Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-17 / 90. szám
HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL 2004. Április 17., szombat Főhajtás Budapest Közös nyilatkozatot adott ki Módi Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyarországi holokauszt emléknapja alkalmából. A nyilatkozatban az áll: „Hatvan évvel ezelőtt a mai napon vette kezdetét a magyar zsidók gettóba zárása. Magyar állampolgárok százezreit kényszerítették gettóba, hajtották kényszermunkára, deportálták haláltáborokba. Majd hatszázezer zsidó, roma és politikai okból üldözött honfitársunk esett áldozatul a tervszerű népirtásnak. Hisszük, hogy a holokauszt az egész nemzet tragédiája! Ezeknek a borzalmaknak máig ható következményei vannak, amelyek mindnyájunkra kötelezettségeket rónak. Kötelességünk a múlttal való tárgyilagos szembenézés, és az ifjabb nemzedékek humanizmusra oktatása. Ma, a magyarországi holokauszt emléknapján a magyar nemzet nevében fejet hajtunk, részvéttel és tisztelettel adózunk a vészkorszak áldozatai és sokat szenvedett túlélői előtt.” ■ Nem tüntetnek Budapest _____ S zinte az utolsó pillanatban értesültek a vidéken dolgozó patikusok arról, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara és a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége lefújta a szombatra tervezett fővárosi csendes demonstrációt. A tüntetés felfüggesztéséről azért döntött a kamara elnöksége, mert úgy ítélték meg, hogy érdemi, megfontolásra méltó javaslatok hangzottak el a kormány képviselővel folytatott legutóbbi tárgyalásukon. A hosszú távú, a gyógyszerellátás egészét átfogó javaslat kidolgozásában várhatóan együttműködik a kormány a szakmai érdekképviselettel - közölte Hávelné Szatmári Katalin kamarai elnök. A patikusok megnyugtatására Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter kijelentette: nincs olyan terv, amitől a gyógyszerészek aggódtak, tehát nem változik Magyarországon az orvosságok gyógyszertári forgalmazásának rendje. Az árbefagyasztás miatti kompenzáció ügyében tovább tárgyalnak a kamara képviselőivel. NÉMETH ZSUZSA A világ alkalmazkodást vár Medgyessy Péter miniszterelnök: miközben nagyon erősen építünk az uniós kapcsolatokra, ki kell használni a többi lehetőséget is. A magyar gazdaság növekedésének tehát megvannak a piaci feltételei is fotó: europress/kerék ácnes Nem ölbe tett kézzel várják a magyar gazdák az uniós csatlakozást, hanem az okosabbra összeáll, szövetkezeteket alakít, megteremtve ezzel a versenyképességét - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök az Europress-nek adott interjújában. Példaként egy e heti kecskeméti találkozóját említette, ahol az egyik gazda mondta el: egy szövetkezetben dolgozik, a társulás azon a felismerésen alapul, hogy a kis területen gazdálkodók nem tudják jól kihasználni eszközeiket, gépeiket, nem képesek igénybe venni az állat egészségügyi szolgáltatásokat. Tehát a versenyképesség érdekében álltak össze. * Budapest- Nincs ez későn?- Nem késő, bár persze jobb lett volna korábban. így alakult, az előző kormány elmulasztotta a mezőgazdaság felkészítését a változásokra. El lehet kezdeni most is, és a jelek szerint az emberek felismerik a saját érdekeiket: ebben a világban igazodni és alkalmazkodni lehet, és kell is a megváltozott feltételekhez. A kormány dolga, hogy segítse ezt. Azzal kezdtük a pályánkat, hogy elengedtük a mezőgazdaság felgyülemlett adósságainak egy részét. Először csak a rövid lejáratú, aztán a hosszú lejáratú, tehát a fejlesztési hitelek egy részét is. Most elindítottunk egy másik óriási menetet, biztosítva az uniós csatlakozáshoz szükséges forgóeszköz- és egyéb hiteleket. Úgy látszik, hogy ezek a hitelek már az én pályámhoz kötődnek: amikor a Horn-kormány pénzügyminisztere voltam, akkor indítottuk el az első forgóeszközpótló hitelkonstrukciót. Boldog vagyok, hogy most az én kormányom folytatja ezt: a 160 milliárd forintos hitelkeretet az utolsó fillérig igényelték a gazdák és az üzemek. Mivel pedig láttuk, hogy a nagyobb üzemek nagyobb eséllyel indulnak az ilyen hitelpályázatokon, ezért külön kiszakítottunk egy részt, és azt mondtuk, hogy ezt nem adjuk oda a nagyobb üzemeknek, hanem segítjük a tész-ek létrehozását a kisebb gazdálkodóknak, különböző finanszírozási eszközökkel és módokkal. Úgy látom tehát, hogy van jövője a magyar gazdálkodóknak, de nem ígérek zavartalan és könnyű életet. Aki ezzel hitegeti az embereket, az becstelen.- Azt mondják a hozzáértők, hogy több évig tartó recesszió után megindult az európai gazdaság felépülése. Ez nyilván hatással van a magyar piacra és a magyar gazdaságra. Mi várható? Átmeneti fellendülés ez, vagy tartós?- Magyarország sikeresebb ország, mint az európai uniós átlag. Azt mondják, Európa gazdasága ebben az évben akár egy százalékkal is növekedhet, és jövőre lehetne másfél-két százalék az uniós átlag. Magyar- országon az elmúlt negyedévben 3,6 százalék volt a növekedés, az év egészét tekintve 3,5 százalék körül várható. Tehát ma még nem az Unió húzza föl Magyarországot a növekedésben. Az európai konjunktúra természetesen nekünk nagyon jó, mert az Magyarországnak is lehetőséget és esélyeket teremt. De azt vallom: nekünk egyszerre több irányban kell mozogni. Az Unióval tovább kell építeni a nagyon szoros kapcsolatokat, felhasználni a fejlesztési lehetőségeket, hogy utolérhessük az uniós átlagot. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legdinamikusabb térsége a világnak Ázsiában, illetve az Egyesült Államokban található. Az Egyesült Államokban érezhető a valódi növekedés, s az előbb- utóbb magával húzza Európát. Másrészt vissza kell szereznünk a keleti piacokat. Az orosz-magyar kereskedelem 40 százalékkal nőtt tavaly. Ez egy nagyon jó dolog. Kínával egészen privilegizált helyzetet alakítottunk ki: a kínai vezetés hisz és bízik a magyar gazdaságban, a magyar politikai vezetés szándékaiban, kereskedni akarnak velünk. Ez a magyar termékeknek piacot jelent. Hiszek abban, hogy Indiában is nagyon jók a lehetőségeink. Nekünk nem lehet bezárkózni, s csak az Unióra figyelni: miközben nagyon erősen építünk az uniós kapcsolatokra, ki kell használni a többi lehetőséget is. A magyar gazdaság növekedésének tehát megvannak a piaci feltételei is.- A magyar lakosság kifizette a magasabb gáz- és villanyszámlát, és jól fogadta a gyógyszerár-befagyasztást, de egyre több statisztika mutatja azt, hogy eladósodott a lakosság. Milyen ez az eladósodás?- Nagyon érdekes kérdéseket vetett fel. A gyógyszerár esetében a kormánynak választani kellett a gyógyszertermelők és gyógyszertárak érdeke, valamint a nyugdíjasok és a betegek érdekei között. Nem volt kétséges, hogy a kormány melyik oldalra áll. Nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy a nyugdíjasnak arról kell dönteni, hogy eszik vagy gyógyszert vásárol. A gázárakról: tisztességtelen játékot játszott velünk az előző kormány. Módszeresen növelte a költségoldalt, a gáz termelési költségeit, és nem engedte ennek az érvényesítését az árakban. Ez hosszú távon piacgazdaságban nem működik. Ezt ők is tudták. Ezért építették arra az ellenkampányukat, hogy mi majd felemeljük a gázárakat. A valóság az, hogy ők hagyták ránk a gázárproblémát, mi pedig elrendeztük. Mostantól kezdve normálisan működik a rendszer, amelyben a gázárak emelkedésének nem kell meghaladni az átlagos inflációt. Az adósságok jó része pedig a lakásépítésből adódik. Egyfelől nagyszerű dolog ez, mert azt mutatja, hogy az embereknek lehetőségük és szándékuk van új lakásba költözni, a fiataloknak lakást vásárolni. De azért mindannyian tudjuk, hogy támogatott hitelekből épül nagyon sok lakás. A támogatásra pedig a pénz az adófizetők forintjaiból van. Ez addig rendben is van, amíg a legrászorultabbaknak jut ilyen hitel. De az előző kormány által felépített rendszer lehetővé tette, hogy akár befektetési szándékkal több lakást is építsenek vagy vegyenek. Azt kellett mondani, építsenek szép villát, bármekkorát, de ne az adófizetők, hanem a saját pénzükből! A rászorulók, a fiatalok esetében ma is él a támogatott lakáshitel konstrukciója, szó sincs tehát arról, hogy mi rosszabb helyzetbe akartuk völna hozni a családalapító vagy gyarapodó fiatalokat. Látjuk azt is, hogy változások álltak be a pályakezdők szokásaiban: később házasodnak, később vállalnak gyermeket. Ezért megnöveltük a korhatárt, ameddig több gyermek vállalása esetén támogatáshoz juthatnak. Nem zárjuk ki a lehetőségét, hogy egy későbbi házasság esetén is támogatást kapjanak a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz. KERCZA IMRE Pénz a kultúrára Budapest A következő két évben 8,4 milliárd forint címzett támogatással számos kulturális beruházás valósulhat meg - közölte Csontos János MSZP-s országgyűlési képviselő. A kormány elsősorban többfunkciós intézmények létesítését és a kistérségi központok fejlesztését támogatja. A címzett támogatással megvalósuló kulturális beruházások összköltsége 9,5 milliárd forint. így valósul meg a többi között a miskolci multifunkcionális kulturális központ és hangversenyterem, valamint a városi sportcsarnok rekonstrukciója, az egri Forrás Gyermek- és Szabadidőközpont rekonstrukciója és bővítése, az orosházi Petőfi Művelődési Ház felújítása, illetve a jászberényi városi könyvtár bővítése és átalakítása. A szocialista képviselő kiemelte, hogy az idén több pénz jut a kultúra támogatására, mint az elmúlt években. Halász János fideszes képviselő szerint a szóban forgó támogatásokat szocialista ve- zetésű városok kapták. ■ A turizmus útja Levél a demokratákhoz Veszprém Május elsejétől társadalmi vitára bocsátják a Nemzeti Turizmus-fejlesztési Stratégiát, ami ősszel kerül majd a kormány elé - közölte Pál Béla egy Veszprémben rendezett turisztikai konferencián. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turizmusért felelős politikai államtitkára hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy a 2007-től induló uniós tervezési ciklusban már az új stratégia alapján valósuljanak meg a turisztikai termékfejlesztések. Elmondta: idén több olyan kutatást is elvégeznek, amelyek a magyarországi termálvizek hasznosítására, illetve a gyógyfürdők és gyógyszállók kihasználtságára vonatkoznak. Pál Béla szólt arról is: az idei év első három hónapjának idegenforgalmi adatai alá alapján - a tavalyi év hasonló időszakához képest - 15 százalékkal több német turista érkezett hozzánk. Majd 20 százalékkal több külföldi érkezett Magyar- országra, mint 2003 első negyedévében, és a szállodai vendégéjszakák száma is 20 százalékkal emelkedett. Megjegyezte: idén az európai unió tagországaiból 12 százalékkal jöttek többen, mint a tavalyi hasonló időszakban. Pál Béla hangsúlyozta: fejlődés tapasztalható a turizmusban, jó az iránya is, de - mint mondta - „még mindig igaz az, hogy a turisztikai szektor túladóztatott”. Nem segíti a magyar turizmus versenyképességét, hogy 12 százalékról 15-re emelkedett a szállásadás és vendéglátás általános forgalmi adója, ugyanis ez a versenytársaknál alacsonyabb. Növelte viszont a magyar turizmus versenyképességét, hogy a falusi vendégfogadásnál az adómentes értékhatár 400 ezer forintról 700 ezerre emelkedett, a társasági adó pedig 18 százalékról 16-ra csökkent - mondta. Pál Béla tájékoztatása szerint az üdülési csekkből tavaly 5,5 milliárd forint értékben használtak fel, az elmúlt negyedév alatt már a duplája fogyott el a tavalyi 1-3 hónapban eladott meny- nyiségnek. Budapest Nyílt levélben fordult az MDF szövetségeseivel együtt a rendszerváltó demokratákhoz a demokratikus értékek és a tisztességes verseny megőrzéséért. A párt szerint a közéletet nem silányíthat- juk olyan harctérré, amelyen nem csak magunknak okozhatunk gyógyíthatatlan sebeket, hanem a minket követő generációknak is. Az MDNP-vel, a Vállalkozók Pártjával és az FKGP-vel közös sajtótájékoztatón mutatta be a rendszerváltó demokratákhoz írt nyílt levelét az MDF. A dokumentum szerint a rendszerváltás azért volt rendkívüli pillanat, mert bár minden politikai erő másképpen gondolkodik a nehézségek leküzdéséről, mégis megtalálták a közös hangot, tudták, hol a határ a verseny és az összefogás között. A levélben az áll:, most újra meg kell találni a közös hangot. A rendszerváltás feladata a demokratikus alapok rögzítése volt, ma pedig ezek életben tartása a közös cél. Az európai uniós Magyarországnak Választási lista 1. Dávid Ibolya, az MDF elnöke 2. Olajos Péter, az MDF európai uniós integrációs irodájának vezetője 3. Deák József, az FKGP elnöke 4. Ékes József MDF-es képviselő 5. Almássy Koméi, az IDF ifjúság- politikai kollégiumának vezetője szerepel olyan hazának kell lennie, ahol nem lesznek egymás ellenségei a másképp gondolkodók, és egymás értékeit tiszteletben tartják. Gémesi György, az MDF kampányfőnöke az európai parlamenti választásokról szólva azt mondta: a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az MDF és szövetségeseinek listája 10 százalékra számíthat a választáson. Szabó Lajos, az FKGP Csongrád megyei elnöke az MDF és az FKGP rendszerváltozástól számított közös gyökereire hivatkozva azt mondta: ez a szövetség visszaadta a termőföldet a magyar nemzet tulajdonába. Közölte: az MDF európai parlamenti listájának harmadik helyére Deák József, az FKGP elnöke került. ■ Hírek Nyakó vádja Ha a Fidesz továbbra is hallgat a Papcsák Ferenc fideszes képviselő körül kialakult botrányban, akkor felmerül a gyanú, hogy maga a párt áll a háttérben - mondta Nyakó István (MSZP) képviselő. A szocialisták lemondásra akarják bírni Papcsákot, mert a bíróság megállapította, hogy a 2002. évi országgyűlési választás során csalás történt a fideszes képviselő körzetében. EUROPRESS Gyorsjelentés Elkészült a legfrissebb népegészségügyi gyorsjelentés. Eszerint a magyar lakosság életmódja igen kedvezőtlen, továbbromlottak a halálozási és megbetegedési mutatók. A nők 26 százaléka, a férfiak 40 százaléka dohányzik. A lakosság fele elhízott, és sok a mértéktelen alkoholfogyasztó. EUROPRESS Várják az eurót Draskovics Tibor pénzügy- miniszter szerint a külföldi befektetők és az Európai Központi Bank vezetője is kedvezően fogadta a magyar elképzeléseket arról, hogy 2009-2010-ben csatlakozna Magyarország az euró- zónához. Mn Stabil lakásárak A pénzügyi tárca szerint az európai uniós csatlakozástól önmagában nem várható az ingatlanárak emelkedése. Terták Elemér, a pénzügyi tárca köz- igazgatási államtitkára szerint az ingatlanszektorra az idén 250 milliárd forintot fordít a költségvetés, mti Pályázatok Az Európai Unióhoz csatlakozó országok közül Magyarország írta ki elsőként az összes ez évre tervezett uniós pályázatot. Kiss Péter kancelláriaminiszter Sopronban kijelentette: ezzel útjára indították azt az 1,350 milliárd forintos programot, amelyik letéteményese az uniós magyar sikernek, mti Indul a behajtás Április végéig rendezhetik adósságukat a Diákhitel Rt.-nél azok, akik többszöri felszólítás ellenére sem rendezték tartozásukat. Május 1-je után a kamatokkal növelt összeget az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hajtja be a fiataloktól - közölte Őri András szóvivő. EUROPRESS Falfirka Az MDF benyújtotta a falfirká- lók elleni szigorúbb fellépést célzó törvényjavaslatát. A Pettkó András képviselő által beadott javaslat célja az, hogy a büntetőjog külön tényállásként szabályozza a falfirkálást. Ennek alapján azt, aki a firkálással 10 ezer forintot meghaladó kárt okoz, akár közmunkára is ítélhetnék, mti Zarándoklat Magyar csoport indul az Európai Únió tizenöt tagországa és a csatlakozó tíz állam katolikusainak közös zarándoklatára szombaton, a spanyolországi Santiago de Compostelába - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája, mti Posta a patikában Már nemcsak a hatszáz, hanem a kétezer fő alatti településeken is megszűnnének a posták. Információk szerint az érintett helyiségekben vállalkozásokba adnák ki a postai tevékenységet, így közértekben, gyógyszertárakban vagy akár körzeti orvosi rendelőkben működnének a hivatalok. A szakszervezetek szerint ez a lépés négyötezer fős leépítést eredmé- nyezne. europress _________■