Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-21 / 17. szám
6. OLDAL ÉS KÖRZETE 2004. Január 21., szerda Hl FÜZESABONY Nagyút. A településen és a szomszédos Kálón sok földbér- leménnyet rendelkező Agrokomplex '95 Kft. alapvetően növénytermesztő cég, ám 2001-től lovakkal is foglalkozik a gazdasági társaság. Nem is akármilyenekkel: lipicai lovak tenyésztése a profil. Huszonkét kanca alkotja a törzsállományt, az állatok és szaporulataik egy sportegyesület utánpótlását szolgálják - tudtuk meg az egyesületet képviselő Vinnai Attila volt magyar válogatott fogathajtótól. A Nagyúti Lovasklub a tavalyi év elején alakult. A versenyzők két négyes fogattal indultak országos szintű megmérettetéseken. Ebben az évben az országos fogathajtó bajnokságon Heves megye csapata aranyérmes lett, s e csapat tagja volt az egyik nagyűti fogat is. A volt termelőszövetkezeti tanyán helyet kapott ménes adja majd tehát az utánpótlást. Már ma is tizenhárom versenyló kerülhet a fogatok elé. Aki az M3-as autópályán közlekedik, alkalomadtán láthatja is a lipicaiakat, ugyanis a lovak a sztráda mellett legelnek. Besenyőtelek. A helyi Általános Művelődési Központban (ÁMK) január 26-án, hétfőn délután három órakor nyílik meg Herczeg István grafikusművész kiállítása. Ugyanitt délután öt órától egy csillagászati témájú előadás is várja az érdeklődőket. Kerecsend. Téli szakember-találkozót tartottak tegnap a település és Demjén között létesült Egri Korona Borházban a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft., valamint a DuPont Magyar- ország Kft. képviselői. A rendezvényen a Pioneer kukorica- és napra-forgóhibridjeinek kísérleti eredményeiről, az idei ajánlatokról, továbbá a jó minőségű takarmányok készítéséről esett szó. A szakemberek új növényvédő szerekkel is megismerkedhettek. Feldebrő. A február elsején időközi polgármester-választás előtt álló községben két polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba: Gecse Mihályt és Virág Istvánt. Mindketten függetlenként indulnak a megméretésen. VARRODA CSÖKKENT MUNKAKÉPESSÉGŰEKNEK. Kálban működik a Fővárosi Kézműipari Rt. varrodája és szabászata. Az üzemben csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztatnak FOTÓ: GÁL Kaszások után motorcsónakkal Sarud A vízparti település formálódó nyári programjainak eddig az alappillére a visszatérő Péter-Pál- napi aratóverseny volt. A fesztiváljelzőt is kiérdemelte, hiszen azon fellépett a megye sok hagyományőrző csoportja. A szabad strand színpadán előadott dalok, táncok, hangszeres produkciók kiérdemelték a gátra telepedett nézők tapsát. A búzaszenteléssel egybekötött június végi kulturális kínálat után idén a Tisza-tó partján július 31-én egy másik - bizonyára szépszámú érdeklődőt vonzó - esemény házigazdája lesz a község. Sarud a most nyilvánosságra hozott terv alapján először került be a Tisza-tavi Fesztivál állomásai közé. Míg a Péter-Pál-napi látványosság a Kiss István polgármester által irányította önkormányzat vállalkozó kedvét bizonyítja, addig az új színfolt, a Tisza-tavi road-show betérése a sarudi öbölbe, a szabad strand üzemeltetőjének köszönhető. Gyöngy András nem titkolta, hogy a tömegeket megmozgató tavalyi sikeres kiskörei, dinnyésháti, poroszlói „bulik” késztették cselekvésre.- Ebből a vérkeringésből mi sem maradhattunk ki, ezért felvettem a kapcsolatot a Magyar Turizmus Rt.-vel, majd annak regionális marketing-igazgatóságával. Érveltem a rendezésre alkalmas körülményekkel, sőt egy specialitás meghonosításának ötletét is felvetettem. Ez elnyerte a döntéshozók tetszését, s megköttetett a szerződés. Az üzletember a helyben már kipróbált motorcsónak-gyorsulási versenyt szeretné beépíteni a fesztiválprogramok közé, amit a szomszédos kikötővel együtt bonyolítanának le. Ez a viadal — akárcsak a kaszásoké - egyfajta, a többiektől jól elkülönülő védjegyet biztosítana Sarudnak. A várt színvonalas szórakoztató zenei, kulturális események a szabad strand itteni színpadját kinőtték, ezért a nagyobb, minden technikai igénynek megfelelő világot jelentő „deszkák” a pavilonsorok mögött lesznek felállítva. Az üzemeltetők a tó jelenlegi alacsony téli vízszintjét kihasználva, a napokban újrahomokozzák a szabad strand most kilátszó fövenyét. Az idei szezonra megépítik azt a nagy konyhát is, amely a vendégek melegétel-igényét szolgálja ki. Szeretnék növelni a szálláshelyek számát, s továbbfejleszteni a bérlemény infrastruktúráját. (BUDAVÁRI) Az aratóversenyen számos hagyományőrző csoport fellépett. Idén új program is várja majd az érdeklődőket fotó: gál gábor Felújítanák a bekötőutat Nagyút Mint ismert, hosszú ideig úgynevezett „zsákfalu” volt a település, közúton csak a szomszédos Kál felől lehetett megközelíteni, s ugyanarra is távozni. Néhány évvel ezelőtt aztán elkészült a települést a 3-as számú főúttal összekötő út, ám az sajnos nem lett jobb minőségű, mint a Kál felé vezető társa. A közelmúltban egymillió forintot költött az önkormányzat a kátyúzásra, ezen dolgoztak a közmunkások, sőt a falubeliek társadalmi munkában is segítettek, de gyorsan hajtani a be- kötőúton ma sem ajánlatos - tudtuk meg Barczai József polgár- mestertől. A falu első embere elmondta: az egyik legfontosabb megoldandó feladatnak tekintik az útépítést. A polgármester már árajánlatot is kért a bekötőút felújítására, s mint kiderült, negy- ven-ötven millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy az önkormányzati tulajdonú út felülete hét centiméteres aszfaltréteget kapjon. Ez a pénz egyelőre nem áll rendelkezésre az évente hetven- kétmillió forintból gazdálkodó településen. Az anyagiakat pályázatok útján lehet csak kiegészíteni. A további tervek közé tartozik - egyetlen hiányzó közműként - a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. A káli önkormányzat már eleve úgy tervezte a szennyvíz- tisztító művet, hogy arra majd Nagyút is csatlakozhat, kérdéses azonban, hogy ez a bizonyos káli létesítmény mikor készül el. Négy éve próbálkoznak támogatást szerezni hozzá, egyelőre sikertelenül. Ezenkívül szeretnének javítani a járdák állapotán, megoldani a vízelvezetéssel kapcsolatos gondokat, és a művelődési házban is kisebb rekonstrukciós munkákat terveznek - emelte ki a polgár- mester. (RÉNES) A legnagyobb intézmény _______ Besenyőtelek ______ A település szülöttéről, a híres néprajz- és mesekutató dr. Berze Nagy Jánosról elnevezett általános iskolát, az óvodát, a könyvtárat és a művelődési házat foglalja magában a besenyőtelki Általános Művelődési Központ (ÁMK). Ez a térségben az egyik legnagyobb ön- kormányzati intézmény - mondta érdeklődésünkre Harsányt Jenő igazgató. A központ a gyermekektől a nyugdíjasokig gyakorlatilag az összes korosztályt befogadja, reggeltől estig működik. Kialakításának célja egyebek mellett az volt, hogy a helyiek ne érezzék magukat egy „falusi” iskolában, művelődési házban, hanem egy városias jellegű intézményben. Ennek megfelelően a program is gazdag minden hónapban. A tag- intézmények közül a nyolcosztályos általános iskolába 382 diák jár, ahol a tanításban prioritást élvez az idegen nyelv és az informatika. Alapfokú zenei és művészeti oktatás is folyik az iskolában. A besenyőtelki könyvtár választékos állományával hívja és fogadja a kicsiket és nagyokat helyből, s olykor-olykor még a környező településekről is. A szolgáltatások kínálata szintén igényes: olvasmányajánlás, informatika-tanítás, kutatómunka irodalomgyűjtése, internet-használat, elektronikus nyomtatás, elektronikus könyvvásárlás, vetélkedők és versenyek, előadói estek, író-olvasó találkozók. A bő választékot az önkormányzat és az állam finanszírozása révén, illetve pályázatokból, míg a sokrétű programot az olvasótábor és az intézményi kollektíva összefogásával szeretnék a jövőben is biztosítani. ■ Egyszerű és kényelmesi Ha folyószámláról fizeti elő a Heves Megyei Hírlapot vagy a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, akkor • nyugodtan pihenhet, elutazhat, nem kell várnia a kézbesítőt, • előfizetése automatikusan hónapról, hónapra megújul, • részt vesz minden előfizetőknek szóló akcióban, nyeremény-sorsoláson, • előfizetésével kapcsolatos változtatásait ingyenesen hívható telefonszámunkon (06/80/513-646) módosíthatja. Válasszon lapot! Most minden folyószámlás fizetési módra áttérő előfizetőnket megajándékozunk tetszés szerint egyhavi Hölgyvilág _j Autó-Motor _i vagy Lakáskultúra J előfizetéssel! f Felhatalmazás csoportos beszedési megbízás teljesítésére Bankszámla-tulajdonos neve: .................................................................................................................................... Bankszámla száma: Bank neve és címe: ..........................................................._________________,_____....--------.:---------------J ogosult neve: Axel Springer Magyarország Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóezv u. 7. Giro kód: A10462933 T 032 A város, község Előfizető neve: Előfizető címe: ---------------ir.szám--------------------—--------------- hsz. ---------------------- ein. Az előfizető azonosítója (Az előfizetői számlán lévő ötjegyű kódszámú _ út. utca. Érvényesség kelte: év hó A jelen nyomtatvány kilökésével és felhatalmazásról (Megbízásról) ét les Visszavonásig érvényes : (kérem jelölje x-szel) felhatalmazom a leni megnevezet! Itankol, hogy beszedési tr — megterhelje. Tudomásul veszem, hogy a f elül ásításáról — annak okáról — a leszedésre Kelt: ----------------------------i/ átnIámat a jogosult által ltenyújtot.1 thnazási megbízás elfogadás áról, a leszedés isultlól csak előfizető kaphat é A számlatulajdonos aláírása nap It jogos iiliul uz általam lény újtolt bízásom kér* S i i időpontjáról. Kei |ük a megbízást jutassa cl bankjához vagy küldje vissza a kiadóba túdüO Eger, Barkóé/; ) Vagy adja át a Heves Megyei Hírlap kézbesítSjóiiek,