Heves Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-10 / 59. szám
FOTÓ: SUHA PÉTER 4 . OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Március 10., szerda Képviselői fogadóóra * GYÖNGYÖS - Dr. Magda Sándor, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselője március 12-én, pénteken 9 órától fogadóórát tart az MSZP Fő tér 3. szám alatti irodájának tanácstermében. A honatyát felkeresni szándékozó helybeliek a 37/518-403-as telefonszámon egyeztethetik előzetesen a találkozás időpontját. Zenés köszöntő ■ MÁTRAFÜRED - A gyöngyösi Pátzay János Zeneiskola növendékei tavaszköszöntő, s egyben nőnapi hangversenyt adtak a Málrafüred Idősek Otthona lakóinak. A ház társalgójában egybegyűlt hallgatóságot fúvós hangszereken előadott igazán kellemes darabokkal szórakoztatták a gyerekek, s a befogadás élményét tovább gazdagította a környezet, hiszen az alagsori helyiségben kialakított galériában id. Kökény Gyula festőművész alkotásainak szemlélésében is elmélyedhettek a résztvevők. Nőnapi teátrum ■ EGER - A Varga László Polgári Teátrum Irodalombarátok Köre ma 18 órától tartja újabb összejövetelét az Arabica Kávézóban. Ezúttal - a nőnap apropóján - Nagy Edit költönő lesz az est, s a házigazda Bakacsi Ernő vendége. Újabb fórum a leválásról ■ GYÖNGYÖS - Csütörtökön 18 órától Mátrafüreden lakossági fórumot rendeznek a településrész leválási szándékáról. Az összejövetelre a város vezetése invitálja az érintetteket és az érdeklődőket a mátrafüredi konferenciaterembe. A programra meghívást kaptak a térség országgyűlési képviselői, illetve mindazok a szakértők, akik az önkormányzat megbízásából részt vettek a leválás kapcsán felvetődő kérdések tisztázásában. Meleg ebéd a rászorulóknak ■ EGER - A Magyar Vöröskereszt egri területi szervezete március 12-én, pénteken ismét ingyenes meleg ebéddel várja a hozzá fordulókat. Az étkeket 12 órától a Balassi Bálint Általános Iskola udvarán, egy órával később pedig a Vöröskereszt Klapka úti kapualjában porciózzák ki a rászorulóknak. A hűtőszekrénytől a mobiltelefonig ■ NAGYRÉDE - Az elektronikus hulladékok begyűjtésének és kezelésének gondján kívánunk enyhíteni akciónkkal - mondta Mészáros Tibor, a Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete vezetője. Nagyrédén az óvoda és a polgármesteri hivatal, Gyöngyöspatán az óvoda udvarán állítják fel március 22-28 között a konténereket, amelyekbe a használhatatlanná vált berendezések helyezhetők el. A javíthatatlan hűtőszekrényektől a mobiltelefonokig ezerféle szerkezet ártalmatlanítására ad lehetőséget az akció. Ezen berendezések szakszerű bontása, a veszélyes anyagok megfelelő kezelése és az újrahasznosítható részek feldolgozása környezetvédelmi szempontból is meghatározó feladat. Az akcióhoz a községek önkormányzatai mellett a Szőlőskert Rt. is jelentős támogatást adott, a programban a rédei környezetvédők a hatvani szervezettel együttműködve vesznek részt. Nyílt játszóhét és eredményhirdetés P EGER - A Joó János Óvoda március 16-19. között, naponta 9-12 óra között nyílt játszóhétre várja az intézmény iránt érdeklődő csöppségeket és szüleiket. A látogatók egyúttal megtekinthetik az Itt a farsang, áll a bál címmel meghirdetett rajzpályázatra érkezett alkotásokat is. A nemes versengés eredményhirdetésére holnap 17 órakor kerül sor a Kallómalom út 1-3. szám alatti oviban. Új kiállítók bemutatkozása 1: EGER - A Művészetek Házában ma 17 órától Telekes Balázs festményeiből nyílik kiállítás. A műveket Földi Péter Munkácsy-díjas festőművész ajánlja a látogatók figyelmébe. Holnap, csütörtökön 17 órakor Varga Erik (Riki) festő- és képzőművész, basszusgitáros mutatkozik be. ■ Nyomon követik a pártfogoltak útját Átvitt értelemben szólva, minden kilométerkőnél ott van egy-egy pártfogó - érzékeltette az érintettek körében végzett munkát dr. Hatvani Erzsébet országos főigazgató, amikor tegnap arról beszélt, hogy a pártfogói felügyelet egyik fontos feladata: elősegíteni a rossz útra tévedők társadalmi beilleszkedését. Eger Az országos tapasztalatok ismertetésére annak kapcsán került sor, hogy a szakterület tavalyi átszervezését követően első ízben készítettek mérleget. Ennek bevezetéseként Boza Imre igazgató, az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Heves Megyei Hivatalának vezetője számolt be tavalyi tevékenységükről. Mint az együttműködő partnerekből - vezető bírákból, ügyészekből és rendőrökből - álló hallgatóság előtt elmondta: az egri hivatal mellett Gyöngyösön, Hatvanban, Hevesen és Lőrinciben működő kirendeltség munkatársai a beilleszkedési támogatáson túl a bűnismétlés elkerüléséhez, a magatartási szabályok betartásához adnak segítséget pártfogoltjaiknak, akiket elszámoltatnak életvitelükről, s adott esetben segélyt is nyújtanak nekik. Áprilistól teendőik köre kibővül a jogi segítségnyújtással. Mindezekre szükség is van, mert míg 1997-ben 225 fiatalkorú bűnözőt felügyeltek, addig most átlagban 340-et. Tavaiból a felnőtt pártfogoltak is hozzájuk kerültek, számuk 2003- ban 520 körül alakult. A fiatalok 44, a felnőttek 32 százaléka tulajdon elleni bűncselekményt követett el, s mindkét korcsoportnál egyaránt 22-22, kábítószerrel kapcsolatos elkövetővel foglalkoztak. Az elmúlt évben 116 személyt köteleztek közérdekű munkára, ám miután nem szívesen foglalkoztatják őket, 76 ügy még végrehajtásra vár. A tavalyi második fél évtől a hivatal kapta feladatul a rendőrségnek, illetve a bíróságnak készítendő környezettanulmány, valamint a pártfogói vélemény összeállítását, továbbá a szabadulás előtt álló elítéltek utógondozását, családjuk felkészítését a fogadásukra. Ez az érintettek számára önkéntes, tavaly mindössze tíz esetben éltek vele - tájékoztatta a jelenlévőket Boza Imre. A korábban a megyei közigazgatási hivatalok égisze alatt tevékenykedő pártfogói felügyelői szolgálat átszervezését az európai uniós gyakorlathoz való igazodáson túl az indokolta - folytatta dr. Hatvani Erzsébet országos főigazgató -, hogy a három évtizedes múltra tekintő szervezet korszerű működéséhez egységes szakmai szabályokat és képzési rendszereket lehessen alkalmazni. Tovább kell lépni abban, hogy az egyéni pártfogolás mellett kidolgozzák a csoportos technikákat, amelyekkel a sikeres integráció érdekében különböző agressziókezelési, életvezetési tréningeket biztosít az érintetteknek. Ehhez a szakmai munkához - s a pártfogók leterheltségének a csökkentése érdekében - mind jobb infrastruktúra és személyi háttér szükséges. Az idén százfős fejlesztésre van lehetőség, a Heves megyei hivatal már most négy új munkatársat kapott. Ezzel még nem érték el az optimális feltételeket - mondta a főigazgató -, azok akkor valósulnának meg, ha a fiatalkorúak ügyében 45, a felnőtt bűnelkövetők esetében pedig körülbelül 65 fővel foglalkozna egy-egy pártfogó, iszilvási Távlatban a keleti elkerülő út (Folytatás az 1. oldalról) Becsák Péter rámutatott: fontos az M25-ÖS út megépítése, mert így Egert, mint idegenforgalmi központot, bekapcsolnák az M3-as autópályába, és ez a K2-es útnál érné el a várost. Az engedélyezési terv tavaly elkészült. Lényeges, hogy a belváros túlzsúfoltsága miatt a centrum peremén új parkolóhelyeket és mélygarázsokat alakítsanak ki, építsenek kerékpárutakat is, amelyeket a gyógyvizéről híres Egerszalókkal és Bogáccsal kapcsolhatnának össze. A keleti Felüljáró épülne elkerülő út nyomvonalát úgy érdemes kijelölni - jelezte az előadó -, hogy az közel legyen a településhez. Ez érinti a Merengő, az Almagyar-domb, a Vécsey utca körüli területet. Szó esett a Tihaméri városrész rendezési tervéről is, melyben szerepel egy felüljáró építése. Ez a Kertész utcával kapcsolná össze a város déli részét. Czuczor László, a megyei közlekedési felügyelet nyugalmazott osztályvezetője hangsúlyozta: szükséges egy szakmailag megalapozott tanulmányterv a keleti elkerülő út megépítéséhez. Ezt erősítette meg Szerencsi Gábor, a Heves Megyei Mami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója is. Ám felhívta a figyelmet, hogy ehhez kisajá- tításra is szükség lesz. Véleménye szerint - a kormány takarékossági intézkedései nyomán - 2010-nél hamarabb nemigen kezdődhet meg ennek az építése. ________imentuszi R égen az úgy volt, hogy a képviselőnk három dologhoz kellett értenie: az iváshoz, a kártyához, meg a vadászathoz. Ez a három aztán meghozta a negyediket, amihez érteni ugyan nem kellett, a képviselőséget. A pártjelölt a sikeres, többnyire heveny ivászat- ba fúló és nyilvános tettlegesség- be torkolló, némi vesztegetéssel színesített korteskedés után bizton beülhetett az ország házába. Mameluknak. A többségnek ez a szerep jutott, vagyis hogy a pártvezér, a vezérszónok intésére engedelmesen egyfelé szavazzanak, ami nagyjából megfelelt igényeiknek, képességeiknek, s az akkori elvárásoknak. Tudták a dolgukat. Szinkronban voltak az idővel. Mindez nagyon az ántivilágban, a kiegyezést követően vált igazán olajozott gépezetté. Ma már persze mindez rég a múlté, ma már minden másképpen van. Apró szentjánosfényei kísértenek csupán a régen volt daliás időknek. Visszajáró szellemFél hét Daliás idők ként a föstött lapok helyett ma már szolgálati noteszgépén pa- sziánszozva üti agyon az üléstermek unalmas óráit a képviselő. Igen dicséretesen be tudja kapcsolni az ügyes és drága masinériát. A szeszben való komoly, elmélyedt jártasság ma már nem pártérdek, rezervált magánügy, a privátszféra személyiségi jogokkal körbepalán- kolt territóriuma. A vadászhatnék búvópatakszerű jelenléte apródon jelentkezik. Ami — rögvest hozzáteszem - nagyon helyesen, a hagyományok EU-ban is kívánatos folytatását jelenti. A minapában parlamentereink - vállt vállnak vetve, kormányzók és ellenzők közösen, a házban betöltött arányt rigorózusan betartva — állományjavító vendégvadásztak a milliárdos nagyvállalkozó, a honi műtrágyakirály kontójára, ki nem volt rest 11 milliót áldozni kedves vendégei rekreációjára. Többek közt kormányzó polgármesterére, s az ellenzők legharcosabb erkölcs- és egyházvédőjére egyaránt. Kiket ugyan erről az oldalukról még nem bírtunk ismerni. A természet összeköt. íme, az annyit hiányolt összetartás és árokbetemetés nemesen szép példája. Nos, az vesse reájuk az első követ, ki nem simítaná ki országos gondokban megfáradt idegeit a táj ölén. S nincs igazuk azoknak, kik otrombán az előbb vagy utóbb benyújtandó számlákat emlegetik, hogy miként nincsen ingyenebéd, úgy nincsen ingyenvadászat se. Hogy egyszer majd kérni fognak tőlük valamit. Ugyan. Létezik tudatalatti vadászat. Amikor már kérni sem kell. Mily üdvös is, hogy az ország házában csak négyévente rendeznek állományjavító vadászatot! KOVÁCS JÁNOS Üzletfejlesztés Heves megye Az EU által támogatott tavalyi nagy sikerű felkészítő után Phare- és magyar állami támogatással a második szakmai kurzust zárták Egerben 200 kis- és középvállalkozó részvételével. A humánerőforrás-fejlesztési program - mint Bodnár Tibor projektfelelőstől megtudtuk - általános üzletfejlesztési, export- és turizmusfejlesztési kurzusból állt. A résztvevők közül 64-en angliai tanulmányúton is jártak. A Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány, a Nemzetközi Bankárképző Központ szervezte tanfolyam záróeseményén Tóth Elemér ügyvezető igazgató tájékoztatta a résztvevőket a vállalkozói központ munkájáról. Berendi Judit, a bankárképző projektmenedzsere értékelte a program jelentőségét. Ezután adták át a tanfolyam-okleveleket. ____■ A basár - A Napsugár óvoda udvarán lévő fajátékok alá gumitéglaburkolatot szeretnének elhelyezni, csökkentendő a balesetveszélyt. Erre a célra az intézmény legutóbbi jótékonysági bálján 240 ezer forint jött össze, amit pályázati pénzzel szeretnének kiegészíteni. Andornaktálya a helyi művelődési házban március 12-én, pénteken este fél hatkor kezdődik az 1848^19-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezés. Az általános iskolások adnak műsort, amelyre minden érdeklődőt várnak. Atkái - Nagy érdeklődés mellett zajlott le az Árnyaskert óvoda jótékonysági bálja, az eseményen több mint százan vettek részt. Az est során befolyt pénzösszeget az udvari képességfejlesztő játékok bővítésére fordítják. Atány - Elfogadta a költségvetést a település testületé. Bár szűkösen fedezi a bevétel a kiadásokat, de hitelt nem kell felvenni. Beszámolt a települési egészségügy helyzetéről a község háziorvosa, áttekintették a közművelődés, a sport és kultúra helyzetét. Bátor - a Bátorért Összefogás Baráti Egyesület az elmúlt hét végén Nők dicsérete címmel tartott verses-zenés nőnapi köszöntő programot a faluházban. BOCOnád - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat. Ezt az összeget a község zöldterületeinek gyarapítására, a patakmeder rekonstrukciójára, s a parlagfű-mentesítési terv elkészítésére fordítják. ECSÓd - Egy helyi lakos azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert az illető a kerti épületének ajtajáról levágta a lakatot, majd ellopott csaknem harminc darab alumínium fedlapot. A tulajdonos vesztesége több mint 50 ezer forint. Eger - a Forrás Gyermek- Szabadidőközpontban március 13-án, szombaton az Állati jó nap keretében egész napos programra várják a gyermekeket és kedvenc kisállataikat délelőtt 10 órától. Lehetőség lesz állatsimogatásra, kalandjátékokra, de lesz kutya- és cica-szépségverseny is. A helyszínen állatorvos és kutyakiképző szakember ad tanácsokat az érdeklődőknek. Egerbakta - Elfogadták a képviselők a környezetvédelmi programot, valamint a környezetvédelemről és a hulladékgazdálkodásról szóló helyi rendeletet. A program helyzetelemzést és stratégiát tartalmaz: a zöldterületről, a csapadékvízről, az ivóvízről, a szennyvízről, a hulladékgazdálkodásról, a levegő- és zajvédelemről és a természetvédelemről. A rendelet a köztisztasági szolgáltatást és a közterület rendben tartását, továbbá a háztartások köz- tisztasági feladatait határozza meg. Egercsehi - Az „Információs technológia az általános iskolákban” című Phare-programra nyújtotta be az önkormányzat a pályázatát, amellyel 65 millió forintot szeretnének elérni. Ebből bővítenék az informatikai hálózatukat és folytatnák a tavaly elkezdett magastető építését az iskolában. Erdökövesd - A faluban jövő hétfőn délelőtt 10 órakor tartják meg a március 15-i ünnepséget. A beszéd után az óvodások és az iskolások adnak műsort, majd a helyi szervezetek képviselői koszorúznak az Orczy-emlékműnél. A megemlékezést ünnepi szentmise zárja. Erdőtelek - Rendkívüli testületi ülést tartottak a Buttler-kastély hasznosítására kiírt pályázat során felmerülő kérdéseket megvitatandó. Eddig egyetlen értékelhető pályázat érkezett. A képviselő-testület ügyvédet bízott meg a tárgyalás részleteinek kidolgozásával. Felsőtárkány - a településen lévő temetőben egy szociális blokk - nyilvános WC és mosdóhelyiség - létesítését tervezi az önkormányzat. Beszereznek mindemellett egy kommunális gépet is a közterület és az út karbantartásához. A tó szigetelési munkáihoz a kivitelezőt egy köz- beszerzési pályázaton a Környezetvédelmi Minisztérium választja ki, ezt követően pedig nyáron indulhat a munka. Füzesabony - a polgármesteri hivatal elkészítette azt a tervet, amely a város két temetőjének vállalkozásba adásával foglalkozik. Az önkormányzat bizottságai a hét folyamán tárgyalják meg az anyagot, s ezt követően a hivatal pályázatot ír majd ki. Gyöngyös - Az Arany János Általános Iskola növendékei március 11-én 17 órakor várják már hagyományos gálaműsorukra az érdeklődőket. A tanulók zenés, táncos és prózai produkcióit a Mátra Művelődési Központban tekinthetik meg. Gyöngyöshalász - A Mesélő Európa című programsorozat első összejövetele szombaton délután