Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-05 / 80. szám

FOTÓ: PERL MÁRTON 4 . OLDAL MEGYEI 2004. Április 5., hétfő KORKÉP Képviselői fogadóórák EGER Április 6-án, kedden délután négy órától a Városháza 1-es termében Császár Zoltán (Szövetség az Egriekért), az 1- es számú egyéni választókörzet képviselője, az urbanisztikai és környezetvédelmi bizottság tagja várja az érdeklődőket. Ugyanezen a napon délután ötkor a Dr. Kemény Ferenc Álta­lános Iskolában Flaskay Miklós (MSZP), az S-ös egyéni körzet képviselője, az oktatási bizottság elnöke tart fogadóórát. Hogyan működik a bioritmus? 1 EGER - A könyvkiadással is foglalkozó budapesti Aranyi Lászlóné, maga is művek sorát írta. Természetesen az ezote- ria világából, s az alapgondolatot népszerűsítő folyóiratot is megjelentet. Elemezte a bioritmus témakörét is. Erről is beszél majd - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület meghí­vására - április hetedikén, szerdán délután háromnegyed négy órától Eger mezőgazdasági szakközép- és szakiskolájának ebédlőjében. (Mátyás király út 52.) A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. Ennek keretében a meghí­vott válaszol a rúnajelekkel, a holdfázisok ránk gyakorolt ha­tásával összefüggő kérdésekre is. Európa-nap a Dobóban * EGER - Szombaton Európa- napot rendeztek a megyeszék­hely egyik középiskolájában, a Dobó István Gimnáziumban, ahol egyebek mellett sportverse­nyeken, országismereti, filmes, művészettörténeti, zenei, termé­szettudományi vetélkedőkön, gö­rög táncházon vehettek részt a diákok. A programot iskolagyűlés zárta. Forgalomkorlátozások ■ HEVES MEGYE - A héten a bátor-szúcsi összekötőúton Egerbocsnál átereszépítés miatt félpályás lezárás, előzési tila­lom, harminc kilométeres sebességkorlátozás várja az autóso­kat. Hasonló korlátozásokra kell számítani az eger-bogácsi összekötőúton, Noszvaj belterületén, a Kossuth úton a Rákó­czi útig, ahol közműveket építenek. Nemzeti Petíció B EGER - Szombaton megkezdődött Egerben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nemzeti Petíciójának ismertetése és a támo­gató aláírások gyűjtése. A munka, otthon, biztonság jelszavak jegyében indított akción már az első két órában ötszáz támo­gató aláírás gyűlt össze - tájékoztatta lapunkat Farkas Zoltán egri önkormányzati képviselő, a Fidelitas országos alelnöke. Jótékonysági bál * RECSK - Az általános iskola és az óvoda javára sikeres jóté­konysági bált rendeztek szombaton a községben, az iskola tornatermében. A megjelent több mint kétszáz vendéget Gás­pár Emil iskolaigazgató, Holló Imre polgármester és Sós Ta­más, a körzet országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Sós kiemelte: a bál is jól mutatja, hogy a térség falvaira az összefogás a jellemző. Az általános iskolá­sok egyebek mellett rock and roll, modern és keleti táncbemu­tatókkal szórakoztatták a résztvevőket, akik előtt természete­sen a legkisebbek, az óvodások is felléptek. Műsort adott Zám Andrea színművész is. A hagyományos mulatság bevételét udvari játékokra, sport- és számítástechnikai eszközökre for­dítják. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER - A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban ma délután fél ötkor nyílik meg Németi Judit festőművész kiállí­tása. Az alkotásokat H. Szilasi Ágota művészettörténész mél­tatja. A tárlat április 21-ig látható. • Ma este hat órától a Budd­hizmus ma sorozat keretében Matt Huddleston angol utazó tanító, Láma Öle Nydahl tanítványa tart előadást A megvilágo­sodás alapjai címmel az Eszterházy Károly Főiskola B- épületében. ___________________________________________■ H úsvéti képeslapok az egri HEMO-ban. Az ünnepi készülődés jegyében a kecskeméti Sebestyén Imre százezres képeslapgyűj­teményének aktuális részét, mintegy ötezer húsvéttal kapcsolatos darabot állítottak ki az Egri Helyőrségi Klubban. A páratlan gyűjteményt, amely egy évszázad alatt kiadott és üdvözletét közvetítő színes lapokból áll, április 15-ig láthatják az érdeklődők a Kossuth utca 12. szám alatt. fotó: pilisy elemér Tetőzik a Tisza Kisköre A folyó ma tetőzik, 730 centimé­ter körüli vízmagasságnál. Erről a Kötivizg szakaszmérnökségen kaptunk tájékoztatást. Pénteken lépte át a még áradó Tisza Kiskö­rénél a hét métert, a legutóbbi je­lentés 703 centis vízállásról szólt. A duzzasztómű zsilipkapui változatlanul nyitva vannak, melyeken át az alvízen folytatja útját a felső szakaszról érkezett uszadék és a hordalékos víz. Mi­vel nincs utánpótlása az árhul­lámnak, valószínűleg nem kell elrendelni a II. fokú árvízvédel­mi készültséget. A belvízhelyzet is javul Dél- Hevesben, már csak 2200 hektár az elöntött terület, s továbbra is üzemelnek a belvízcsatornák torkolatában a szivattyútelepek vízátemelő gépei. Kiskörénél az áramtermelés talán a jövő hét végén, esetleg húsvét után indulhat újra. ■ Nincs menedék az Unióban Gyöngyös A határok szabad átjárhatósága volt a témája az Európai Unióval foglalkozó beszélgetéssorozat első összejövetelének. Az „EU-abc” útra indítását Szabó Gyula országgyűlé­si képviselő kezdeményezte, s az első találkozón egyebek között azt hangsúlyozta: a napokban a parla­mentben elfogadott törvény szerint május elseje után az unió tagálla­maiba erre alkalmas személyi azo­nosító okmánnyal is utazhatunk, nem szükséges útlevél. A másik je­lentős változás, hogy nem kérhet senki menekült státuszt uniós or­szágban, miután ugyanazon közös­ség tagjai leszünk. Arról is szólt: a szabadság nem csak az utazásra, de másik tagállamban való tartóz­kodásra is igaz, azzal a korlátozás­sal, hogy legfeljebb három hónapot lehet külön engedély nélkül egy má­sik uniós országban eltölteni. La­punk felvetésére, miszerint megne­hezíti az időtartam ellenőrzését az, hogy a belépésnél - épp a belső ha­tárok „megszűnése” miatt - nem lesz regisztráció, a honatya kijelen­tette: az unió szabályokat hoz, és feltételezi, hogy azokat mindenki be akarja tartani. Úgy vélte, e tekin­tetben némi szemléletváltás is szükséges, hogy ezt a gondolko­dásmódot tegyük magunkévá, a kiskapuk keresése helyett. Természetesen szóba került, hogy a csatlakozás után hazánk határai lesznek egyben az unió külső szélei is, ami szigorúbb ha­tárőrizeti és beléptetési rendszerek bevezetését kívánja. Kérdésünkre a gyöngyösi honatya, egyben az Európai Parlament Régiók Bizott­ságának megfigyelője azt is el­mondta: az úgynevezett Schengeni határoknak 2007-ig kell kiépülni­ük, addig értelemszerűen továbbra is hazánk és Ausztria között zajlik az alaposabb ellenőrzés. A már tag magyarok számára azonban ez nem jelenthet semmilyen hátrányt más uniós polgárokhoz képest. E témakör kapcsán azt is kifejtet­te: a velünk együtt csatlakozó or­szágok polgárai számára értelem­szerűen eltűnnek közös határaink, két szomszédos állam - Horvátor­szág és Románia - polgárai vízum nélkül utazhatnak be Magyaror­szágra, Ukrajna és Szerbia lakóit vi­szont vízumkényszer köti. Hogy az ottani magyarokat ne érje hátrány a szigorodás miatt, a magyar állam­nak lehetőségeihez mérten segíteni kell a minél egyszerűbb és olcsóbb vízumszerzést - tette hozzá, isuhai Tíz tonna ponty Ál-díjbeszedő Ostoros Furcsa bűncselekmény helyszí­ne volt a minap a település: az egyik helybéli polgár házába be­tért egy ismeretlen, aki közölte, hogy ő az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt., közismert nevén az ÉMÁSZ megbízottja­ként érkezett. Elmondta, hogy a szolgáltató túlszámlázása miatt a házigazdának visszajár há- romezer-nyolcszáz forint, és azt hozta el, de sajnos csak húsz­ezer forintos bankjegy van nála. Az „ÉMÁSZ-megbízott” a pénz­váltás lehetősége felől érdeklő­dött, majd mikor megkapta a „visszajáró” tizenhat ezer forin­tos különbözetek a húszezres bankó átadása nélkül viharos gyorsasággal távozott a lakás­ból. A bűncselekménnyel oko­zott kár pontosan tizenhat ezer forint, a rendőrség lopás vétsé­gének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen kez- dett eljárást.________ ■ A MOHOSZ egyhetes haltelepí­tése során 22 tonna nyur- gaponytivadékot helyezett ki a Tisza-tóba. A legtöbb a sarudi öbölbe került. Sarud A regionális kirendeltségvezetö, Dudás Tibor elöljáróban azt jelzi, hogy március 31 -ével lejárt a csukák fogási tilalma (a süllőé április 31-ig szól). Ezzel együtt nem hiszi, hogy a most zajló tiszai áradás miatt a za­varos, felkavart vízben eredményes lehet a csukahor­gászat. Ilyenkor - a szakember meglá­tása szerint-még a törpeharcsák is ne­hezen mozdulnak. A MOHOSZ em­berei a múlt héten kezdték idei első haltelepítésüket, s ma fejezik azt be. A hét végén éppen a sarudi öböl került sorra, ahová az összes ivadékmennyiség csaknem fele, 10 tonna jutott. A Tisza őshonos halfajtájának a pikkelyes nyurgapontnak az egy- és kétnyaras példányait engedték a vízbe. A sarudi partnak egy-egy víz­menti helyéről 20-25 mázsát telepí­tettek. De nem maradt ki az abád- szalóki öböl vagy éppen a tiszafüre­di holtág sem. A haltelepítés követ­kező állomása április végére, május elejére.esik, amikor a csuka-, süll& és a folyamiharcsa-áüorriány kap utánpótlást. as. Lelketlen tolvaj Eger Nemrégiben Pénteki Portré című sorozatunk keretében mutattuk be az egri Márkus Lászlót. A fo­gyatékkal élő férfi járványos gyermekbénulásban szenved. 1957-ben, tíz hónapos korában kapta meg a betegséget. Egész gyerekkorát kórházban töltötte. A mozgássérült családapa kö­zel negyven esztendeje rendsze­res látogatója a Gyógyászati Se­gédeszközök Gyárának. Leg­utóbb rászorultsági alapon, a közgyógyellátási kedvezmény révén felajánlottak számára egy háromkerekű, villanymotoros EL-GO mopedet, amely sokban könnyített az életén. Sajnos in­dokolt a múlt idő használata: a járművet ugyanis a minap ellop­ták a lezárt lépcsőházból. Már­kus László hívásunkra csak any- nyit sóhajtott: a lelketlen tolvaj legalább a nyomorúságát is vitte volna magával. Akkor nem saj- nálná a mopedet. ___________■ S zezonnyitó horgászverseny A Tisza-tavon a hivatalos horgász szezon­nyitóra május 1-jén Tiszafüreden kerül sor. A jelentkezők a holtágban mérik össze tu­dásukat, s a verseny legjobbja elnyeri a vándorkupát. Korábban külön értékelték a csónakból való horgászást és a pattról tör­tént pecázást. A részietekről érdeklődni le­het az 59/352-113-as telefonszámon. Abasár - A település egy ötmillió forintos összértékű pályázatot nyújtott be a Heves Megyei Mun­kaügyi Központhoz a megválto­zott munkaképességűek rehabili­tációs foglalkoztatását elősegítő támogatás elnyerésére. Az önkor­mányzat a hamarosan megnyíló idősek otthonában szeretne csök­kent munkaképességű lakosokat foglalkoztatni. Aldebrő - A tervek szerint az idén kiépítik a központi fűtést a Népházban, s az épület teljes kül­ső és belső felújítása is megtörté­nik. Besenyőtelek - Az április 7-én tartandó Berze-nap keretében 11 óra és 12.30 között diák sportver­senyeket rendeznek az iskolának is helyet adó Általános Művelődé­si Központban. A bitumenes pá­lyán zajlik az 5-6. osztályos fiúk labdarúgó házibajnoksága, míg a tornateremben a 7-8. osztályosok hasonló küzdelme. Az 5-6-7-8. osztályos lányok tűzharc házibaj­nokságban vesznek részt a sala­kos pályán, a színházteremben a felsősök fiú-lány pingpongverse­nye látható, míg a magyarterem­ben nyílt sakkverseny folyik majd. Bélapátfalva - Ma 17 órától közmeghallgatást tartanak a helyi Művelődési Házban. Várják a falu lakóit, akik közérdekű kérdések­kel, javaslatokkal kereshetik fel a képviselő-testületet. Csány - A közeljövőben Apcon megtartandó körzeti mesemondó versenyre készülnek az óvodá­sok. A középső- és kiscsoporto­sok emellett péntekenként az élet­koruknak megfelelő táncot is elsa­játíthatják szakképzett nevelők irányítása mellett. Domoszló - Április 16-án lomta­lanítást rendeznek a községben. A falu vezetősége kéri a lakossá­got, hogy mindenki a háza elé he­lyezze ki a nem háztartási hulla­déknak minősülő szemetét. ECSéd - A sportklub és az önkor­mányzat ifjúsági, kulturális és sportbizottsága sikerrel szerepelt a Magyar Amatőr Labdarúgóliga pályázatán. A település több mint 100 ezer forint értékben nyert fut­ball-labdát. Eger - Az Abasár és Vidéke Taka­rékszövetkezet Igazgatósága rész- közgyűlést tart a Központi Sta­tisztikai Hivatal I. emeleti tanács­termében 8-án 16 óra 30 perctől. Erdőtelek új szakkör indul a művelődési házban. Kovács Tibor heti egy alkalommal néptánc-fog­lalkozásokat tart. A tanár úr gyer­mekkorát a faluban töltötte, édes­anyja pedagógusként dolgozott, ezért külön öröm a szervezőknek, hogy egy régi erdőtelkit tudtak hazacsábítani. A foglalkozásokon általános iskolások tanulják az alaplépéseket. Fedémes - Az önkormányzat már tavaly pályázott a faluhoz ve­zető bekötőút felújítására, ám ak­kor nem kaptak zöld utat a beru­házás elindításához. Idén újra próbálkoznak a Regionális Opera­tív Programon belül. Április Tjé­től három közcélú munkást alkal­maznak a közterületek rendben tartására. A tavaszi lomtalanításra és nagyakarításra április 10-én ke­rül sor. Felsőtárkány - a testület meg­bízást adott a Geoterv-Heves Kiti­nek, illetve felkérték a polgármes­tert, hogy kössön szerződést a céggel annak érdekében, hogy megtervezzék a Koronás út folyta­tásában kialakítandó lakótelkeket megközelítő közutat. Füzesabony - Április 15-én dél­után két órától az európai uniós csatlakozással kapcsolatos fó­rum vendége lesz Horn Gyula volt miniszterelnök, szocialista országgyűlési képviselő. A prog­ram helyszíne: a városi művelő­dési ház. Gyöngyös - Égbe néző szemek címmel országos csillagászati kiál­lítást rendeznek április 5-18. között a Mátra Művelődési Központban. A tárlat Európa legnagyobb távcsö­veivel készült égi fotóit mutatja be. Hatvan - Az Ady Endre Könyv­tárban ma folytatódik a Zsigmond Dezső filmrendező munkásságát bemutató sorozat. A nézők 18 óra 30-tól „Az asszony” című alkotást tekinthetik meg. Heves - Hírek láttak napvilágot arról, hogy jelentősen csökkent a Ramona Rt. külföldi megrendelé­se, így elképzelhető, hogy a lét­számleépítés a hevesi egységet is érinti. Amennyiben a cég nem tud javítani a külföldi megrendelések nagyságán, úgy a város egyik leg­nagyobb munkaadója kénysze­rülhet a foglalkoztatottak körének csökkentésére. Karácsond - A tervek szerint az év második felében kezdődik meg a településen a szelektív hulladék gyűjtése. Első körben a falu intéz­ményeit szeretnék bevonni az ak­cióba és az itt elért eredmények alapján a későbbiekben a lakos­ságnak is lehetőséget biztosítaná­nak a szelektív szemét elhelyezé­sére. Kömlő - A közelmúltban testületi ülésen számolt be végzett munká-

Next

/
Thumbnails
Contents