk, ugyancsak 160 plusz áfáért sms- enként. Már az első körben eltávolítjuk Segalt, az eleinte vagánynak látszó hadarógépet, mivel már nekünk is sok, amint hajnalok hajnalán a lakótársai orra alá durrant Jópofa, gondolja magáról, és így vélekednek a cimborái - Frenki, Indián - is, mígnem őket is eléri a végzet, lefordított hüvelykujjak formájában. Mert a nézőknek cirkusz kei, de bohócok nélkül, esetleg másfajta pojácákkal, nem olyanokkal akikkel a jobb érzésűék még a képernyőn keresztül sem képesek azonosulni Ugyanis rájönnek, hogy ez talán mégsem a való világ: idekint jóval kisebb a tizennégy főre jutó pornósztárok, chipanddale-táncosok és lovászlegények aránya, mint a Kunigunda úti - mellesleg engedély nélkül felhúzott - falakon belül. És - noha a látvány nem minden esetben ellenünkre való - legtöbbünk talán mégsem szívesen vállalná a nyilvánosan elkövetett szőrtele- nítést. Hogy másról ne is beszéljünk. Vagy mégis? Akkor viszont megdől az iménti elmélet, húszén éppen ama hősnő - jelesül Kalka - az egyik nagy túlélő, aki pedig ki sem hagyta hűlni a párjától éppen csak megszabadult Frenki ágyát Fura kis flört volt ez, meglehetősen egyoldalú, ám a megbotránkozás mégsem tartott sokáig. Tévedni emberi dolog, hasonló aktusok bárhol, bármikor előfordulhatnak - munkálkodhatott a gyarló szavazók lelkiismerete. A „bűnök” megbocsáttatnak, Katka két hangembert is kiver, az egyik éppen legjobb barátja szívszerelme, ahogy az a való- ságszagú szappanoperáktól el is várható. A társadalom leképezése sajátosan belterjes viszonyokkal keveredik. Milo, a magyar- országi szerb csávó és a felvidéki magyar lány románca - a kiesését nemcsak a .műveltségi” vetélkedőn nyújtott teljesítményének, sokkalta inkább egy hosszú folyamat eredményének köszönhető Ágica eltávolításával - elsődlegesen érdekfeszítő cselekményvonulattá vált. Már ha érdekel valakit. Akárcsak Anett és Csaba reménytelen kettőse: megjósolhatóan a szőke ciklon sosem tapasztalja meg, milyen hangokat is hallat imádója a csúcsközeli állapotban (egyszer elárulta: nyerítéshez hasonlatosakat), és hát a fiúnak sem igen lesz alkalma közelebbi kapcsolatba kerülnie plátói szerelme alanyának szilikonnal dúsított kebleihez. Szóval, kezd uncsivá válni ez az egész. Persze, mindez csak feltételezés, ami - az élet bebizonyította már - mit sem ér. A realty ugyanis egyebek mellett meglepetésekre, váratian szituációkra épül. Ami a bizonytalanságban biztos pont: egy-egy párbaj átlagban 200 ezer szavazatám 32 millió plusz áfát költünk Nem rossz bolt. Ettől kezdve nem is annyira lényeges, hogy korábban e sorok írója Indiánról azt hitte, jó fej, SzMl az utolsó körig eljutók közé sorolta, Katkát szürkének vélte, Marcsinak pedig szurkolt, hogy bekerüljön a kiválasztottak közé... Megamiyi baklövés, mondhatná az olvasó joggal. így tehát jómagam is óvatosabban fogalmazok, amikor - megfogadva, hogy ez volt az első és egyben az utolsó ktMolóshow, amit nyomon követtem - mégiscsak megkockáztatok egy óhajt: remélem, Leo nyeri a játékot. Hiszen ő az egyetlen tán, akin mintha az látszana, hogy szeretne eljutni valahova. Áldozok is rá 160 forintot, ha eljön az ideje. tahi ottó Villa-lányok nagy mondásai Ez az én szuvenír jogom! (Ágica) Hülye vagyok, meg eszem sincs. (Marcsi) A filing az egy folyamatos dolog, a fies meg beüt, nem? (Jenny) Azért vagyok műveletlen, mert csoszogok?!? (Marcsi) Marcsi, te elegánsan nem önmagad vagy. (Jenny) Nem működik egyről a kettőre a dolog, nagyon sok nehézmény van. (Ágica) Ha a mellemet fogják, az olyan, mintha a kezemet fognák. (Anett) Én élvezem a hülye szerepét! (Marcsi) Ilyen mellnek, mint az enyém, ilyen a fogása... (Anett) Szerintem nagyon fontos a tudás! (Jenny) Le vagyok hűlve ezen a helyzeten. (Ágica) Te is beszélsz magadban, én is, közben meg hallgatjuk egymást. (Katka, Anettnek) Rájöttem, hogyan kell gondolkodni! (Anett) Ebből is kifolyólag, meg egyébként is kifolyólag. (Ágica) Okos nem vagyok, de nőiességemben hiszek. (Ágica) Büdösnek büdös, de nem intenzív. (Marcsi, saját lábszagáról) Ha az embernek be van csukva a szeme, jobban tud gondolkodni. (Anett) Mégis nagyon zokon eszik. (Ágica) Csöpögő, zsíros hajjal, ez emeli a nézettséget! (Anett) Elnézést kérek, egy másodpillanatra! (Ágica) Úristen, de jó nektek, olyan szépek vagytok! (Ágica a Miss W3 jelölteknek) A mai dolgot letekintve. (Ágica) Attól félek, hogy ráteszi nekem a nyomát. (Ágica) Ha kijövök a Villából, veszek egy könyvet, hogy bepótoljam mindazt, amit érettségi óta elfelejtettem. (Ági, aki tök utolsó lett a műveltségi játékban) Ágit nem tartom műveletlennek, mert 11 éve érettségizett, és sokat felejtett. (Anett) Leó olyan ötletekkel rendelkezik a többi fiú terén, úgy meglátásilag! (Niki, Miss W3 egyik udvarhölgye) Én lennék a legnagyobb transzparentáló. (Katka) Értem, ami lemegy benned. (Ágica) Tornyosulnak benne azok a problémák, amik napról napra felgyűlnek. (Ágica) Nem hittem, hogy olvasóképességem van. (Anett) Intelligencia-kérdéseket is tettem fel, ami nem biztos, hogy műveltségi. (Ágica) Én sem tudok okosabbat mondani a valaminél. (Marcsi) Van olyan, hogy kedvenc részed? Azaz, idézőjelbe, hogy például estélyi konty? (Ágica Zsidró Tamás mesterfodrászhoz) Úgy fázom, mint mikor átfut rajtad a libabőr. (Katka) Megpróbálok ama rád világítani. (Ágica) Végül egy fiú: Ennyi lelkileg sérült csajt, nem is értem, hogy lehetett összegyűjteni? (Leo) (Forrás: http://www.valovilag.origo.hu )
