Heves Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-25 / 47. szám
I 2004. Február 25., szerda P F 2 3 ■ 11. OLDAL Két tény - két vélemény Két témával szeretnék foglalkozni. A napokban az autóbuszon egy párbeszédre figyeltem fel. Két nyugdíjas beszélgetett: megyek dolgozni, mert tudod, ezek a fiatalok az istennek nem akarnak dolgozni, így nekünk kell még most is dolgozni. Itt összeszorult a lelkem. Nem szólaltam meg, csak nyeltem egy nagyot. Üzenem viszont minden nyugdíjas dolgozónak, hogy a fiatalok is dolgozni szeretnének. De addig, amíg a törvény is a nyugdíjasán foglalkoztatottnak kedvez, nem tudnak elhelyezkedni. Több ezer aktív korú munkanélküli tart el családot munkanélküli-segélyből, és tűri, hogy egyes emberek a nyugdíj mellett másik fizetést is kapjanak. Ezért ezek a vádak igen súlyosak. Mi munkanélküliek, fiatalok is, dolgozni szeretnénk! A nyugdíjasán is foglalkoztatott emberek köszönjék meg, hogy jó erőben vannak, dolgozni tudnak. De akkor ne legyenek nyugdíjasok is és aktív dolgozók is egyszerre. Főleg pedig ne bántsanak bennünket, fiatalabbakat. Ha nekik sokba kerül minden, akkor nekünk még többe, mert a jövedelmünk még a 30 ezer Ft-ot sem éri el, a segély pedig a 16 ezret se, és még esetleg kiskorú gyerek is van. (Az államháztartás hiányát is lehetne csökkenteni, ha adózó munkavállalókat foglalkoztatnának, és nem engednék meg, hogy egyes emberek kétféle jövedelemmel is rendelkezzenek.) A másik téma: mostanában sokat lehet hallani az orvosi hálapénzről. Legújabban az orvos szakértői bizottság tagjai is szóba kerültek (a leszázalékoló orvosok). Szó van a leszázaléko- lás tarifájáról és a feljelentésekről egyaránt. Az orvostársadalom, főleg ezen orvosok védelmében írom a következőket: aki rászánja magát a rokkantnyugdíj kérésére, bizonyára azért teszi, mert egészsége valamilyen formában megromlott. Ezt meghatározott helyen kell kérni. Az értesítésen sem a felülvizsgáló orvos neve, sem pedig a vizsgálat díja nincs rajta. Ott csupán orvosi leleteket, kórházi papírokat kérnek, pénzt nem! De azt sem tudja az illető, ki fogja a vizsgálatot végezni. Ez csak az adott pillanatban derül ki. A kiadott orvosi véleményen is két orvos pecsétje van rajta, nen^ egy. így aztán nem értem, miért is kell pénzt adni? Ha adott valaki, miért kürtöli világgá? Ha nem úgy sikerül a dolog, miért az orvos a hibás? Saját válaszaim: azért kell adni, mert X és Y ezt mondta, hallotta, tudja stb. De el kell mondani mindenkinek, neki erre is telik. Ott a helyszínen ki sem derül, mi lett a döntés, akkor miért háborog valaki? Ez nem más, mint emberi butaság. Hagyjuk már békén az orvosokat. Teszik a dolgukat, nekünk pedig előbb vagy utóbb szükségünk van rájuk. Hiszen elég egy rossz mozdulat, és megtörténik a baj. Lehet, hogy a segítségére siető éppen az lesz, akit nem olyan rég még megfenyegetett az illető. (név és cím a szerk.-ben) A mi kis falunkról Mostanában nagyon sok szép helyen jártam, erdők, hegyek közt lévő falvakban, városokban. Nagyon szeretem a természetet, és az élet most úgy kérés nélkül adja nekem a lehetőségeket. Sok emberrel találkozom, szép baráti kapcsolatok alakulnak körülöttem. Bár már kissé elhaladt felettem az idő, de úgy érzem, mintha most nyitogatnám a szárnyaimat, mint egy madár, aki most röppen ki először a megszokott fészkéből. Akármerre járok, mindig a mi falunkat, Rózsaszentmártont hasonlítga- tom össze más vidékekkel. Vannak nagyon szépen rendezett városok, falvak, de nekem a mi falunk tetszik a legjobban. A dim- bek-dombok, melyek körbefonják ezt a lankás részen elterülő falut, csodálatos panorámát adnak a környezetünknek. Bármerre sétálunk, rendezett utcák, házak, közterek, sok látnivaló van, csak oda kell figyelni, és értékelni ami községünket. Kiemelném a templom környékét, a polgár- mesteri hivatalt, a szép parkot, körülötte az iskolát, a mellette lévő sportlétesítménnyel, a rózsaparkot a falu közepén. A közeljövőben megnyíló idősek háza egy új ékszerdobozként ható létesítmény, mely sok idős embernek fog örömet okozni, nyugalmat adni. Erről kicsit többet írok: a környék legmodernebb épületei közé tartozik, a belső kialakítás, a szobák, társalgó, ebédlőhelyiség, orvosi szoba, hadd ne soroljam, mind az idősek kényelmét keresik. Szemet gyönyörködtető kívül-belül. A falu értékét, szépségét nagyban növeli. Dicséri a falut, a sokéves és most is értékes, okos vezetői munkát. Nem véletlenül szavazott rájuk, bízott bennük a falu lakossága. Bizonyítanak. Részemről nagyon boldog vagyok, hogy ebben a faluban élek, és a falu életéhez tartozom. További értékes, nagyon jó munkát kívánok a falunkat irányító és a falu szépségéért munkálkodó, hírnevet növelő embereknek. Halász Szabó Imréné Rózsaszentmárton Kihez megy a 250 milliárd forint? A Magyar Gyógyszerész Kamara nevében szeretnék reflektálni a 2004. február 16-án lapjukban megjelent „Együtt rendezzük be Magyarországot” című cikkre. A cikkben interjú hangzott el Gyurcsány Ferenc miniszterrel, aki az egészségügy privatizációjával kapcsolatos érvrendszerében a következőt mondta: „Csak a gyógyszerkasszára 250 milliárd forintot fizetünk évente. Kihez megy ez a 250 milliárd forint? Magántulajdonosokhoz, hiszen minden gyógyszertár magántulajdon. A patikák, a háziorvosi hálózat privatizált.” Magyarországon a rendszer- váltást követően elindult a magánpatikák létesítésének lehetősége, amelyet a Csehák Judit minisztersége alatt megszületett 9/1990. miniszteri rendelet a ma- gángyógyszerészetről és az 1994. évi LIV. törvény a gyógyszertárak létesítéséről és működéséről alapozott meg. Ennek következtében 2004-ben Magyarországon 2050 közforgalmú, 600 fiók és mintegy 400 kézi gyógyszertár végzi a gyógyszerellátást. A gyógyszertárakat az ún. személyes gyógyszertár-működtetési jog alapján kizárólag gyógyszerészek működtethetik, akik betéti társaság beltagjaként vagy egyéni vállalkozóként teljes vagyonukkal felelnek a gyógyszertárért mint vállalkozásért, és szigorú etikai-fegyelmi szabályok mentén a magas színvonalú gyógyszerellátásért. Minden közvéleménykutatási adat azt mutatja, hogy a lakosság a gyógyszertárak magánkézbe adását követően pozitívan értékelte a gyógyszerellátás minőségének javulását, a gyógyszerészek szakmai presztízse és tevékenysége kiemelkedő megítélésű. A jogszabályi és törvényi változások mentén kialakult új tulajdonosi struktúra és ellátási színvonal emelkedése mellett sajnálatosan a gyógyszertárak jövedelmezőségi helyzete az elmúlt időszakban folyamatosan és fokozatosan romlott, kizárólag 1995-ben és 2004-ben történt kismértékű korrekció a gyógyszertárak jövedelmezőségét tekintve. Jelenleg mintegy 1400 gyógyszer- tár állami támogatásra szorul annak érdekében, hogy a közszolgáltatásnak minősülő gyógyszer- ellátást magas színvonalon tudja ellátni. A gyógyszertárak működtetéséhez szükséges bevételeket a gyógyszerek kiskereskedelmi árrése biztosítja, amely 1992-ben még 28%, míg 2004-ben 14,3%, vagyis míg 1992-ben egy 1000 Ft- os gyógyszer árából a gyógyszer- tár működtetésre fordítható része 280 Ft volt, addig ez 2004-ben 141 Ft-ra csökkent. Olyan egészség- ügyi intézmény működtetését kell fedezni e fokozatosan csökkenő összegből, amelynek a jogszabályi előírások és a szakmai színvonal megtartása érdekében kiemelten magasan kvalifikált alkalmazottakat szükséges foglalkoztatni, ahol ismeretlen fogalom a lejárat előtti kiárusítás, a reklám, vagy más, a kereskedelemben használt és bevált marketing módszer. Természetesen a gyógyszertári törvény ezeket figyelembe véve garantálja a lakosság gyógyszerellátását, az esély- egyenlőséget és a hozzáférhetőséget. A gyógyszerész elsősorban egészségügyi dolgozó, és csak másodsorban vállalkozó, ez vállalkozói tevékenységét, vállalkozásának sikerét nagymértékben korlátozza. Mindezeket tudatosan és a gyógyszerészekkel való egyetértésben alakította - többpárti konszenzussal - az akkori parlament. A gyógyszerészeket érzékenyen érinti minden olyan félreértésre okot adható kijelentés vagy nyilatkozat, amely azt a látszatot keltheti, hogy a gyógyszerforgalmazásban a patikákon keresztül átáramló pénzmennyiség az a patikai vállalkozás bevétele, nyeresége lehet. A gyógyszertárak a betegek számára nyújtott ártámogatást közvetítik a biztosító és a betegek között, azt mintegy három hétig azért előlegezik meg kamatmentesen, hogy a betegeknek még átmenetileg se kelljen pénzügyi terhet vállalniuk. A gyógyszertárak saját pénzeszközeiket bonyolult bürokratikus elszámolási rendszer keretében igényelhetik vissza. A miniszter úr által említett 250 milliárd forintos gyógyszerár-támogatás tehát nem a patikák bevétele, a gyógyszertárak a betegek által fizetett térítési díj és a társadalombiztosítási támogatás együttes összegének csupán 14,0%-át tudhatják magukénak, amelyből működtethetik a gyógyszertárat. Ez 2003-ban 53 milliárd Ft volt, mintegy ötödé a cikkben megjelenteloiek. A gyógyszertári 14%-os árrés mellett a gyógyszerek betegek és társadalombiztosítás által kifizetett árának 7-8%-a (100 Ft-os gyógyszer esetén 70-80 Ft) a gyógyszer-nagykereskedők, és a fennmaradó mintegy 79%-a (1000 Ft-os gyógyszer esetén 790 Ft) a gyógyszergyártók részesedése, bevétele. Az általunk közölt adatokból egyértelműen látható, hogy nem a gyógyszertárak az igazi „haszonélvezői” a gyógyszerkassza 250 milliárdos keretének. Hávelné Szatmári Katalin elnök Magyar Gyógyszerész Kamara Rájöttünk: egy a sorsunk Én vagyok az a renitens gazda, aki a címlapfotón a tejet az árokba önti. Isten lássa telkemet, nem vagyok exhibicionista. Ezúton szeretném megköszönni azokat $ buzdító telefonokat, melyekkel idegen emberek kerestek meg, megértésükről biztosítva a gazdákat. Szeretnénk elnézést kérni azoktól, akiknek kellemetlenséget okoztunk demonstrációnkkal. Bocsánatot kérünk attól a bodonyi kenőanyag-nagykereskedőtől, aki miattunk lekésett egy fontos üzleti tárgyalást, s így tetemes kár érte. Csak halkan jegyzem meg: ha fontos üzleti tárgyalásra megyek, időben elindulok. Ahol én voltam, a rendőrök profi, összehangolt munkájának köszönhetően 5 percnél tovább senki nem várt, pedig nagy a forgalom Füzesabonynál. Ezért minden elismerésünk nekik. Annak a mercedeszes úrnak is köszönjük a jó tanácsot, aki mellénk érve odakiáltott: „tán unatkoztok, büdös parasztok, inkább mennétek dolgozni!”. Gazdatársaimmal tá- tott szájjal néztük a luxuskocsit, s talán ezért nem tudtunk válaszolni a felszólításra. Egyébként sem vagyunk hozzászokva az ilyen „beszólásokhoz”, mert ha valaki, hát mi tudjuk, mi a munka. Ha összevetjük a bőrüléses, full extrás autót az én 28 éves MTZ traktorommal, ez biztos így van. Neki nemigen jelent gondot a 200 Ft-os kenyér, a 28 Ft-os tojás, a 200 Ft- os tej megvétele. Mi nem jókedvünkben vagy unalmunkban mentünk oda, csak szerettük volna felhívni a figyelmet a gondjainkra. De nem is politikai indíttatásból. Egy a sorsunk, mi már rájöttünk, hogy a nagypolitika elbeszél a fejünk felett, s-mi nyögjük a politikusok baklövéseit. Itt az EU a nyakunkon, és üres a zsebünk. Egy asztaltársasághoz ha valaki üres zsebbel ül le, egy idő után kiderül a turpisság, és kiközösítik. Mi csak azt szeretnénk, hogy az EU asztalánál ne mi legyünk a másodrendű csórók. Sokan csak azért várják a csatlakozást, hogy jó pénzt kapjanak a földjeikért. Ha majd a termőföld is külföldi kézen lesz, akkor lesz majd drága az élet, ha az áram, a gáz, a cukor, a növényi olaj után az ennivalót is idegen kézből kapja a magyar. Ezt szeretnénk mi megakadályozni, mert ez mindnyájunk érdeke. Visszatérve a tüntetésre, tavaly, a francia légitársaságnál vagy a metrósok tüntetésénél figyeltük, hogy az utasok megértették és tolerálták, hogy a sztrájk a demokráciában egy fontos végső eszköze a kisembernek. Ezek szerint van még mit tanulnunk. Gedei László Füzesabony A karaván halad (?) Ugye ismerős a mondás: „A kutya ugat, a karaván halad”. Úgy vélem, hogy mi, a nép vagyunk a kutya, a karaván pedig a T. Ház. De valóban halad a karaván? Az idősebbek emlékszenek még, hogy mennyire zokon vettük, hogy anno fejenként húszezer Ft volt az államadósságunk. Most egymillió forinttal vágtak fejbe bennünket. No nem kapjuk, adjuk az egymilliót. De ez nem sok, mondja a leköszönt miniszter. Megkérdeztek bennünket, hogy mi a javaslatunk, hol tudna a kormány takarékoskodni. Érkeztek a javaslatok. Legtöbben azt javasolták, hogy csökkenteni kéne a képviselők és a miniszterek számát. Ezt már a T. Ház is felvetette néhányszor, legutóbb pedig maga a miniszterelnök. Persze, óvatosan, nehogy valaki komolyan vegye. Csak úgy, a választók megnyugtatására. Ugyanis ez nem egyszerűen az ország érdeke, hanem fontos képviselői érdekeket érint. A megoldás pedig roppant komplikált. Tényleg annyira komplikált? Vonjanak össze három szavazókörzetet, melyek egyetlen képviselőt választhatnak. Szüntessék meg a listás képviselői hely ajándékozását. Csak választott képviselők lehessenek. A képviselők tengődjenek el valahogy a fizetésükből, mely ne lehessen több a minimálbér húszszorosánál. Egyéb kivételezésben ne részesüljenek. Törvényben szabályozzák a miniszterek számát. Fizetésük ne lehessen több a minimálbér huszonötszörösénél. Tárca nélküli miniszter csak fizetés, tiszteletdíj nélkül lehessen valaki. A pártok annyi állami támogatást kaphassanak, mint az EU-átlag huszadrésze. (Vagyis, mint az átlagbérek.) Ugye, milyen egyszerű? Javaslatomért nem kérek képviselői fizetést, mert ugye, csak egy vagyok az ugató kutyusok közül. Különben is emelték a nyugdíjamat. Igaz, valamivel kevesebbel, mint a villanyszámlámat. Néhányan még emlékszünk a millió B-pengőre. Most a forint van ezen az úton. Már megszoktuk az e-forintot, de már megjelent az m-forint, sőt Orbán Viktor szót ejtett a B-forin- tr-ól is. Jelenleg közel ötven törvényjavaslat van porondon. Gondolják, hogy a képviselői létszámcsökkentés köztük van? Nyugodtan borítékolhatjuk, hogy legközelebb is négyszáz képviselőt fogunk választani. Marad minden változatlan: a képviselők létszáma szent és sérthetetlen. Mert mint említettem: a karaván halad. László Ferenc Karácsond ■k * * Levelezőnk fenti írása számos, elgondolkodtató észrevételt tartalmaz, így ezen gondolatokat egyfajta vitaindítónak is szánjuk. Kérjük olvasóinkat, juttassák el véleményüket Pf. 23 című rovatunkba. (ASZERK.) A tüntetés mutatós dolog, de nem megoldás A mezőgazdasággal foglalkozók több mint hetven helyen traktorokkal, kombájnokkal zárják el az ország fontosabb útjait. A hisztérikus megmozdulásokba gazdasági és politikai érdekek is belejátszanak. Sokan szítják a hangulatot, több támogatást, kedvezményes hitelt, a megtermelt áruk átvételét, magasabb árakat követelve, természetesen a mostani kormánytól. Negyven évet lehúztam a mezőgazdaságban, s mint agrár-közgazdász, most is figyelem a zajló eseményeket. A magyar mezőgazdaság 30 millió embert tudna ellátni, a rendszerváltás előtt 15-20 millióra futotta, 2010-re Brüsszel csak 8 millió ember ellátását várja Magyarországtól, a kvóták alapján. Húsz évvel ezelőtt nem okozott gondot 10 millió tonna gabona, 10 millió sertés, 1,5 millió szarvasmarha és tejének értékesítése, sem az alma, sem a paradicsom értékesítése. Az export meghaladta az évi 6 millió dollárt. Most ennek töredéke, kisebb része is bajokat okoz. Miért? Mert felelőtlen vezetők felszámolták, megszüntették a keleti piacokat, helyünket elfoglalták a nyugateurópai kereskedők és termékek. Ma már egy ilyen, jó adottságokkal rendelkező országba is 30%-ban külföldi eredetű mezőgazdasági termék kerül. Bővítik a választékot, európai szintre emelve az árakat, kijátszva a magyar termelőket. Ez az egyik fő oka a csökkenő termelésünk ellenére a magyar túltermelésnek, a gazdák bajainak, tüntetésüknek. A másik fő ok, hogy a '90- es évek elején potom áron minden valamirevaló feldolgozót, gyárat, amelyik mező- gazdasági terméket dolgozott fel, eladták külföldieknek, akik legtöbbször csak piacot vettek, s nem a magyar termelésen akartak segíteni. így járt a hús-, a tej-, a gabona-, az olaj- és a cukoripar, a teljes konzervipar. A termelői kivásárlást elvetették, meghiúsították. Ez óriási hiba volt. Most és majd még később isszák a levét a gazdák és természetesen a lakosság. Most nagy a felháborodás, a tüntetés, mert packáznak a termelőkkel, nem veszik át a termékeket, keveset fizetnek érte, megszüntetik a feldolgozót, nem fizetnek az átadott áruért. 15 évvel ezelőtt miért nem nézték meg, hogyan van ez Dániában, Hollandiában stb., ahol a termelők üzemei, feldolgozói veszik át a termékeket, jó áron, ütemezve, igazi szövetkezeti rendszerben, nem kiszolgáltatva a multiknak. Mit tesznek most a termelők? A kormánytól követelnek magasabb árakat, a termékek átvételét, exportját, annak támogatását, elmaradt hasznot, gépi és eszköztámogatást, kedvezményes hiteleket. Elfelejtik, hogy itt már nem szocializmus van, hanem kapitalizmus, ahol az állam már nem olyan szereplő, mint húsz évvel ezelőtt. A termelők ahányan vannak, annyifelé húznak, nincs összefogás, amelyik kormány gyengébb, engedékenyebb, azt könnyen támadják, tőle követelnek, azt is, amiért már nem felelős. Most is a gazdagabbja tüntet, akinek több a földje. Sajnos több mint 1 millióan vannak, akiknek 1-3 hektárjuk van. A gazdálkodók nagy része bérelt földön dolgozik, legtöbbször gazdaságtalanul. Rá kell jönniük, hogy a kapitalizmusban legfontosabb az értékesítés megszervezése. Erre miért nincs ész és akarat? Az érdekképviseletek és a pártosok, Faludi, Font, Medgyaszai, Jakab csak a kormányt tudják szidni, abaj- gatni, a multikkal, a hatalmas feldolgozók tulajdonosaival nem mernek, nem tudnak szembeszállni, érdekeket érvényesíteni, mondjuk a kormánnyal összefogva. Köny- nyebb az utakra kivonulni, tüntetni. A franciák elégették a magyar libamájat, a lengyelek a gabonásvagonokat leengedték, lehegesztették. Mi is megtehetjük, mondjuk egy kamion tej kiengedésével. A kormányzat is gyenge, enged a jogtalan követeléseknek, magára veszi, ami már nem rá tartozik. Az élelmiszerárak Magyarországon már Európa-szintűek. De az érthetetlen, hogy hogyan lesz a 66 Ft-os tejből 186 Ft, a 30 Ft-os búzából 80 Ft-os liszt, 175 Ftos kenyér. Az biztos, hogy a legtöbbet a feldolgozók és a kereskedők teszik zsebre. A gazdák és különösen a lakosság fizeti meg ezeket a lehetetlen állapotokat. Az árak húsz év alatt 30-80-szorosára növekedtek. Tavaly komoly aszály volt, ilyenkor szokás szerint emelkednek az árak. Ugyanakkor a termelők még a kormánytól is kaptak támogatást. A rossz év ellenére 50%-kal nőtt a gép- és egyéb vásárlások volumene. Miből tellett? Magyarországon sajnos a termelés színvonala alacsony, a termésátlagok elmaradottak, nincs jó talajmunka, tápanyag- és fajtagazdálkodás, kisparcellákon nem lehet gazdaságosan termelni. Nem tisztességes mindent a kormányon számon kérni. A paraszt ne csak az államon, a kisemberek adójából élősködjön, boldoguljon saját erejéből, mint azt több millió ember kénytelen megtenni hazánkban. A tüntetés mutatós dolog, de nem megoldás. Nagy L. Frigyes (cím a szerk.-ben)
