Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-22 / 94. szám

10. OLDAL KEK TŰKOR 2004. ÁPRIUS 22., CSÜTÖRTÖK ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6hg Hoppon maradt Zsákmány nélkül maradt az a férfi, aki fegyverrel próbált ki­rabolni egy utazási irodát Buda­pesten szerdán késő délelőtt. A rabló ugyanis észrevette, hogy a helyiségben két másik alkalmazott is van, ezért jobb­nak látta, ha elmenekül. A rab­láskísérlet során lövés nem dördült el, személyi sérülés nem történt, europress Üzemi baleset Két munkás életveszélyes sérü­léseket szenvedett, amikor több tízméteres sugárban szétfröcs- csent az olvadt nyersvas a Dunaferr egyik üzemében. A súlyos üzemi baleset szerda késő délelőtt történt Dunaúj­városban. Az eddigi adatok sze­rint a próbaüzem alatt mintegy 50-60 méteres sugárban fröcs- csent szét a nyersvas. europress Elege volt Egy férfi tört-zúzott egy mis­kolci szeretetkonyhán: bele­kötött az elé kerülő emberek­be, tányérokat tört össze, és majdnem bezúzta az egyik üveget. A rendőrök elfogták. A 36 éves miskolci férfi azzal magyarázta tettét, hogy „elege van” a dolgozókból. Eljárás indult ellene, europress Szatír Egy ötvenhat éves tiszaberceli férfi a nyíregyházi vasútállomá­son szexuális együttlétre próbált rávenni egy 11 éves kis­lányt. A gyerek - akinek a férfi pénzt is kínált - az állomáson tartózkodóktól kért segítséget, akik értesítették a rendőröket. A gyanúsítottat a helyszínen el­fogták. europress Megütötte Két vásárló esett egymásnak Dunaújvárosban egy boltban. A szóváltás azért kezdődött, mert az egyik vevő véletlenül meglökte a másikat, aki az ut­cán ököllel arcul ütötte. Az ütésváltás kirobbantója súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérü­lést szenvedett. Az ismeret­len bántalmazót keresi a rend­őrség. EUROPRESS Belefulladt Horgásztóba fulladt egy 43 éves férfi Vas megyében szerda dél­előtt. Valószínűleg ittasan indult neki a tónak, amelyet át akart úszni, de hamarosan el­tűnt társai szeme elől. A közel­ben horgászók közül többen a segítségére siettek, de már nem tudták megmenteni, a kiérkező mentők csak a halál beálltát állapíthatták meg. europress Magyar halott Súlyos közúti balesetben egy magyar autó utasa életét vesz­tette szerdán Ausztriában. Az osztrák autóklub szerint két magyar és egy német rend­számú személygépkocsi karambolozott hajnali három­kor Wulkaprodersdorf (Vulka- pordány) közelében, a Sopron felé vezető úton. Az egyik magyar autóból egy személyt már csak holtan tudtak kiemel­ni. További három embert sú­lyos sérülésekkel a kismartoni kórházba szállítottak, europress Rendőri biztosok Július elsejével kezdi meg működését Budapesten a City Rendőrség, amely a főváros öt régióba csoportosított kapi­tányságaiból áll majd. Az új rendszerrel az egy egységbe sorolt rendőrök alkalmanként áthelyezhetők lesznek a szom­szédos kerületekbe. A régiók élére főkapitányi biztosokat neveznek ki, havonta 33 ezer forint pluszjuttatás jár nekik. Az öt régió közül kettő, a belvárosi és a budai már működik, europress Gyorshajtókra „vadásztak Traffipaxok tíz kilométerenként a 4-es főúton 51 milliós hűtlenkedés A készülék messziről képes bemérni a gyorshajtót. Van, akit állítólag a főnöke sürget A 4-es főút Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén át­haladó szakaszát traffipaxok garmadával szállták meg tegnap a közlekedési zsaruk. Durván tíz kilométerenként találkoz­hattak az autósok sebesség-ellenőrző rendőrökkel. se áll, ami leginkább a nagy for­galmú főutakat jellemzi. Ezért döntött úgy a két megye, hogy kö­zös erővel igyekeznek megfékez­ni a száguldozókat a 4-esen. A hatórás ellenőrzés első felében a Budapest felé haladók sebességét mérték, délután viszont a traffi- paxokkal átálltak az út másik ol­dalára, hogy az ellenkező hány­ból érkezőket is ellenőrizzék. A rendőrök számítógépes háttér se­gítségével tudták nyomon követni a notórius szabálysértőket. Az ak­ció során ugyanis, lekérve a már megállított és felelősségre vont járművezetők „előéletét” a köz­ponti adatbankból, annak figye­Budapest - Szolnok A két megye közlekedési rendőrei összesen 15 traffipaxot vetettekbe közös akciójukba annak érdeké­ben, hogy hat óra alatt minél több gyorshajtót szűrhessenek ki. Ez pedig azért fontos - tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályvezetőjé­től -, mert az év első negyedévi statisztikai adatai szerint majd egynegyedével nőtt a balesetek gyakorisága. Falusi Tibor alezre­des hozzátette: a balesetek hát­terében leggyakrabban a meg­engedett sebességhatárok túllépé­FOTÓ: ÚJ NÉPLAP/MÉSZÁROS JÁNOS lembevételével szabták ki, akár néhány kilométerrel arrébb, az újabb kihágás miatt adott esetben a súlyosabb büntetést. Falusi Tibor alezredes elmond­ta, a gyorshajtás miatt megállított autósok felelősségre vonásakor mérlegelhet a rendőr a büntetés mértékét és módját illetően. Ez­zel persze a közlekedők is tisztá­ban vannak, ezért mindenféle magyarázattal igyekeznek vétkü­ket eltörpíteni az egyenruhások előtt. Van, aki az anyósát viszi a kórházba, más gyorshajtók az es­küvőjükre igyekeznek. Az is elő­fordul, hogy azért „kényszerül” valaki arra, hogy a kelleténél job­ban tapossa a gázpedált, mert a főnöke sürgeti. A rendőrök szívét azonban nagyon nehéz efféle érvekkel meglágyítani. HORVÁTH GYŐZŐ Üres a határőrség bukszája A Draskovics-csomag elvonásai miatt takarékossági intézkedé­seket vezettek be a határőrségnél. Információk szerint a jármű­vek nagy része áll, a korszerű eszközök kihasználhatatlanok. zépiskolákban végzett határőrök alkalmassági vizsgálatai is, utób­biak azért, mert még a néhány száz forintos útidíjra sincs pénz. Hiába költöttek az utóbbi évek­ben - részben uniós forrásokból - sok millió forintot az eszközpark fejlesztésre, ha nincs a modern berendezések működtetésére pénz. A megvonások azért okoz­hatnak problémákat, mert az eu­rópai uniós csatlakozás után mig­rációs hullám várható. Óvodán Sándor, a határőrség szóvivője lapunknak azt mondta: az információk részigazságokat tartalmaznak sajátos csoportosí­tásban. Tény, hogy a Draskovics- csomag keretében elvont 190 mil­Budapest Egy internetes újságnak nyüatko- zó határőrök szerint a járőrözésre csupán napi három kilométer te­repjáró-használatot engedélyez­tek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy gyalog kell üldözni az em­bercsempészeket. Az igazgatósá­gok udvarain összesen 4-500 jár­mű áll kihasználatlanul, mert nincs pénz üzemanyagra. Az iro­dákat is sújtja a takarékoskodás: csak több felettes engedélyével lehet kinyomtatni, lefénymásolni egy hivatalos iratot, a papír mind­két oldalára nyomtatni kell az előre jóváhagyott betűmérettel. Szünetelnek a lövészetek és a kö­lió forint érzékenyen érintette a szolgálat amúgy is karcsú költ­ségvetését, és valóban sor került takarékossági intézkedésekre, ám azok az alapfeladatok ellátását nem érinthetik. Ugyanannyi üzemanyag áll rendelkezésre, mint az előző évben, és csak a háttérintézményekben illetve a vezetői gépjárműveknél korlátoz­ták az üzemanyag-használatot. Orodán Sándor az embercsempé­szet esetleges növekedésével kap­csolatban leszögezte: az idei fel­derítési mutatók nem rosszab­bak, mint amilyenek az előző év azonos időszakában voltak. Hoz­zátette azonban, hogy csak az ésszerűség keretein belül lehet korlátozni a kiadásokat, hiszen az elvonások egy bizonyos hatá­ron felül már valóban rontanának a hatékonyságon, farkas melinda Halott újszülött a kukában Egy huszonegy éves nőt gyanúsítanak azzal, hogy eldobta csecsemőjét Dombóvár Újszülött leánycsecsemő holttestére bukkantak a guberálók tegnap Dombóvárott. A rendőrök hamarosan meg is találták azt a fiatal nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szülte a gyermeket. Szerda kora délután már meg is találták azt a 21 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szülte a gyermeket. A történtek részle­teiről azonban még semmit sem lehet tudni, mert a gyanúsított nem volt kihallgatható állapot­ban, orvosi ellátásra szorult. Tolna megyében legutóbb ta­valy októberben Gyönkön dob­ta a szeméttárolóba újszülöttjét egy fiatal nő. Az ORFK adatai szerint egyébként 1999-ben hat, 2000-ben tíz, 2001-ben pedig huszonnégy újszülöttet hagyott meghalni szülőanyja úgy, hogy a szülés után nem látta el. A kö­vetkező évektől erről már nincs hivatalos statisztika, ugyanis Újszülött lánycsecsemő holttestét találták meg tegnap reggel nyolc óra után a guberálók Dom­bóvárott, a Népköztársaság és a Bezerédj utca sarkán egy fedeles szeméttárolóban. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az új­szülött halálát a szülés utáni el­látatlanság, illetve kihűlés okoz­hatta. A gyerek feltehetően egy kihordott terhesség után élve szü­letett, de mire a mentők a hely­színre érkeztek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A boncolásra és a halál okának pon­tos megállapítására feltehetően ma kerül sor. A Bölcső Alapítvány A Bölcső Alapítványt a csecse­mőgyilkosságok megelőzésére hozta létre kilenc évvel ezelőtt Szekszárdon Budavári Zita. Em­lékezete szerint abban az évben néhány héten belül több újszülöt­tet öltek meg. Az elmúlt kilenc esztendőben ötszázhúszan for­dultak segítségért az alapítvány­hoz, örökbefogadó szülőkhöz került 260 gyerek, tehát a segít­séget kérőknek pontosan a fele nem akarta vagy nem tudta vállal­ni újszülöttjét. A Bölcső Alapít­vány éjjel-nappal hívható telefon­száma: 06-20-944-35S6. a Büntető törvénykönyv más kategóriába sorolta ezeket az eseteket. IHÁROSI IBOLYA Nyíregyháza Különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetésével vá­dolják Virág Lászlót, a Hajdú- Bihar Megyei Önkormányzati Közgyűlés volt fideszes al- elnökét. A Virág és két társa ellen a Nyír­egyházi Városi Ügyészségen ké­szült vádirat szerint 51 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a hajdú-bihari önkormányzatnak a debreceni Kenézy Gyula Kór­ház beruházásával kapcsolatban. A nyomozáss során kiderült: az ügy a korábbi, 1998-2002 közötti önkormányzati ciklusra nyúlik vissza. A hajdú-bihari önkor­mányzat a debreceni Kenézy- kórház bővítésénél el nem vég­zett munkáért fizetett a kivitele­ző cégnek az akkori alelnök, Virág László intézkedésére. A fideszes politikus jelenleg is tagja a térségi képviselő-testületnek, a pénzügyi bizottság elnöke, a debreceni Vagyonkezelő Holding Rt. stratégiai igazgatója. A kivite­lező debreceni Epszer Generál Rt.-vel a közbeszerzési eljárástól idegen finanszírozási megállapo­dást kötött az önkormányzat, s a határidőket be sem várva utaltak a cégnek. A szakértői vélemény szerint az építési teljesítés alig 10 százalékos volt, ráadásul minő- ségileg elfogadhatatlan. ______■ V allott a szír beszerző Az Europress információi szerint a börtönben tett vallomást a rendőröknek az a szír férfi, aki kapcsolatban állt a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett és terrorcselekmény előké­szítésével vádolt palesztin származású orvossal. A hatóságok részben az általa elmondottak alapján fogták el a gyanúsítottat. ban állt egymással, ám azt a ha­tóságok nem kívánták elárulni: mire akarta megkérni a gyanúsí­tott szír társát. Úgy értesültünk, hogy a jelenleg autólopás miatt előzetes letartóztatásban levő szír férfi beszámolt a hatóságok­nak: a fogorvos a segítségét kérte a robbantás kivitelezésében. Részben ez a vallomás szolgált alapot a rendőröknek a palesztin származású doktor őrizetbe véte­léhez. NAGY ESZTER DÓRA Budapest Lapunk információi szerint egy­előre nem gyanúsították meg a rendőrök terrorcselekmény elő­készületével azt a szír férfit, akit a múlt héten előzetes letartózta­tásba helyezett palesztin szárma­zású fogorvos azzal keresett meg, hogy a tervezett bűncselek­ményhez szerezzen neki robba­nóanyagot. A rendőrség nem cá­folta, hogy a két férfi kapcsolat­Itatták, kirabolták a vendéget Darány Szabadságvesztésre ítélt a bí­róság két darányi férfit, akik egy összejövetel után meg­vertek és kiraboltak egy hor- vát állampolgárt. Tavaly június 26-án az egyik vád­lott darányi házának udvarán gyűltek össze a családtagok, isme­rősök. A sértett, egy horvát állam­polgár is oda érkezett a család egyik rokonával. A vendég italt ho­zatott, beszélgettek. A két vádlott - egy fiatalkorú és a 42 éves házigaz­da - elhatározta, hogy megszerzi a horvát férfi pénzét. Sűrűn töltöget­ték neki az italt, ráadásul a végén nyugtatót is kevertek bele. Amikor a férfi már szinte magatehetetlen állapotban volt, megtámadták: ütötték, rugdalták. Aztán egyikük lefogta, a másik pedig átkutatta a ruházatát, pénzt keresve. Végül a horvát férfi zoknijába rejtve meg­találtak 300 kunát, ami mintegy 10 500 forintot ért. Áldozatukat az utcára vezették és az árokparton hagyták. A pénzzel Barcsra men­tek, italt és élelmiszert vásároltak. A Kaposvári Bíróság a két dará­nyi férfit társtettesként elkövetett rablásban találta bűnösnek. A fia­talkorút egy év hat hónapi, fiatalko­rúak fegyházában letöltendő sza­badságvesztésre ítélte, a másik vádlottat négy év börtönbüntetés­re, valamint öt év közügyektől eltil­tásra. Az ítélet nem jogerős, jakab CITROEN G 2 Epurosbtijlf? EUROPE Most ajándék légkondicionálóval!' ‘Ajándék manuális (1 .AI SX és 1.4HDÍ SX) vagy kedvezményes automata légkondicionáló (VTR változatok). Az ajánlat a készlet erejéig vagy a 2004. június 30-ig forgalomba helyezett gépjárművekre érvényes. Az akció csak a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A képen látható autó illusztráció. A Citroen C2 1.6Í-16V VTR SensoDrive fogyasztása: 8,3/5,2/6,3 1/100 km (városi/országúti/vegyes), C0,-kibocsátás: 151 g/km. A CITROEN a Total-t választotta. AGRIA MOBIL KFT. 3300 Eger, Kistályai út 133. Tel.: 36/412-652 MÁTRA MOBIL KFT. 3200 Gyöngyös, Ringsted u. 2. Tel.: 37/503-064 CITROEN

Next

/
Thumbnails
Contents