Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Aprjus 20., kedd Nyilvánosan a hatástanulmányról ■ GYÖNGYÖS - A törvényileg előírt nyilvánosság biztosítása érdekében az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség közmeghallgatást tart a létesítendő gyöngyösi hulladékkonvertáló erőmű részletes környezeti hatástanulmányával kapcsolatban. A környezetvédelmi engedélyezéssel összefüggő nyilvános tárgyalásra április 21-én, szerdán 15 órától kerül sor a gyöngyösi polgár- mesteri hivatal nagy tanácstermében. Időskorba érkezett az Éneklő Ifjúság ■ EGER — Szombaton és vasárnap a Megyei Művelődési Központban emlékeztek meg az Éneklő Ifjúság mozgalom indításának 70. évfordulójáról. Az általános és középiskolás énekkarok hangversenysorozatának nyitóhangversenyén a város művészeti csoportjai mellett fellépett a Szlovákiából érkezett tardoskeddi dalkör és a kassai Csengettyű gyermekkar is. Köszöntőt mondott Kis Katalin főiskolai adjunktus, zárszót pedig Rudolf Péter, a zsűri elnöke. Fotók a sokszínű természetről 1 EGER - Az év természetfotósa címmel országos fotópályázatot hirdettek meg. A beküldött pályamunkák közül a legszebb képeket mutatják be jelenleg is a megyeszékhelyi Forrás Gyermekszabadidőközpontban. A vándor- kiállítás megszervezését és megtartását a Bükki Nemzeti Park támogatja. A különleges fotókból összeállított, bizonyára sokaknak nagyszerű élményt nyújtó tárlatot április 29-ig tekinthetik meg a táj- és természeti képek iránt különösen érdeklődök a Bartók tér 6. szám alatt lévő gyermekintézményben. Pollenek a levegőben ■ HEVES MEGYE — A lassú melegedés meghozta a tavaszi fák virágzását, így a levegőben tapasztalható pollen mennyisége is emelkedik. Megszűnőben van az éger és a mogyoró pollenszórása, elkezdődött viszont a nyírfák virágzása, amely gyakran okoz allergiás tüneteket. Térségünkben a kőris fa polknszintje közepes, a juhar és a gyertyán pedig alacsony. Megkezdődött az allergén gombák spóraszórása, amelynek szintje egyre erősödő tendenciát mutat. Útlezárások a nagygyűlés miatt ■ EGER - Ma 18-21 óra között az Ady Endre téren, a Művészetek Háza előtti közterületen a Fidesz-MPSZ Egri Csoportja Orbán Viktor részvételével politikai nagygyűlést tart. Ezért 18.40 és 19.25 között rendőrök irányítják a forgalmat. A közlekedők számítsanak arra, hogy a Barkóczy útról nem lehet jobbra kanyarodni a Csiky Sándor útra, a Széchenyi útról a forgalmat az Árva közbe terelik, és megtiltják a haladást a Ráckapu tér felől a Széchenyi útra, a forgalmat itt a Malom útra irányítják. A forgalomváltozás csak a megkülönböztetett jelzést használó járművekre nem érvényes. Uniós kampány a székházban 1 EGER - Április 23-án, pénteken 18 órakor az MDF Sándor Imre utcai székházában tartandó európai uniós kampány során Csurka Endre közgazdász és Förőd Attila, a MIÉP-lista negyedik helyezettje tart előadást. Környezetismereti verseny 1 EGER - A Kaán Károly Országos Természet- és Kömyezetismereti Versenyt immáron a tizenkettedik alkalommal rendezték meg az 5-6. osztályos gyerekeknek. A verseny megyei döntőjét a Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület az Eszterházy Károly Főiskola Környezettudományi Tanszékével karöltve rendezte meg a hét végén. A versenyen a megye 23 iskolájából 43 tanuló mérte össze tudását. Az 5. osztályosok kategóriájában Tori Dóra (Tamaörs, felkészítő tanár: Birikiné Nyéki Andrea) bizonyult a legjobbnak. A 6. osztályosok versenyét ugyancsak egy tamaörsi diák, Harangi Adrienn nyerte. A két diák képviseli a megyét május végén Mezőtúron, az országos döntőn. Dr. Kárász Imre tanszékvezető egyetemi tanártól megtudtuk még, hogy másodízben rendeztek a verseny keretében terepgyakorlatot. Ezúttal a legsikeresebb terepgyakorlati versenyző Koch Eszter 6. osz- tályos tanuló volt (Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Eger). ■ Egy nyelvművelő az anyanyelv hetén Az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzata rendezésében zajlanak a főiskolai napok, ami az idén egybeesik a magyar nyelv hetével is. Ebből az alkalomból tartott nyelvművelő előadást Magyarul - magyarán címmel a Felnémetről elszármazott Dóra Zoltán gimnáziumi tanár. Eger A nyugdíjas iskolaigazgatónak az utóbbi években három nyelvművelő kötete jelent meg: Milyen magas a kilenc óra?, Nyelvápolás, illetve Katedra nélkül címmel. A tanár úr állandó szereplője a Magyar Rádió nyelvi műsorainak, cikkei országos folyóiratokban is olvashatók. Főiskolai előadása alkalmából kérdeztük Dóra Zoltánt, aki annál is inkább készséggel válaszolt lapunk kérdéseire, mert jogelődünk, a Népújság hasábjain maga is publikált, sőt 14 éves korában, 1953-ban itt jelent meg nyomtatásban a 6-3-as angol-magyart dicsőítő verse. Idestova négy évtizede került el Egerből, de mint mondta, a gyökerei ma is itt vannak. A Felnémeti Általános Iskola, a Dobó-gimnázium és a tanárképző főiskola elvégzése után nem sokkal Kiskörére vitte a sorsa, ahol 18 évig tanított. Később Vácon volt iskolaigazgató 17 esztendőn át, egészen 2000-es nyugdíjba vonulásáig. Amikor a hivatásáról faggattuk, úgy fogalmazott, hogy a pályaválasztás időszakában két lehetőség érlelődött benne: újságíróvá vagy tanárrá szeretett volna lenni. Végül a pedagóguspályával, benne a nyelvműveléssel jegyezte el magát. Pedig a nyelvművelőség igen ellentmondásos megítélésű a nyelvészek között. Olyan, mint a szappan: mire elkapom, mindig kicsúszik a kezemből - idézte egyik kollégáját Dóra Zoltán. Akik azon a véleményen vannak, hogy a nyelvművelés nem létező tudomány, úgy vélik: senkinek sincs joga beavatkozni, s a nyelvhasználók dolga eldönteni, miként is használják a nyelvet. Vannak, akik a hibák kijavítását, a korrigálást, a „kioktatást” kirekesztőnek tartják. A tanár úr szerint azonban igenis helye van a nyelvművelésnek. Csak nagyon pontosan tudni kell, hogy a nyelv nem egy álló képződmény, hanem folyton változik. Ami ma hiba, egyszer nem lesz az, és megfordítva, ami ma nem számít hibának, azzá válhat. Különösen érdekes ez a szerep a felgyorsult világban, amikor az idő sürgetésében a kapkodás, a fogalmazás hevenyé- szettsége, fésületlensége válik jellemzővé. Ilyenkor kell, hogy legyen, aki mindezt szóvá teszi. Az élőbeszédben talán még megbocsátható az elhanyagoltság, de írásban már kevésbé - jegyezte meg a tanár úr. S ha már a hivatás jött szóba, soroltattak is tovább a nyelvművelői teendők. A nyelvi babonák elleni harc kérdése, vagy hogy saját házunk előtt is söpörjünk, a sajtó felelőssége a nyelv ápolásában vagy rontásában. Végül pedig megkaptuk az intő figyelmeztetést is arra vonatkozóan, hogy ideje kezdeni az előadást. isikéi Segít a Természet Támogatás a gazdáknak Április végéig pályázhatnak Eger Fűben-fában orvosság - mondták a hajdani öregek. Nem tévedtek, hiszen a Teremtő gondoskodott arról, hogy valamennyi nyavalyánk orvoslásmódját megleljük. Méghozzá úgy, hogy ne szenvedjünk a különböző szerek káros mellékhatásától. Ezek közé tartoznak a világszerte ismert aloe vera termékek, amelyek népes családot alkotnak, s tények regimentje igazolja hatékonyságukat. Ezekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében — holnap délután háromnegyed négy órától a mezőgazdasági szakközép- és szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.). Pécsi István újságíró Ramhab Judittal, a sikeres FLP-menedzser- rel készít nyilvános riportot a termékek szerepköréről, s arról is szó esik, hogy az egyesületi tagok hogyan juthatnak hozzá kedvezményesen a kínálathoz. A részvétel ezúttal bárki számára ingyenes. (Folytatás az 1. oldalról) Ezért kérik a gazdálkodókat, minél előbb keressék fel a falugazdászokat, hogy lehetőség szerint minden jogosult beadhassa igényét az anyagi segítség elnyerésére. A rendelet szerint aki az április 30-i határidőt nem tartja be, az nem juthat hozzá, mert a mulasztás jogtévesztő hatályú. A falugazdászok folyamatosan javítják a gazdák által korábban beadott hibás regisztrációs adatlapokat, és azonosítják az úgynevezett gazdablokkokat is. Az egyedi térképeket is tőlük kapják meg a termelők. A következő napokban minden településen gazdafórumot tartanak. A legközelebbit április 21-én - szerdán - 16 órakor rendezik Egerben, a megyei földhivatal II. emeleti nagy tanácstermében, a Barkóczy utca 7. szám alatt. ________________________m-K-i F egyvertartás: szigorú vagy enyhe? (Folytatás az 1. oldalról) Szögesen más a véleménye annak az egri fegyvergyűjtőnek, a helyi hadi- és fegyverbörzék szervezőjének, aki maga is a fegyveres testületnél végzett szolgálatban ismerte meg ezeket az eszközöket. Szerinte — bizonyos előszűréssel — nagyobb lehetőséget kellene adni azoknak, akik úgy vélik, biztonságuk miatt feltétlen szükségük van fegyverre. Ma a bűnözők a feketepiacon könnyedén hozzáférhetnek szinte bármilyen lőfegyverhez. Jobb lenne tehát, ha a tisztes állampolgárok törvényesen védhetnék meg magukat. A lőfegyverekről szóló törvény tervezetében azonban, melynek elvileg az uniós csatlakozás időpontjáig, tehát május 1-jéig hatályba is kellene lépnie, nincs szó a jelenlegi gyakorlat gyökeres megváltoztatásáról. Magyarországnak át kell vennie az Európai Unió polgári tűzfegyverekről szóló irányelvét, amely elsősorban a fegyverek nyilvántartásának szabályait határozza meg. A törvényjavaslat megszabja azon, részben személyes adatok körét, amelyeket a fegyverek gyártása, a forgalmazás és a birtoklása kapcsán nyilvántartásba kell venni, hogy útjuk követhető legyen. Mivel az uniós normák szerint a most még engedély nélkül megvehető flóbert- pisztoly szintén tűzfegyvernek minősül, május 1-jé- től ezt is nyilvántartásba kellene venni. Számuk azonban jóval meghaladja a százezret, közülük soknak nincs azonosító száma. Május 31-ig kellene azonosítási számmal ellátni a flóberteket, s engedélyt kérni a használatukra. A flóbertpisztolyok birtoklását, miután ezek a kilőtt lövedék alacsony energiája miatt kevésbé veszélyesek, elképzelhető, hogy csupán a 18. életév betöltéséhez, illetve a büntetlen előélethez kötik. A jogszabály nem vonatkozik a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek lőfegyvereire^ a gáz- és riasztófegyverekre, légfegyverekre, kivéve az emberi élet kioltására alkalmas, 7,5 joule csőtorLőfegyverek a megyében Az elsősorban vadászati célból tartott sörétes fegyverek száma 3604; a golyósoké 2565; a kisgolyósoké 1343. A kisgolyós lőfegyverek vadászat céljára nem használhatóak, jellemzően sportcélból tartják ezeket. A maroklőfegyverek száma 1620. Közülük nagyságrendileg 1000 természetes személyeknél, s kb. 500 vállalkozásoknál van. A gáz- és riasztófegyverek száma 1029. kolati energia feletti teljesítményű légfegyvereket. A törvény elfogadása után a fegyverkereskedő köteles lesz elkérni, kezelni a lőfegyvert szállító és az azt megszerző személyes adatait. Jelenleg a parlamenti képviselők, a kormány tagjai, a minisztériumi vezetők, a bírák és az ügyészek, valamint a polgármesterek alanyi jogon kaphatnak engedélyt önvédelmi fegyver tartására. E kör szűkítéséről sincs még megegyezés. A nyilvántartott lőfegyverek száma mintegy 200 ezer - a megyében kevesebb, mint tízezer -, országosan százezren rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel. A fegyverek kétharmada sportvadászat céljára szolgál. Több mint 30 ezer maroklőfegyver és mintegy 10 ezer, jellemzően sportcélból tartott kispuska szerepel a kimutatásokban. (KJ) _ J ^J Adács-A héten rendezik meg az általános iskolában a már hagyományos életmód-napokat. Az egyhetes programsorozatot évente kétszer rendezik meg azzal a céllal, hogy a diákokat a helyes életvitelre, illetve egészséges életmódra neveljék. A programot különböző előadások, vetélkedők és gyakorlati feladatok színesítik. Atkár - Kiválóan szerepeltek az általános iskola diákjai a Kölcsey Ferenc megyei anyanyelvi versenyen. A megmérettetésen első helyezést ért el Lukács Erika 3. osztályos tanuló, a harmadik és a negyedik helyen pedig Benei Barbara 5. és Juhász Loretta 7. osztályos tanuló végzett. A diákokat Fülöpné Erdélyi Mária, illetve Veres Enikő tanárnők készítették fel a versenyre. Apc-A lakosság környezetre érzékeny képviselői elvégezték a település frekventált részének, a Fűzkútnak a takarítását. A következő alkalommal, szerdán a templomkertet teszik rendbe a Művelődési Ház szabadidő-klubjának tagjai. Balaton — Fónagy Albert falugazdász ma 15 órától gazdafórumot tart a földművelőknek és az állattartóknak a művelődési házban, ahol az érdeklődők részletes tájékoztatást kaphatnak az ez évi pályázati lehetőségekről. Domoszló - Április 23-24-én rendezik meg a községben a II. Domoszlói Szent György-napi Muskotály-borünnep elnevezésű programsorozatot. Az esemény keretén belül tartják az Országos Muskotály Borversenyt, emellett lesz borkóstolás, borcímke-kiállí- tás, s számos kulturális program. Ecséd- a Föld napja alkalmából csütörtökön tájsebészeti akciót szerveznek a Richter Gedeon Általános Iskolában. A tanulók fákat ültetnek, takarítanak és környezetvédglmi plakátokat készítenek - tájékoztatott Fekete Gábor, az önkormányzat kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke. Eger a Diana Vadászhölgy-klub szervezésében, a Föld napjához közeledve ma folytatódik a környezetvédelmi program. Ennek keretében az Érsek-kertben 11 órától faültetési akcióra várják a Móra Ferenc Általános és Előkészítő Iskola diákjainak egy csoportját. Felsőtárkány - Juhász István falugazdász minden hét keddjén tart fogadóórát a Művelődési Házban. Most hosszabbított időtartamban, 9 órától 16 óráig kereshetik fel őt a regisztrált őstermelők és állattenyésztők. A rendkívüli fogadóóra oka, hogy a gazdák támogatás iránti kérelmüket április 30-ig nyújthatják be. A kérelemhez szükséges űrlapok a falugazdásznál kaphatók. Füzesabony - Április 28-án a városba látogat a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős politikai államtitkára. Teleki László 17 órától egy fórumon vesz részt, amelyen a roma-integrációról és az uniós csatlakozásról esik majd szó. A művelődési házban tartandó eseményre a helyi önkormányzat és a kisebbségi testület tagjait, s a környékbeli települések roma önkormányzatainak képviselőit is meghívták. Gyöngyös - Puha Péter festőművész műviből nyílik kiállítás április 21-én 17 órakor a Tourinform Galériában. A tárlatot Nagy Tibor művészettörténész nyitja meg. A képek május 20-ig, hétköznap 7.30-17 óráig díjtalanul tekinthetők meg. Hatvan - A költészet napja tiszteletére szavalóversenyt rendeztek középiskolásoknak az Ady Endre Könyvtárban. Az első helyezett, Kovács Ádám (Bajza gimnázium) ingyenes olvasótáborozást nyert. A második Nickel Nóra (Bajza), valamint a harmadik és negyedik helyezést elért Bolla Georgina és Üsztöke Balázs (mindketten Széchenyi István Szakközépiskola) értékes könyvjutalomban részesült. Heves - Az Eötvös József Középiskolában 6. alkalommal rendezték meg „A II. világháború és a hidegháború” elnevezésű történelmi vetélkedőt, melyet az Eötvös József Honvéd Baráti Kör Közhasznú Egyesület szervezett. A versenyen megyénk hét középiskolája mérte össze tudását. A vetélkedőt a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium csapata nyerte meg, második lett az EKF 2. sz. gyakorló gimnáziuma, harmadik pedig a Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Kál - Ma délután két órától tartja soron következő ülését a település önkormányzata a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. A képviselők meghallgathatják a füzesabonyi munkaügyi központ szakemberének beszámolóját a foglalkoztatottság helyzetéről, s tárgyalnak a gyermekvédelmi támogatások felülvizsgálatáról is. Kápolna - Jövő héten szerdán ülésezik ismét a községi önkormányzat. A testület tagjai ezúttal a múlt esztendei gazdálkodásról, a zárszámadásról tárgyalnak.