Heves Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-19 / 15. szám
8. OLDAL E S KÖRZETE PÉTERVÁSÁRA 2004. Január 19., hétfő Mátraderecske. Az önkormányzat döntése értelmében január 1-jétől a helyi adórendeletek az alábbiak szerint változnak a községben: a magánszemélyek kommunális adója az üdülőterületen évi 3000-ről 6000 forintra emelkedik, míg a falu lakosságának változatlan marad. Az idegenforgalmi adó vendégéjszakánként 100 forint/főről 150 forintra nő, az iparűzési adó pedig 1,2%-ról 2%-ra módosul. Sírok. A község közigazgatási területén működő kommunális hulladéklerakó és szennyvízleürítő telep teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatára 567.500 forintot különítettek el a költségvetésből. Erre a célra a Heves Megye Fejlesztéséért Alapítványtól 220 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott a helyhatóság. Erdőkövesd. Az előző évek hagyományaihoz híven a kis faluban január 12-én ismét megemlékeztek a doni áttörés magyar áldozatairól. A helyi katolikus templomban tartott engesztelő szentmise után Nagy Péter, az önkormányzat alpolgármestere a falu központjában lévő I-II. világháborús emlékműnél tartott ünnepi beszédet, majd hálatűzgyújtással tisztelegtek a hősök emléke előtt. Mátraderecske. Az óvoda és az iskola pedagógusai, szülői munkaközösségei január utolsó szombatján ismét megrendezik a jótékonysági bált. A zenét az egri Payers együttes szolgáltatja. A bál bevételét idén is a két gyermekintézmény tárgyi eszközeinek fejlesztésére fordítják. Váraszó. A lakosság összefogásával sikerült megépíteni a temetői ravatalozó előterét. A helyi erdőbirtokossági társulat biztosította a faszerkezethez szükséges anyagot. Ezt követte a helyi vállalkozók felajánlása. A lakosság pénzbeli felajánlással és társadalmi munkával járult hozzá a kivitelezéshez, az önkormányzat képviselői pedig egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel. A továbbiakban az esővédő rácsozat, valamint az aljzatfelújítási munkák következnek. ■ A Heves Megyei Önkormányzat Parádtürdői Idősek Otthonában a napokban köszöntötték megyénk legidősebb emberét, a 102. születésnapját ünneplő Bakos Józsefnét. Felvételünkön Pákh Péterné, az intézmény igazgatója és Merczel József, a Heves Me- gyei Közgyűlés alelnőke koccintanak az ünnepelttel _____________ fotó: ötvös imre M eglepetések hónapja volt PÉTERVÁSÁRA A Heves Megyei Önkormányzat Pétervásárai Gyermekotthonában élő gyermekek az elmúlt időszakban nagyon sok izgalmat, változást éltek meg. Lakásotthonokba költözhettek, ahol végre családias körülmények között élhetnek, tanulhatnak, készülhetnek a felnőtt életre. Az igazán izgalmas az elmúlt év vége volt, amikor az események, meglepetések egymást követték. December 7-én az utolsó lakásotthon átadására került sor Pétervásárán a Szent Márton úton. December 12-én dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Medgyessyné Csapiár Katalin, a kormányfő felesége, és dr. Lévai Katalin esélyegyenlőségi minisz: tér védnöksége alatt szervezett Katalin-akció keretén belül Török Zsolt (MSZP) országgyűlési és Kis Helga önkormányzati képviselő adta át az ajándékként érkezett játékokat a gyermekeknek. December 13-án Luca-napi bátyus- bált rendeztünk, ahol a gyermekek közösen szórakozhattak, ünnepelhettek. A bál megrendezésében nagy segítségünkre volt az eseménynek helyet adó Művelődés Háza, az ajándékokat hozó vendégek: Pétervására Önkormányzata, Istenmezeje Önkormányzata, a pétervásárai Tamási Áron Ált. Iskola, az istenmezejei Hunyadi Mátyás Ált. Iskola, a családsegítő-gyermekjóléti szolgálat, területi gyermekvédelmi szak- szolgálat és nem utolsósorban intézményünk dolgozói. December 20-án a parlamenti karácsonyon vehettünk részt. A karácsonyt a gyermekek a lakásotthonokban bensőséges hangulatban töltötték. Az év végére maradt a legnagyobb meglepetés, amikor a gyermekek igazi „falusi” disznóvágáson vehettek részt Erdőkövesden, a Művelődés Házában. Sós Tamás, a térség országgyűlési képviselője, mint kezdeményező, Földi Gyula polgármester a rendezvény házigazdája, Istenmezeje önkormányzata mint szervező és még sok más adományozó vette ki részét a munkából. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani mindenkinek, akik ajándékukkal, adományaikkal hozzájárultak, hogy az állami gondozott gyermekek karácsonya szebb, szeretetteljes legyen. Munkájukhoz további sok sikert kívánunk! földi györgyné IGAZGATÓ Családias légkörben ünnepeltek Idén jubileumi programokra készülnek A bátori „mazsolák” számára emlékezetesek maradnak a karácsonyi pillanatok A kis faluban az önkormányzat szűkös költségvetése miatt időről időre felmerül az óvoda bezárásának gondolata. Az intézmény egy időben valóban meglehetősen elnéptelenedett, mivel a szülők más településekre íratták be csemetéiket. Az elmúlt két évben azonban változás történt, s folyamatosan nő azoknak a száma, akik bizalmat szavaztak a helyben működő óvodának. Bátor Sánta Istvánná óvodavezető mindezt azzal indokolja, hogy a korábbi esztendőkben a szakmai munka és a tárgyi feltételek hiányosságai miatt sok szülő elpártolt az óvodától. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet erre az időszakra vonatkozó szakértői vizsgálati anyaga is több negatívumot is állapított meg. Két évvel ezelőtt, az új intézményvezető kinevezésével azonban változott a helyzet. Jelenleg 13 gyermek jár ide, és egyre nagyobb az érdeklődés a közeli községekben élő szülők részéről is.- Megválasztásomat követően arra törekedtem, hogy munkatársaimmal együtt meleg, szeretetteljes, érzelemgazdag légkört teremtsünk, ahol a gyermekek biztonságban érzik magukat, és örömmel járjanak ide. Ehhez nagyban hozzájárultak a pályázat útján vásárolt új bútorok. A gyermekek számára vonzó környezet kialakításában sokat segített Kelemenné Tóth Mária, aki csodálatos mesejeleneteket varázsolt a belső falakra és az ablakokra. A régi épület falait diszítík az óvodát támogató lakosoktól kapott háziszőttesek, vesszőből font kosarak is - mondja az intézményvezető.- Mire helyezik a hangsúlyt a nevelési programban?- Tevékenységközpontú óvodaként arra törekszünk, hogy a gyerekek kötődjenek lakóhelyükhöz, és ismerjék meg a település értékeit. Mindezt a szülőkkel együttműködve valósítjuk meg. Intézményünk nagyon fontos értékének tekintjük a családokkal kialakított jó kapcsolatot, amit a nyitottság és a segítőkészség jellemez.- Tavaly nem kis feszültséget okozott a községben az óvoda bezárásának gondolata...- Nagyon sokat köszönhetünk a szülőknek, a bátori lakosoknak, akik kiálltak mellettünk. Az év végén pedig nagyon örültünk annak, hogy a helyi vállalkozók, jóakaratú emberek adományainak köszönhetően óvodásaink boldogan ünnepelhették a Mikulás érkezését és a karácsonyt. A szülői munkaközösség által szervezett jótékonysági bál bevételéből egy nagyszerű mozgásfejlesztő eszközzel, egy tini-kondival is gazdagodtunk.- Milyen terveket szeretnének megvalósítani idén?- Mivel idén ünnepeljük az óvoda fennállásának harmincadik évfordulóját, szeretnénk a jubileumról méltóképpen megemlékezni. Olyan programokat tervezünk, amelyekbe a település apraját-nagyját bevonjuk, ib. m Elkészült a faluház Megszűnt az ingázás Párád A községben hosszú évek óta torzóként emelkedett az általános iskola szomszédságában lévő befejezetlen épületrész. A nyolcvanas évek végén kezdtek hozzá a tervezett faluház kivitelezéséhez, azonban pénz híján folyamatosan el kellett odázni a létesítmény befejezését. Az elmúlt évben elhárult a pénzügyi akadály, ugyanis az ön- kormányzat döntése nyomán a gázprivatizációból visszakapott vagyonrészt az épületre fordították. A 70 millió forintos beruházást - melyhez 18 millió forintot nyertek pályázat útján - a közbeszerzési eljárást követően kezdték el tavaly nyáron. Az első lépcsőben az első szint készült el, s decemberben a műszaki átadás is megtörtént. Az ünnepélyes avatásra a közeljövőben kerül sor, ám ennek ellenére január első hetében már birtokukba vehették az iskola diákjai. A legnagyobb öröm, hogy hétköznapokon itt étkezhetnek a gyerekek. Korábban több száz métert kellett megtenniük, hogy a régi napközi épületében megebédelhessenek. Ez különösen az esős, hideg évszakokban okozott nem kis kényelmetlenséget. A tágas, kulturált helyiség ünnepi alkalmakkor a község lakói előtt is nyitva áll, s különböző közösségi rendezvényekre is kitűnően alkalmas. A felső szinten kialakított helyiségekben különböző foglalkozásokra nyílik majd lehetőség. A konyha a legszigorúbb uniós követelményeknek is megfelel. fotó: ötvö imre vevőszolgálati munkatársat keres. Feladata: értékesítéssel kapcsolatos ügyintézés,alkalmazástechnikai szaktanácsadás. Elvárások: felsőfokú végzettség: építő, építész, mérnöktanári vagy kereskedelmi. Számítógépes ismeretek. A nyelvtudás előnyt jelent. Jelentkezés: írásban, fényképpel, önéletrajzzal. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Határidő: 2004. február 12. | Cím: AUSTR0THERM Kft. 9002 Győr, Pf. 590. MIDI HEVESM§fHÍRLAP Közélet, politika Egyetértek Nebellel a zászlóégetési ügyben. Miért kell még mindig ezzel foglalkozni? Izrael sem szólhat! Sok van a rovásán! LvV Sic Transit, Glória Mundi. A szociálisan érzékeny szocialista szakértő kormány mítosza végleg szertefoszlott. A vezetők lassan többet vitáznak egymással és a koalíciós partnerekkel, mint az ellenzékkel. A Fidesz által hátrahagyott pénz szétosztogatásán és a megszorításokon kívül más érdemleges nem történt, közben lassan eltelt a ciklus fele. A '94-es választások előtt, amikor az MSZP 2/3os többséget szerzett, sokan beszélték, hogy azért kell az MSZP-re szavazni, mert újra olcsó lesz a benzin és újra 3,60 a kenyér. Akkor idiótáknak gondoltam őket, de utólag mégis nekik adok igazat. Hiszen még egy-két MSZP-s ciklus és valóban 360 lesz a kenyér. Nebel Aljosa. mond neked a Bokros-csomag valamit? Miből osztogatott a D209-es és bagázsa, abból, amit Viktorék hagytak. Az osztogatás után most fosztogatnak! A szegfűimádók figyelmét szeretném: 0. V. 2002 1 euró 247 Ft, M. P. 2004 1 euró 270 Ft! Gratulálok! Akartok még valamit? Blero Orbán nyilatkozata: közgazdasági végzettségű embert kellene kinevezni pénzügyminiszternek. Buggy sms-e: közgazdászt kellene kinevezni pénzügyminiszternek. Buggy szerint ez saját vélemény, nem Orbán szajkózása. Cápa Aljosal Medgyessy P. és csapata mind a 10 millió magyart koldussá teszi, mindezt jóléti rendszerváltás címszó alatt. Buggy Nebel! Nem elég náciellenesnek lenni, annak is kell látszani! Szoodem Vegyes Szia, Siemens! Jó lenne, ha meg tudnád adni valahogy a számod! Egerbe be tudnál jönni vagy elég messze van hozzád? Puszil: Larini A H.M.H legjobb írásai K.J. cikkei és az sms- rovat. Itt van sok igazság és őszinte szó. f Hajrá, Buggy és /R/Nebel! „Bár felül a gálya... " Sokan vagyunk Veletek! REAL A H.M.H-ban T. 0. írása a VV-ről szenzációs. | Tudósíthatna folyamatosan, őt szívesen elolvasnám mindig, mert a tv-ben nem nézem a szemetet. Felettünk a béka. NIC Nogaret. Zsu. ATX. Nebel. Buggy és a törzs slepp! Hamarosan az év első sms-fórumát tartjuk, j ismerkedni vagy kérdezni, javaslatot tenni lesz lehetőség! Hogy hol? Hamarosan kiderül, mint liba a tömés után Helax! INDY Farkas Orditól Szia! Szeretek moziba járni, bu- | fizni. Az értelmes, vidám embereket kedve- s lem. Szeretek rajzolni, verset írni. Mi érdekel ; még? Siemens Kedves Mosolyl Találkozhatnánk a Servita- templom parkolójában, ahol oly kedves voltál hozzám. Üdv.: Bordó autós y//</ ZÍJZZ ríZ/íf ff.x tZ TALÁLKOZÁSOK TÁRSKERESŐ 06 (30) 30 30 800 QvM Zi-z,