Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-10 / 59. szám
12. OLDAL 2004. Március 10., szerda | £ SPORT TŰKOR Három „R” is hiányzik Labdarúgás A keddi négy párharc után szerdán újabb négy visszavágóval zárul a nyolcaddöntő a Bajnokok Ligájában. A másik hét párharc rangját nem kisebbítve egyértelmű, hogy a sportág szerelmesei elsősorban a Santiago Bemabeu- stadionra figyelnek ezen a héten, s ez még akkor is igaz, ha több szupersztár nem léphet pályára. A müncheni első mérkőzésen gólszerző madridi Roberto Carlos ugyanis Martin Demichelis megyéséért kétmeccses eltiltást kapott, míg a szintén brazil feno- mén, Ronaldo combhúzódás miatt lesz távol. Sőt az is elképzelhető, hogy a sérüléssel bajlódó Raúl sem szerepelhet a vendégeknél. A szerdai program: Real Madrid - Bayern München (az 1. mérkőzésen: 1-1), AC Milan - Sparta Praha (0-0), Arsenal - Celta Vigo (3-2), AS Monaco - Lokomotiv Moszkva (1-2). ■ Volánpörgetők Egerben Autósport A rali szakág országos bajnoki futamai közül tavaly kétszer is Heves megyei utakon jelöltek ki gyorsasági szakaszokat. Ez évben már nemcsak „érinü” megyénket a ralivarázs, hanem egri központtal zajlik április 2-4-én az idénynyitó Start Autó Eger Rallye. A magyar I. osztályú és junior (korábbi II. osztály) bajnoki futam felvezetéseként március 12-én, pénteken 18 órakor az Egri Művészetek Házába várják az autósport barátait. A meghívott sztárvendégek (Bénik BalAzs, ifj. Tóth János, Szabó Gergő, Túri Tamás, Spitzmüller Csaba, Tagai Tamás, Bútor Róbert, Herczig Norbert, Varga „Cigány ” Zoltán) talk show jellegű beszélgetésen nyilatkoznak az idei bajnoki reményeikről, majd kötetlen beszélgetés formájában lehet fag- gatni őket.__________________■ Veszélyben Röplabda Végveszélybe került az 1946-ban alapított Magyar Röplabda Szövetség működése, az elnökség szerint jelenleg nincs alternatíva arra, hogy tovább irányítsa a világ egyik legnépszerűbb sportágát. Körösfői László elnök bejelentette: nem áll rendelkezésre fedezet a minimális működési költségekre a működés sem, ezért felmerült, hogy a vezetőség testületüeg felajánlja lemondását. A szövetség idén a strandröplabdával együtt összesen 18,2 millió forint állami támogatást kap - ez 5,5 millióval kevesebb a tavalyinál -, miközben az MRSZ minimálisan számított működési költsége 24 millió forint, a válogatottak szerepeltetéséhez pedig 20 millió hiányzik.______________■ Jegyre megy a játék ^suzuk. VITAI EGER Nyerjen telefont és belépőt a kupameccsre A Heves Megyei Hírlap és a Vitai Éger-Fekete Sasok csapata közös játékot hirdet az egri kosárlabdázók Debreceni Vadkakasok elleni Magyar Kupa párharcához kapcsolódva. Lapunkban egy héten keresztül napi két-két (összesen 13+1) kérdést teszünk fel. Olvasóinknak nincs más dolguk, mint a helyes válaszokat összegyűjteni és postán vagy személyesen március 11-ig, 12 óráig eljuttatni szerkesztőségünk címére (3300 Eger, Barkóczy u. 7., sportrovat). A legtöbb találatot elérő megfejtők között tízszer két darab jegyet sorsolunk ki a március 15-i, egri Vitai Éger- Fekete Sasok - Debreceni Vadkakasok mérkőzésre, míg a játék fődíja egy mobiltelefon Domino-kártyával. A nyertesek jutalmukat március 12-én vehetik át szerkesztőségünkben vagy a mérkőzés előtt a körcsarnokban. (A helyesnek tartott tippet kérjük bekarikázni.) 13. A Fekete Sasok melyik játékosa lépett pályára a Kelet - Nyugat gála újoncmérkőzésén? 1. Kollár Balázs 2. Zsemlye Sándor X. Carl Mitchell + 1. Ki a Fekete Sasok csapatkapitánya? 1. Nagy Péter 2. Duane Carter X. Hartvich Tamás A beküldő neve: .............................................................................. C íme: ................................................................................................ a SZUPEREXPRESS PÖTTÖMKE baba- és gyermekruházati bolt Gyöngyösön a buszpu.-nál: mindent egy helyen vásárolhat, sőt divatos kismamaruhák is kaphatók!------------------------------------------------------------- *11475* A Z AKCIÓS Divat a nőnap hetében is folytatja meglepetés akcióit! Nézzen be, megéri! Eger, Rákóczi u. 9. NY: 10-18, SZ0:9-12----------------- *11547* E GER, Városfal-Csiky úton 12 m!-es üzlet-irodahelyiség kiadó. Ár: 25 eFt/hó. T.: 70/361-2362------------------------------------------------------------- *11542* 8 00 l-es axiál farmer típusú szántóföldi permetezőgép alig használt, haláleset miatt eladó. 30/9281-245, 37/363- 620------------------------------------------------------------ *11341* E GERSZÓLÁTON 14 éves 800 nsz-öl Zweigelt szőlő eladó. T: este 36/357- 546,20/431-3380--------;------------------------------ *11658* G ARÁZS kiadó Eger, Bolyki úti garázssoron. Érd.: 36/322-438---------------------------------------*-------------------- *06852* K ÖNNYŰSZERKEZETES garázsok, csarnokok kivitelezése. Gyorsan szerelhető, szállítható. T/F: 37/300-057, 30/9257-669------------------------------------------------------------- *08605* E gy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Tomyi Barnabás, a Kispest-Honvéd korábbi vezetőedzője pert nyert egykori klubja ellen, a fővárosi ítélőtábla jogerős ítélete szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg. KERÉKPÁR. Elítéli a doppingszer terjesztésével gyanúsított kerékpáros, Bebtó Zoltán tettét a Tour de Hongrie szervezőbizottsága. A közlemény szerint sajnálatos, hogy a hazai kerékpársport sem mentes a doppingügyektől. ATLÉTIKA. Debrecen nemzetközi elismertségéhez nyújtott elévülhetetlen érdemei miatt kitüntetést kapott Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) elnöke Kósa Lajos polgármestertől. Gyulai István, az IAAF magyar főtitkára a város közgyűlése által adományozott Hajós Alfréd-díjat vehette át. ■ Győztes solymosi vendégség Kétpontos rajtot vettek: Gyöngyösi FKK, Eszterházy KFSC, Füzesabony Kézilabda NB II., nők, Északkelet A 12. forduló mérkőzésein: Debreceni VSC II.- Fenstherm-Füzesabonyi SC 41:26 (20:13) Debrecen, 16 néző. V.: Gábor, Takács. FSC: Szűcs - Atkári 1, Kiss 1, Varga 8, Ujj 3, Kóródi 6, Oláh 2. Cs.: Szabó, Duchony (kapusok), Kutasi 3, Klenkina 2, Török. Edző: Atkári Lajos. Kiállítások: -, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4. Az abonyiak kezdtek jobban (10. perc: 6:3), utána azonban a debreceniek nyitottabbá tették a védekezésüket. Ez nem nagyon ízlett az abonyi támadóknak, akik enerváltan és eléggé motiválatlanul játszottak. A második félidő elején összekapta magát a füzesabonyi gárda, 3 gólra megközelítette a Debrecent. A kapkodó játék következtében sok eladott labdával a debreceniek elfutottak, és góllal fejezték be támadásaikat. Ennek eredménye ismét jelentős előny lett a házigazdák javára. Az utolsó negyedórában a csapaton belüli átalakításokat és cseréket is hiába próbálgatta Atkári Lajos. Ez nem vezetett eredményre, önbizalom nélkül és görcsösen játszott a vendégcsapat, erre az ügyes debreceni fiatalok ráéreztek, és jól kihasználták lehetőségeiket. A látottak alapján a Debrecen megérdemelten nyert, az abonyiak közül sokan mélyen tudásuk alatt játszottak. ■Atkári Lajos: - Ezzel a játékkal annyi esélyünk sem volt, mint mókusnak az erdőtűzben. A semmiről nincs mit beszélni, egyébként a buszon elég hideg volt. Ifik: 41:21 (21:12) IÁ.: Török 9, Lukács 5. A. L. Gyöngyösi Főiskola - Kisvárda 31:15 (15:6) Gyöngyös, 150 néző. V.: Mogyorósi, Rédei. GYFKK: MAZURA - Lukács R. 5, Huszák 4, Matus 2, Lukács J. 4, Ágoston 5, Borbás 3. Cs.: Gál (kapus), SZAKÁCS 4, Uram 1, Péter 2, Maczák, Móricz, Farkas 1. Edző: Berendi Antal, Cseh Zoltán. Kiállítások: 0, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2. Az első félidő elején a gyöngyösiek többször is hibáztak. Ámikor fokozatosan javult a védekezés, előjött a két csapat közötti tudásbeli különbség. A GYFKK gyors játékát a Kisvárda passzív játékki próbálta megtörni, amiben a játékvezetők is partnernek bizonyultak. A második játékrészben fokozatosan játéklehetőséget kapott a főiskolások „második” sora, melynek tagjai - apróbb hibákkal - éltek is a lehetőséggel. Cseh Zoltán: - Közepes teljesítménnyel is biztosan tartottuk itthon a két pontot. Fegyelmezettebb védekezéssel és pontosabb támadójátékkal még nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Ifik: 33:27 (17:12). Ld.: Farkas 13, Péter 10, Uram 6, Szenes 3, Nagy 1. CS.Z. Eszterházy KFSC - Polgár 24:23 (14:12) Eger, Leányka út, 30 néző. V.: Dohány, Tóth. EKFSC: TÖRÖK - Ragályi 4, SZŰCS 6, ERDÉLYI 8, Pothurszky, Medve, Imre 1. Cs.: Szabó (kapus), SERES 4, Lükő 1. Edző: Hegedűs Tibor. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Rosszul indult a mérkőzés a főiskolások szempontjából, hiszen a télen alaposan megerősített polgáriak 3:0-ra elhúztak, ám akkor vezettek először és utoljára. Szűcs Laura vezérletével a hazaiak 4:3- ra fordítottak, majd emberelőnyA zöld mezes gyöngyösiek közepes teljesítménnyel is biztosan győztek, míg a sárga trikóban látható egri főiskolások egy góllal verték a polgáriakat fotó: pilisy elemér bői 10:6-ra, illetve 12:7-re alakították az állást. Erdélyi Annamária és Seres Emese góljainak köszönhetően két perccel az első félidő vége előtt 14:10-et mutatott az eredményjelző. A második félidő derekán 18:15-re, majd 21:17-re is elhúztak az egriek, de a szívósan védekező polgáriak nem adták fel. A Bocz Árpádot helyettesítő Hegedűs Tibor időt és Ids híján egy defibrillátort is kért, mivel az utolsó percben Ragályi, valamint Erdélyi is ziccert hibázott. Miután mindkét oldalon már csak egy- egy gól született, így a végletekig kiélezett mérkőzésen 24:23-ra nyert az EKFSC. Hegedűs Tibor: - Az eddig elvégzett edzésmunka és edzéslátogatottsághoz képest megfelelően teljesítettek a lányok, és azt hiszem, megérdemelt győzelmet arattunk. Németh Kornél Kölcsey DSE Nyíregyháza - Heves 32:23 (17:9) Nyíregyháza, 100 néző. V.: Taizs I., Taizs II. HEVES: Szlávik L. - Slakta P. 4, Erberling 7, Besenyei 4, Galambos 2, Ötvös 2, Kiss Zs. Cs.: Kiskartali J. (kapus), FRICZ F. 3, Sinkovics, Lőrinczné 1, Szlávik K. Edző: Makó Nándor. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 9/9, ill. 7/3. Jól kezdték a hevesi hölgyek a két 6 pontos csapat csatáját (10. perc: 4:4), a félidő végéig azonban több hétméteres és ziccer maradt ki. Ezért kevés kérdés maradt nyitott a második félidőre (17:9). Küzdöttek a vendégek, de nem tudták ellensúlyozni a hazaiak erőfölényét, összeszokottságát, így vereséggel kezdték a tavaszi szezont. Makó Nándor: - Egy jól játszó Nyíregyházától kaptunk ki. Akartunk, küzdöttünk, de amíg ilyen keveset edzünk együtt, nagyon nehéz lesz meccset nyerni... Ifik: 33:8 (14:2). Ld.: Szlávik K. 3. M. N. További eredmény: Szakoly - Nádudvar 23:25. AZ ÁLLÁS 1. DVSC II. 11 8- 3 363:291 16 2. Gyöngyösi FKK 11 7- 4 300:267 14 3. Nádudvar 11 7- 4 284:282 14 4. Füzesabony 11 6 1 4 343:317 13 5. Eszterházy KFSC 11 6- 5 279:297 12 6. Szakoly 11 5 1 5 278:281 11 7. Gombos SZSE 10 5- 5 258:260 10 8. Polgár 11 5- 6 277:295 10 9. Kölcsey DSE 11 4- 7 264:254 8 10. Kisvárda 11 2 2 7 264:298 6 11. Heves 11 3- 8 241:309 6 NBII., férfiak, Északkelet A 12. forduló mérkőzésein: Sárospatak- SHS-Eger-Eszterházy SE 29:27 (19:13) Sárospatak, 150 néző. V.: Veres, Zrinszky. EGER: Kállai - Lukács, LAKATOS 19, Hajdú, Scheili 7, Hegedűs, Koszorús. Cs.: Szűcs (kapus), Tárnái 1, Benei, Zám, Király. Edző: Kékesi László. Kiállítások: 10., ill. 16 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 10/9. Kedvezőtlen előjelekkel érkeztek a megyeszékhelyiek a Bodrog partjára, mivel néhány játékos nem tudott a csapat rendelkezésére állni. A hazaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és Nagyházi góljaival egyre jobban elhúztak. Az egriek szervezetlenül, sok hibával védekeztek, de a támadójáték is rendkívül pontatlan volt. A szünetben Kékesi mester „helyretette” a csapatot, és egy szép sorozatot produkálva 21:20-ra felzárkóztak Scheiliék. A vendéglátók időkérése és a játékvezetők következetlen ténykedése azonban ismét zavart okozott, így csak szorossá tudták tenni a mérkőzést, de a pataki vár bevétele már nem sikerült az egri vitézeknek, akik közül Lakatos vitézkedett csak igazán a maga - nem mindennapi -19 góljával. Kékesi László: - Figyelmeztető: ennél csak nehezebb mérkőzések következnek! Ifik: Sárospatak TC - SHS-Eger SE-Sportiskola 23:30 (12:12). Ld. : Takács 8, Terenyei Á. 6, Filep I. 5. Vizes Lajos Füzesabony - Hajdúnánás 26:24 (12:14) Füzesabony, 70 néző. V.: Alapi, Garamvölgyi. FSC: Gulyás - Póka 2, VALYON 5, Bánik 4, VERES A. 5, VERES Zs. 4., Pásztor 1, Csajbók 1. Cs.: Veres G. 1,VERES K. 3, Kovács R, Oláh 1., TÓTH P. Edző: Tóth Benedek. Kiállítások: 2, ill. 5 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4. A felemásra sikeredett felkészülés ellenére jól szervezett csapatjátékkal és megérdemelt győzelemmel rukkolt ki a füzesabonyi csapat. Az első félidő vendégvezetése után a szünetben átszervezték védekezésüket a hazaiak, és a csereként beállt Tóth kapus nagyszerű teljesítményének köszönhetően megérdemelt kétgólos győzelmet árattak - lelkes szurkolóik nagy örömére. Tóth Benedek: - Ha egyet akarunk, az mindig eredményt hoz. Köszönet a sérült Pásztor Gergőnek a csapat felkészítésében nyújtott segítségéért. Ifik: 20:34 (8:16). Ld.: Imre T. 7, Szilágyi G. 4., Hudák N. 3. T.B. Tiszavasvári - Hevestherm-Hevesi SE 32:21 (16:9) Tiszavasvári, 100 néző V.: Garamvölgyi, Kordás. HEVES: Szőregi - Vereb I. 2, Makó 3, Kormos 2, Nagy B. 1, Steczina 6, Kőműves 4. Cs.: Szabó (kapus), Árvái, Vass, Bartus 3. Edző: Holló László. Kiállítások: 6/2, ill. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/2. Míg a télen megerősített hazai csapat nagyon motiváltán játszott, addig a vendégek kishitű- en, pontatlanul kézilabdáztak. A vasváriak lerohanásaival szemben a vendégek nemigen tudtak mit kezdeni. Akadtak ugyan biztató jelek a hevesieknél, de amikor sikerült volna közelebb kerülni a házigazdákhoz, felelőtlenül, könnyelműen elszórták a labdát. Holló László: - Nagyon rosszul éreztem magam a kispadon, remélem, a játékosaim is így éreztek a pályán. Ha nem, akkor baj van. Ifik: 33:21. Ld. : Bartus 11. HL. További eredmények: Balmazújváros - Mátészalka 26:25, Hajdúszoboszló - Berettyó MSE 25:32. AZ ÁLLÁS 1. Nyírbátor 10 8 2 284:241 16 2. SHSCger SE 10 6 1 3 244:245 13 3. B.újváros 10 5 2 3 246:243 12 4. Füzesabony 10 6 _ 4 244:241 12 5. Hajdúnánás 10 4 2 4 247:229 10 6. Mátészalka 10 55 254:253 10 7. Tiszavasvári 10 4 1 5 295:261 9 8. Heves 10 4 1 5 249:252 9 9. Berettyó MSE 10 3 1 6 257:292 7 10. Sárospatak 10 37 259:283 6 11. H.szoboszló 10 37 259:298 6 NB II., férfiak, Észak A 12. forduló mérkőzésén: Dunakeszi- Lasancz-Gyöngyössolymos 20:23 (14:10) Dunakeszi, 50 néző. V.: Varga, Vindis. GY. SÓLYMOS: Bella - Toldi 2, Csörgő 4, NAGY 7, Tóth G. 6, Juhász 2, Szalma. Cs.: Kovács (kapus), Benei, Tóth B. 2. Edző: Varga Zoltán. Kiállítások: 14, ill. 16 perc. Hétméteresek: 3/0, ill. 5/2. Varga és Domoszlai mellett Tóth J. és Kovács-Hanka sérülés, míg Kis, Ecsegi és Prisztóka munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott a szombat délelőtti matinéról. A hideg teremmel összhangban hűvösen kezdtek a solymosi- ak, míg a haza pálya összes előnyeit élvező vendéglátók 8:3-ra, majd 14:8-ra is vezettek már. A második félidőben Kovács kapus jó teljesítményével felzárkózott a solymosi gárda, és jó végjátékkal nyolc perc alatt 19:17-ről 23:20-ra fordítottak Nagyék. Varga Zoltán: - A győzelmet nem kell magyarázni, ez a két pont nagyon fontos lesz a végén. Azonban van mit javítani, hogy máskor is győzelemmel térhessünk haza. Ifik: 35:13 (21:6). Mák János További eredmények: Gyömrő SE - Testvériség SE 38:26, MÁV Előre SC - Balassagyarmat 23:21, Pénzügyőr - MAFC 40:29, Solymár - Mogyoród 31:26. A soly- mosiak 12 ponttal (288:288) az 5. helyen állnak. _______________■