Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-22 / 94. szám

I 2004. Április 22., csütörtök HORIZONT H I R D ETÉS 7. OLDAL Kétszáz ember állás nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Az említettek nyomán a települé­sen az is elterjedt, hogy számos céget hamarosan bezárnak. Az érintettek közül csupán a Mátra Cukor Rt. vezérigazgatója ismertette sajtótájékoztatón a közeljövőre szóló elképzelése­ket - erről lapunkban már be­számoltunk -, a többi cég eseté­ben azonban ily módon sem megerősítés, sem cáfolat nem kísérte a létszámleépítés követ­keztében kialakult szóbeszédet. A Heves Megyei Munkaügyi Köz­pont helyi tórendeltségén any- nyit sikerült megtudnunk, hogy a termelőegységekre bejelentési kötelezettség hárul, ha tömeges elbocsátásokra kerül sor, ám az eddigi adatok nem támasztják alá a végleges bezárásról szóló híreket. Megtudtuk azt is, hogy a mun­kaügyi központ a saját eszközei­vel megpróbál segíteni az állásta­lanná válókon, ám nem mind­egyik cég működik együtt a dolgo­zóit érintő projekt megvalósításá­ban. Az illetékesek e téren a Mát­ra Cukor Rt. hozzáállását példaér­tékűnek minősítették. (T.O.) Legnehezebb a jegyzőknek Szakmai konzultáció az EP-választásokkal kapcsolatban Heves megye, Eger A helyi választási irodák vezetőinek, azaz a jegy­zőknek tartott szakmai konzultációt a június 13-ra kiírt európai parlamenti (EP) választások kapcsán Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) A jegyzők tegnap kapták meg a választási felhívást tartalmazó plakátokat is vezetője, valamint dr. Benkár József megyei fő­jegyző, a megyei területi választási iroda vezetője. Rytkó Emília szerint a választásokkal kapcsola­tos munka legnehezebb része a jegyzőkre hárul. Emlékeztetett: bár az utóbbi években szinte folya­matos „választási lázban” ég az ország - 2002- ben parlamenti, majd helyhatósági választásokat tartottak, utána népszavazás volt, most pedig az EP-választások előtt állunk -, most számos új elemmel is meg kell ismerkedni, lévén ilyen pro­cedúrára még nem került sor Magyarországon. Optimizmusra adhat okot szerinte, hogy az aján­lószelvények és az értesítések postázását ezúttal nem kísérték felhangok, mindössze két budapes­ti panasz érkezett be. A szavazás egyik sajátosságára ki­térve az OVI vezetője rámutatott: a választásra jogosultak köre végig „mozgó" lesz, tekintve, hogy április 30-ig más EU-tagállamok - beleértve a most csatlakozókat is - állampol­gárainak is lehetőségük van Magyar- országon szavazni. Eddig 670 ilyen kérelem érkezett be, de az OVI 1000-1500-zal számol. A másik új­donság, hogy a választás napján a határon túl tartózkodó magyar ál­lampolgároknak is lehetőségük van szavazni az adott ország magyar nagykövetségén. Elhangzott: 10-14 párt nyilvántar­tásba vételét valószínűsítik. A meg­szokottaktól eltérően ezúttal az ered­ményeket csak mind a 24 tagállamban egyszerre, 22 órakor kozzák nyilvánosságra, addig csak a szavazatok feldolgozásának állapotára vonatko­zó adatokat teszik közzé. Mint a tanácskozáson kiderült, ezúttal is ér­keznek megyénkbe külföldi megfigyelők. így szűkebb hazánk erdélyi testvérmegyéjéből, Kovásznából jönnek szakemberek. __________■ H ármas karambol. A megyeszékhely és Egerszalók közötti úton egy Suzuki a vele szemben szabályosan közlekedő Seattal üt­között, s a sérült autók tehetetlen mozgását, a nagyobb tragédiát elkerülendő, egy Peugeot személygépkocsi vezetője jármű­vével az árokba hajtott. Két sérültet a mentők azonnal kórházba szállítottak, a tűzoltók a roncsok eltávolításával mintegy más­fél órás kényszerszünet után segítettek a közlekedés helyreállításában. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit _________fotó; pilisy elemér A partnerségért szálltak síkra (Folytatás az 1. oldalról) A közgyűlési elnök felhívta a fi­gyelmet több gyakorlati „prakti­kumra”. így például a pályázatok terén a minél hatékonyabb, de fő­leg hozzáértő pályázatkészítésre. Az Országos Cigány Önkor­mányzat (ÖCO) elnökének, Ko­lompár Orbánnak az üdvözletét tolmácsoló alelnök, Balogh József az Országos Rendőr-főkapitány­ság és a cigány önkormányzatok között köttetett '97-es megállapo­dás felülvizsgálatáról és annak napokban folyó módosításáról szólt. Mint mondotta: a cigány­emberek nem szociális segélyből tengődő emberekként vágynak az Unióba menni, hanem sokkal in­kább Magyarország adózó polgá­raiként. A munkahelyhez jutás­ban a jelenleg is zajló tárgyalá­soknak köszönhetően jó esélyek nyílnak arra, hogy az érdeklődő roma származású fiatalok a rend­őrség kötelékébe kerülhessenek. Balogh szerint ezzel párhuza­mosan nekik is van dolguk, pél­dául a cigányság körében propa­gálniuk kell, hogy ne mint egy erőszakos szervezetre tekintse­nek a rendőrségre. Dr. Tuza László r. dandártábor­nok, a Heves Megyá Rendőr-főkapi­tányság vezetője adott tájékoztatást a megye bűnügyi helyzetéről. A ki­sebbségi önkormányzatok több esetben voltak a rendőrség segítsé­gére, aminek szintén van szerepe abban, hogy Heves megye nem sű­rűn szerepel az országos sajtóban. Ám évente egyszer mindig bekerül, ami a főkapitány szerint azt is jelen­ti, hogy van még tennivaló. Tuza László kifejtette: aggasz­tó jelenségek is mutatkoznak, s ezek megoldásában partnerségre van szükség a rendőrség és a ci­gány kisebbségi önkormányzatok között. Ilyen aggasztó jelenség­nek nevezte a lopások számának megugrását, az erőszakos, garáz­da cselekedetek növekedését. A partnerség nem kivételezést je­lent, az a törvényi egyenlőség alapján valósítható meg. A rend­őrséget ma a jogismeret és a törvé­nyesség betartása jellemzi, és nem fordulhat elő, hogy indulat, bosszú, előítélet vagy rasszista nézetek a rendőri intézkedéseket befolyásolják.____________isikéi [ •BRAMAC­ÍSOji. TETŐ HELYETT MONDD: A vásár ideje alatt az új felületű betoncserép bevezető áron kapható telepünkön. Nyitva: H-R: 7.00-17.00-ig, Szó.: 7.00-12.00-ig TRANZIT-TÜZÉP: BIZTOS TÁRS AZ ÉPÍTKEZŐKNEK Eger, Kistalyai út 12/A, Tel.: 36/313-110, Fax: 36/313-218, e-mail: tranzittuzep@axelero.hu Szabad Felhasználású Jelzáloghitel Gyorsított és ingyenes hitelbírálat! Ha 2004 május 28-ig benyújtja bankunkhoz hitelkérelmét 0,5Vöt elencedünk a folyósítás díjból. Ha a hitelt más banki hitel kiváltására szeretné fék hasznára további 0,5%-ot engedünk el. A folyósítási éjkedvezmény minimum 50000 Ft Fedezetül Eger belterületén fekvő fakó- vagy üdülőingatlanokat fogadunk el. Hanwha Bank Magyarország Rt. 1088 Budapest Fíákóczí út 1-3 www.hanwhabank.hu Tel: (061) 4299409 vagy (06 1) 4299410 A hirdetés nem minésüi ajánlattételnek. A Bank minden esetben egyeé siérálss alapján dönt. Az Ön Opel-partnere: Opel Papp Autóház 3300 Eger, Mátyás király u. 37. Márkakereskedés tel.: (36) 510-870, Szerviz tel.: (36) 510-888 Fax: (36) 324-208 www.opel.hu (111844-118156) Nyitott hétvége: április 24-25. Nem csak a külseje, de a bevezető modellek alapfelszereltsége is szemet szúr: légkondicionáló négy légzsák elöl ABS központizár állítható kormány-oszlop elektromos ablakok elöl fűthető,elektromos tükrök akár 200 000 Ft hitelkeretű Opel hitelkártya és még sorolhatnánk. Ez az új Opel Astra. Látogasson el április 24-25-én márkakereskedésünkbe, vegyen részt a családi dartsbajnokságon, és vigye haza Ön az 1 000 000 Ft értékű Opel főnyereményt! Átlagfogyasztás: 4,9 - 7,8 1/100 km, C02 kibocsátás: 132-218 g/km.

Next

/
Thumbnails
Contents