Heves Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-27 / 300. szám

Búcsúztassa az óévet és köszöntse az új esztendőt a Gárdonyi Géza Színházban! Megnézheti az Anconai szerelmesek cí­mű igazi olasz zenés komédiát, és ha kedve tartja, ezt követően is itt marad­hat! Az étkeket és a nedűket a Park Szál­ló étterme biztosítja. Egész estés svéd- asztalos menü! Zene: Ónodi Pál. Érdeklődni: a színház Szervezőirodá­jában hétfőtől péntekig 10-18 óráig. Tel.: 36/518-347 a Koncentrált érzelmek a színpadon Csizmadia Tiborral az évad felénél egy nagy sikerű bemutatót követően Tatár Gabi, Vókó János, Görög László és Gál Kristóf az Otelló Gyulaházánban Az év vége természetesen nem jelenti a színházi évad végét, sőt, az első bemu­tatókon túl vagyunk, de még hátravan jó néhány premier, ami meghatározza majd a színházi év egészét. A tendenciák azonban már jól kirajzolódnak, lát­ható, merre halad az egri Gárdonyi Géza Színház. Karácsonyi ajándékul a színházbarátoknak az Otelló Gyulaházán című, színházi témájú darabot mu­tatta be, melyet Csizmadia Tibor igazgató-főrendező állított színpadra. Van te­hát éppen most miről szót váltanunk. •V. hug\ .1/ ( )(,•/:■ .......... „í színházról, mi vidéki színház- ról szól, talán nem önmarcangoló vállalkozás, de mindenképpen ad egy-egy olyan áthallást, hogy ma­gunkat, a mi életünket is játsszuk, játszhatjuk - mondja Csizmadia Ti­bor. Önmagukról ennyire közvetle­nül beszélni a színpadról nem egy­szerű dolog. Hogy ennek mik lesz­nek a következményei vagy lecsa­pódásai, azt nem tudja megjósolni a rendező. Szerinte a bemutatót kö­vetően az egész egy elő­adássá válik, mely annyira hat, amennyire képviselni tudják azt a színészek, az alkotók, és a produkciónak meg kell felelnie bizonyos esztétikai feltételeknek. Azzal, hogy a színész színészt játszik, egy erős kétfedelűség van jelen, mely gyakran válik egyfe­delűvé, amikor csak azt tudja játszani a színész, ami, aki ő maga. Ez az egyfedelűség pedig a privát érzelmeket, a színészi hangu­latokat, vágyakat, kétségbeeséseket erősebben előhozza az előadás fo­lyamán is. A direktor óvakodik pár­huzamot vonni az előadás és a szí­nészek mindennapi élete között, az élményanyag, amiből építkezhet­nek, ugyanakkor ebből van, ezért értelemszerűen az a munka, ami a próbák alatt folyik befolyásolja a színész állapotát is. Sőt - teszi hoz­zá - a színésznek önmagát kell ad­nia a színpadon, mert munkája ettől válik igazzá és hitelessé. Ettől lehet igazán tisztelni azt, amit csinál. Az önmagunk felvállalásához ugyanis mérhetetlen bátorság kell - véli Csiz­madia -, ez a bátorság pedig min­den tiszteletet megérdemel. Mindezt szoros esztétikai határok közt kell megvalósítani a színpadon, így rit­musa kell, hogy legyen a produkci­Elveszett paradicsom: Csendes László, Anger Zsolt Mumus: Papp Gabriella, Horváth Ferenc, Erika, Hüse Csaba és Rácz János Ivády Nyafogok: Venczel Valentin és Safranek Károly ónak, mert attól válik élvezhetővé a néző számára. Ha abban az időtar­tamban játszanék az egyes jelenete­ket, ahogyan megélik mindennapja­ikban, az a néző számára unalmas és élvezhetetlen lenne. Sűríteni kell. Az érzelmekkel ugyanez a helyzet. Sűrített, koncentrált érzelmeket, in­dulatokat kell megmutatni a szín­padon. Beszélgetésünk idején két elő­adáson van túl az Otelló Gyulahá­zán, ezek tapasztalata azt mondat­ják a direktorral, hogy a közönség­gel való találkozás sok mindenre rá­világított, amin még változtatni kell, így például az első felvonásban van­nak jelenetek, amiket más ritmus­ban kell játszani, más összefüggé­sekre kell rávilágítani. A rendező­nek nem tiszte természetesen érté­kelni saját munkáját, mégis azt mondja, hogy a közönség reakcióit látva, az tapasztalható, hogy az első rész közepére rázódik bele a néző az előadásba és a második rész az, amit tökéletesen befogad. Nem egy­szerű színházi jelrendszer ez sem a néző, sem a színész számára. k Arról, hogy az elmúlt hét végén a Magyar Nemzet bő oldalas össze­állítást szentelt az egri színház­nak, az itt zajló folyamatokat és munkát dicsérve, a színház igaz­gatója elmondja, hogy egyszerű a recept, jót kell csinálni és azt jól kell tudni eladni, mindamellett, hogy minden színháznak, közön­ségnek és városnak megvan a fi­gyelmen kívül nem hagyható spe­cialitása. Továbbra is azt érzi a leg­erősebb szempontnak az alkotói folyamatban, hogy az egri közön­ségnek kell megfelelni. Más mérce nincs! Ám ha itt erősen tetszik az, ami születik, annak a híre túljut a város falain is és máshol is érdekel­ni fogja az embereket, mi is az, amit az egriek szívesen fogadnak. ■k Az Otelló Gyulaházán bemutató­jával zárult fél évadról szólva Csiz­madia Tibor azt mondja, hogy az előző évad sikere felvetette a kér­dést, vajon lehet-e ezt ugyanott foly­tatni, esetleg fölülmúlni. De nem is fölülmúlni kell, inkább meg kell erősíteni azokat az esztéti­kai pozíciókat, értékeket ami­ket a tavalyi évadban elértek. Úgy gondolja, ezen az úton ha­ladnak. A produkciókat érté­kelve elmondja, hogy az Elve­szett paradicsom nagyon jó in­dítást jelentett, az, hogy behoz­ták a kőszínházba az Anconai szerelmeseket bevált ötletnek bizonyult, a Mumus című gyermekdarab bemutatása megtette a hatását, sőt annál míve­sebb és sikeresebb is, mint egy átla­gos gyerekelőadás. Görög László el­ső rendezése, a Nyafogok című Berkoff-darab a stúdiószínpadon olyan közönség- és szakmai siker, aminek csak örülhet, az Otelló Gyu­laházán még nagyon friss, annak konkrét hatásai még nem érzékelhe­tőek. Azt azonban tudja, hogy a né­zők továbbra is várakozással tekinte­nek a következő bemutatók elé, me­lyek közt olyan előadások lesznek majd, mint a My Fair Lady, a Három nővér, a Bors néni a nagyszínpadon, a stúdióban pedig most kezdődtek a Maradjon minden a régiben - Card Boys olvasópróbái, mely Anger Zsolt első rendezése. Majd Márai Kaland című drámáját rendezi Blaskó Ba­lázs, az évad végén, már az új éva­dot előkészítendő, Béres Attila állítja színpadra a Ha fütyülni akarok, fü­tyülök című darabot. Összegezve a színidirektor úgy fogalmaz, hogy mennek egy úton, mely kijelöltetett számukra, és ter­mészetesen jó érzéssel tölti el, ha a fővárosban is azt hallja vissza, hogy az egri színház műsorterve jó és iz­galmas, jók az előadások, a szerep- osztásokra is oda kell figyelni, itt Egerben pedig telt ház előtt játsza­nak a színészek. EGRES BÉLA Január havi műsor 1. CSÜTÖRTÖK 16.00 ÚJÉVI KONCERT 19.00 ÚJÉVI KONCERT 2. PENTEK 19.00 ANCONAI SZERELMESEK Latinovits bérlet 3. SZOMBAT 15.00 ELVESZETT PARADICSOM Remenyik bérlet 19.00 ELVESZETT PARADICSOM Illyés bérlet 6. KEDD 19.00 ANCONAI SZERELMESEK Csokonai bérlet 7. SZERDA 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Radnóti bérlet 8. CSÜTÖRTÖK 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Bródy bérlet 9. PÉNTEK 11.00 MUMUS Bérletszünet 14.00 MUMUS Fekete I. bérlet 10. SZOMBAT 19.00 ELVESZETT PARADICSOM Kelemen bérlet 13. KEDD 10.00 MUMUS Mikszáth bérlet 16.00 MUMUS Bornemissza bérlet 14. SZERDA 19.00 ANCONAI SZERELMESEK Katona bérlet 15. CSÜTÖRTÖK 17.30 ANCONAI SZERELMESEK Petőfi bérlet 16. PÉNTEK 19.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bérletszünet 17. SZOMBAT 15.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bérletszünet 20. KEDD 16.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Ady bérlet 21. SZERDA 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Németh L. bérlet 22. CSÜTÖRTÖK 16.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Vörösmarty bérlet 23. PÉNTEK 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Jászai Mari bérlet 24. SZOMBAT 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Hevesi bérlet 27. KEDD 11.00 MUMUS Bérletszünet 28. SZERDA 19.00 ANCONAI SZERELMESEK Bérletszünet 29. CSÜTÖRTÖK 19.00 OTELLÓ GYULAHÁZÁN Dobó bérlet 30. PÉNTEK 19.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bérletszünet 31. SZOMBAT 19.00 VALAHOL EURÓPÁBAN Bérletszünet 8. CSÜTÖRTÖK 19.00 NYAFOGOK 9. PÉNTEK '19.00 NYAFOGOK 12. HÉTFŐ 19.00 GALAMBOK 13. KEDD 19.00 ÉBREDÉS 17. SZOMBAT 19.00 GALAMBOK 20 KEDD 19.00 ÉBREDÉS 21. SZERDA 19.00 NYAFOGOK 22. CSÜTÖRÖK 19.00 NYAFOGOK FELHÍVÁS! Az egri Gárdonyi Géza Színház keres új, zenés produkciójához ének­tudással, színészi adottságokkal rendelkező lelkes, tapasztalt tánco­sokat, még 8 betöltendő helyre. Felső korhatár nincs! A próbák kez­dete december vége, az előadás bemutatója február közepe. A meghallgatás időpontja: 2003. december 29., péntek, 16 óra. Helyszín: Gárdonyi Géza Színház, 3300 Eger Hatvani kapu tér 4. További információért forduljon a titkársághoz (tel: 36/510-701 !■ Gárdonyi Géza Színház Játék Játsszon Velünk! Az egri Gárdonyi Géza Színház a 2003/2004-es évadban játékot hirdet az interneten. Előadásainkkal kapcsolatban kéthetente fel­teszünk egy-egy kérdést. A megfelelő választ pedig várjuk a szín­ház postai (3300 Eger, Hatvani kapu tér 4.) vagy e-mail címére fggszinhaz@agria.hu ). A helyes megfejtők közül minden alka­lommal kisorsolunk egyet, aki vendégünk lehet egy-egy előadás­ra. Az évad végén pedig a legtöbb helyes választ beküldők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. A helyes választ beküldők közül Borbás Sándorné, andornaktályai nézőnk nyert a sorsoláson két személyre szóló meghívást a színház Otelló Gyulaházán ősbemutatójának december 30-i előadására. (Nye­reményét a színház pénztárában veheti át az előadás előtt fél órával). Következő kérdésünk:- Hány éves lesz 2004-ben az egri színház?-15 év, - -100 év -150 év Nyeremény: 2 jegy a színház januári műsortervében szereplő stúdióelőadá­sok valamelyikére. _____________ ___ ■ K özönség nélkül nincs színház Gádor Béla klasszikusnak számító kisregényéből az Egerben is jól ismert szerzőpáros: Böhm György és Korcsmáros György ír­ta az Otelló Gyulaházán című vígjáték színpadi változatát. Együttműködésüket már többször koronázta siker, gondoljunk csak a Valahol Európában musicalre. Az Otelló Gyulaházán 1966-os filmfeldolgozását Zsurzs Éva rendezte, melyet a Magyar Televízió egyik legsikeresebb filmjeként tartanak számon. Izgalmas mun­ka volt a regény­ből, majd a film- változatból szín­padi átiratot ké­szíteni -mondja Böhm György, dramaturg. Csizmadia Ti­borral már évek­kel ezelőtt beszéltünk arról, hogy szeretné bemutatni a darabot, de csak ebben az évadban került rá sor. Szívesen vállaltuk a feladatot, hiszen a történet a színházról szól. Ez a ki­csit misztikus világ annak is érde­kes, aki benne él, és annak is, aki kí­vülről látja. Kicsit olyan, mintha a hátsó színpadon keresztül beenged­nénk a nézőt a takarások mögé, vagy a zsinórpadlásra. Az előadás beavat mindabba, ami a színfalak mögött történik. Mert bizony ilye­nek vagyunk: féltékenyek, néha iri­gyek és intrikusak. A darab „színház a színházban”. Miközben zajlanak az előadások, látjuk azt is, hogyan alakul a társulat élete, hogyan vál­toztat az új rendező az eddig berög­zült darabválasztásokon és szerep- osztásokon. Hogyan kap végre fő­szerepet Pálmai Viola, a társulat nai- vája és hogyan teszi férjét, a hőssze­relmes Bamakyt féltékennyé.- Mennyire szólhat bele egy „élő" szerző abba, hogyan valósul Korcsmáros György J UIV, O.Z.L.CL 1, hogy a szöveg­könyv utolsó betűjét leírjuk, „el­engedjük” a darabot. Természe­tesen minimális változtatásokra szükség van a próbafolyamat közben, de az a rendezővel törté­nő párbeszédként működik.- Sikergyanús a darab.- Azért is örültünk a felkérés­nek, mert a zenés vígjátékokat a közönség is szereti. Ezt a műfajt míg nálunk kommersznek mon­danánk, Angliában az audience friendly-t, a közönségbarát kifeje­zést használják. Véleményem szerint a kommersz színházi ér­telemben a szakmailag kifogásta­lant kellene, hogy jelentse. Igye­keztünk a közönség kedvében járni. Olyan operettrészletek hangzanak el, mint a Mágnás Miska és a Leányvásár, remek szereposztással. Remélem, nem­csak a színészek, hanem a nézők is szeretni fogják, hiszen közön­ség nélkül nincs színház. PILISY CSENGE Színházi anekdotakincs Mi, gyulaháziak - Egerben Az EGRI HEGESZTŐ Mi tagadás, a színészek közt sokan kedvelik az éjszakai órák­ba nyúló életet. Talán ezért is történhetett meg, hogy a szín­házunk büféjében egy hosszú éjszaka után, amikor jeles színészünk véreres szemmel, táskás arccal jelent meg, kollégá­ja odahajolt hozzá és dicsérően csak ennyit mondott: Gratulálok! nagyon sportos vagy! Úgy néz ki a szemed, mint egy úszóba­jnoké! A másik asztaltól ezt hall­va odafordult a kitűnő primadon­na: Ó! Én meg azt hittem, egész éjjel hegesztett! Ne csodálkoz­zunk tehát azon, hogy manapság a színházi büfében, ha esetleg felbukkan egy véreres szempár, egy táskásnak tűnő arc, a kol­légák már csak legyintenek: Ugyan! Hagyjátok szegényt! Egész éjjel a víz alatt hegesztett! Jóslat Ez az eset biztosan nem Egerben történt. Állítólag egy színházban a premier előtt vál­ságtanácsot hívtak össze, mert megjósolható volt a kínos bukás. A kérdésre, hogy vajon mi fog történni a következő este, hosszas gondolkodás után a főrendező a következőt jósolta: — Mi lesz? Mi lesz? Alighanem az lesz, hogy a nagy érdeklődés miatt a terhes anyákat lovas rendőrök fogják karlapozni a pénztár előtt, aki még bejut, az a nézőtéren fog szülni, csak hogy lássa az előadást! Azóta is, ha egy bemutató előtt már sejteni lehet a bukást, elég csak annyit mondani a színházi büfében: ter­hes anyák..., kardlapozás..., s már mindenki tudja, hogy micso­da hatalmas siker várható. Odüsszeusz Valamikor a dicső nyolcvanas évek derekán a szolnoki színház művészklubjában történt, hogy Zala'Márk, a kitűnő színész csapdába került: a büfé zord gazdája fizetésre szólította fel. Zala köztudomásúan órákig is el tudott üldögélni egy sör mellett, ám a sok óra már sok sört jelen­tett, és a délelőtti próbáktól az esti előadásokig összeadódó számlák igencsak tetemes összegre rúgtak. Úgy tűnt, nincs mit tenni, a tar­tozás az tartozás. Ekkor Zala Márk, aki már aznap is több üveg­gel bánt el, méltóságteljesen felállt, végigtapogatta a zakóját, a zsebeit, és a meglepett büfésnek dörgő hangon ennyit szavalt: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi!”. Bajazzo Ugyancsak Zala Márkkal esett meg, hogy a sokadig rendelését a büfés látványos mozdulattal jegyezte fel a már hosszúra nyúlt tartozási lista végére. Zala keserűen nézte a végeláthatatlan sorokat, majd, mint egy igazi sár- mőr, elegánsan csak legyintett az új tételre: Kacagj, bejegyző!, kiál­totta, s visszaült a sör mellé. RA ZPAL AZAT Az eqrí CÁRdoNyi Géza SzíinIház Péter - Bornál Tibor MliraUS j CÍMŰ qVERMEkMUSiCAljÉlHEZ UpCSolÓdvA RAjzpÁlyÁ-ZATOT ÍhÍRcIeT | (sZAbAdoN VÁUsZTOTT TEclHNikÁVAl) | Eqer VÁROS ÓVod.ÁSAi ÉS ÁItaLÁNOS iskolÁSAi RÉSZÉRE MilyEINEk A UMUSok? CÍMMEL j A pÁlyÁZATokAT vÁRjuk 2004. január 154q cÍMÜNkRE j (EqER, HatPaní tapu tér 4.). I A RAjZOkbÓl kiÁllÍTÁST RENdEZÜNk, AMElv MECjTEkiNtIhETO ÍEbRUÁR 1-TŐl, A SZÍNHÁZ j ElŐCSARNok.ÁbAN, VaUmÍNT INTERNETES hONUpUNkON (w\V\V.qARdONyÍS2ÍN}HAZ.lHU) . | A pÁlvAMUNkÁkAT díjazzuk, meIyrőI a Heves MEqyEi HírIap kASÁbjAiN, í íUetve a Városi TeIevízió KÉpújsÁqÁN kERESZTÜl AduNk tájé1<oztatást. Rákos

Next

/
Thumbnails
Contents