Heves Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-12 / 110. szám
MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL 2004. Május 12., szerda Veszélyes anyagok a fatelepen (Folytatás az 1. oldalról)- Tulajdonképpen arra figyeltünk fel — elevenítette fel a történteket lapunk munkatársának az egyik helybeli vállalkozó hogy a rengeteg rozsdás hordót csak hozzák és hozzák ide, a fatelepre. Meglehetősen furcsának találtuk, mivel a szállítmányok valódi tartalmáról nem lehetett semmi információt sem szerezni. Úgy tudjuk, a folyamatos szállítást megpróbálták a lehetőségekhez mérten titokban tartani, olyannyira, hogy a polgármestert többszöri próbálkozása ellenére sem engedték be az ominózus lerakóhelyre. A gépkocsivezetők pedig úgy hallották, hogy összesen mintegy kétszáz járműnyi rakomány várható. Elhatároztuk természetesen: minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy a végére járjunk a dolognak. Fekete László, Petőfibánya polgármestere az információk birtokában felkereste a Lőrinci Rendőrőrsöt, amelynek munkatársai - mint kiderült - megalapozottnak ítélték a bejelentést.- A katasztrófavédelmi felügyelet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat bevonásával sikerült felderítenünk a történteket - tájékoztatott Kis Endre r. alezredes, a szomszédos kisváros őrsparancsnoka. - A nyomozás jelenleg veszélyes hulladék engedély nélküli elhelyezése miatt zajlik, immár a budapesti IV. kerületi Rendőrkapitányságon, ahová mi is továbbítottuk az általunk összegyűjtött anyagokat. Visszaviszik A veszélyesnek minősülő festékszármazék szállítását - az állam- polgári éberségnek köszönhetően - leállították. A környékbeliek tegnap azt mondták, a délelőtti órákban két kamion jelent meg a telephelyen, hogy elfuvarozzák a korábban idehordott anyagot. Az alezredes mindezeken túl elmondta még: az adatgyűjtés során megállapították, hogy egy, régebben az említett kerületben működő, jelenleg felszámolás alatt álló fővárosi festék-előállító üzem próbált meg ilyen módon megszabadulni a veszélyesnek minősülő hulladékától, méghozzá nemcsak a megyénkben községben, hanem az ország több pontján is. A tervek szerint Petőfibányán - ahol a fatelepet egy cég anyagtárolás céljából vette bérbe - mintegy kétezer hordót helyeztek volna el. Mivel azonban az eljárás elindult, ezért felfüggesztették a szállítást. (T.O.) Halott a patakban Eger Bevonulás: ők még .sorkatonák A strandon dolgozó munkások vették észre tegnap délelőtt az érsekkerti szakaszon, hogy az Eger-patakban egy holttest van. Azonnal értesítették a rendőrséget. Az Egri Rendőrkapitányság munkatársainak a vizsgálata megállapította, hogy a halott egy középkorú egri férfi. A helyszínelés során összegyűjtött adatok alapján a hatósági emberek bűncselekményre utaló jelet nem találtak. A megyeszékhelyi polgár halálának körülményeit államigazgatási eljárás kereté- ben igyekeznek kideríteni. ■ Több mint száz fiatal megyénkből is behívót kapott sorkatonai szolgálatára. A kijelölt helyőrségekbe két nap alatt érkeznek be a kiválasztottak. Hatvanan már korábban all hónapos polgári szolgálatot választották. Eger A Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság a szokásos módon előkészítette a bevonulást. Zsótér Flórián alezredes, parancsnokhelyettes elmondta: tegnap egy csoport újonc már megérkezett Szabadszállásra, az ottani kiképző- központba. Ma néhányan a budapesti Dísz- és Őrezrednél kezdik meg protokolláris feladatokra a felkészülést, míg ugyancsak ma érkeznek be többen Szombathely kiképzőközpontjába. Az alezredes megjegyezte, hogy közöttük vannak harc- és gépjárművezetők, akik honvédségi támogatással szereztek megfelelő képesítésű jogosítványt. A 6 hónapos sorkatonai szolgálat első két hónapja az alapkiképzéssel telik, de lesznek, akik számára már a szakalapozást is elkezdik. A mostani bevonultatás érdekessége, hogy Tapolca már nem fogad, ott a szerződéses katonák mindenkori felkészítését végzik. A bevonulás előtt mintegy hatvanan a 11 hónapos polgári szolgálatot vállalták, két fiatal pedig a fegyver nélküli hat hónapot. Utóbbiakat akkor hívják be, ha a pesti Központi Honvédkórháznál lesz állománycsere. Zsótér Flórián azt is közölte, hogy a most bevonultak körének jelentős hányada a kiképzőközpontokból Egerbe, a Dobó laktanyába jön vissza, s a felderítőktől szerel le ősszel. b. s. Vajon használja-e a számítógépet? Túlzás nélkül mondhatni: mára életünket átszervezte az informatikai robbanás. Miközben irtózatos gyorsasággal követik egymást az újabbnál újabb eszközök és programok, sokan a közelébe sem kerültek a legalapvetőbb számítástechnikai berendezéseknek sem. Lépést tudunk-e tartani a kor informatikai követelményeivel, szükségét érzik-e ennek a megyénkben élők? Heves megye Pallér Krisztián, Eger:- A mai életben elengedhetetlennek tartom a számítógép-használatot, hiszen jóformán nincs olyan területe az életnek, ahol ne lenne rá szükség. A tanulmányaimat már befejeztem, jelenleg dolgozom, de ha az időm engedi, én is leülök a gép mellé. Mivel nekem is van otthon, időnként bekapcsolom, és ezzel töltöm az időmet. Antal Tibor, Egerszólát:- A kérdés az, kinek van rá szüksége? Akinek a munkája megkívánja, annak nélkülözhetetlen, de nekem se igényem, se kedvem ezzel tölteni az időmet. A munkám során nagyon sokat utazom, így alig van szabadidőm. A családban több számítógép is van, s van olyan családtag, aki számítógép-műszerész, de engem nem vonz ez a világ. Grándt Ágota, Aldebrő:- Az Eszterházy Károly Főiskola harmadéves hallgatója vagyok és számítástechnikát tanulok, tehát valamikor tanítani is fogom ezeket az ismereteket. Manapság nélkülözhetetlen a számítógépek használata. Aki ezt nem érti meg, nem tartja szükségesnek az alapismeretek elsajátítását, amellett könnyen elroboghat az élet. Kanyári Józsefné, Eger:- A második diplomámért tanulok, így ha tetszik, ha nem, használnom kell a gépet, még akkor is, ha idegenkedem a számítástechnikától. Sajnos, az én korosztályom nem ebben a világban nőtt fel, nem könnyű megtanulni a számítógép kezelését, bár az élet rákény- szerít. A gyermekemnek már szerencsére ez nem jelent problémát. Pócs János, Novaj:- Nagyon fontos a számítógép-használat. Két gyermekem és két unokám van. Számukra természetes, hogy a munkában, a tanulásban és a szórakozásban is az életük része a számítógép. Nemrég kaptam a fiamtól egy használtat, és most próbálom tanulgatni a kezelését. Őszintén sajnálom, hogy amikor lehetőségem volt rá, elmulasztottam egy ilyen kurzust. Remélem, a nyáron az unokák segíteni fognak.______babtakatalin ______PÉCSI ISTVÁN______ Ö nbírálat Esendőek vagyunk. Botladozunk, tévedünk. Valamennyien, ez alól nincs kivétel. Annyiban azonban azért különbözünk egymástól, hogy egyesek legalább olykor szembenéznek önmagukkal, tárgyilagosan értékelik a saját tetteiket, cselekedeteiket, s beismerik, hogy rosszul léptek. Sőt, még netán arra is képesek, hogy korrigálják hibás magatartásukat. Akik ilyenek, azok már réges-régen rájöttek arra, hogy ez a szemléletmód, illetve ennek gyakorlata valamiféle megtisztulással jár. Nincs ez másképp a közéletben sem. Érthető, hiszen egyének, emberek formálják a politika hétköznapjainak arculatát is. Ebben a viszonylatban azonban a kóros következmények igen kellemetlenek lehetnek. Ezek után pedig jöhet a kifejező erejű példa! Előbb a kósza hírek terjedtek el, azután pedig maga a legfőbb pénzügyér jelentette ki — megerősítve a híreszteléseket -, hogy a következő esztendőtől előreláthatólag megkezdődik a kamatadó fokozatos bevezetése. Az információ teljesen érthetően éktelen és óriási felháborodást váltott ki. Méghozzá igen széles körben! Én se fukarkodtam az elmarasztaló véleményemmel, s az európai parlamenti választás előtt öngólnak minősítettem az akciót, amely korántsem vall éleslátásra. Arra is utaltam akkor, hogy az effajta intézkedés bizony kihathat a 2006-os itthoni parlamenti mandátumokat eldöntő voksolásra is. Sokan tiltakoztak mások is. Többek között a mindenféle új adómódot hevesen ellenző, s a sarcoltatás csökkentését szorgalmazó koalíciós partner, az SZDSZ képviselői is. S mi történt ezután? Következett az újabb, ezúttal is balul „sikeredett" fordulat. A kormányszóvivő felvilágosított minket, miszerint nincs ok az aggodalomra: ezt a summát a bankok fizetik majd. Mondanom sem kell, senki sem hitte el, legfeljebb megdöbbent az érvelés hamis voltán, s amiatt zsörtölődött — joggal -, hogy vannak olyanok, akik az állampolgárokat igen szerény szellemi képességűeknek tekintik. Az ellenzők összha- da így vélekedett. Voltaképpen mindnyájan tudjuk: a tervből nem lesz semmi. Minek akkor a csinnadratta? Végzetesen rossz a kommunikáció. Arra kellene koncentrálni, amivel érdemes büszkélkedni, amit célszerű népszerűsíteni. Legutóbb bejelentették: lényegesen könnyíteni kívánnak a lakáshitel-törlesztésben elmaradtak, a közüzemi díjakat önhibájukon kívül finanszírozni képtelenek szinte elviselhetetlen terhein. Hát tessék erről szólni! Részletesen, minden motívumot kiemelve, a megértést, az emberséges szándékot hangsúlyozva. Ezt szavazatokkal honorálnák az érintettek. Hozzátéve az egészhez azt, hogy az önbírálat rangos erény. Katarzist garantáló. Tessék gyakorolni. Megéri. Istenmezeje - Az elmúlt hét végén a községben élő vállalkozók és a helyi lakosság segítségével társadalmi munkában hozzáláttak a Széchenyi út végén található Tama- híd felújításához. A munkálatokhoz szükséges anyagot az Egererdő Rt. Pétervásárai Kirendeltsége biztosította. A héten közmunkások folytatják a rekonstrukciót. Kerecsent! a Bereksor út megsüllyedt aknafedelének helyreállítása érdekében ma helyszíni bejárást terveznek a kivitelezővel. Az eMagyarország pályázat keretében két számítógépet nyert az önkormányzat, amelyek közösségi célokat szolgálnak. Az informatikai berendezéseket a Közösségi Házban használhatja majd a lakosság. Kisköre - Május 18-án 14 órakor uniós vetélkedőt rendeznek a szaktanteremben, ahol a Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulói mérhetik össze az európai közösséggel kapcsolatos ismereteiket. Lőrinci - Május 15-re, szombatra gyalogtúrát szervez a Városi Művelődési Központ. A résztvevők délelőtt 9 órakor a selypi vasútállomáson gyülekeznek, majd Mátraverebélyre utaznak. Innen a Szentkút-Sámsonháza-Pásztó útvonalat teszik meg, amelynek távja nyolc kilométer. A szervezők kérik, hogy gyermekek csak felnőtt kísérővel vállalják a megmérettetést. Érkezés Selypre 17 óra 20 perckor. Makiár - Három délutánra kiterjedő hulladékgyűjtést szervezett az I. István Általános Iskola. Az akcióban fontos szerepet kapott a tanulók környezetvédelmi szemléletének formálása, amely az iskolai környezeti nevelés egyik célja - tájékoztatta lapunkat Havasi Lászlóné igazgató. Az összegyűjtött papír- és fémhulladékért kapott összeget az intézmény a tanulókra fordítja. A legkiválóbb gyűjtők jutalomban, igazgatói és osztályfőnöki dicséretben részesültek. Márkáz - Ma nyílik meg a település orvosi rendelőjében a nemrégiben rendbe hozott fogászati szakrendelés. A betegeket heti két alkalommal, felújított környezetben, új műszerekkel várja dr. Said Watti fogszakorvos. Mikófalva - Az általános iskola hulladékgyűjtési akciót hirdetett. A lakosságot jó előre értesítették, és kérték segítségüket. A gyerekek hétfőn kezdték el a vas és a papír elhordását a házaktól. A szervezőket is meglepte, mennyi fém jött össze. A „zsákmányt” csütörtökön szállítják el a hulladékhasznosítóhoz. A pénzt a nyári balatoni táborozás költségeinek csökkentésére fordítják. Petőfibánya - a településen a polgármesteri hivatallal szemben található a Rákellenes Liga helyi irodája. Az ügyfeleket kedden, csütörtökön és pénteken 10-től 15 óráig várják. Az érdeklődők a 06- 30/644-8990-es telefonszámon is választ kaphatnak kérdéseikre. ReCSk - A helyi művelődési házban május 13-án, csütörtökön este 18 órakor tartja éves közgyűlését a Recski Ércbányász SE. A találkozón az egyesület idei tevékenységéről, gazdálkodásáról és céljairól lesz szó. Samd - A községben elkezdték a hagyományos, nagyszabású Péter-Pál-napi aratóünnepség szervezését - tudtuk meg Kiss István polgármestertől, Az eseményt a Nyugdíjasok Heves Megyei Egyesületével és az egri Megyei Művelődési Központtal közösen június utolsó hetében rendezik meg. Szihalom - A helyi általános iskola is bekapcsolódott az iskola- tej-programba, amelynek keretében kétszázhúsz szihalmi diák kap reggelente egy-egy pohár tejet. A költségeket az ön- kormányzat előlegezi meg, a „számlát” utólag, június közepén lehet majd benyújtani a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárcához. Tarnabod - Tizenöt közhasznú munkás dolgozik a faluban. Jelenleg a faluközpontot szépítik, és rendbe rakják a templomkertet is. A munkások egész nyáron dolgoznak a település arculatának -szebbé tételén. Vámosgyörk - Videofelvételt készítettek a helyi kábeltelevízió munkatársai a május 1-jei uniós csatlakozási ünnepségről a faluban. Az egyórás összefoglalót ma 18 órától tekinthetik meg a lakosok a kábeltelevízió helyi csatornáján. Vécs - a megye földrajzi közepén található község területi kiegyenlítést szolgáló támogatásként a tavalyi évben 2 millió forintot nyert az óvodában található közös konyha bővítésére a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácstól. A konyha a község, illetve a szomszédos Kisnána intézményeit látja el. A közel 3 millió forint összköltségű beruházásra a HACCP-szabványnak való megfelelés miatt van szükség, amely érinti többek között az öltöző és a raktárhelyiség rendbetételét is. A munkálatok a napokban kezdődtek, és a tervek szerint május 31- ig be is fejeződnek.