Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-27 / 49. szám
4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2004. Február 27., péntek Tegnapról mára Hevesben ___________ M a: megyei közgyűlés ■ HEVES MEGYE, EGER - A megyei szociális intézmények és a gyermekvédelmi szakellátások térítési díjainak felülvizsgálata szerepel a megyei közgyűlés mai ülésének első napirendi pontjaiban. A Megyeházán 9 ómkor kezdődő tanácskozáson téma lesz a bizottsági tagok juttatásairól szóló rendelet módosítása is. Ezt követően veszik a képviselők górcső alá a megye 2004-es költségvetését, s annak hiánykezelési tervét. Szó lesz az egri Gárdonyi Géza Színház művészeti tevékenységéről. Foglalkoznak a közbiztonsági beszámolóval, illetve a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését, s a Zagyva-Tama vízgyűjtő területén tervezett beruházásokat ismertető tájékoztatóval. Jogok és pénzek a civileknek ■ GYÖNGYÖS - A Mátra Honvéd Kaszinó berkeiben működő Gyöngyösi Civil Ház szombaton reggel 9 órától képzést szervez a város és kistérsége civilszervezeteinek. A reggel 9-kor kezdődő programban dr. Rátkai Edina ügyvéd jogi, míg Béres Deák Györgyné mérlegképes könyvelő gazdálkodási témákról tart előadást. Tóth Attila, a Junior Art Alapítvány vezetője a nonprofit szervezetek menedzsment-kérdéseit taglalja majd, Korózs Lajos, az egri PHARE-iroda munkatársa az uniós csatlakozás utáni lehetőségekről, köztük a közösségi pályázatokról tart majd előadást. Diáknapok a „Keremgében” ■ EGER - Az elmúlt héten ismét a diákok vették át a hatalmat az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskolában. A másfél napos rendezvény során a kulturális és a szórakoztató programoké volt a főszerep. Az iskola aranykulcsának megszerzéséért négy osztály indult, tanár-diák sportmérkőzések, a tévéműsorok mintájára rendezett különféle show-k zajlottak, s a diáknapi diszkó és a tűzijáték sem maradt el. Szállítják is az önkénteseket ■ TENK - A Magyar Vöröskereszt Hevesi Területi Szervezete és a Vérellátó Állomás a tenki orvosi rendelőben tart kiszállásos véradást pénteken 9-17 óráig. Az akció keretében Erdőtelekről is számítanak donorokra, akiket 10 és 13 órakor a helyi polgármesteri hivatal elől mikrobusszal szállítanak át Tenkre. Fogad a honatya * GYÖNGYÖS - A Fő tér 3. szám alatti SZDSZ-irodában dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő fogadóórára várja a kérdéssel, kéréssel, javaslattal hozzá forduló állampolgárokat február 27-én, pénteken 14-től 15.30 óráig. Elbúcsúztak a téltől az ovisok 1 SZÁJ LA - A helybeli óvodások körében immár hagyomány, hogy minden évben a kisze-báb Tamába dobásával búcsúznak a téltől. Idén sem volt ez másképp. Az elmúlt hét végén a falun végigvonulva, a régi hagyományokat felelevenítve, vidám jelmezekbe bújva ünnepelték a gyerekek a farsangot, jókedvre derítve a falu lakóit. Ügyfélszolgálat új helyen ■ GYÖNGYÖS - A Magyar Államkincstár e héttől kezdődően a Fő tér 13. szám alatti polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában működteti Családtámogatási ügyfélszolgálatát. Családi pótlék, gyes, gyet, anyasági támogatás és fogyatékossági támogatás ügyekben minden szerdán 9 és 13 óra között kereshetik fel az irodát. Tavaszköszöntő bál M PARÁDFÜRDŐ - A Freskó étteremben tavaszköszöntő bál lesz február 28-án, szombaton este 6 órától. A diabétesz szövődményeiről B EGER - A Heves Megyei Diabétesz Szövetség felnőtt- és időstagozata február 28-án, szombaton délután 3 órától klubfoglalkozást rendez a Markhot Ferenc Kórház éttermében. Az érdeklődők előadást hallhatnak a diabétesz szövődményeiről. ■ Fotókiállítás az egri Művészetek Házában. Szabó Zsolt főiskolás képeinek ad helyet a Kísérleti Galéria a következő napokban. A tárlatot március 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők fotó: piusy elemér A polgármester optimista Hatvan Érsek Zsolt polgármester bízik benne, hogy a pénzügyminiszter megszorító intézkedései ellenére idén elkezdődhet a várost tehermentesítő út megépítése. Mindezt a szaktárca államtitkárával folytatott minapi megbeszélésére alapozza, amelyen határozott ígéretet kapott az állami beruházás megvalósításának előkészítésére. Igaz, az idén az első fázisban szükséges 500 millió forinttal szemben csak 200 milliót irányoztak elő, de az országgyűlési képviselő reméli, hogy októberben már az alapkövet is letehetik. Személy szerint nehezen élném meg a beruházás elmaradását, tekintve, hogy a közelében ipari parkot szeretnénk létesíteni, de bízom benne, hogy a kormányom nem hagy cserben - fogalmazott. Érsek derűlátó az uszoda kérdésében is, amelyre a város idei költségvetéséből 135 milliót különítettek el, a többi pénzre pedig ígéretet kapott a sportminisztertől. A létesítmény építési engedélye rendelkezésre áll, s áprilisban akár a kivitelezési tendert is kiírhatják. Az ülésen szóba került, hogy a közeljövőben tíz játszóteret szeretnének építeni, s ezen belül a Gádor Kálmán, a Kastélykert és a Jókai úti létesítményekre pályázatot nyújtanak be. Döntöttek arról is, hogy a Fehér Gyűrű közhasznú egyesület áldozatvédelmi irodát, az igazságügyi tárca pártfogói felügyelői és jogi szolgálatának megyei hivatala pedig helyi kirendeltséget nyit az Iskola út 1. szám alatt. i-ói Méltányosságot kértek a vezetők A költségvetéssel kapcsolatos közmeghallgatás előtt ülésezett a képviselő-testület. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek határozatlan időre szóló bérleti szerződési feltételeit úgy módosították, hogy piaci alapú bérleti díjakat vezettek be. Gyöngyös Ugyanakkor a bérlőnek lehetősége van kétéves bérleti díjnak megfelelő összeggel tíz évre megváltani a bérleti jogot. A lakásfenntartási támogatás feltételrendszere és nagyságrendje szintén változott. Meghatározta a testület, mint árhatóság, az alap vízterhelési díj mértékét, és döntött arról is, milyen formában háríthatja át a szolgáltató a díjat a fogyasztóra. A közüzemi számlán a szolgáltatási díjtól elkülönítve feltüntetett díjakat március 1-jével alkalmazzák. Az önkormányzat átmeneti forráshiányának finanszírozására legfeljebb 50 millió forintos munkabérhitel felvételéről is döntés született, akárcsak arról, hogy a város ismét kezdeményezi a volt Táncsics laktanya önkormányzati tulajdonba vételét. Az ülést követő közmeghallgatáson kiemelt szerepet kapott a költség-racionalizálási szempontokból adódó intézményi átszervezések, s az ezzel járó létszámleépítések kérdése. A Kálváriaparti Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola, valamint a Katona József Úti Óvoda vezetője egyaránt méltányos, humánus és bölcs döntést kért ebben az emberileg nehezen kezelhető ügyben. Az északi városrész, közelebbről a Duránda lakói a terület hosszú távú rekonstrukciója mellett jelezték a legsürgetőbb útfelújítási, vízelvezetési problémáikat, a Deák Ferenc utcaiak pedig a már sok éve kifogásolt nagy forgalom és zajszint tűrhetetlenségét. A belvárosi bérlők - akikkel kapcsolatban éppen ezt megelőzően döntött új szerződés kötéséről az önkormányzat - jelezték: szeretnék megvásárolni bérleményeiket. Ombódi András, a Vidróczki néptáncegyüttes vezetője a művészeti csoport működésének finanszírozási gondjaira, az együttes tevékenységének veszélyeztetésére hívta fel a figyelmet._____________________xá. Jól telelnek a növények (Folytatás az 1. oldalról) A termelők 2003-ban a megyében az eddigi legnagyobb gép- beruházást valósították meg, miután 380 pályázatra egymilli- árd 70 millió forint támogatással, az önerőket is hozzátéve 2,8 milliárd forintért vásároltak új gépeket. Ezek traktorok, kombájnok és más fontos eszközök, illetve technológiai részelemek voltak. Idén április végéig a Sapard- pályázat nyújt lehetőséget állami támogatásra az újabb gépberuházásokhoz. Május 1-je után az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetésre kerülő támogatási jogszabály biztosítja majd a mező- gazdasági termelők gépbeszerzését. (MENTUSZ) _____________________________PÉNTEKI PORTRÉ A z elődöm példáját követem Február 10-től új körjegyzőt választott a Pétervására, Váraszó, Kisfüzes, Ivád, Erdőkövesd társult képviselő-testület dr. Kadlott Csaba személyében. Elődje, dr. Benkár József január 1-jétől tölti be megyénk főjegyzői státusát. A fiatalember 1995-ben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, s 1998-ban tett eredményes jogi szakvizsgát. A frissdiplomás ifjú Monoron, a városi ügyészségen mindössze két hétig dolgozott fogalmazóként, amikor sikerrel megpályázta a Mátraderecskén megüresedett jegyzői posztot. Itt megyénk akkoriban legfiatalabb települési jegyzőjeként, 2000-től pedig Mátrade- recske-Mátraballa Körjegyzőség körjegyzőiéként tevékenykedett 2002 márciusáig. Erre az időszakra így emlékezik:- Számomra a Derecskén és a Mátraballán töltött évek nagyon fontosak voltak. A gyakorlatban ott volt először alkalmam belekóstolni a jegyzői munkakörbe. Konfliktus is adódott, hiszen például már-már polgári engedetlenségi mozgalom kezdett kibontakozni a téglagyári elkerülő út megépítéséért. Örülök, hogy ez a gond azóta megoldódott.- Amikor bejelentette, hogy megpályázza Pétervásárán az aljegyzői posztot, Mátraderecskén nem örültek a döntésének...- Szerettem ott dolgozni, de amikor dr. Benkár József megkeresett, hogy vállalkoznék-e a péterkei aljegyzőségre, nem sokat mérlegeltem. Úgy éreztem, hogy anyagilag és szakmailag is előrelépést jelent a váltás. Ezt végül az idő is igazolta. Most pedig, hogy öt település képviselői engem választottak körjegyző- jükhek, még inkább érzem a felelősség súlyát. Az év első két hónapja rengeteg munkával telt, hiszen valamennyi községben el kellett készíteni a költségvetést, s február végéig egymás után 14 testületi ülésen vitattuk meg az. előterjesztéseket. Emellett a hatósági munka sem lett kevesebb. Bízom abban, hogy márciustól aljegyző segítheti majd a munkámat.- Az elődje jelenleg a megyei főjegyző. Mit jelent a nyomdokába lépni?- Az ő utódjának lenni mindenképpen kihívást jelent, hiszen FOTÓ: ÖTVÖS IMRE kiváló szakemberről van szó. Neki egyébként is sokat köszönhetek. A közigazgatáshoz fűződő szemléletemet javarészt ő alakította. Szerencsére megmaradt közöttünk a baráti kapcsolat, így bármikor számíthatunk egymás segítségére. _______ (bartai A ldebrö - Március 2-án, kedden a település ad otthont a Tárná menti Kistérségi Területfejlesztési Társulás ülésének. A plénum reggel 9 órakor kezdődik az Általános Művelődési Központ könyvtárában, a témák között szerepel a múlt évi tevékenységről szóló beszámoló, az idei feladat- és ülésterv, a költségvetés, valamint a kistérség agrárstruktúra- és vidékfejlesztési programja. Andornaktálya - Az Általános Művelődési Központ Tanulóiért Alapítvány 117 ezer forintot kapott a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából. Az összegből egy modern fénymásoló berendezést vásároltak. Atkár - Holnap 18 órától keresztény jótékonysági bált rendeznek a helyi művelődési házban. Az est során befolyt összeget a vámos- györki közös plébánia felújítására fordítják. Besenyőtelek - Az Általános Művelődési Központban tegnap rendezte meg közgyűlését a Berze Diáksport Egyesület. Boconád - A szabadidő hasznos eltöltésére asztalitenisz-bajnokságot rendeznek február 28-án délután a községi általános művelődési központban. A versenyben számítanak mindkét nemre és minden korosztályra. A bajnokságot különböző korcsoportokban hirdetik meg, de számítanak vegyes párok részvételére, s családok is jelentkezhetnek. Az érdeklődőket a tornaterembe várják. Bükkszék - Az elmúlt hét végén rendezték meg a községben az iskolások farsangi bálját. Ugyancsak a napokban került sor arra az egyeztetésre, amelyet a helyi sportegyesület kezdeményezett a vállalkozók körében. A viszonylag szerény érdeklődés ellenére a jelenlévők határozott támogatásukról biztosították a szervezetet. Bükkszenterzsébet - Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki az ablakát betörve hatolt be a házába, ahonnan mintegy 20 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott. Magával vitte az ágyneműket, az evőeszközkészletet, és egy forgótárcsás mosógépet is. Csány - Uniós támogatásra pályázott az önkormányzat az iskola 35 millió forintba kerülő felújítása érdekében. Márciusban dől el, hogy megkapják-e a pénzt. Siker esetén az összeg 35 százalékát számítás- technikai eszközökre kell fordítani. ECSfid - Az önkormányzat kulturális és ifjúsági bizottsága javasolja, hogy augusztus 14-ét nyilvánítsák falunappá. Az indítványról márciusban dönt a község vezetése. Eger - A Szederinda néptáncegyüttes szombaton 16 órától hagyományos farsangi mulatságot rendez a Forrás Gyermek- Szabadidőközpontban, ahol táncház és jelmezverseny színesíti a programot. A talpalávalót Kovács Márton és zenekara húzza'. Vendégek az Egri Alapítványi Nép- művészeti Alapiskola Táltos és Tárkányi csoportjai lesznek. Belépő gyerekekhek: sütemény vagy üdítő. Egerszalók - a képviselő-testület egyik tagja sem veszi fel a tiszteletdíját, átadják az Egerszalókért Közhasznú Alapítványnak és egyéb civilszervezeteknek. Immár a hatodik éve ezzel a nemes gesztussal segítik a falu fejlődését. Egerszólát - A hét végén tartott, az Egerszólátért Közalapítvány által szervezett jótékonysági bál tiszta bevétele elérte a 200 ezer forintot. A pénzt saját erőként hasznosítják különböző pályázatokon, amelyek révén például egy játszóteret szeretnének építeni. Erdőtelek - A település önkormányzata 12 millió forintot nyert az óvodai konyha adagszámának emelésére. Jelenleg 250 adag étel készül itt naponta, amely az óvodai ellátás mellett a szociális étkeztetést is szolgálja, ám még így is sokan várnak központi étkeztetésre. Felsőtárkány - Az általános iskola szülői munkaközössége jótékony- sági összejövetelt rendez szombaton 19 órától a Művelődési Házban. Füzesabony a helyi művelődési házban ma 17 órakor a városban élő véradókat köszönti a Vöröskereszt és a település önkormányzata. Gyöngyös - Immár 13. alkalommal rendezik meg február 28-án 10 órától a Mátra Művelődési Központban a Nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. A résztvevők műfaji megkötöttség nélkül bizonyíthatják tehetségüket versmondásban, mesé- lésben és táncban. Gyöngyösoroszi - Holnap rendezik meg a könyvtár szervezésében az évek óta hagyománynak számító gyermek mesemondó versenyt. A Művelődési Házban 15 órától három kategóriában, óvodás, alsó és felső tagozatos általános iskolai korcsoportban vetélkedhetnek a gyerekek. Hatvan - A hazai sebészek és gasztroenterológusok a fenyőha-