Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-20 / 16. szám

I 2004. Január 20., kedd 11. OLDAL SPORT ff U K 0 R A várakozást igazolta a végeredmény Az előzetes programnak megfelelően pontosan a 13.40-kor megtartott ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult vasárnap az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban az idei, sorrendben a 18. Imola-Hírlap-kupa. Az eredményekről, a díjazottakról tegnapi számunkban már beszámoltunk, ám talán a sportkedvelő szur­kolók is szívesen veszik, ha még csemegézünk a történtekből. legjobbak képesek megszelídíteni a legváratlanabbul érkező labdát, s azt nagy biztonsággal továbbítani társukhoz, vagy éppen az ellenfe­lek hálójába. Előzetesen olyan kép alakult ki, hogy bármelyik csapat nyerhet, il­letve dobogóra kerülhet, ám a tip­pelők többsége az NB III. -as Bese­nyőtelket várta „befutónak”. Úgy is lett. Kasza Gáborék csak egy bün­tetőpárbajt vesztettek, a rendes já­tékidőben nem találtak legyőzőre. Kitűnő anyag áll Orlóczki Tibor edző rendelkezésére, pedig a bő­vebb keretből voltak hiányzók. Nem véletlenül lett a torna legjobb játékosa Lippai Ákos, aki emléke­zetes teljesítményt produkált, oly­kor képes volt kiérdemelni a nézők elismerő csodálkozását. Kitűnő társai voltak még a „másodiknak A két brazil T EREMLABDARÚGÁS Széles körű érdeklődés nyilvánult meg a kétnapos Imola-Hírlap- kupa iránt, melynek menete és le­bonyolítása mondható már ha­gyományosnak. Megyénk nagy­pályás labdarúgása vizsgázott kis­pályán, a palánkokkal határolt parketten, s a többség már na­gyon jól tudja, hogy lehetőleg mi­lyen szinten kell „pörögni”, ha eredményesen akar szerepelni. A lelátón találkozhattunk olyan sze­méllyel is, aki botra támaszkodva, életében először járt az egri kör­csarnokban, de összefutottunk például Gömöri Ottóval, az FC Hatvan, továbbá Molcsán László­val, a Zagyvaszántó edzőjével is, pedig a csapatuk nem foglal el olyan helyezést a megyei I. osz­tályban, ami a . . külön meghívás­ra jogosító, igen ám, de sokan szeretik annyira a focit, hogy bár­ki másra is kí­váncsiak az övéi­ken túl. így lett olyan mértékű a szurkolói érdek­lődés is, hogy az általános elége­dettségre adhat okot. Valójában nem csalódtunk a pályán történ­tekben sem, sőt összességében jól szórakoztunk. A csapatok igye­keztek a legjobb tudásuk szerint szerepelni, izgal­mas, érdekfeszí­tő meccseket ját­szottak, olykor még túl is fűtöt­ték a körcsarnok légterét. Mindez benne van a pa- lánkfociban, ami a folyamatossága miatt a jégkorong számító” játékosok is. Besenyőte- rohanásához is hasonlítható. Eb- lek színeiben két brazil labdarúgó ben a tempóban is kitűnt, hogy a is bemutatkozott a körcsarnokban, André (balra) és Lincoln részesei voltak a kupasikernek Volt már színes bőrű játékosa a hagyományos tornának, brazil azonban soha. A Besenyőtelek csapatában szereplő André Montéira már harma­dik éve tartózkodik hazánkban, így jól beszéli a nyelvet. A Haladásban, a Vasasnál és Győrben próbálkozott eddig, ősszel már játszott jelenlegi csapatában. Úgy érzi, hogy erőnlétileg van lema­radása, mert hónapokat kihagyott. André tolmá­csolta, hogy Pereira de Medalis (sportolói nevén Lincoln) valójában most ismerkedik a magyaror­szági viszonyokkal. Az Imola Bau játékosai (sötét mezben) sorfalat alkotva segédkeznek Varga László kapusnak a Pétervására elleni mérkőzésen amire először adódott példa a ku­pa történetében. A döntő kétségtelenül a két leg­jobb formát mutató együttes pár­harcát hozta. A megyei I. osztály őszi bajnoka, a Szőlőskert- Nagyréde remek összetételű gárda. Fekete László edző taktikája majd­nem teljes sikert hozott, a tornán újonc nagyrédeiek közel álltak a kupa megnyeréséhez. Gyorsan akklimatizálódtak a selejtezők so­rán, Pásztor Zsolt és a szintén ta­pasztalt Csomós Tamás a kellő hul­lámhosszra gerjesztette az együt­test, de a döntő csatában már el­pártolt tőlük a szerencse. A Fekete testvérek valóban jól érzik a kaput, most inkább Tamás jeleskedett. Harmadiknak az Imola Bau vá­logatottja zárt, az elődöntőben ép­pen a Nagyréde állta útját Bocsi Zoltánéknak. Ebben a csapatban egri, bélapátfalvai és mezőköves­di igazolású játékosok fociztak, de utóbbiak is mind Heves me­gyei illetőségűek. Csak sajnálhat­juk, hogy nincs több olyan klub szűkebb hazánkban, amelyik leg­alább NB III.-as csapat működte­tésére képes. Az egri, minden más megyeszékhellyel össze nem ha­sonlítható állapotokat már ne is taglaljuk... A döntőkben még a Gyöngyösi AK-Ytong volt érdekelt. Szekrényes Ákos és Takács György vezérletével megszorongatták a későbbi győztest, a selejtezőkben a B-csoport élére kerültek. Az utol­só meccsükön már nem tudták a maximumot nyújtani. A többiekről annyit, hogy a Pétervására elvesztette a sorsdöntő meccseit, ezért lemaradt a vasárna­pi programról. Egerszalók két meccsen játszott ígéretesen, de az kevés volt, mert Nagyrédével nem bírt. Felsőtárkány „elmélázta” a Nagyréde elleni meccset, hiszen 2-0-ás vezetés után kapott ki. Azt ítéljük meg. Több esetben méltat­lanul bírált és tüntetett a publi­kum, azt viszont mindannyian ér­zékeltük, hogy a sípmesterek messze álltak az egységes szemlé­lettől. Talán sokan vállaltak szere­pet, így nem tudtak igazán azono­sulni a torna légkörével. Ez lehet a jövőre nézve egy tanulság. Mint rendezők, köszönjük a szurkolók érdeklődését, a csapa­Szikrázö csatát hozott a Szőlőskert-Nagyréde - Imola Bau elődöntő követően inkább lefelé húzott a csapat teljesítménye. Gyöngyösha­lász igyekezete, benne Nagy György Gábor két gólja ebben a me­zőnyben kevésnek bizonyult. A játékvezetők működését ter­mészetesen különböző módon tok fellépését, a szponzorok tá­mogatását, valamennyi közremű­ködő szíves segítségét! A tornára folyamatosan hívunk előre min­denkit, és látjuk szívesen, aki ér­kezik. Külön meghívót csak a sze­replő csapatok kapnak. Örö­FOTÓ: PILISY ELEMÉR műnkre szolgált, hogy az NB III.- as Mátm-csoport versenybizottsá­ga Szén József vezetésével önként vállalt szerepet a díjazásban, így többen részesültek nyilvános elis­merésben. Úgy gondoljuk, hogy ha sikerül a jövőben is legalább olyan Imola-Hírlap-kupát rendez­ni, mint az idei volt, azzal széles körben elégedettek lehetünk, f. b. Műsorközlőként Rozsnaki Gá­bor (Rádió Eger), sportorvosként dr. Nagy József működött közre. ★ A torna támogatói: Imola Cég­csoport • Ford Szeleczky Sípos Eger Kft. • Kurdi Famüy Pék Kft., Az ízek családja • Arany Kakas Fo­gadó Pétervására, Szent Márton út 4. • NM Sport NIKE, Eger, Szent János u. 3. • Agria Market Kft. Eger, Kertész út 183. • Goól Sport, Eger, Csiky S. u. 7/A • Iveco Eger, Külsősor út 8. • Xella Pórusbeton Magyarország Kft., az Ytong Falazótermékek gyártója • Szén József, az NB III. Mátra-csoportja versenybizottságának elnöke • Rá­dió Eger - Hétfőtől szombatig min­den este 7-kor Sportmix • KIA Mo­tors Eger, Mátyás király út 138. • Argatil Bt. Eger, Sas út 94. • Spóroü Benzinkutak, Eger, Sas út 94. • Egér-Kapu Bt. Eger, Koháry út 2/B • Flott-Trans Szállítmányozó és Fuvarozó Kft. • Agria-Véd Vagyon­védelem, Eger, Szénáskert u. 1. Nem nyertek tippelőink Négy meccsen is vendégsiker A 3. fogadási héten Berecz Sándor bélapátfalvi és Szántai Bertalan egri olvasóink tippjeit játszottuk meg. Az angol és az olasz bajnoki találkozókat tar­talmazó játékhéten négy találkozó is a vendégek si­kerével zárult, csökkentve ezzel a nyertesek szá­mát, illetve növelve a nyereményösszegeket. Játé­kosaink közül Berecz Sándor 8, Szántai Bertalan 7 mérkőzés eredményére tippelt helyesen, így nyere­mény hiányában a felezés elmarad. A 3. heti helyes tippek: 2, X, 1,1,2, X, X, X, 1,2, 1,2,1. A plusz egy mérkőzés: X. A 3. heti totónyeremények: 13+1 találatos szel­vény és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 218.530 forint. 11 találatos szelvény 265 darab, nyeremé­nyük egyenként 10.720 forint. 10 találatos szelvény 3095 darab, nyereményük egyenként 1530 forint. A góltotón 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 12.006 forint. Hetente ismétlődő közkedvelt tippelőjátékunkban a megjátszható variáció 1-4-8 indexszámú (1920 fo­rint). Lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonat­kozó üres totószelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Heves Me­gyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23, Barkóczy u. 7.) eljuttat­ni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor választjuk ki azt a két fogadót, akinek tipp­jeit szerkesztőségünk és a Hesi Kft. megjátssza. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, az összeget megfelezzük. Kétezer forint alatt a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. A postai költségek emelkedése miatt az 500 forint alatti nyereményösszeget nem fizetjük ki, hanem halmozottan kezeljük, így az a soron következő 500 forint feletti nyertes (nyerte- sek) nyereményalapját növeli. __________________■ HA NV€ - FCLC2 4. h KUNK !ÜNK! 1 Hesi 1 ét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Arsenal Middlesbrough 2. Bumley Gillingham 3. Ipswich Sunderland 4. Liverpool Newcastle 5. Nottingham Sheffield U. 6. Everton Fulham 7. Siena Perugia 8. Sampdoria Regglna 9. Chievo Brescia 10. Lecce Lazio 11. Modena Internationale 12. Parma Bologna 13. Roma Udinese + 1 mérkőzés 14. Empoli Juventus Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 1 4 3 Indexszám: 48 db Név:.. Cím:. Egri Vasas: húsz pont felett Sakk * • Megyei csapatbajnokság A 3. forduló utáni állás: 1. Eg­ri Vasas 20,5 pont, 2. HMÖ SE 18, 3-4. Makiár SE, Hatvan II. 16.5- 16,5, 5-7. Mátra SE II., Pétervására, Salgótarján 15-15, 8. Jászapáti VSE12,9. Pásztó 11, 10. Heves II. 10,5. * Városi csapatbajnokság, Eger Az 1. forduló eredménye: ÉMÁSZ - Felső város 3:2, Wigner Jenő Szakközépiskola - Egri Honvéd SE 3,5:1,5, JT. AKÖV Kft. - Sa-Jó Bt. 4:1, Egri Vasas- Bosch-Rexroth - Eszterházy Károly Főiskola 3:2, B 32 Kft. - Váradi Művek 1,5:3,5. A 2. forduló eredményei: Felső­város - Váradi Művek 0,5:4,5, Eszterházy Károly Főiskola - B 32 Kft. 4:1, Sa-Jó Bt. - Egri Vasas Bosch-Rexroth 2:3, Egri Honvéd SE - JT. AKÖV Kft. 2:3, ÉMÁSZ - Wigner Jenő Szakközépiskola 1:4. • Az állás: 1. Váradi Művek 8 pont, 2. Wigner Jenő Szakkö­zépiskola 7,5, 3. JT. AKÖV Kft. 7, 4-5. Eszterházy Károly Főis­kola, Egri Vasas-Bosch Rexroth 6-6, 6. ÉMÁSZ 4, 7. Sa-Jó Bt. 3, 8-9. B 32 Kft., Felsőváros 2.5- 2,5,10. Egri Honvéd SE 1,5. A 3. forduló mérkőzéseit csü­törtökön 17 órától rendezik meg a Domer étteremben. m Kahn sofőrt bérelt Labdarúgás Márciusban háromszor is gyors­hajtáson érték Oliver Kahnt, a Bayern München és a német válo­gatott világhírű kapusát. A bíróság két hónapra bevonta „Oh” jogosít­ványát. A kapus nem esett kétség­be, és az ominózus 60 napra egész egyszerűen sofőrt bérelt, aki nap mint nap két szuperautó közül választhatja ki, hogy aznap éppen melyikkel fuvarozza edzés- re világsztár munkaadóját. ■ HEVES HÍRLAP «um ctOwgtq» hatvan heyp nautMmi W&A uknHO rttgvkLUu VMOO« n lOmtn» WL»m Kiadja az Axel Sprlnger-Magyaronzág Kit. Ham Megyei Irodája. Feleli» kiadó a ML úgyvazató igazgatója Ffiszerkesztö: STANGA ISTVÁN Kiadóvezetö: PERJÉSI ATTILA Vezeti szerkeszti: OR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztik: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel.: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/510634. fax: 36/510630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/510644, fax: 36/510646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hív­ható). Telefax: 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10403507- 35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dfa: egy hónapra 1400 R, negyed évre 4200 Ft, fél évre 8400 Ft, egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani iro­dában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok leihasználásával a ki­adónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Sprirv ger-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft. Zöld Újság Rt, Petőfi Lap-és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfize­téses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents