Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-18 / 65. szám
I 2004. Március 18., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Csalogató kapitális harcsafej Megyénk is bemutatkozik az Utazás 2004 kiállításon Március 18-21. között rendezik meg Budapesten az Utazás 2004 elnevezésű kiállítást. Megyénk a nagyszabású seregszemlén bemutatja majd gazdag idegenforgalmi kínálatát. Heves megye san lesz sarudi halászlé és nánai vonzerő érzékeltetésére a tóban toros káposzta. honos halfajok kikészített trófeáit Poroszló önállóan mutatkozik is bemutatják. Ezek között lesz be a látogató közönségnek. Bor- például egy 68 kilós folyami har- nemissza János polgármester azt csafej is. emelte ki, hogy szeretnék ráirá- Kisköre - amely szintén évek nyítani a figyelmet a Tisza-tónál óta jelen van a kiállításon - ugyanFinomságok a standon Eger kistérségéből Noszvaj vendéglátói szilvalekváros és aszalt szilvás süteményekkel, továbbá jófajta noszvaji borokkal kínálják a kiállításra érkezőket. A felsőtárkányiak népviseletet is öltenek, kukorica- máiéval és ugyancsak borokkal lepik meg mindazokat, akik visznek magukkal a szálláshelyeket, programokat közlő prospektusokból. Egerben dr. Nagy Imre polgár- mester szokásos sajtóértekezletén a kiemelt tavaszi rendezvények közt említette az Utazás 2004. programsorozatát. A hevesi megyeszékhely a hangsúlyt elsősorban a termálfejlesztésekre helyezi, többek közt a szalóki hőforrásra, az egri termálstrand folyamatos korszerűsítésére, s a „Város a város alatt” program megvalósítására. Ezzel együtt - jelezte a polgármester — erősödik a város marketingje, többek közt az M3as mentén helyeznek el turistacsalogató óriásplakátokat. A Tisza-tó menti települések idegenforgalmi látványosságai az észak-alföldi régióval közös kiállítóhelyen várják a látogatókat. Mint Soltész András újlőrincfalvi polgármester elmondta, ők Saruddal és Tiszanánával összefogva jelennek meg a fővárosi vásárvárosban zajló eseményen. Többek között képes tablókkal szemléltetik a természet értékeit, emellett specialitásként naponta a környék ételeit ízlelheük meg az érdeklődők. A menüsorban biztoélvezhető horgász- és ökoturizmus szépségeire. Ebben segítségükre lesznek a tájról kivetítőn megjelenő képek. A meggyőző csak önálló módját választotta a bemutatkozásnak, ennek a standnak az anyagát a helyi Tourinform iroda állította össze. ■ Három éjszakáéit egy Citroen Eger Azok, akik három vendégéjszakát töltenek a városban, s mindezt igazolják a Tourinformnál leadott szállásjeggyel, egy sorsjegyet vehetnek át - jelezte szokásos sajtótájékoztatóján dr. Nagy Imre az április 1-jétől induló, s év végéig tartó akciót, amelynek fődíját, egy Citroen C3-at a 2005. évi megyebálon sorsolnak ki. Egernek nem ez lesz az egyetlen nagy marketing-akciója. A Fedezze fel Eger csillagait, és nyerjen egy Citroen C3-al nyereményjáték mellett óriásplakátokat helyeznek el az M3-as mentén. Igazi turistacsalogató lehet - mondta a polgármester - a Város a város alatt program megvalósulása, amelyet már uniós források bevonásával terveznek. A Bazilika alatti pincerendszer hasznosításán túl elkezdődhet az Eszterházy tér rekonstrukciója, s a Csodák pincéjének kialakítása is. A 3000 négyzetméteres pincerendszer hasznosítására a lakosok is tehetnek javaslatokat: hamarosan egy internetes fórum nyílik, ahol erre mód lesz. A fejlesztést a polgármester két éven belül megvalósíthatónak véli. Megnyílhat egy Eger első 700 éves történetét bemutató tárlat is. A marketing része a Budapesti Tavaszi Fesztiválon történő részvétel, ahol március 21-én Eger köszönti Budapestet. A Gárdonyi Géza Színház esti My Fair Lady bemutatója után azzal a szándékkal rendeznek fogadást, hogy az Egerhez kötődők létrehozzák az Eger Barátainak Egyesületét.. Március 25-27. között rendezik a Visegrádi négyek találkozóját, ahol Eger partnertelepülései - a lengyelországi Przemysl, a csehországi Kutna Hóra, a szlovákiai Fülek - kereskedelmi tanácsosainak, polgármestereinek és nagyköveteinek részvételével zajlik majd a partneri találkozó. Továbbit két témát is vázolt a városvezető. A közeljövőben 20 információs tájékozódási pontot helyeznek el a város területén: a 615 milliós fejlesztés részeként Eger gesztorságával összekapcsolják a megyeszékhely intézményeit, a kistérség 14 települését, s ezzel gyorsabb ügyintézés válik lehetővé. A fejlesztés előtt telefonos közvélemény-kutatást is végeznek: 800 egri családot kérdeznek meg az informatikai hálózat használhatóságáról. Végül szó volt Eger településszerkezeti tervéről is, különös tekintettel az elkerülő útra és a lakóterületi városrészek kijelölésére. A város vezetése négy év alatt 120 milliót költ az új szabályozási terv kialakítására - jelezte dr. Nagy Imre polgármester. _____________________________________________________I8ZUROWI R uhákat gyűjtenek Eger Már lehet pályázni a ROP-ra- A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták Egri Szervezete ruhagyűjtési akciót hirdet az emberszeretet jegyében. Az akció keretében április 8-án, az emberszeretet világnapján fogják átadni az általuk összegyűjtött ruhákat, játékokat és könyveket. A szervezők fontosnak tartják, hogy felelősséget vállaljanak a társadalom hátrányos körülmények között élő tágjáért. Feladatuknak érzik ezen embertársaik megsegítését és támogatását. Arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy az év minden napján felelősséggel tartozunk egymásért, nemcsak szeretteinkért, hanem tágabb környezetünkért is. Az egri szervezet kér mindenkit - aki tud segíteni a rászorulókon-hogy adományait 2004. április 7-éig juttassa el a Telekessy utca 2. szám alatt található Fiatal Baloldal irodájába. ___________■ He ves megye, Eger Az uniós csatlakozás folytán hazánk számára — az EU Strukturális Alapjaiból a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kötődő Regionális Fejlesztési Operatív Programján (ROP) keresztül - elér- V, hető mintegy 121 milliárd forint megpályá- zásának feltételrendszeréről tartottak teg- -A-, nap szakmai fórumot Egerben a Megyehá- \ zán az önkormányza- TT ti vezetők, vállalkozók és a területfejlesztésben érintett szakemberek számára. Lényeges: ezen 2006- ig rendelkezésre álló összeg legalább 75 százaléka a négy fejletlenebb - így az észak-magyarországi, a dél-alföldi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli - régióba áramlik. A fórumon - melyre minden megyében sor kerül - egyebek mellett elhangzott: a ROP átfogó célja a kiegyensúlyozott területi fejlődés, a területi különbségek kiegyenlítése. Ezt többek kö- . zött a turisztikai poten- M -A7 ciál erősítésén, az ak- > tív turizmus, a w- szálláshelyek, a 1 szolgáltatás szín- fővonalának növe- lésén, a fogadóképesség javításán, az infrastruktúra fejlesztésén - 4-es és 5-ös számjegyű utak, bekötőutak felújításán, építésén —, a történelmi belvárosok rehabilitációján, valamint a humán erőforrás fejlesztésén keresztül kívánja elérni. Miként arra Francsics László, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője, illetve Lünk Tamás, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal ROP Irányító Hatóságának vezetője rámutatott, a fentebb említett keretösszeg - melyből 91,5 milliárd forintot az EU fedez, 29,5 milliárdot pedig hazai forrásból biztosítanak - már elérhető, s eddig 8 pályázat futott be. Véleményük szerint Heves, mint az észak-magyarországi régiót alkotó egyik megye, remek adottságokkal rendelkezik, így jó eredményekre számítanak az innen érkező pályázatokat tekintve. Ugyancsak optimizmusának adott hangot Sós Tamás, a megyei közgyűlés és a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, aki szerint már a korábbi pályázati kiírásokon is sikerrel szerepelt az egyre inkább felkészültnek tűnő megye.__________________i-wei S UHA PÉTER Tiborc-falva Látni és belátni. Felmérni a jövő lehetőségeit, és bevallani a múltban elkövetett hibákat. Ennek feltétlenül meg kell történnie ahhoz, hogy végre nyugvópontra kerüljön a kérdés, aminek nem kisebb a tétje, mint hogy az elkövetkezendőkben, néhány éven belül Gyöngyös a Mátrával vagy anélkül száll-e majd versenybe a fejlődésért, a felvirágzásért. A következmények a város egészét, sőt a tágabb környékét érintík így vagy úgy, s nem számolhatnak az eredménnyel másként az egyik vagy másik pártra szavazók. A Hogyan tovább?-ról persze a politika dönt, alighanem ma, amikor is a városi képviselő-testületnek ki kell alakítania az egyre dagadó ügyben elfoglalandó következetes álláspontját. Mindezt bizonyára nehéz lesz, hiszen a történet egykönnyen nem csupaszítható le a politikától, tekintve, hogy legfrissebb gyökerei a 2002-es választásra nyúlnak vissza, a részönkormányzat összetételének meghatározására, s az azt övező politikai viharra. Túlnőtt a probléma a pártoskodáson, túl a ráción és túl az érzelmeken is. Túl a dacosságon, s minden egyéb, kevésbé emelkedett emberi viszonyuláson. Immár tiborci panaszok látszanak nekifeszülni a fényes jövő jól kommunikált és jóságos ígéretének. „Helyzet van”, úgymond, korántsem új keletű, de tovább biztosan nem fenntartható, nem konzerválható. Dönteni kell, a halogatás - láthattuk - nem vezet sehová. Az idő ráadásul - ritka eset - egyik félnek sem dolgozik. Hogy mi lesz a város álláspontja, az aligha kétséges: nem pártolja a sok szempontból értékes településrész leválását. Meggyőzni próbál egyelőre, de nem kétséges, hogy erejének felmutatásától sem riad vissza, ha érdeke úgy kívánja. Kérdés, hogy eljut-e eddig a történet, vagy valódi kompromisszumokkal, érdemi egyeztetésekkel és valóban mindenki számára előnyös, de legalább elfogadható egyezséggel rendezhetők-e a nézetkülönbségek, megoldható-e valóban, hosszú távra és megnyugtatóan a probléma. Ami már rég nem néhányak hóbortos, nagyra törő álma, sokkal inkább olyan törekvés, ami könnyen juttathatja nehéz helyzetbe akár egyik, akár másik, akár mindkét oldalt. A labda, úgymond, most a város térfelén pattog, s nem érdektelen, hogy csatársortól hátvédekig (kispadig és viszont), nyilvánvaló csapatjátékot mutatva indítják-e akciójukat. Még mielőtt végképp eldurvul a meccs. Hamis pénz az övtáskában Nagytálya, Bélapátfalva Még az elmúlt szombaton történt, hogy egy angol állampolgár nagytályai otthonába törtek be ismeretlenek, akik mintegy 3 millió forint értékben többek között antik gyöngysort, két aranyórát, DVD-lejátszót, régi angol érméket, arany ékszereket, valamint 550 font készpénzt tulajdonítottak el. Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai bevetették a nyomkövető kutyát, s az egy makiári házhoz vezette a nyomozókat. Az eredményes házkutatást követő adatgyűjtés után kedden elfogták a betöréssel alaposan gyanúsítható F. K. makiári, Cs. R. és Cs. P. egri lakost, akik kihallgatásukkor elmondták, hogy Budapesten értékesítették az elvitt tárgyakat. A tetteseket a rendőrség őrizetbe vette, s előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra. Ugyancsak kedden történt, hogy Olajos Norbert r. zászlós, körzeti megbízott közúti ellenőrzés során Bélapátfalván megállított egy gépkocsit, melynek vezetője, az ózdi M. S. idegesen reagált az intézkedésre. S nem véletlenül, mert övtáskájából hamisnak tűnő 10, illetve 20 ezer forintos bankjegyek kerültek elő. Az alaposabb vizsgálat során kiderült, hogy az összesen 1 millió 480 ezer forint értékű pénz színes fénymásolóval készített hamisítvány, ami alkalmas a megtévesztésre. Kihallgatását követően M. S.-t őrizetbe vették, s ugyancsak előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. Alig ért véget ez az intézkedés, amikor a kmb-s bejelentést kapott, hogy ismeretlenek betörtek a helyi polgárvédelmi raktárba, ahonnan 40 ezer forint értékben alumíniumtárgyakat tulajdonítottak el. Az adatgyűjtés során két helybeli fiatalkorú személy - V. R. és B. T. - került képbe. Mindketten ismert bűnözők: egyiküknek tíz, másikuknak hét korábbi betörés van már a számláján. A korábbi betöréseknél jelenlévő társaikat még februárban, a raktárfosztogatókat pedig most vette őrizet- be a rendőrség. ____________i-si A 1 1 _T_l_r. UjyJj rekeket. Az eseményen a gyakorlatban is felelevenítik a viaszolós tojásfestés fortélyait. Gyöngyöstarján - Szombaton este biliárdversenyt rendeznek a Tarján-klubban. Az eseményre olyan vállalkozó kedvű jelentkezőket várnak, akik szeretnék megmérettetni magukat ebben a népszerű játékban. Hatvan - A település csaknem 80 millió forintot nyert a „Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen” elnevezésű pályázaton. A Friedrich Tünde ön- kormányzati képviselő és munkatársai által kidolgozott program keretében a pénzt a szakképzet- len, nyolc osztályt el nem végzettek beiskolázására fordítják. Egy év során mintegy félszáz érintett sajátíthatja el ezáltal a parkosítás, városszépítészet tudnivalóit. Heréd - Az önkormányzat immár a negyedik alkalommal csatlakozott a Bursa Hungarica felső- oktatási ösztöndíjrendszerhez. A határidőre benyújtott pályázat alapján idén kilenc hallgató részesül támogatásban. További 26, a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára járó diák kap egyszeri 12 ezer forintos támogatást. Heves - A Benedek Elek Általános Iskola igazgatója feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki hajnalban elbontotta a futballpá- lya melletti kerítést, s eltulajdonította azt. A negyvenöt méter anyag ára 50 ezer forintba került. KarÖCSOnd - A Munkaügyi Központ által kiközvetített 25 közmunkás dolgozik a művelődési ház parkjának rendbetételén. Az akció keretében bokrokat ültetnek és új ösvényeket alakítanak ki. A cél: a falu összképének szebbé tétele. Kerecsend - Tegnap kezdtek hozzá a falu központjában lévő régi könyvtár elbontásához, melynek helyén egy. kulturált buszvárót alakítanak ki. A könyv- állomány átmenetileg a közösségi házban kap helyet, az iskola felújítását követően pedig az intézménybe kerülnek a kötetetek. Kisköre - Március 25-én, csütörtökön emlékeznek meg a Tisza szabályozója, Vásárhelyi Pál születésének 209. évfordulójáról a nevét viselő általános iskolában. A tanintézményben működik a Vásárhelyi-kör, amely ezúttal a rendezvény szervezését is vállalta. Lőrinci - Ma 16 órától tart próbát a városi művelődési házban a hagyományőrző népdalkor. A tagok a húsvéti készülődés jegyében a térség népszokásait elevenítik fel. Mezöszemere - Március 19-én, pénteken közmeghallgatást tart az önkormányzat az általános iskola tornatermében. Az esemény délután négy órakor kezdődik. Nagyréde - A művelődési ház április 1-jén egy közönségtalálkozón látja vendégül Eperjes Károlyt. A Kossuth-díjas művész érkezése előtti hétvégeken a színész két jelentős klasszikus filmjét is levetítik a helyi moziban. Parádsasvár - a közelgő eucsatlakozásra figyelemmel a minap rendkívüli testületi ülést tartott a mátrai település önkormányzata. A képviselők arról tárgyaltak, hogy az uniós jogharmonizáció érdekében mely helyi rendeletek szorulnak módosításra. Tarnabod - Változott a polgár- mesteri hivatal fogadóórája. A lakosok ezentúl hétfőn és csütörtökön délelőtt kereshetik panaszaikkal a polgármestert. Az intézményben dolgozók leterheltségük miatt azt kérik, hogy a többi napokon csak halaszthatatlan problémával keressék fel a hivatalt. Ugyancsak a helyi hivatal döntése, hogy pályázatfigyeléshez és -íráshoz nem alkalmaznak külső céget, hanem önmaguk írják azokat, mindannak ellenére, hogy a polgármesteren és a jegyzőn kívül csupán három adminisztrátor dolgozik a községházán. Többek közt ez is indokolja, hogy az ügyfélfogadási idő betartását kérik a település lakosaitól. Tárnáméra - a helyi sportkör szervezésében tartottak jótékony- sági bált a településen. A zenés rendezvényen közel százan vettek részt, s jó hangulatban mulatták át az éjszakát. Verpelét - Ötvenkét termelő 118 bormintával nevezett be Verpeléten a Debrői Körzeti Borversenyre. A nedűket három bizottságban bírálta el a zsűri. A bizottságok elnökei voltak: dr. Dula Bence, Gál Lajos, Varsányi Lajos. A rangsorolás eredményeként 12 arany-, 33 ezüst- és 34 bronzérem került a gazdákhoz. A körzet legeredményesebb borászati üzemének a verpeléti Ker-Coop Kft. bizonyult. A borverseny legeredményesebb termelői Tóth Tamás, Tóth József - mindketten Aldebrőről — és a verpeléti Pálkovács Zoltán lettek. VéCS - A május 1-jei uniós csatlakozás megünneplésére nyújtott be két pályázatot a település a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Az összesen egymillió forintos támogatást a falunap, illetve tűzijáték megrendezésére szeretnék fordítani. ■