Heves Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-17 / 293. szám

2003. December 17., szerda 11. OLDAL P F 2 3 ■ Szobor a kalitkában A Hírlap dec. 5-i számában meg­jelent „Bacchus szobra a kalitká­ban” című cikkhez szeretnék hozzászólni. Egyáltalán nem találom felhá­borítónak, hogy ketrecbe zárták a szobrot azok után, hogy többször is megrongálták. Szép gondolat a cikkben, hogy a garázdáknak kel­lett volna rács mögé kerülniük, csakhogy minden szobor mellé nem lehet őrt állítani, a garázdák pedig csak addig bátrak, amíg rongálnak, amikor a felelősséget kellene vállalni, sunyi módon „el­párolognak”. Én Hatvanban élek, itt is szinte minden hétvégén — a város közepén! — szétverik a tele­fonfülkét, felborítják, széttörik a nehéz kőből készült szeméttáro­lókat a vandálok. „Mérhetetlenül szomorú tett rács mögé helyezni egy alkotást” - olvasható a cikk­ben. Szerintem nem ez a szomo­rú, hanem az emberi kulturálat- lanság! Nem „csúnya görbe tü­kör”, hanem sajnos ez a „való vi­lág”. Pontos a látlelet: „szociológi­ai látlelet barbár világunkról”. A barbárok ellen sajnos csak ketre­cekkel tudunk védekezni. (név és cím a szerkőben) December 7-én a feldebrői nyugdí­jasklub Télapó-ünnepségére került sor. A klub tagjai nagy izgalommal várták a nagyszakállút, aki nagyon öregen és fáradtan meg is érkezett. Zsákjában volt ajándék, de volt vir­gács is, hiszen mint mondotta, nem mindenki volt „jó gyerek”. A csomagot csak valamilyen produk­ció bemutatása után adta át. Volt, aki dalolt, mások táncoltak, eset­leg verset mondtak. A Télapó nem volt jégszívű, a bátortalanabbak­nak megengedte, hogy párosán szerepeljenek. Az ünnepség sze­gényebb lett volna, ha nincsenek jószívű emberek. Segítséget kér­tünk több vállalkozótól is, na­gyobb részük támogatásáról bizto­sított, de sajnos volt olyan is, aki el­zárkózott az adományozástól, pe­dig itteni lakos. Viszont anyagi tá­mogatást adtak olyanok, akik nem is e kisközség lakói, és mégis segí­tettek bennünket, nem fordítottak hátat. Ők adományukkal járultak hozzá ahhoz, hogy vidáman, önfe­ledten tölthettük el azt a 2-3 órát. Ezúton is megköszönjük támoga­tóink szíves segítségét, kívánunk jó egészséget és sok sikert a mun­kájukhoz. Varga Jánosáé nyugdíjasklub vezetője Nagyváradi eszperantisták Az egri és a nagyváradi (oradeai) eszperantó csoport elnöke már több világkongresszuson találko­zott egymással. Ennek következ­ménye lett a 20 fős egri látogatás november 22-én. Csoporttagjaink örömmel fogadták a kedves ven­dégeket, és mutatták meg nekik városunk nevezetességeit. Köz­ben mód nyílt közelebbi szemé­lyes ismeretségek kötésére. A cso­portok bemutatkozása, a városis­mertetés eszperantó nyelven, a személyes beszélgetés többnyire magyarul folyt. Az ismeretségek barátságokká válhatnak: mindkét csoport tagjai a kapcsolatok foly­tatását kívánják. A jó hangulatban zárult találkozó végén elhangzott a meghívás, amelynek mottója: Jövőre veletek Nagyváradon! Vá­laszunk: köszönjük, ott leszünk. Az egri csoportnak a nagyváradia­kon túl Németországból és Japán­ból voltak külföldi vendégei. Cso­portunkból budapesti, tatai ren­dezvényeken és Svédországban, Göteborgban az Eszperantó Világ- kongresszuson vettünk részt. Utóbbi során turistáskodtunk Ausztriában, Németországban, Dániában és Norvégiában. Azok­hoz a barátainkhoz, akik Európán kívül laknak, ritkán jutunk el, ve­lük elsősorban levelezéssel, ki­sebb részben Interneten folytat­juk a baráti kapcsolatok ápolását. Farkas László klubvezető Névnapi teadélután Névnapi teadélutánt tartottunk Gyöngyösön a városi nyugdíjas­klubban november 26-án. Ünne­peltük az Erzsébeteket és a Katali­nokat, de azokról is megemlékez­tünk, akiknek a névnapját nem tudtuk megtartani év közben. Ven­dégünk volt a város polgármestere, Hiesz György. A résztvevőknek na­gyon tetszett a Gurmai Zita ország- gyűlési képviselő előadásán el­hangzottak, de Tuza László dan­dártábornok úr intő szavaira is odafigyeltek. Sós Tamás képviselő úr jókívánságát is továbbítottam, amit megköszöntek a jelenlevők. Polgármester úr is köszöntött ben­nünket, és ismertette röviden a vá­ros helyzetét. A végén ígéretet tett, hogy ilyen jó hangulatú, vidám tár­saságba szívesen eljön máskor is. Baráti beszélgetéssel, teázással, majd tombolázással folytatódott a jó hangulatú délután. Kovács László klubvezető A bürokrácia hálójában Bizony régen volt már, hogy rájöt­tem, s azóta is tudom, mert újra és újra bizonyítják nekem, hogy én hülye vagyok. Ez az állítás ugyan még nem esne nagy súllyal a latba, a statisztikát se rontaná drasztiku- san, nem ez a baj. Hanem az, hogy szép Magyarország lakosságának döntő többsége is az. Mert hülyé­nek nézik, hülyére veszik a sze­memben tiszteletüket rég elveszí­tett tisztelt hatóságok, a bürokrácia legfőbb letéteményesei. S példájuk a magukat erősnek érzők körében járványszerűen terjed társadalmi rendszerektől, kormányoktól füg­getlenül. íme egy példa, ami a mi­nap velem esett meg. Tudom, so­kan tudnának ennél felháborítóbb eseteket is sorolni. Sajnos. A „királyi” tv-ben Juszt úr mű­sorát nézve gyanúm támadt, de legalábbis kíváncsi lettem. Ő ugyanis azt tanácsolta, érdemes lenne úgy kétévenként mindenki­nek, akinek van, megnézni a saját tulajdoni lapját. Társasházi — egyesek által galambdúcnak titu­lált - lakásom tulajdoni lapját megnéztem, aztán hanyatt estem, mely reagálást illetékes hivatal szürkének nem nevezhető hivatal­noka nem díjazott, mondván, ilyesmi naponta megesik. Tudniil­lik, hogy jelzálog van az ingatla- non. Na most: a 33 éve épült laká­som OTP-kölcsön törlesztését 12 éve befejeztem. Ekkor az OTP hi­vatalos levélben közölte velem, mivel tartozásom már nincs, ezért nevezett ingatlanom tehermente­sítése érdekében és tekintetében intézkedett. Erre most bebizonyo­sodott, a hajdan felvett teljes ösz- szegű bankkölcsönömmel van ter­helve a lakásom. Hanyattesésből fejreállásba mentem át, ám a hölgy azt mondta, hiába rázok ki a zsebemből bármilyen bizonyító erejű papírt, őt az nem érdekli, menjek az egri Hadnagy úti OTP- be a mutatványommal. Mentem. Mi az nekem, nemcsak a bank, de a hetedik X felé is baktató kamasz­kölyöknek, ha nem egészségügyi séta? A vadonatúj, de majdnem az ókort taglaló igazolással felfegy­verkezve mentem másnap a föld­hivatalba. De csütörtököt mond­tam, mert csütörtökön nincs félfo­gadás. Mondtam volna, hogy én egész vagyok, de féltem, hogy szólnak a Lipótmező felé tartó me­netrendszerű mentőjáratnak. Pén­teken viszont megígérték, 30 na­pon belül hivatalos levelet kapok tőlük. Azóta éjszakánként alvás helyett azt találgatom, vajon mi lesz benne? Mérges utóirat: illetékesek ne fárasszák magukat, számomra nincs, nem létezik elfogadható magyarázat a fennsőségtudattól elvakultak bűnös mulasztására, amely miatt mint két malomkő között őrlődnek, bolyonganak, futkosnak azok a vétlen emberek, akiknek a pénzéből, adójából él­nek, s visszaélnek a hatóságok, bankok. És egyebek. (név és cím a szerkőben) Köszönjük, Szent-Györgyi A címben jelölt Szent-Györgyi Albert Általános Isko­la egyik kis első osztályos tanulójának nagymamája­ként minden szerda reggel úszásoktatásra kísérem unokámat az osztálytársak szüleivel, ill. nagyszülei­vel a Bitskey-uszodába. Mindannyiunk nevében kö­szönetét kell mondanom az iskola vezetésének azért, hogy minden gyerek számára szervezetten biztosítja a lehetőséget az úszásra. Az egri általános iskolák közül egyedül ez az iskola épített ki ilyen kapcsolatot az uszodával. Csak dicsérni lehet azt az iskolai légkört, ahol meg tudják oldani a két úszó­edző óradíjának finanszírozását. Nem mellékes ne­velési szempont az sem, hogy a tanulók így már kis­gyermekkorban megtanulják az uszoda használatát. Szerencsés az iskola tantestülete abból a szempont­ból is, hogy Karczag Mariann tanárnő, aki a kislány­okkal foglalkozik, illetve Holló Tivadar tanár úr, aki a fiúkat tanítja, olyan testnevelők, akik rendelkeznek úszóedzői képesítéssel is. El kell mondanom, hogy a két nevelő a szakszerűség mellett türelmes, és látha­tóan szereti a gyerekeket és a szakmáját, így azok ön­feledten lubickolnak a vízben, s nem félelemmel, görcsösen vesznek részt a foglalkozásokon. Mi szü­lők és nagyszülők köszönetét mondunk azoknak, akik ezt az élménylehetőséget megteremtették. Nagy Imréné, Eger, Tímár u. OBI-dolgozó voltam A nyitástól kezdve az OBI dolgozó­ja voltam. Szerettem ott dolgozni, a munkatársaimmal nagyon jól meg­értettük egymást. A főnökeimmel nem volt semmi problémám. Tör­tént az egyik műszakváltáskor, hogy öltözni indultunk a kollégák­kal. Ezt követően nyugodt lelkiis­merettel mentem a személyzeti be­járathoz. Átnézte a biztonsági őr a szatyromat, én indultam volna az ajtó felé, amikor megszólalt a riasz­tó a kijárat előtt. Visszaléptem, át­mentem még egyszer és még egy­szer, majd a biztonsági őr megkért, hogy pakoljak ki mindent a zsebe­imből. Minden további nélkül neki­fogtam pakolni, hiszen nem volt félnivalóm. Már mindenhonnan ki­pakoltam, benyúltam a kabátom belső zsebébe, amit egyébként nem használok, és ott egy elektro­mos szikráztatót találtam, amivel a gázt be lehet gyújtani. Meglepőd­tem, hiszen nem tudtam, hogy ke­rült a zsebembe. A biztonsági őr behívott a rendészetre, hogy megír­ja a jegyzőkönyvet. Tudni kell az öltözőről, hogy a benne lévő szek­rények nagyon kis terjedelműek. A civil ruháinkon kívül semmi más nem fér bele, legfőképpen nem egy vastag téli dzseki. Ezért kénytele­nek vagyunk a nyitott szekrényaj­tóra akasztani a kabátunkat. Az öl­töző bejárati ajtaja egész nap nyitva van, ezért bárki bármikor bemehet a nap folyamán. Nem én vagyok az egyedüli, aki így kénytelen tárolni a kabátját. Amikor megírtuk a jegy­zőkönyvet, hazamentem. Még az­nap este beszéltem az akkori áru- házvezető-helyettessel, és mond­tam neki, hogy nem tudok az egész dologról semmit, fogalmam sincs, hogy került a zsebembe az áru. Másnap bementem az igazgatónő­höz, és neki is elmondtam, hogy mi történt. Megbeszéltük, végig­hallgatott, de nem tudott mit csinál­ni, és ezért felmondott, mondván, hogy az OBI-központban úgysem fogják elhinni, hogy valaki beletette a zsebembe az árut. Ezért kényte­len voltam leszámolni, és a mai na­pig nincs munkám valakinek a hü- lyéskedése miatt. Most itt vagyok állás nélkül egy önkormányzati bérlakásban a feleségemmel és a 15 hónapos fiammal. így bízzon meg egy ember a munkatársaiban, és így érezze jól magát az ember a munkahelyén. Nem tudom, hogy tud nyugodt lelkiismerettel élni a mai napig az az illető, aki így meg­rontotta a becsületemet az áruház, a barátok és legfőképpen a csalá­dom előtt. Bár tudom, ha a vezetőségen múlik, soha nem fog kiderülni az igazság, én mégis bízom benne, hogy egyszer a lelkiismerete feladja az illetőt. Szeretném megköszönni Kiss István áruházvezető-helyettes- nek a hozzám fűzött becsületét és emberséges magatartását. Nagyon sok ilyen emberre lenne szükség az egri OBI Áruházban. Sok sikert és jó munkát kívánok neki az elkövet­kezendő hosszú évekhez. (név és cím a szerk.-ben) Felfedezés Advent második vasárnapján be­tévedtem Egerben a Csákány ut­cai Szent Lőrinc cukrászdába, egy kis süteményért. A karácsonyi díszbe öltöztetett cukrászdában halk karácsonyi dallamok csen­dültek fel, égett az adventi koszo­rún két gyertya. Az asztaloknál vendégek üldögéltek kávéjuk mellett. A kellemes, füstmentes környezetben barátságos, mo­solygós tanulókislányok és a ve­zetőnő segítettek a választásban, majd szakszerűen becsomagolták az árut. Elégedetten távoztam, máskor is ide jövök, mert mosta­nában nem találkoztam ilyen „emberközeli” kiszolgálással. Nem mindegy, hogy a nagy bevá­sárlóközpont polcáról emelem le a süteményt, vagy ilyen helyen vásárolhatok. Kár, hogy üyen el­dugott helyen van, és nem a bel­városban. Örülök, hogy felfedez­tem ezt a cukrászdát, és ajánlom az igényes vendégeknek. Kovács Sándomé Eger, Vallon u. Bacchus szabadlábon? 2003. december 6-án megjelent „Bacchus szobra a kalitkában” cí­men egy cikk. Ezúton kérjük T. Címet, hogy az alábbiakat szíves­kedjenek a cikkel kapcsolatban megjelentetni: „A hordón ülő Bacchus-szobor megalkotását megelőzte a mű­vész házaspár, a tulajdonos és az üzemeltető közös egyeztetése, melynek során került kiválasztás­ra a legideálisabbnak tűnő hely­szín, az akkor teljesen felújított és megszépült központi díszpark és a hely szelleméhez legjobban illő szobortéma. A kezdeti időszak visszajelzéseit figyelembe véve, mindenki, beleértve az ide látoga­tó vendégeket is, legnagyobb megelégedettségére. A Szépasz- szony-völgy legkedveltebb „fényképezőhelyévé” vált a köz­téri szoboralkotás. Sajnálatos mó­don az idő múlásával egyre több, emberi kéz általi „apró sérülés” érte a jókedvű Bacchust, míg egyik reggelre vandál kezek sza­bályosan derékba törték. Az érin­tett felek megállapodtak abban, előteremtve a folyamatos rongálá­sok során keletkezett több mint 1 millió forintos költséget, hogy „poraiból” felélesztik a szobrot, és megpróbálják a végleges megol­dás megtalálásáig megóvni az utókor számára. A „kalitka”, mely a művész házaspár javaslata alap­ján készült el, valóban nem eszté­tikus, de a tapasztalatok alapján hatásos megoldásnak tűnik. A közelmúltban beüzemelt ka­merás térfigyelő rendszer műkö­dése, kiegészülve állandó, haté­kony ellenőrzéssel, megteremthe­tik az alapját a Bacchus újbóli sza­badságának.” Városgondozás Kft. Eger, Bródy S. u. 4. Ennyi járt a becsületért Kis dolgok? Jubiláló óvoda Az andomaktályai Általános Mű­velődési Központ Óvodája az el­múlt hónapban ünnepelte fenn­állásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból háromnapos ren­dezvénysorozatot szerveztünk, melyhez számos támogatót ke­restünk fel. Nagy örömünkre szolgál, hogy rendezvényeink si­keréhez nagyon sok támogató ajánlotta fel segítségét, magán- személyek, vállalkozók, cégek, szülők, az óvoda szülői munka- közössége és dolgozói pénzado­mányokkal, tombolatárgyakkal, önzetlen munkával. Ezúton sze­retnénk megköszönni minden segítséget és támogatást mind­azoknak, akik hozzájárultak ju­bileumi ünnepünk sikeréhez. A közelgő ünnepekhez kívánok kellemes pihenést, a következő év munkáihoz, eredményeihez sok sikert és jó egészséget. Ferenczné Timkó Katalin óvodavezető . Két éve költöztünk ebbe a kis falu­ba. Úgymond, mint bevándorló, át­estünk a tűzkeresztségen. A falu népe befogadott. Ami december 5- én történt velem, felháborítónak tartom. A történet: a 7.15-kor indu­ló busszal Hevesre mentem vásá­rolni. A Fő úton a kenyérboltban történt bevásárlás után mentem a városközpontban lévő „régi” busz­megállóba. 9.30-kor indult a bu­szom Tamaszentmiklósra. Útköz­ben egy pádon megláttam egy rek­lámtáskát, a környéken senki. Bele­néztem, láttam, levelek vannak benne, megnéztem a címzést: Eöt­vös Lóránd Szakközépiskola. A tás­kában 2 db bélyegző. Mivel a bu­szom indult, elhoztam a táskát a le­velekkel, bélyegzőkkel. Meg kell említenem, én és a párom is beteg emberek vagyunk. Hazaérve az el; ső dolgom az volt, hogy telefonon felhívtam a nevezett iskolát. Felvet­ték a telefont, de zavart jelzett a te­lefonom, újra hívtam. Beszéltem egy hölggyel, aki be sem mutatko­zott. Elmondtam, ki vagyok, hol la­kom, és hogy mit találtam. Meg­kért, ne csináljak semmit, valahogy majd lejönnek érte. Egy óra nem telt bele, a házunk előtt megállt egy rendőrautó, két rendőrrel. Két ba­rátságos rendőr volt, személyükkel semmi bajom. Kérdem tőlük: nem gondolták az iskolában, mit szól­nak a falusiak, hogy rendőr jött hozzánk? Tudvalévő, azok csak ak­kor mennek házhoz, ha valami baj van. Gondolna-e arra valaki, hogy azért van itt a rendőrségi autó, mert egy becsületes megtaláló nem használta fel a bélyegzőt, nem do­bálta szét a leveleket, hanem be­csületesen jelentette a jogos tulaj­donosának? Mi van, ha otthagyom, és olyan megtaláló kezébe kerül, aki éppen használta volna a bélyeg­zőt? Olyan helyen dolgoztam, ahol én is hordtam cégbélyegzőket, a kezemből soha le nem tettem vol­na. Nem akadt egy szabadórás ta­nár, egy titkárnő, akinek van kocsi­ja, a jegyzőkönyvet ők is felvehet­ték volna. Nem néznének félszem­mel az emberek. Többnyire idős emberek laknak itt, akik hajlamo­sak előítéletre a mai világban. Most becsületes megtaláló vagyok, vagy egy megalázott asszony, akit még soha semmiért nem büntettek? Ne­héz becsületesen élni, de megéri. Mit csináljak, ha máskort találok valamit? Hagyjam ott? „Őszinte el­ismerésem” az intézmény igazga­tóságának! Nem elég, hogy a mobilomról lebeszélek egy csomó pénzt, hogy ne legyen problémá­juk, megköszönés helyett rendesen megaláztak. Ennyi jár egy becsüle­tes megtalálónak? (név és cím a szerkőben) November 14-én az alábbi eset történt az Egerbe látogató 12 fős óvónői csoporttal, ami végképp elrontotta az aznapi hangulatukat és a városunkról kialakult képet. 13 órakor a Csebokszári- lakótelepen felszálltak a 12-es he­lyi járatra (CTG-990), jegyet kér­tek. A gépkocsivezető ideges lett, arrogánsán beszélt velük, a mo­tort is leállította. A csoport tagjai megdöbbentek, furcsállták a sofőr viselkedését. Tartok tőle, hogy a kétnapos egri tartózkodásra ez rá­nyomta a bélyegét. Ilyen kicsi dol­gokon is múlik, hogy ki milyen szájízzel távozik városunkból. (név és cím a szerkőben) k k k „Rendkívül sajnáljuk, hogy a városunkba látogató óvónői csoport szol­gáltatásunk igénybevételekor kellemetlenül élte meg azt a sajátos for­galmi szituációt, melynek kivédése az arra irányuló törekvések ellené­re sem minden esetben sikerül az elképzelések szerint. Bár az elmúlt évek során számos intézkedést hoztunk annak érdeké­ben, hogy Utasaink jegyvásárlási lehetőségeit városszerte fokozatosan bővítsük - ma már közel 50 helyen árusítunk elővételi menetjegyet, és azok a helyi járatot végző autóbusz-vezetőknél is kaphatók —, mégis be kell látnunk, az ilyen és hasonló esetek bekövetkezését rendszerünk hi­bájaként foghatjuk fel. Megszüntetésére keresni fogjuk a megoldást, melyhez Utasaink szíves segítségére és partnerségére is számítunk. Áz utazó csoport tagjaitól elnézést kérünk annak reményében, hogy következő ittlétükkor megelégedetten utaznak járatainkon.” Agria Volán Rt. Eljött a Télapó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents