Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-11 / 60. szám
ISI HI 2004. Március 11., csütörtök P F 2 3 . 11. OLDAL Emlékezés Barankovics Istvánra (1906-1974) A KDNP kimagasló politikusa: az ideális kereszténydemokrácia képviselője A Legfelsőbb Bíróság 2002. szeptember 26-i jogerős ítélete a Kereszténydemokrata Néppárt státusát az 1997. július 1. előtti állapotnak megfelelően állította vissza. - A bírósági döntést követően megkezdődött e történelmi párt újjászervezése, melynek eszmeiségét a keresztény értékrend, a szociális igazságosság képezi, és mindig voltak karizmatikus vezéregyéniségei, mint a nemrég elhunyt Varga László, vagy a XX. század '40-es éveiben Barankovics István, haladó katolikus politikus, 1944-49 között a Kereszténydemokrata Néppárt (később a Demokrata Néppárt) főtitkára. Barankovics István 1906. december 13-án, az akkor Szabolcs megyei Polgáron született, szülei tanítók voltak. Az egri Ciszterci Főgimnáziumban érettségizett 1925-ben (a gimnázium folyosóján márványtábla őrzi emlékét), majd Budapesten joghallgató. Egyetemi tanulmányait csak 1944 nyarán fejezte be, mert közben újságíró lett. A fiatal publicista az ún. katolikus reformkonzervativizmussal került kapcsolatba az 1931-ben megalakított Prohászka Ottokár Társaságban, melynek vezetői (Szekfű Gyula, Sík Sándor) nagy befolyással voltak nézeteire, amennyiben e társaság a társadalmi kérdések megoldását valláserkölcsi alapon szorgalmazta. Barankovics politikai pályáját az 1930-as években kezdte: tagja volt a Deák Ferenc Társaságnak, a Magyar Férfiak Szent Korona Szövetsége szervezetnek. Gróf Dessewffy Gyula 1937-ben Ország Útja címmel folyóiratot indított, s társszerkesztőként Barankovicsot választotta maga mellé. A lap hasábjain programot fogalmaztak meg a nácizmussal szemben, „Szellemi honvédelem” címmel. Az Ország Útja 1943 májusában megszűnt, majd Barankovics átvette a Magyar Nemzet felelős szerkesztői és kiadói tisztét. Az ország megszállásakor e lap is megszűnt. A nyilas uralmat és a fővárosért folyó harcokat a budai Ferenceseknél vészelte át. Budapest ostroma után, 1945. február 27-én ült össze az új katolikus párt, a KDNP vezetősége a teendők megtárgyalására. A párt még 1944 októberében alakult meg dr. Pálffy József elnökletével. A világi katolikusok ekkor még távol maradtak, de az 1945 februári megbeszélésen az egyháziak mellett már Szekfű és Barankovics is jelen voltak. Őt ekkor vonták be a vezetésbe, főtitkárrá választották. A kereszténydemokrácia 1945 tavaszán ellentmondásos helyzetbe került. Az új demokratikus állam számított az egyház segítségére az újjáépítés érdekében, de bizalmatlanul fogadta a KDNP zászlóbontását, attól tartva, hogy a párt a politikai katolicizmust és a polgári jobboldalt fogja erősíteni. Ezért a Nemzetgyűlés Politikai Bizott- * sága 1945 áprilisában elutasította a KDNP működési engedélyének kiadását. Ezek után Barankovics részéről történtek kísérletek arra, hogy az új rendszer a pártot elfogadja, azonban ez a másik oldalon ellenérzést váltott ki, ami a párt kettészakadásához vezetett. A demokratikus irányzat az egyházi hierarchiától függetlenné vált, nem használhatta a keresztény (katolikus) jelzőt, ami pedig fontos volt amiatt, hogy a hívők körében támogatást biztosítson magának. Az 1945. VIII. te. szerint minden olyan pártnak, amely nem volt tagja a koalíciónak, az Országos Nemzeti Bizottságtól kellett engedélyt kérnie a nemzetgyűlési választásokon való induláshoz. Az engedélyt a Barankovics neve által fémjelzett Demokrata Néppárt kapta. A DNP mégsem indult, mert a „polgári arcvonal egységének” érdekében jelöltjei a kisgazdalistán voltak. Bizonyára ez is hozzájárult a Kisgazda Párt '45- ös választási győzelméhez. 1947-ben a Kisgazda Párt széthullása („fölszeletelése”) után szükségessé vált egy új keresztény párt létrehozása. Ezzel függött össze a DNP újbóli aktivizálódása — részben a csatlakozó volt kisgazda párti politikusok közreműködésével — az 1947. augusztus 31-re kiírt országgyűlési választások előtt. Barankovics István választási programbeszédét Győrben tartotta (később a város képviselője lett). Tipikus kereszténydemokrata programot adott az olyan „osztályok feletti” kistulajdonosi társadalom megvalósítását szorgalmazta, melynek koherens ereje a valláserkölcsi alap. Ellenezte a népi demokráciának a szocializmus felé való fejlesztését. Az 1947-es választásokból az MKP mögött másodikként a DNP került ki, 820.453 szavazatot és 60 mandátumot kapott. Sikerét annak köszönhette, hogy rá szavaztak azok a hívő, keresztény világnézetű állampolgárok, akik akkor még nem tudták elfogadni a marxista pártok által kínált alternatívát. Közvetlenül a választások után az MKP vezetőségében felmerült a gondolat, hogy a DNP-t be kellene vonni a koalícióba, ez azonban az egyházzal való nyílt szakítást eredményezte volna. Ezért a DNP képviselőcsoportja 1947. szeptember 12-14. között Hévízen tartott értekezletén az ellenzéki magatartás mellett döntöttek. A parlament 1947. szeptemberi megnyitásakor a DNP képviselői vallásuknak megfelelően istentiszteleten vettek részt, majd együtt mentek az Országházba. Barankovics István itt elmondta parlamenti beszédét, mely higgadt, mérsékelt volt. A DNP választási sikere rövid életűnek bizonyult. A proletárdiktatúra megteremtésével és a tőkés termelési viszonyok felszámolásával egyidejűleg ment végbe a DNP elszigetelődése, felmorzsolódása. Barankovics István utolsó nyilvános szereplésére 1948. december 14-én került sor, majd 1949. januárban a DNP lapja, a Hazánk beszüntette megjelenését. A DNP helyzete tarthatatlanná vált, Barankovics 1949. február 2-án elhagyta Magyarországot. A parlament elnökének 1949. január 31-én kelt levelében jelentette be pártja feloszlatását (a párt 1949. február 4-én szűnt meg). Az emigrálást követő rövid ausztriai tartózkodás után 1950-ben az Egyesült Államokban, New Yorkban telepedett le. Itt a különböző magyar és kelet-európai emigrációs bizottságokban és csúcsszervezetekben folytatta politikai tevékenységét, de az 1960-as évektől meglehetősen visszavonult az aktív politizálástól. Barankovics István 1974. március 13-án halt meg New Yorkban. Barankovics egyéni és politikai tragédiája az volt, hogy olyan időkben képviselte az „ideális kereszténydemokráciát”, amikor annak a geopolitikai helyzet nem kedvezett. Halálának közelgő évfordulóján tisztelettel adózunk emlékének. Dr. General Veronika KDNP Eger Elég a léhűtő bohócokból! Reagálni kívánok László Ferenc karácsondi levelező újságcikkére, melynek tartalmával teljesen egyetértek. Előzetesen csak any- nyit, hogy a napilap 3. oldalán látható felvétel illett volna László úr észrevételeihez. Mit látunk? Üres a Tisztelt Ház padsora, mindössze 5 képviselő unatkozik, egyik feje hátradől, elaludhatott, s elgyengült nyakizma képtelen fejének megtartására, vagy most hörpinti fel élénkítőként a cefrebűzzel átitatott fütyülős pálinkát. Ide jutottunk: a tanult emberek sokaságából kiválasztott képviselők képtelenek vezetni ezt a tízmilliónyi nemzetet. Végső elkeseredésükben a fórumhoz fordultak, javaslatokat kérve a hogyan továbbhoz. Mivel foglalkoztak az urak 15 éven át ebben a szerencsétlen országban? Felső szinten kiépítették maguknak — saját boldogulásuk érdekében - azt az „államrendet”, amelyet a nélkülözők tábora vad kapitalizmusnak nevez. Az állam bácsit megillető adókat szigorúan és könyörtelenül beszedik, de éveken át nagy könnyelműen elfecsérelik. Ezért alakulhatott ki a fejenkénti milliós államadósság. Miért indokolt a képviselők létszámának csökkentése? A népességhez és a kialakítandó regionális területekhez viszonyítva mindössze 220-230 választott képviselőre lenne szükség. A Tisztelt Házban nem kellenek a léhűtő bohócok, akik „alattvalóikat” úgy szórakoztatják, nevettetik, mintha cirkuszban volnánk. Az ülések alatt újságot olvasnak, alszanak, kézi telefonon forgalmaznak, engedély nélkül távoznak, sőt marakodnak és acsarkodnak, oda nem illő kifejezéseket, jelzőket mondanak egymásnak. A haza boldogulása érdekében semmit nem tesznek. A megoldás választójogunkon múlik: az érdemtelennek látszó képviselőjelöltekre nem kell szavazni. A hülyének nézett és így is kezelt néptömeg ne csupán a szavazás formaságának tegyen eleget, merjen szelektálni, és söpörje el út- jából az ingyenélőket, a haszonlesőket. Fizetőeszközünk elértéktelenedésével kapcsolatban röviden csak annyit, hogy az ország ez évi költségvetési - tervezett - bevétele 9 ezer milliárd Ft, helyesen 9 billió forintról van szó. Remélem, nem tévedtem a megnevezéssel. Tehát az Ön által megemlített „B” jelző már meg is jelent a pénzpiacon. Megjegyzem: gyermekként a trillió kezdetű pengőt, mint bankjegyet, már én is számolgattam, nézegettem. László úr említi az ország eladósodását. Hadd említsem meg, hogy 1968 óta - az új gazdaságirányítási rendszer kezdete — a magyar költségvetés napjainkig bezáróan minden évben deficittel zárt. Aki megállapításomat nem hiszi, járjon utána. A túlköltekezést ál- lamkölcsönök felvételével egyenlítette ki, mely pénzügyi művelet az évente folyamatosan emelkedő infláció talajává vált. Ide kívánkozik az a meglátásom, hogy különösen a rendszerváltozás óta az ország éves költségvetése legkevesebb 10-15% kiadási mínuszra tervezett. Ezért érezzük a folyamatos áremelkedéseket, amelyeknek felső határa ismeretlen, amely magával vonzza a további eladósodás gondját és baját. A kormány által és a folyó évre tervezett infláció mértéke - 5-6 százalék - csupán a lakosság megnyugtatására szolgál, különben nem más, mint politikai blöff. Bollók István Eger, Kodály Z. u. Múlt és jelen ötvöződhetne Ahhoz, hogy mit takar a cím, egyik legnagyobb nemzeti költőnk - Vörösmarty Mihály: Zalán futása - versének kezdő sorait idézem: „Régi dicsőségünk, hol késel, / Az éji homályban”. A régi dicsőséget megtestesítő napjaink tetteit, emlékét az utókornak meg kell őrizni, nem csak szívekben, hanem napi cselekedetekben is. Ennek egyik maradandó kifejezője lehet a jelen és az utókor számára is Egerben egy olyan szoborcsoport megalkotása és felállítása, amelynek láthatása emlékeztet arra, hogy magyarságunk fennmaradása ezeréves múltunk példaértékű tetteinek gyümölcse. Ez követendő nemcsak a mai, hanem jövendő nemzedékünk számára is. A szoborcsoport Eger egyik példaértékű alkotásává válhat, és büszkén vállaljuk, hogy olyan gazdag és a jövő számára is követendő mű, amely szimbolizálja hőseink tetteit, nagy alkotóművészeink, íróink, egyházi méltóságaink szellemiségét. Régi dicsőségünk iránti hálánknak legjobb kifejezője lehet a szoborcsoport felállítása a Foglárdombon. A javasolt hely szobor- csoport felállítására ideálisnak és a legjobb megoldásnak kívánkozik. A meglévő terület és környezet önmagában kínálja a javasolt alkotás elhelyezését. Áz új alkotás olyan pluszt jelent, amely a környék képét nemcsak megváltoztatja, hanem városképileg is gazdagítja. Az új emlékmű megjelenítése - elgondolásom szerint - történelmünk nagyjai mellett szimbolizálná a városért áldozó egri polgárokat is. Az általam felsorolt szobor- csoportban megjelenő nevek és személyek mint javaslat szerepel, amely a városban élő művészek, történészek és polgárok javaslatai alapján kiegészíthető és változtatható. Azokra a személyekre gondolok, akik mindnyájunk tudatában, emlékében élnek. Néhányat példaszerűen is megemlítek: az egri vár hős védői, Dobó István mellett, majdnem névtelen hős egri polgárok megjelenítése; az elmúlt 300 év nagyjai közül Eszterházy Károly, akinek nevéhez a Líceum felépítése kötődik; Fazola Henrik vasműves kovács; Fellner Jakab, a késő barokk építészet legkiválóbb mestere; Gárdonyi Géza, az Egri csillagok re mekmű hója; Markhot Ferenc, az egri kórház megalapításának lánglelkű úttörője; Pyrker János László egri érsek, a Főszékesegyház építője, az egri vár történelmi emlékhellyé való kialakítója, az egri gyógyfürdő fejlesztésének egyik szorgalmazója és kiépíttetője. Első királyunk, Szent István alakjának megjelenítése is ide kívánkozik, hiszen hathatósan támogatta az egri egyházmegye létrejöttét. A javasolt szoborcsoport egyik kiemelt mementója lehet annak, hogy nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án méltóan lerójuk tiszteletünket a múlt nagyjai előtt. E nemes gondolat felkarolása és valóra váltása városunk vezetőinek, civil szervezeteinek - benne kiemelten a városszépítő egyesületnek -, vállalkozóinknak és valamennyi egri polgárnak szívügyévé kell, hogy váljon. A szükséges anyagi forrás előteremtésében támogatóként várjuk és számítunk az országos szervekre, s minden olyan Egerből elszármazott vezető személyiségekre, akik szívükön viselik városunk nemes hagyományait, múltját, és akarják, hogy örökségünk tovább gazdagodjon. A szoborcsoport elhelyezéseként javasolt helyen, a belváros városrész részletes rendezési tervében egy látványpark és mélygarázs szerepel. Ellentétben a Heves Megyei Hírlap március 1-jei számában „Látványpark terve a város alá" cikkben megjelent nyilatkozattal szemben idézem a „belváros rendezési tervében itt a látványpark mellett egy mélygarázs megépítése szerepel, tehát semmiképp nem lehet, nem érdemes szoborcsoportban gondolkodni”. A rendezési terv a fentebb idézett állítással szemben nem zárja ki a szoborcsoport felállítását, amelyet Eger város főépítészi csoportja is megerősített. Ismerve a városunk iránt megnyilvánuló szeretetet és áldozat- készséget, javaslatunk zászlóvivője megtisztelő címet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata magáévá teheti, és felsorakoztathatja mindazokat a szervezeteket és a megyeszékhely polgárait, akik nemcsak részesei, hanem aktív résztvevői is akarnak lenni e nemes törekvésnek. Miskolczi László Eger Városért Pro Űrbe kitüntetettje Megállt az idő Két éve költöztünk Egerből Ostorosra. Azelőtt csak átutazóban jártunk ezen a környéken, de mintha errefelé megállt volna az idő. A Kőporos elejétől a tetőig mindig elhanyagolt, sáros, gazos volt. Esővíz, szennyvíz talál magának lefolyót, az pedig az úttest. Útszegély, folyamatos, mindkét oldalt vízelvezető árok: csak az én agyamban léteznek. Egyes emberek a pince összes rothadt gyümölcsét, cefrét, szemetet évek óta az útszéli garád- ba öntik. Felemelő látvány! Szégyellem magam, mikor külföldi rendszámú autó halad előttünk az úton. Vajon szívesen jön-e erre még egyszer? Sajnos az ilyen öntörvényű emberek lassan az úttestre öntik a szemetet, úgyse törődik vele senki. Ez is Eger, nemcsak a belváros, kedves illetékesek. Mikor a jövő útját tervezik, jusson eszükbe, hogy a város kivezető útjai is megérdemelnék a rendbetételt. Ezek az utak vezetnek szép kis városunkba, Egerbe. U. J.-né (név és cím a szerk.-ben) Köszönet Ezt a cikket mindannyiunk nevében írom, mivel 30 éve olyan fogorvos dolgozik Verpeléten, akinek a tudása, kézügyessége, gyors és pontos munkája naponta dicsérve és emlegetve van. A fogorvostól általában nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is félnek. Nem kell ecsetelnem, hogy miért. De dr. Gyenes Béla fogorvos a közvetlenségével, kedves-humoros biztatásával olyan légkört teremt, hogy utólag csak hálával tudunk visszagondolni rá. Amikor beteg lett, kétségbeestünk, s arra gondolni se merünk, hogy ő valaha is itt hagyja Verpelétet. Kedves doktor úr! Kérjük a jó Istent, hogy adjon Önnek nagyon jó egészséget, hosszú, boldog életet, hogy még sokáig tudjon mindannyiunk örömére munkálkodni. (Név és cím a szerkőben) Jól mulattunk Az egri bervai óvodában egy nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk el a gyerekek farsangi bálján, ahol nemcsak az apróságok, de mi szülők is felszabadultan játszottunk a kicsikkel. A programokba az óvó nénik a szülőket is bevonták. A kicsik jelmezes felvonulása után egy kis farsangi jelenet következett, majd közösen játékot tanítottak a gyerekek az anyukáknak és apukáknak. A programok között a gyerekek megnézhettek egy bűvész-előadást. Ezt követően farsangi fánkevő, szülő-gyerek zsákban futó, lufifújó, székfoglaló verseny volt. A délelőtt egy közös tánccal zárult. Köszönjük az óvó néniknek és az óvoda minden dolgozójának, hogy ilyen jól érezhettük magunkat. További munkájukhoz jó egészséget kívánunk! A szülők Együttérzünk veled Döbbenten állunk a balladai mélységű tragédia előtt. Itt vagyunk Veled kórházi ágyadnál, látjuk meggyötört arcodat, s ahogyan botladozva keresel kiutat a vádló miértek örvényéből. De a fekete tények előtt minden vigasztaló szó dadog. Mert ki vigasztalhatná azt az Édesanyát, aki ájult bódulatában is látta, hogyan ragadja el a kegyetlen halál karjaiból legdrágább kincseit: két gyönyörű lányát, Gabit és Editet, s férjét, Jóskát. És mi mégis itt vagyunk, hogy szeretetünkről és együttérző részvétünkről biztosítsunk és segítsünk, drága Margó. Rokonok, barátok, kollégák, tanítványok és tisztelőid sora Ovisbál Tavaly még kicsit bátortalanul, de az idén igen aktívan fogadták a szülők az óvoda kezdeményezését, hogy mulassunk mi is együtt, gyermekes szülők és óvónők. A bál a Korona Hotel nagytermében került megrendezésre. Á köszöntő és a vacsora után mód nyílt kötetlen beszélgetésekre, és persze táncra is, majd gazdag tombola is színesítette az eseményt a szülői és támogatói felajánlások révén. A rendezvényből befolyt összeget az egri Joó János óvoda szeretné nagyobb szabású tervei megvalósítására felhasználni, pl. sportpálya, farönkös játszóvár, sóbarlang. A szülők választhatják ki a megvalósításra alkalmasnak tartott tervet. További hozzájárulásokat szeretettel fogadunk a gyermekek nevében is, és az eddigi felajánlásokat köszönjük. Tóth-Lovászné Nemeskéri Dorottya szülő Múltunk pontosabb megismerése A 2004. február 27-én megjelent „Teleki Pál: szobor és önismeret” című írás némi helyesbítésre szorul. A szerzők ugyanis Teleki Pál öngyilkosságával kapcsolatban azt írták, hogy tettének indítéka az a szó- és szerződésszegés volt, „amit Jugoszlávia megtámadásával Magyarország elkövetett". Valójában a Jugoszlávia elleni 1941. április 6-i német-olasz-bol- gár támadás után négy nappal Horvátország kikiáltotta függetlenségét, és csak a rá következő nap, vagyis Jugoszlávia felbomlása után, 1941. április 11-én vonultak be a magyar csapatok a már német kézen lévő Délvidékre és a Muravidékre, Muraközbe. Ennek alapján helytelennek ítélem a „megtámadás” szó használatát; ami magyar részről bűnként felróható lenne, az a német csapatok áthaladásának engedélyezése. Ugyanakkor a cikk szerzőihez hasonlóan én is elítélem az akkoriban a zsidósággal szemben elkövetett intézkedéseket és cselekményeket, melyek valóban múltunk szégyenfoltjai. Egyetértek az írás záró mondatával is, miszerint: „Múltunk megismerése, annak fényesebb és sötétebb napjainak számbavétele nemzeti önismeretünk alapja, jövőnk záloga.” Viszont a hazánknak igazságosabb határokat akaró revíziós törekvéseknek a trianoni rablódiktátum feletti - még ha csak átmeneti is, de - győzelme, elszakított országrészeink hazatérése semmiképpen sem sötét, sokkal inkább fényes pontja történelmünknek. (Név és cím a szerkesztőségben)
