Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-20 / 92. szám

12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2004. Április 20.. kedd | r { Kimondhatják: bajnokok vagyunk! Földesi Attila négy, játékosként megszerzett elsőség után edzőként is aranyérmes lett A Vitai Éger-Fekete Sasok együttese múlt hét végi bajai sikerével - valamint a rivális Veszprémi Egyetem pápai ve­reségével - hat fordulóval a szezonzárás előtt immár ma­tematikailag is biztosította NB I/B-s bajnoki címét. A Földesi Attila által dirigált együttes eddigi 27 mérkőzéséből hu­szonhatot megnyerve, gyakor­latilag rajt-cél győzelemmel harcolta ki az élvonalbeli sze­replés lehetőségét. Alábbi ösz- szeállításunkban a legilleté­kesebbek első, „ünnepi” reak­cióit gyűjtöttük csokorba. Kosárlabda ^suzuki VITAI EGER Földesi Attila, az egriek edzője: - Boldog vagyok, hiszen a négy, já­tékosként elért bajnoki cím után most végre edzőként is sikerült az első helyen végeznem. Igaz, ez csak a B-csoport, azonban azt gondolom, hogy 17 csapatot meg­előzni bármilyen versenysorozat­ban vagy osztályban nagy fegy­vertény. Egy kis hiányérzetem azért van, hiszen sokkal jobb lett volna egy győztes mérkőzés lefú­jása után ünnepelni, de gondo­lom, a hétvégi hazai találkozókon mindent bepótolunk majd. Végül is ezért dolgoztunk a nyártól, és nagyon hamar kiderült, hogy az első hely megszerezhető, sőt reá­lis elvárás a csapattal szemben. Mint tudjuk azonban, mindig an­nak a legnehezebb megfelelni, amit elvárnak. Ezért külön örü­lök, hogy nagyon hamar és magabiz­tosan, már hét mér­kőzéssel a zárás előtt behozha- t a t 1 a n előnyre tettünk szert. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hátralévő Az irányító Ughy Albert főszerepet vállalt a kiváló teljesítményből fotó: lénárt máté A Budafok következik Az immár aranyérmes csapatot legközelebb a szombati hazai találkozón láthatják a szurkolók. A szokásos időpontban, 18.30-kor kezdődő mérkőzésen a Budafok együttesét látják vendégül Petrucsikék. összecsapásokat ne vennénk vé­resen komolyan. Egyrészt az el­lenfeleket sem szabad lenézni, másrészt magunk miatt is köte­lességünk mindent megtenni, hiszen a rólunk ki­alakult ké­pet nem ronthatjuk le azzal, hogy biz­tos aranyérmesként „ellinkesked- jük” a finist. A csapat nevében is ígérhetem, hogy a továbbiakban is a legjobb tudásunk szerint fo­gunk játszani, s igyekszünk vala- menynyi összecsapásunkon baj­nokhoz méltóan szerepelni. Hartvich Tamás, a Fekete Sasok csapatkapitánya: - Nagyon örü­lök, és egy kicsit meg is nyugod­tam, hiszen hiába tudtuk már he­tek óta, hogy meglesz az első hely, azért egészen más így kimondani: bajnokok vagyunk! Korábban a MÁFC csapatával már sikerült ki­harcolnom a feljutást, igaz, akkor teljesen más rendszer volt, s csak a rájátszás legutolsó, soproni mér­kőzésének lefújása után dőlt el, hogy_ az A-csoportban folytathat­juk. így természetesen az ünnep­lés is nagyban eltért a mostanitól, ami persze nem jelenti azt, hogy ez a siker ne okozna hatalmas bol­dogságot számomra. Mindenkép­pen szép eredmény, hogy hat for­dulóval a vége előtt már biztos be­futók vagyunk, éppen ezért nem is szeretnénk elrontani a szinte hi­bátlan mérlegünket, s ígérhetem, hogy a folytatásban is nagyon oda fogunk figyelni minden mérkőzé­sünkön. Ami a jövőt illeti, el­mondhatjuk, hogy bár ez az év sem volt könnyű - így utólag per­sze már annak tűnik -, a követke­ző szezon még nehezebbnek ígér­kezik. Össze kell szedni egy olyan csapatot, amelyik képes lehet megkapaszkodni az élvonalban, s lehetőség szerint a középmezőny­ben tud végezni. Ahogy említet­tem, ez nem lesz egyszerű feladat, de bízom benne, hogy még sok örömet tudunk szerezni lelkes szurkolóinknak. horváth péter Még nem közölt eredmények a 28. fordulóból: Pápa-Hungarotel - Veszprémi Egyetem 104-87, Filtermat Nagykőrös - Gödi SE 99-101, Debreceni Egyetem - Ka­nizsa KK-DKG-EAST 76-85. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Fekete Sasok 27 26 1 2744-2219 0,981 2. Fehérvár KKC 28 19 9 2733-2485 0,839 3. Pápa 28 19 9 2516-2294 0,839 4. Veszprémi E. 27 18 9 2356-2199 0,833 5. Miskolci EAFC 27 16 11 2277-2271 0,796 6. Hegyvidék-DSE 27 16 11 2360-2233 0,796 7. Óbudai Kaszások 27 15 12 2280-2303 0,778 8. Tiszaújváros 29 16 13 2340-2297 0,776 9. SMAFC-SÁ 28 15 13 2369-2342 0,768 10. Kanizsa KK 28 14 14 2436-2459 0,750 11. Vásárhelyi KS 28 12 16 2266-2403 0,714 12. Sárvár 28 12 16 2296-2382 0,714 13. Göd 26 10 16 2207-2332 0,692 14. Budafok 28 10 18 2435-2570 0,679 15. Nagykőrös 28 10 18 2239-2435 0,679 16. Siókosár 27 9 18 2296-2376 0,667 17. Debreceni E. 27 6 21 1963-2227 0,611 18. Baja 28 5 23 2395-2681 0,589 Egy hír: egy mondat Monacóban a Chelsea Labdarúgás Kedden az AS Monaco - Chelsea elődöntő első mérkőzésével (20.45 ó, jv.: Meier) folytatódik a Bajnokok Ligája. A várható kezdőcsapatok: AS Monaco: Roma - Ibarra, Givet, Rodriguez, Evra - Bemardi, Zikosz, Rothen, Giuly- Morientes, Prso. Chelsea: Ambrosio Melchiot, Desailly, Terry, Bridge- Gronkjaer, Lampard, Parker (Makeleie) - J. Cole - Crespo, Hasselbaink (Gudjohnsen). ■ LABDARÚGÁS. Nyáron elnök- választás lesz a Real Madridnál, s az egyik jelölt, Enrique Sobrino megválna David Beckhamtől, Luis Figótól és Roberto Carlostól is. Sobrino a jelenleg Barcelonában fut- tbalozó Ronaldinhóval próbálná meg pótolni a távozókat. ÖTTUSA. Mindkét nem egyéni versenyében, illetve a lányok ha­gyományos csapatküzdelmeiben magyar siker született a 17-18 évesekből álló ifjúsági korosztály öttusa Európa-bajnokságán, a portugáliai Mafrában. Győzött Prill Katalin és Kasza Róbert, va­lamint a Prill, Hídvégi Ildikó, Bartalis Zsófia trió. LABDARÚGÁS. A Magyar Lab­darúgó Liga hétfői program- egyeztetésén kijelölték az NB I- es szereplésről döntő osztályo- zók időpontjait. Ezek szerint az Arany Aszok Liga 11. helyén vég­ző csapata a másodosztály hato­dikjával, míg az élvonal sereg­hajtója az NB I/B ötödik helye­zettjével június 2-án és 5-én ta­lálkozik. ■ Garantált a telt ház Jégkorong Biztosan telt ház, 9900 néző előtt rendezik meg a Magyaror­szág - Kanada barátságos mér­kőzést ma 19 órakor a Budapest Sportarénában. A magas színvonalra garan­cia, hogy az olimpiai és világ- bajnoki címvédő vendégek je­lenlegi keretében 13 olyan ho­kis található, aki az észak-ame­rikai profiligában keresi kenye­rét. A mérkőzést a Sportl élő­ben, az ml pedig felvételről közvetíti. ■ Ötvenötből tizenketten Ötvenöt egykori nagyszerű sportoló, edző, szakvezető közül kerülhet ki az a 12 ma­gyar kiválóság, aki május 6- tól viselheti a Nemzet Sporto­lója címet és kaphatja meg az életműdíjjal együtt járó havi bruttó 500 ezer forint életjá­radékot. Sportdiplomácia A jelöltek névsorát hétfőn ismer­tette Gyurcsány Ferenc. A 12 ne­vet a gyermek-, ifjúsági és sport- miniszter terjeszti a kormány elé, amely április végén dönt a kérdésben. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kitüntető címet 12 olyan, 60. életévét már betöltött sport­embernek adományozza a kor­mány, aki aktív maradt a sport világában. Ezzel összefüggés­ben is kiemelte, hogy életműdíj­ról van szó, vagyis a Nemzet Sportolója cím odaítélésekor - amelynek alapításáról a múlt év végén elfogadott és idén március 13-án életbe lépett új sporttör­vény rendelkezik - a versenyzői múlt mellett a sportszakmai életutat is figyelembe veszik. A címátadó ünnepségre a Parla­mentben kerül sor május 6-án, a magyar sport napján. A JELÖLTEK LISTÁJA Albert Flórián (labdarúgás), Andristyák János István (kerélcpározás), Balczó András (öttusa), Bérezik Zoltán (asztalitenisz), Bíróné Keleti Ágnes (torna), Bolvári Antal (vízilabda), Buzánszky Jenő (labdarú­gás), Fábián László (kajak-kenu), Fenyvesi Csaba (vívás), Fleck Ottóné Babos Ágnes (kézilabda), Földi Imre (súlyemelés), Gerőné Körmöczy Zsuzsa (tenisz), Goda Gyula (kerékpározás), fcreminger János (kosárlabda), Grosics Gyula (labdarúgás), Gyarmati Dezső (ví­zilabda), Hammeri László (sportlövészet), Ivánkay Teréz (asztalite­nisz), Jeney László (vízilabda), Kárpáti György (vízilabda), Kamuti Jenő (vívás), Kóczián Éva (asztalitenisz), Kóczián József (asztalite­nisz), Kollár László (úszás), Kulcsár Gergely (atlétika), Kulcsár Győző (vívás), Kun Mihály (úszás), Lemhényiné Tass Olga (torna), Löwenstein Pál (asztalitenisz), Markovits Kálmán (vízilabda), Novák Dezső (labdarúgás), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezés), Pézsa Ti­bor (vívás), Pólyák Imre (birkózás), Popper Imréné Novák Ilona (úszás), Portisch Lajos (sakk), Puskás Ferenc (labdarúgás), Reviczky Jánosné Köteles Erzsébet (torna), Sági György né Rejtő Ildikó (vívás), Sándor Károly (labdarúgás), Schmid Bodó Andrea (torna), Schmitt Pál (vívás), Szalainé Köröndi Margit (torna), Székely Éva (úszás), Ta­tár Mihály (röplabda), Temes Judit (úszás), Török Bódog (kézilab­da), Török Ferenc (öttusa), Török Gyula (ökölvívás), Varga István (kézilabda), Weltner György (asztalitenisz), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (asztalitenisz), Zalkámé Kertész Aliz (torna), Zsíros Tibor (kosárlabda), Zsivotzky Gyula (atlétika). Maradona súlyos állapotban Labdarúgás adagolás idézhette elő a helyze­tet, a szakemberek nem cáfol- Helyi értesülések szerint kriti- ták. Alfredo Cahe, a család orvo- kus állapotban van Diego sa ugyanakkor kijelentette, hogy Maradona: az argentinok legen- a világsztár jelenlegi súlyos álla- dás labdarúgóját súlyos szív- és pota „semmilyen szempontból légzési problémákkal egy Bue- sincs összefüggésben a drogfo- nos Aires-i kli­nika intenzív osztályán ke­zelik. A Clarin című lap úgy tudja, hogy a világsztár „az életéért har­col”, s az orvo­sok attól tarta­nak, a szíve nem bírja a Egész Argentína Maradonáért aggódik fotó: europress/epa megterhelést. A kórházban erős nyugtátok­kal próbálták stabilizálni a sztár állapotát, és mesterségesen léle­geztetik. A Suizo-Argentino ma­gánklinika közleménye szerint vérnyomásproblémák miatt lett rosszul Maradona, aki jól reagált a gyógyszerekre. Azt a feltétele­zést, miszerint kábítószer-túl­gyasztással”. Maradona vasár­nap Buenos Airesben megnézett egy élvonalbeli találkozót, ame­lyen volt csapata, a Boca Juniors 2-0-ra nyert a Nueva Chicago el­len. A sztár a játékosokkal ünne­pelt és aláírásokat osztogatott, majd nem sokkal később lett rosszul. ■ Új márkabolt nyílt Egerben! Érsek u.15. Nyitva: H-P. 9.30-18.00 Szó. 9.00-13.00 Tel.: 30 207 9485 (114534-117811) Ez a kupon 10%-os kedvezményre jogosít egyszeri vásárlás alkalmával 2004. május 15-ig. Az akciós termékekre nem érvényes. (I14542-117821) Lakásfelújítás 10 perc alatt? Citibank Hitelvonal: 06-40-40-10-40 Citibank Személyi Kölcsönök. 10 perc alatt megtudja, mekkora hitelhez juthat, és választ kap az Ön számára fontos kérdésekre. | Citibank Rt. - a magyar omágrCítKvói* csapott és aCfflyoup ilUQl \t\ A Citibank Személyi Köksöttffc fétotsatáttsi célhoz nem kötött fogyasztási fcMcsftnOfc. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérd feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hiteit*á(3ti alapján, a szerződéskötést követően nyújt)*, amelyekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívja a Citibank Hite vonalat (06-40-4010-40). A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét tcitctcici a teljes hitelbírálat eredményétől függenek. íj » hirdetés kizáró­lag a figyelemfelkeltést szolcátja, nem minősül nyilvános ajáhtólféleinek vagy tájékozta!ónak. THM: 2B,66%-51,59% Akció Heves Megyei Hírlap előfizetőknek! Április 22-től május 5-ig a Szoftver Barlangban vásárló Heves Megyei Hírlap-előfizetők minden árucikkből KJ 10 000 Ft-ig 10%, 10 001 Ft-tól 5% kedvezményt kapnak! A kedvezményre a jogosultságot érvényes Heves Megyei Hírlap előfizetői számlával kell igazolni. Előfizetés felvételére az üzletben is lehetőség nyílik! Qf' Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. s*«rr vek J Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig. HEVES “|B HÍRLAP Heicből <t legjobb f SZUPEREXPRESSZ DENON DN 2500 F pro CD dupla, omni- tronic pro 640 keverő sürgősen eladó. 30/636-4234---------------------------------------- -14616­B OKSZER-VIZSLA keverék zsemleszínű kutya elveszett, keressük. 36/315-240 Eger, Agyagos u.------------------------------------------------------------- -14747­E GERBEN a strandon csúszda alkalmi áron, részletfizetéssel, Feldebrőn Panzió vendégkörrel ea. Csákó Ing. 20/551-50-74------------------------------------------------------------- *10701* 8 00 nsz-öl Oportó szőlőültetvény eladó Egerben a Vécsey-völgyben. 36/410- 768------------------------------------------------------------- *14514* M OBIL garázsok, könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezése. Gyorsan szerel hető, szállítható. Tel./fax: 37/300-057, 30/9257-669-------------------------------------------------------------- *14319* ORSZÁGOS régiségvásár Egerben, a Szú­nyog közi régi piac területe (Centrum) április 25-én, vasárnap 7-16 óráig. Info.: 30/322-9947-------------------------------------------------------------- *14774* EGER, Petőfi utcai üzlethelyiség nagy ki­rakattal, parkolóval kiadó. 30/9674- 416------------------------------------------------------------- *14644*

Next

/
Thumbnails
Contents