Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-30 / 101. szám

10. OLDAL E U R Ó P A I S Z ÍN L A P 2004. Április 30., péntek | |£ Önmagunkat nézni Európa tükrében Gyakorta tesszük föl a kérdést magunknak és egymásnak manapság, vajon mi az, amit mi, magyarok bepakolha­tunk zsákunkba, és kincsként az Európai Unióba vihetünk. Sokan és sok helyütt elmondták, hogy a mi „hozomá­nyunk” ebbe a közösségben a kultúránk. Ennek pedig fontos részét képezi a színházművészet, melynek ugyan ter­mészetesen vannak nyelvi korlátái, mégis meghatározó egy nemzet, vagy akár a nemzetek közössége életében. Ez alkalommal az egri Gárdonyi Géza Színház színházművészei közül olyanokkal beszélgettünk, akik nem a mai Magyarország határain belül születtek, de itt, ebben az immár hivatalosan is Európa részét képező országban, eb­ben a városban dolgoznak, alkotnak. Venczel Valentin és Kalmár Zsuzsa a Délvidéken, Nagy András és Csendes László a Felvidéken, míg Béres Attila és Sata Árpád Erdélyben látta meg a napvilágot, most azonban Egerben dol­goznak, szereznek örömet estéről estére közönségüknek. VENCZEL VALENTIN- Jelent-e valamit, s ha jelent, akkor mit, egy Délvidékről szár­mazó magyar szí­nész számára az uni­ós csatlakozás?- Amikor a nyolcva­nas évek végén átjöt­tem Magyarországra, külső kényszer nem vezérelt, csupán az, hogy akkor ott a Dél­vidéken, ahol születtem és dolgoztam, érezhető volt, hogy Magyarországon jó dolgok történnek. Ez már a rendszervál­tás előszele volt, és mindez azt sugallta, hogy ez a fordulat óhatatlanul Európába visz bennünket. Ennek az előérzetnek és fordulatnak a beteljesüléseként élem meg ezt az idei május elsejét, amikor egy or­szág az őt rég megillető helyére, Európába kerül politikailag és kulturálisan, szelle­miségünkben és értékrendünk tekinteté­ben egyaránt. A csatlakozásnak vannak szakmai vonatkozásai is. A személyes ér­zéseken túl közalkalmazott színészként aggódom azonban. Attól tartok, ennyi közművelődési intézményként létező, ál­lami, önkormányzaü fenntartású színház egy európai országban nem működhet majd. Ez pedig különösen hátrányosan fogja érinteni a vidéki színjátszást. Költ­ségvetési pénzek hiányában pedig olyan működési formák állhatnak elő, melyek megtizedelhetik a szakmát.- Milyen kiutat lát?- Tenni kell a dolgunkat, jobbnál jobb előadásokat létrehozva. Közben pedig azt tudatosítani magunkban, hogy amit csinálunk, az érdekli ennek a soknemze- üségű közösségnek a többi állampolgárát is. Mindannyiunknak ki keü lépni a ma­gyar színjátszást jellemző belterjességből, meg kell látnunk, hogy az európai szín­játszás milyen tartalmi és formai kérdé­sekkel foglalkozik. A magunk tudását pe­dig ezekhez, az őket is foglalkoztató problémákhoz kell hozzáadnunk.- Le van-e maradva a magyar színját­szás, akár a most csatiakozó országok színjátszásával való összehasonlításban?- Ezt sajnos elmondhatjuk, és ennek egyik alapja a magyar színész tájékozat­lansága. A másik ok pedig a mi színházi nyelvünknek a formai elmaradása. Az európai színjátszás a kísérletező színház tapasztalatait beépítette a hivatalos szín­játszásba. Nálunk ezek a különutak so­káig akadályozva és tiltva voltak, ezért a perifériára szorultak, így máig külön éle­tet él az alternatív és az úgynevezett elit művészet, amely a kísérletezőktől gya­korlatilag semmi tapasztalatot át nem vett, ezért egy helyben topog. KALMÁR ZSUZSA- Fiatal, a Vajdaság­ból származó, ma­gyar színésznőként milyen érzések kerí­tik hatalmába, ha az Európához való csat­lakozásra gondol?- Sokáig úgy érez­tem, hogy ez sem és az otthoni politikai helyzet sem érint engem személyesen. Aztán kiderült, hogy nem lehet kívül ma­radni. Csak remélni tudom, hogy nem fogja úgy befolyásolni az életemet, pályá­mat, hogy abban erőszakos változások történjenek. Szeretném, hogy Jugoszlávi­ában is belássák lassan, az Európai Unió felé, és nem a széthúzás felé kell haladni. Gondot jelent, hogy még nem vagyok magyar állampolgár, és bár nagyképűen azt mondhatom magamról, hogy magya­rul beszélő értelmiségi vagyok, akinek a munkájára szükség vari ebben az ország­ban, ebben a színházban, mégsem köny- nyű papíron is magyarrá lenni. Korábban ezt nem tartottam fontosnak, de az el­múlt másfél év meggyőzött arról, hogy az a legjárhatóbb út számomra, ha itt telepe­dek le. Remélem, megélhetem, hogy Ma­gyarország déli határa is megszűnik, és egy országnak érezhetem a szülőföldemet és azt a földet, ahol létezek.- A most felnövekvő színésznemze­déknek mit jelent a csatlakozás?- A magyar állampolgárságú színészek előtt eddig ismeretlen dimenziók tárulnak majd föl. A környező országok színjátszá­sát meg kell ismernünk. Van mit tanul­nunk a csehektől, a lengyelektől, vagy a nagy európai nemzetek színészeitől is. Gondolom, szakmailag nagyobb lesz a ke­veredés. Remélem, nem marad minden a pes összekötni. Már ha politikai kultúra egyáltalán létezik ebben a régióban.- Ezen belül hogyan látja a színhá­zak szerepét?- Jó lenne egy kicsit több import. Én a cseh szcenikán nőtten föl, ami máig pél­daértékű, és Magyarországon szinte is­meretlen. Olyan jelzésrendszerrel és jel­zésnyelvvel dolgozik, melyre szükség lenne itt is, hogy kicsit kiemelkedjünk, a visszajött. A nyelv gondolatiságát sike­rült tehát megőriznem. Színészként pe­dig ugyanúgy működöm, nem befolyásol a nyelv, amin a szavak elhangzanak.- A csatlakozás után lesz-e lehetősé­ge a magyar színészeknek tágabb kite­kintésre?- Talán pesszimistának hangzik, de számomra a jelen körülmények azt su­gallják, hogy nagy változások nem lesz­nek. Bár mostanság sokfelé játszom, mégis úgy tudom, régebben sokkal na­gyobb mozgás volt. Ennek ugyan ellent­mond, hogy éppen itt, az egri színházban történnek olyan dolgok, amik e felé a ki­tekintés felé hatnak. Gondolok itt a mo- nodráma-fesztiválra vagy a Három nővér fesztiválra, ami nagyon jó lehetőséget te­remt az egymástól tanulásra. Az, hogy a színész, mint egyén, hogyan tud majd Itthon kell jó színésznek lenni! Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője az uniós csatlakozásról Az Európai Unióhoz való csatlakozás számomra szín­házi nyitást is jelent. Ez an­nak idején, három évvel ez­előtt, amikor megpályáztam a Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztját, szerepelt is a programomban - mond­ja Csizmadia Tibor. -Amás társulatokkal való kapcsolat- tartás, netán egy-egy közös produkció létrehozása a színházban természetes. Jó a viszonyunk a visegrádi or­szágok némely társulatával, párbeszédet folytatunk kül­földi színházi emberekkel, ez eddig sem volt határok­hoz kötve. Például a Card Boys című előadásunk szer­zője, Mike Packer kíváncsi volt művének magyar bemu­tatójára, repülőre ült, és bele­nézett a próbába. Május elsejétől azt várom, hogy még ennél is kön­nyebb lesz az átjárható­ság, csupán a tá­volság és a pénz szab határt egy- egy meghívásnak. Megszaporodtak az olyan pályáza­tok, amiket több ország közös programjának tá­mogatására írnak ki. A csatlakozás után az uniós országok művészei­nek összefogásával tu­dunk majd egész Európát érdeklő és érintő projek­tekben gondolkodni.- Sokszor feltesszük a kér­dést, mit viszünk Európá­ba? Mindenekelőtt a nyel­vet. Ugyanakkor újra és új­ra bebizonyosodik, hogy a színház nyelve nemzetkö­zi. Ugyanaz a színházi nyelv jelenik meg Egerben és Európa más vá­rosában. A csatla­kozás erősíti azt a folyamatot, amely- lyel eddig is volt, aki élt, volt, aki nem. Ez most in­kább a kínálat bő­vülését jelenti. Igazgatóként ter­mészetesen az intézmé­nyek közötti együttműkö­désben gondolkodom. Mindig azt vallottam, hogy lehet valaki vállalko­zó kedvű, elutazhat más országokba tapasztalatot szerezni, de itthon kell jó színésznek, színházi egyé­niségnek lennie. Nem sza­bad eldobni a magyar kul­turális gyökereket. Né­hány hónappal ezelőtt Esslingenben járt Eger vá­ros delegációja, melynek eredményeként vendégül látunk majd ősszel egy előadást az ottani színház­tól. Felvettük a kapcsolatot a másik testvérvárosban, Poriban működő színház­zal is. Májusban a finn tár­sulatból jönnek hozzánk előadásokat nézni. Látva az éppen akkor műsoron lévő My Fair Ladyt, a Há­rom nővért, valamint stú­dió-előadásokat és a nyári produkciók előkészületeit, képet kapnak a munkánk­ról. Mindez alapja lehet egy további, mindkét fél számára értékes együtt­működésnek. PILISY CSENGE régiben, nem maradunk begubózva a sa­ját lokálpatrióta agyunkba. Vajdasági él­ményeimből táplálkozva - közel vagyunk a szerb színházhoz - azt mondhatom, ha valami közel van a másikhoz, az óhatatla­nul hat. Úgy gondolom, a magyar színját­szásra pedig igencsak ráfér a vérfrissítés.- Kitárul-e Európa a magyar színé­szek előtt?- A magyar színész magyarul tudja el­mondani érzéseit, l és semmi más nyelven. Hiába beszélek idegen nyelvet, a belső, ér­zelmi nyelvem mindig a magyar marad. Én is kipróbálnám Európát, a nagyvilágot, meg mindent, de visszajönnék, mert ez az ország - ahogy a szülővárosom, Szabadka is - bele van égve a szívembe. CSENDES LÁSZLÓ- Olyan színészként, aki több országban élt és dolgozott, mit gondol, milyen hoza- déka lesz az uniós csatlakozásnak?- A kultúra, legyen az színház- vagy más kultúra, mindig össze­hozza az embereket. Dolgoztam Szlovákiában, Csehországban és '83 óta Magyarországon, tehát min­denféle határokon innen és túl. Azt ta­pasztaltam, hogy a kultúrának az a jó, ha nem szabnak neki határt, mert ez az, ami leginkább összeköti az embereket. Hiába húzták meg azokat a határokat annak idején, az együvé tartozó emberek együ­vé tartoztak. Hozadéka így nem tudom, mi lesz a csatlakozásnak, a hordalékával azonban már most is lépten-nyomon ta­lálkozunk. Éppen elég bálásruha-kultúra jön be Nyugatról. Ha azonban a magyar kultúra megmarad kicsit is homogénebb­nek, akkor ütő- és életképes lesz ebben a nagyon sokszínű Európában.- Érez-e elég erőt a magyar kultúrá­ban ehhez a megmaradáshoz?- Ebben a régióban mindig is a magyar kultúra volt a legerősebb, és most is az. Az­által, hogy a határok átjárhatóvá válnak, el­sősorban a kultúra segítségével kell össze­kapcsolódnunk a környezetünkben élő magyarsággal, mert a politikai kultúrát erős konvenciók kötik, így nem biztos, hogy ké­hagyományos, az idejétmúlt színházi környezetből. Sokszor a ki nem mon­dott, meg nem mutatott dolgok értéke­sebbek, mintha mindent előtárunk. Eb­ből a szempontból a többiek, lengyelek, csehek előbbre tartanak. Ez történelmi­leg is így alakult, nekünk sokszor kellett mindent elölről, újra felépítenünk.- Mit tanácsolna a most felnövekvő színésznemzedéknek ebben az új helyzetben?- Először is találják meg az életben a szí­neket. Mert a színek, ha elmosódottan, hal­ványan is, de ott vannak a mindennapja­inkban. A másik pedig az, hogy a piano és a forte közt sok-sok lépcsőfok van. A piano után nem a következő lépcsőfok a főne! NAGY ANDRÁS- Ön a Felvidéken született, és ott, a Po­zsonyi Színművésze­ti Főiskolán végzett, de aktív színészéveit Magyarországon töl­tötte. Szülőhazája és hazája egyaránt az Európai Unió részévé válik. Ez milyen vál­tozást hoz az Ön életébe?- A pozsonyi főiskolán minket, ma­gyar ajkúakat nagyon szerettek, mert egy egészen más mentalitást, habitust, világ­látást hoztunk a szlovák környezetbe, és mi is hasonlóan figyeltük őket. így köl­csönösen próbálgattuk a határokon átíve­lő multikulturalitást gyakorolni. Mindez már a rendszerváltás utáni időkben volt, és így egyre többet tudtunk meg egymás­ról. Ebből az emlékből táplálkozva remé­lem, hogy hasonlóan vagy még jobban fog működni egész Európa vonatkozásá­ban.- Multikultúráról beszélt. Ön most is folyamatosan játszik magyarul és szlo­vákul is. Járják az országot a Pádon (Laviéka) című szlovák darabbal, mely­ben partnere Dér Denissza - Denisa Dérová. Színészként másképpen műkö­dik szlovákul, mint magyarul?- Nyelvi hátrányaim nincsenek, bár bő hét éve élek Magyarországon, és sokat fe­lejtettem, de a próbafolyamat alatt a szlo­vák nyelvben történő gondolkodásmód d bekapcsolódni az európai színházi vér­áramba, még a jövő titka. BÉRES ATTILA- Erdélyből szárma­zó magyar fiatalem­berként rendez or­szágszerte, az egri színháztól a Nemzeti Színházig. Ebből az aspektusból mit és milyen lehetősége­ket jelent a csatlako­zás?- A magyar társadalom legerősebb,, legkonvertálhatóbb árucikke a kultúra. A mai magyar színház, irodalom, művészet az egyetlen, amit nem hátrányként, ha­nem előnyként tudunk bevinni az Unió­ba. Ugyanígy igaz ez Romániára, azzal a különbséggel, hogy a román színjátszás messze meghaladt bennünket. Ennek el­lenére azt gondolom, a mi kicsi, néha re­alista, néha földhözragadt, szívhez szóló, néha giccses, jobban az érzelmekre, mint az intellektusra ható színházunk igenis konvertibilis Európában. Ha csak a Vala­hol Európában egri előadása iránti nem­zetközi érdeklődést, vagy más itteni pro­dukciókat nézek, például Görög László remek rendezését, a Nyafogókat, azt kell mondanom, az egri színház már része az európai színjátszásnak. A magyar kultú­ra eddig sem volt elzárva Európától, megmutathattuk magunkat, és színház­rendezőként is lehetett külföldön dolgoz­ni - remélem, ezután is lehet majd...- Egy színésznek a nyelvi korlátok miatt nehezebb külföldön munkát vál­lalnia, egy rendező ilyen szempontból könnyebb helyzetben van...- Egy idegen nyelvet, mondjuk az an­golt, azért tudni kell, de nyelvi akadály valóban nincs. Nyitottság-akadály van. A magyar színházak valahogy be vannak záródva. Egymást nem nézzük, nem­hogy távolabbra tekintenénk. Eddig is így volt, és szerintem ezután is így lesz. Mi sem érdeklünk másokat, és amit mások csinálnak, az sem érdekel minket. Ez pe­dig nagyon nagy baj. Az okokat magam sem értem, nem tudom, miért zárkóz­tunk ennyire magunkba, és miért nem tudunk kitömi ebből a helyzetből. Túlha­ladtunk azon a koron, amikor saját gon­dolatainkból, közvetlen környezetünk­ből meg tudtunk élni. Az alkotáshoz ma már elengedhetetlen a nyitott szemmel való élés, a körbetekintés. Részben az egyénnek kell útra kelnie, részben a szín­házak produkcióit is utaztatni kell, fon­tos megmutatni, mi hol tartunk, de fon­tos, hogy a színészeink, rendezőink is lás­sák, hol tartanak, mit csinálnak mások. Ha nem így teszünk, meg fogunk főni a saját levőnkben. Ezt pedig nem engedhe­ti meg magának egyetlen színházcsináló sem, dolgozzon az Európai Unió hatám- in belül, vagy azon kívül! SATA ÁRPÁD- Egy olyan színész­nek, mint Ön, aki pá­lyájának kétharma­dát a szülőföldjén, Er­délyben, egyharma- dát az anyaországban töltötte, mit jelent Magyarország belépé­se az Európai Unióba, főleg annak fényében, hogy Románia egyelőre nem lesz tagja a szövetségnek?- Immár magyar állampolgárként és magyar - magyar nyelvet beszélő - színész­ként azt keü mondanom, hogy ideje volt! Nem megérdemeltük, mert természetes. Ennek így kellett volna maradnia, lennie. Nem csatlakozni kellett volna, hanem ala­pító tagként ott lenni a kezdetektől, de a történelem másként rendelkezett, ezért most keü örülnünk, hogy rég megérdemelt és kivívott helyünkre kerülünk a nemzetek közösségében. Személyesen nagy változás­ra nem számítok, hiszen amióta magyar útlevéllel rendelkező magyar állampolgár vagyok, bárhová el tudtam menni a „nagy otthon ülés” után. Bármennyire nyílnak is meg az európai kapuk, én magyar művész maradok, sőt azt sajnálom leginkább, hogy nem maradhatok székely-magyar művésznek is. Lehet ugyanis, hogy olyan adminisztratív akadályok gördülnek élőnkbe, melyek még személyes kapcsola­tainkat is befolyásolni fogják.- Mit lehet tenni ez ellen a minden­napokban?- Minél jobban kell segítenünk Romá­niát, hogy minél hamarabb eljuthasson arra a szintre, hogy bekerülhessen az Unióba. Ezt, remélem, nem fúrja meg semmi politikai ambíció, sem valami nemzeti öntudat - román nemzeti öntu­dat -, mert talán ott is vannak, és van- nak(!) annyira értelmes emberek, akik tudják, hogy ez az út a járható a románok számára is. Az értelmes román emberek tudják, hogy ha ezt az utat választják, kénytelenek föladni sokat emlegetett nemzeti öntudatukat, funarizmusukat, akkor pedig már nem lesz különbség ma­gyar és román közt, hanem lehet az EU- ban kívánatos európai életet élni.- Egyelőre azonban nem lesz köny- nyebb a helyzet, sőt. Románia esetleges csatlakozása viszont sok mindent meg­oldhatna. Elkerülhetnénk mindkét részről az idegeskedést, a revizionista hangoktól való állandó román félelmet.- A nyolcvanas évek vége felé, a „felfor­dulás” előtt, természetesen voltak olyan hangok otthon, hogy most vissza lehetne foglalni és újraegyesíteni Magyarország­gal Erdélyt. De azonnal felvetődött a má­sik kérdés. Visszafoglaljuk, de kinek? Ma­gyarország igényt tartana-e erre az Er­délyre, Erdély igényt tartana-e Magyaror­szágra? Nem hiszem, hogy ez működőké­pes lenne. Erdély maradjon Erdély úgy az Európai Unióban, ahogyan történelme so­rán a legtöbbször: egy nagy nemzettesten belüli független területként.- Létrejöhet tehát egyfajta autonó­mia Románia csatlakozása után?- A székelyföldi autonómia akár már előbb is megszülethet, ez a törekvés leg­alábbis roppant szimpatikus. Létrejöhet­ne Transsilvánia, az erdőn túli rész, ahol magyarok laknak - ha nem is olyan tö­megben, mint régen, de van tömbma­gyarság, például a Székelyföldön. Ha pe­dig nem kell megfelelni a románoknak, még többen lesznek magyarok. Hamu alatt ugyanis sok elveszettnek hitt ma­gyar létezik.- Személyesen hogy látja, jobb vagy rosszabb idők következnek?- Hogy az életemből gazdaságilag mennyivel lesz jobb, nem tudom. Azt tu­dom, ha színházban vagyok és játszom, akkor nekem jó az Unión belül és kívül is! EGRES BÉL*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents