Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-09 / 33. szám
12. OLDAL S PORT 2004. Február 9., hétfő ] R D E T É S Nem a gyakorlás szerint játszottak Vízilabda OB L, férfiak A 16. forduló eredményei: BVSC-Brendon - ZF Hungária-Egri VK 9-3 (2-1, 3-0, 2-1, 2-1) Budapest, Szőnyi út, 150 néző. V.: Németh, Kun. BVSC: NAGY - Gyulyás, Czigány 2, Fülöp 1, VINCZE 3, Kis 1, Németh. Cs.: Decker, Nyéki, Zoufal, Szabó G„ Gór- Nagy 2, Varjas. Edző: Derekas Szilárd. EGER: JÁSZBERÉNYI Csányi 1, Ágner 2, Hegedűs, Éles, Seress, Bálint. Cs.: Petrik, Quist, Tóth P„ Kiss L, dr. Bene, Bial. Edző: Tóth Kálmán. Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2. Négyméteresből: Kipontozódott: Csányi a 27. percben. Bálint kiállítása nyomán Kis szerezte az első gólt előnyből, majd ezt ismételte meg Czigány. Már ekkor csapatot cserélt a hazaiak edzője, mire Ágner tudott szépíteni. Viszonylag jól tartották magukat az egriek, Jászberényi ziccereket védett, az előnyös helyzeteket azonban elpazarolták. A második negyed közepén jött ki igazán a két csapat közötti különbség. A harmadik negyed elején Csányi talált a kapuba előnyből, de mivel Vincze és Fülöp is eredményes volt, már 7-2-re elhúztak a hazaiak. Az utolsó találat elkerülhető lett volna, ettől függetlenül a 3. helyezett BVSC győzelméhez végig nem fért kétség. Derekas Szilárd: - Most talán könnyebben nyertünk, mint az ősszel. Tóth Kálmán: - Lehetett volna szorosabb is, de nem tudtuk befejezni úgy az akciókat, ahogy azt gyakoroljuk, fesztbaum béla Júlia, a jégtánckirálynő Sebestyén Júlia fantasztikus kűrjével megnyerte a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot, s ezzel Magyarország első női aranyérmese lett a kontinensviadalok történetében. Az élete első felnőtt világversenyén szereplő Pavuk Viktória a várakozásokat messze felülmúlva a 4. lett. Műkorcsolya A 22 éves Sebestyén elsőként a tripla Salchowot abszolválta, majd következett a tripla Lutz - dupla toe-loop kombináció, s az is hibáüanul sikerült. Az ugyancsak háromfordulatos Rittberger, flip, illetve Lutz sem okozott gondot neki. Az egyetlen hibát a tripla toe-loop - dupla toe-loop kombinációnál követte el, ugyanis az első ugrás után rosszul fogott talajt, ennek ellenére „rátette” a második ugrást, s hibátlanul meg is csinálta. A dupla Axelt és a csodálatos Biellmann piruettet már ünnepelve fogadta a hazai közönség, s nem hiába, hiszen a magyar klasszis technikai pontszámai 5,5 és 5,9, míg a művésziek 5,6 és 5,9 között voltak, s ezzel Sebestyén megszerezte Magyarország első női aranyérmét a műkorcsolya Európa-bajnokságok történetében. Pavuk - akárcsak a rövidprogramban - ezúttal is hibátlanul ugrotta meg a tripla Lutz - tripla toe- loop kombinációt, pedig versenyen ezt pénteken tudta végrehajtani először. A 18 éves tehetség ezt követően egymás után az összes ugrásfajtából teljesítette a triplát, és csupán a Salchowba csúszott ___ ________NÉVJEGY_____________ Se bestyén Júlia Született: 1981.05.14., Miskolc Magassága: 164 cm Lakhelye: Tiszaújváros Foglalkozása: tanuló Egyesülete: Tiszaújvárosi SC Edzői: Száraz András és Jurek Eszter Legjobb eredményei: olimpia: 15. (1998, Nagano), 8. (2002, Salt Lake City). Világbajnokság: 19. (1998), 19. (1999), 7. (2000), 18. (2001), 8. (2002), 14. (2003) Európa-bajnokság: 17. (1998), 6. (1999), 6. (2000), 6. (2001), 10. (2002), 3. (2003), 1. (2004). Magyar bajnokság: 3. (1997), 2. (1999), 2. (2000), 2. (2001), 1. (2002), 1. (2003), 1. (2004) egy kis hiba. Minden egyes sikeres elemet ovációval fogadott a Budapest Sportaréna közönsége. A kifogástalanul kivitelezett Biellmann piruett már csak „hab volt a tortán”. A pontozóbírók a 7 ezer fős szurkolótábor legnagyobb örömére 5,4 és 5,8 közötti technikai, valamint 5,3 és 5,7 közötti művészi pontszámot adtak Pavuk gyakorlatára, ami a 4. helyre volt elegendő. Pavukot a szintén nagyszerű kűri produkáló, tavaly ezüstérmes Jelem Szokolova tudta megelőzni, aki így bronzérmes lett. A második helyen az ukrán Jelem Ljasenko végzett. Örömszavak Sebestyén Júlia: - Nagyon boldog vagyok, a közönség fantasztikus biztatása nagyon sokat jelentett számomra. Ettől függetlenül nehéz volt, mert óriási nyomás nehezedett rám, hiszen a média és az emberek is aranyat vártak tőlem. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer Európa- bajnok leszek. Pavuk Viktória: - Az Eb előtt az első 15-ben szerettem volna végezni, mivel életemben először szerepeltem felnőtt világversenyen, s alig hiszem el, hogy majdnem dobogóra állhattam. _______■ S asok: sima siker $su>uk, VITAI EGER Kosárlabda NB I/B., férfiak A 19. forduló mérkőzése: Debreceni Egyetem - Vitai Éger-Fekete Sasok 59-78 (13-20,17-18,13-24,16-16) Debrecen, Kossuth tornacsarnok, 100 néző. V.: Balogh, Farkas. DEBRECEN: Berényi, Kormos 6, Szilágyi 2, Csépe 7, SIMON N. 19/3. Cs.: Takács E. 4, Kovács I., 5/3, Kovács II. 4, El-Safadi 1, KUNGLER 11/6. Edző: Nagy Ágoston. EGER: KOLLÁR 9/3, PETRUC- SIK K. 12, Kiss K. 14, HARTVICH 22, Praznovsky 12. Cs.: Zsemlye 7, Kovács N. 2, Petrucsik G. Edző: Földesi Attila. Az eredmény alakulása, 4. perc: 4-8. 8. perc: 13-18.13. perc: 18-26. 18. perc: 27-31, 24. perc: 35-47, 27. perc: 38-58. 34. perc: 48-71.37perc: 55-74. Normál körülmények között nem sok izgalmat ígért az NBI/B- s kosárlabda-bajnokság veretlen listavezetőjének, valamint utolsó előtti helyezettjének tegnap délutáni debreceni találkozója. Csakhogy az eddig hibátlan mérleggel büszkélkedő egri együttes a beteg Ughy Albert, a sérült Nagy Péter, valamint a fogfájós Carl Mitchell nélkül, s a szintén nem teljesen egészséges Kollár Balázs- zsal meglehetősen tartalékos együttessel volt kénytelen kiállni a teljes csapattal könnyed játszadozásnak ígérkező találkozóra, így azonban, különösen az első félidőben keményen meg kellett küzdeniük az újabb két bajnoki pontért a sokat hibázó Sasoknak, akiknek fordulás előtt bizony igen sok kellemetlenséget okozott a hatalmas becsvággyal küzdő egyetemisták egész pályás letámadása. A második játékrészben azután Földesi Attilának sikerült valamelyest felrázni tanítványait, akik a harmadik negyedben Harwich Tamás és Kiss Károly pontjaival, továbbá Kollár Balázs gólpasszai- val gyakorlatilag eldöntötték az összecsapás sorsát, s az akkor megszerzett 20 pont körüli előnyt őrizve végeredményben magabiztosnak mondható sikert arattak. Nagy Ágoston: - Sajnos, mindig van egy olyan negyedünk, amikor elúszik a mérkőzés, most a harmadik volt azt. Annak azonban örülök, hogy a remekül támadó egrieket sikerült 80 pont alá szorítanunk. Földesi Attila: - Örülök neki, hogy sok problémánk ellenére végül is sima mérkőzést játszottunk. HORVÁTH PÉTER Vincze nagy lépése Sportlövészet között sorra kerülő győri kontinensviadalnak. Sikerével most Sidi Péter és a gyöngyösi neveié- Vincze Kinga is nagy lépést tett, sű Vincze Kinga nyerte a légpus- hogy harmadikként a puskás csakások első Európa-bajnoki váló- pat tagja legyen. Az Angyalföldi gatóversenyét a Pongrác úti lőté- PLE színeiben versenyző Vincze ren. A férfiaknál Sidi, míg a nők- eredménye, női légpuska: 1. hely nél Joó Éva és Krzyzewsky Beáta 394 kör (utolsó kör: 100). Csapat- olimpiai indulóként automatikus ban: 1. Angyalföldi PLE (Vincze, résztvevője a március 22. és 28. Krzyzewsky, Zsótér) 1180 kör. ■ Ajándék extrák, extra igényekhez. (108568-110930) Az őrt Opel-partnere; Opel Papp Autóház 3300 Eger, Mátyás király u. 37. Márkakereskedés tel.: (36) 510-870, Szerviz tel.: (36) 510-888, Fax: (36) 324-208 www.opel.hu Most 0 Ft befizetéssel* és akár 400 000 Ft** értékű ajándék extrával viheti el új autóját! De választhatja az 50%-os, kamatmentes hitelt is!*** •Maximum 3 000 000 Ft hitelösszegig. *"*Ajánlatunk a Viva modellek kivételével valamennyi Opel Corsa, Astra. Agila és Zafira személygépkocsira, március 31-ig érvényes. A részleteket keresse márkakereskedésünkben! ***Futamídő: 12-24 hónap. THM: 0% SZUPEREXPRESSZ TESTÉBEN felhalm. lerakódások hatásai elhomályosítják életét? Méregtelenítő program! Dianetika Eger, Maczky u. 2. 36/518- 388 BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐ OKJ-s szakképzés MTESZ Eger. Tel.: 36/423-583, 20/9421- 020---------—----------------------------------------------- -09171' F ORDÍTÁS minden nyelvről minden nyelvre! Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. vállal szakszövegfordítást és tolmácsolást. Hiteles fordítások készítése 1-2 napos határidővel is! Eger, Széchenyi u. 50. T.: 36/412-237, Hatvan, Kossuth tér 23. T.: 37/341-051----------------------------------------------------------- ne576' H ASZNÁLT ruhát ingyen nálunk sem tud vásárolni, de 500.- Ft/kg-ért extra és 1. oszt minőséget 160-200 kg-os kiszerelésben igen. 06-1/4248250-51,06-52/448-134 SZŐLŐOLTVÁNYRA megrendelést vállalok. 37/360-843 vagy 30/528-1402 *09381* •MpPénzpiaci Betét Éves kamat 12,12% ebkm *EBKM: Egységes Betéti Kamat Mutató. Érvényes a 2004. február 64 kondíciók szerint, 3M Ft 6 havi lekötése esetén. A kamat háromhavonta követi a pénzpiaci kamatok változásait. Most hitelkártya akcióval! Helyezzen el február 29-éig Pénzpiaci Betétet! A magas kamat mellett éves kártyadíj nélkül MKB hitelkártyát kap megajánlott hitelkerettel. Hitelkeretéből akár 45 napig kamatmentesen vásárolhat, miközben megtakarítása magasan kamatozik. MKB Megtakarítások-A biztonság nyugat ma Eger, Érsek u. 6. • Telefon: (36) 514-100 • www.mkb.hu Egy hír: egy mondat BIRKÓZÁS. Deák Bárdos Mihály az első helyen végzett az isztambuli kötöttfogású nemzetközi birkózótomán. A 96 kg-os Virág Lajos is jól birkózott, ám helyezetlenül zárt. VÍVÁS. A pénteki csapatezüst után az egyéni versenyben is dobogóra állhatott magyar vívó a Barcelonában rendezett férfi párbajtőr Világkupa-viadalon: Boczkó Gábor remek teljesítménnyel második lett, miután a döntőben 15-12-es vereséget szenvedett az észt Kaido Kaabermától. ATLÉTIKA. Vasárnap két első helyet szereztek a magyar atléták a Bécsben rendezett fedett pályás versenyen. A férfiaknál Kovács Balázs győzött, Csillag Levente második lett 60 gáton, a nőknél újra Vári Edit volt a leggyorsabb. JÉGKORONG. A magyar válogatott a harmadik helyen végzett az EuroTour-sorozat minszki állomásán, miután vasárnap döntetlent (5-5) játszott Lengyelország csapatával. A győzelmet a vendéglátók szerezték meg. TOTÓ. A 6. heh szelvényen szereplő mérkőzések helyes tippjei: X, 1, 2, 2,1, X, 2,1,1, 2,1,2, X. Plusz egy mérkőzés: később, b HASZNÁLT RUHA NAGYKER ÁRON! Hétfőn 600 Ft/kg. Kedden 500 Ft/kg. Szerdán 400 Ft/kg. Csütörtökön 300 ft/kg. Pénteken 200 ft/kg. Szombaton 100 ft/kg. MINDEN HÉTFŐN TELJES ÁRUCSEREI Válogasson 1000 kg ruhából minden héten! HATVAN, DÓZSA GY. TÉR 2. (VOLT MARS0 ABC) Nyitva tartás: H-P: 9-17, Szó: 9-12 Bizományos értékesítésre viszonteladókat keresünk! ; (Tel.: 06/20-974-6927) \