Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-08 / 260. szám
16. OLDAL SPORT 2003. November 8., szombat | ¡g| R D E T E S A lila taxival „ütköznek” Vízilabda OB L, férfiak A 6. forduló párosítása: UTE-Taxi 2000 (5.)- ZF Hungária-Egri VK (8.) Budapest, Hajós-uszoda, szombat, 18.30. V.: Vajda, Vojvoda. A nyári Egri Korona Borház Kupa-döntőjében izgalmas csatát hozott a két csapat mérkőzése, ahol a 6-6-os döntetlent követően négyméteresekkel nyert az egri gárda. A bajnokságot jól kezdték az újpestiek, a hétközi, Honvéd elleni vereség tízgólos különbsége (3-13) számít meglepetésnek. Az egriek kissé megszorongatták a BVSC-t, de a pontszerzés nem sikerült. Ladislav Vidumansky, a megyeszékhelyi gárda edzője: - A szerdai találkozón a harmadik negyed végén azt éreztem, most talán megfoghatjuk a vasutasokat. Sajnálom, hogy a kimaradt hélyzeteink után az utolsó két és fél percben három gólt is kaptunk. Kevés a hit a lövéseinknél, hogy azok góllal végződjenek, és sokallom a 6-7 centerbe szánt pontatlan bejátszást is. Az UTE ellen 40 százalék az esélyünk a pontszerzésre. Közel azonos erők csatáznak majd, a pillanatnyi forma döntheti el a találkozót. A csapattal közösen megnéztük a Domino-BHSE - UTE mérkőzés televíziós felvételét, és elemeztük a lila-fehérek játékát. A lényeg, hogy szombat este gólra góllal válaszoljunk, ne engedjük, hogy elhúzzanak tőlünk. Nagy lökést adna a soron következő, számunkra létfontosságú meccsekre, ha most pontot tudnánk rabolni. Ehhez több jó egyéni teljesítmény és fegyelmezett csapatmunka szükséges. Az FSC Kövesden Kézilabda Iskolai rendezvény miatt változott a Fenstherm-Füzesabonyi SC - Nádudvar NB Il-es női mérkőzés helyszíne. A találkozóra szombaton 16 órától (ifik: 14.00) Mezőkövesden kerül sor. ■ GYAK: elmozdulni a holtpontról Labdarúgás NB III. Mátra-csoport A 13. forduló párosítása: Gyöngyösi AK-Ytong (6.) - Dunakeszi (7.) Gyöngyös, Egri út, szombat, 13.00. V.: Szlifka. Labancz Róbert, a gyöngyösiek játékos-edzője: - Végre legutóbb már ismét tudtunk győzni, ami annak volt köszönhető, hogy a játékosok átérezték a mérkőzés súlyát. Bízom benne, hogy így lesz most is, mert csak a három pont megszerzése jelentené azt, hogy elmozdultunk a holtpontról. A keret: Labancz, Csütörtöki, Kelemen, Nagyfalusi, Szatmári, Szilágyi, Agócs, Mikola, Karsai, Nagy G„ Takács, Szelvényes, Tóth A., Tóth Z„ Bartha, Juhász R. Egerszalók (14.) - RAFC (9.) Egerszalók, vasárnap, 13.00. V.: Smelkó. Varga István, az egerszalókiak technikai vezetője: - A gárda egyre jobban összerázódik, a fiatalok rutinosabbá válnak, ami a jövőre nézve feltétlenül biztató. Szeretnénk a megszokott biztonsági játékunkat játszani, és persze győzni, ami céljaink eléréséhez fontos lenne. A keret: Nagy P., Prokaj, Fekete, Kelemen, Hangácsi, Kovács J., Takács, Varga, Helli, Nagy J., Huszár, Galamb, Tari, Bari, Bata J. Túra (4.) - Besenyőtelek (2.) Túra, vasárnap, 13.00. V.: Kálé. Orlóczki Tibor, a besenyőtelkiek edzője: - A mezőny egyik legtudatosabb futballját játszó csapatához utazunk, ahol győzni szeretnénk, mert csak akkor tudjuk megerősítem helyünket. A kezdőcsapat: Juhász (Tajti) - Szakos, Vojtekovszki, Szabó L„ Baranyai - Szabó D. (Bódi R.), Hompoth, Kasza, Katona - Rézműves, Busái. Veresegyház (3.) - Gyöngyöshalász (15.) Veresegyház, vasárnap, 13.00. V.: Mohácsi. Ács János, a gyöngyöshalásziak edzője: - Nagyon nehéz helyzetbe sodródtunk, ahonnan persze van kiút, de ehhez az idősebb játékosok jobb hozzáállására is szükség lenne. A keret: Szén, Szökő, Szabó, Bordás, Vemyik, Cserta, Szerző, Forgács, Marázi, Nagy Gy. G„ Nagy Gy. T., Sándor, Szeifert, Bakondi. Bársony. A további párosítás. Szombat, 13.00: Jászberény - Magyargéc. Vasárnap, 13.00: Mezőkövesd - Láng SK, Fót - Taksony, Gödöllő - Jászapáti. Péterke nem adja könnyen Még három mérkőzés van hátra az idén, de ha holnap nyer a listavezető, már őszi bajnokként vonulhat le a pályáról. Ez egyben azt is jelentené, hogy a 13. fordulóban nagy lépést tett végső célja felé a megyei I. osztály éllovasa. Labdarúgás Legutóbbi előzetesünkben azt nyilatkozta Fekete László, a Nagyréde (1.) edzője, hogy még előtte állunk azoknak a meccseknek, amelyeken döntően rendeződhet a tabella, mielőtt téli pihenőre térnek a csapatok. Az első fontos rendezésből értékes győzelemmel jött ki idegenből a Szőlőskert, holnap (a falunapi program keretében ezúttal vasárnap) otthonában futballozik a gárda az egyelőre legveszélyesebbnek látszó riválisával szemben. Nagy Endre a Pétervásám (2.) játékos-edzője: - Jó passzban van a Nagyréde, bőven rugdossa a gólokat, ezért kétségtelen favoritnak számít a bajnokság megnyerésére negyedik éve pályázó együttes. Ebbe persze mi nem nyugszunk bele, könnyen nem adjuk magunkat, s ezt nyilván a hazaiak is tudják. A döntetlennel elégedett lennék, vereségünk esetén ugyanis nagyon eltávolodna a mezőnytől az első helyezett, noha még mesz- sze a bajnokság vége. Gondot jelent, hogy sárga lapjai miatt nem játszhat Csontos Mihály. Kemény meccsre számítok - mondta végül a szakvezető. A többi csapat közül a Felsőtárkány (3.) a sereghajtó Petőfibánya (16.) otthonában igyekszik érvényesíteni a papírformát, ilyen alapon az FC Hatvan (4.) is esélyesebb, mint vendége, a Gyön- gyössolymos (14.). Hasonlóan lehet érvelni a Verpelét (5.) mellett is, mert az meglepetésnek számítana, ha a Vámos- györk (13.) ponttal távozna Csanádi Déneséktől. Egy döntetlent azért kirúghat magából a györki legénység. Makiár (10.) talán még a három pontnál is többet nyerne a Zagyvaszántó (12.) legyőzésével, mert azzal az újonc a középmezőnyhöz zárkózna. Heves (11.) nem tud igazából lábra kapni, némi gyógyírként hatna az eddigiekre, ha térdre kényszerítenék Novaj (9.) csapatát. Csak persze a novaji- ak nem olyanok, akiket könnyű levenni a lábukról. Bélapátfalva (6.) most már folyamatosan hazudtolja meg korábbi önmagát, bár Horváth Tamás játékos-edző a sikerek idején is számolt azzal, ami bekövetkezett. Tamaleleszen (7.) vérbeli presztízscsata várható a helyosztón, a lelesziek jó őszi szerepléséhez kellene a riválisokkal, így pélA párosítás Szombat, 13.00: Makiár - Zagyvaszántó (játékvezető: Sipeki), Kisköre - Tamaörs (Kiss T.), Heves - Novaj (Szolnok m-i. jv.), Petőfibánya - Felsőtárkány (Pest m-i jv.), FC Hatvan - Gyöngyössolymos (Nyeste), Tamalelesz - Bélapátfalva (Borsod m-i jv.). Vasárnap, 13.00: Verpelét - Vámosgyörk (Nógrád m-i jv.). 16.00: Nagyréde - Pétervására (Tyukodi). dául a bélapátiakkal szembeni győzelem. A Tamoörsnek (15.) Kiskörén (8.) kellene bizonyítani, hogy valóban kikerült a hullámvölgyből. Igen ám, csak a köreiek nem szeretik a túlságosan vidám és elégedett vendégeket. _________■ Z solnay Karácsony Flaskay kihagyja Dublint ■' fr- ' V , Két főre a ZsolnAy térit! 6 helyett 8 személyes étkészletet adunk december 31 i«. Úszás Zsolnay Márkabolt: Eyer, Szent jános u. SZUPEREXPRESSZ «FELSŐTÁRKÁNY, Kossuth utcában 3 szobás családi ház, új közmüvekkel és nyílászárókkal, pincével, kúttal, 70%-ban felújítva, engedéllyel, 400 m!-es telken eladó, 9 MFt T.: 36/434-731------------------------------------------------------------- •03521* « ALIT. mosógép (Hajdú, Energomat- komfort) kitűnő állapotban, olcsón eladó. 36/313-893------------------------------------------------------------- *03525* É LELMISZERÜZLETBE eladót keresek főállásba 36/320-541, 30/316-7367, 30/261-2625.------------------------------------------------------------- *03527* E GER, Rákóczi úti 2,5 szobás II. em. lakás júliusi kiköltözéssel + Berva lakótelepi garázs sürgősen eladói 30/538-2216------------------------------------------------------------- *03111* Ú J NÉMET rozsdamentes csepptálcás mosogató eladó. Ár: 7500 Ft. 30/535-9213------------------------------------------------------ *02571* SZALAGAVATÓKNAK kedvezményes ruhakölcsönzés! Bihariné Eger, Faiskola u. 6. 3/39.36/316-128---------------------------- *03303* 1 910 m! szőlő és gyümölcsös a Szóláb úton eladó. Pince, szerszámos, villany, telefon van. Víz megoldható. 36/314-212 I (103356-104920) A Hatvan > és Vidéke A Takarékszövetkezet Kedvező hetétlekötéa! lehetőaég fix 9,25 % kamat* • díjmentes számlanyitás! • Ajándék bankkártya! • Folyószámláról automatikus betétlekötés! • 2 millió Ft felett kamatprémium! *3 Imví lekötő« »elén 2 millió Ft ös«íegtől « kamatprémiummal növelten (EBKM 9 25 %). 2 millió Ft alatt a kamat mértéke 9 % (EBKM 9 %) KíremUeUeéuteink: Hatvan 37/341-911, Holt 37/378-022, Boldog 37/335-015, Csány 37/357-016. Fenéd 37/358-017, Heréd 37/377*006, Apc 37/385-397, Lőrinci 37/388-313. Úi-Hatvau 37/341-843, Róznaazeutmártou .37/384-174, Petőfibánya 37/387-610, Budapest 06-1-225-0970, Zagyvaszántó 37/386-217, Nagykökényes 3T 3~~’-Q2t Az egri Flaskay Mihály nem lesz ott a december 11-14-én sorra kerülő dublini rövid pályás Eb-n. Az Egri Városi Úszóklub világbajnoki bronzérmes versenyzőjének felkészülésébe nem illik bele a kontinensviadal. Krajnyák György vezetőedző az olimpiai Egy hír: egy mondat JÉGKORONG. Arcpirítóan leégett a szlovák válogatott csütörtökön Budapesten - vélekednek a pénteken megjelent pozsonyi lapok. Az Astm Zeneca Kupán Magyarország 4-2-re verte a tavalyi vb-aranyérmest. KAJAK-KENU. A sorban 120.- ként - „holtversenyben" - Kovács Katalin, Bóta Kinga, Viski Erzsébet és Szabó Szilvia, azaz a női kajaknégyes tagjai örökítették meg kézlenyomatukat és aláírásukat a Sportcsillagok Falán. AUTÓSPORT. Catios Sainz kiesett a Brit-rali harmadik szakaszán. ÚSZÁS. Egyedülálló prémiumot ajánlott fel Michael Phelpsnek a Speedo: az amerikaiak úszó- fenoménja kereken egymillió dollárt kereshet a jövő évi athéni olimpián, feltéve, ha hét aranyérmet szerez. ■ szereplést tartja elsődlegesnek, az edzésprogramot is így alakították ki. Kiss László szövetségi kapitány elfogadta az egri „stáb” szakmai döntését. - Keményen dolgozunk, az időeredmények jól alakulnak. Mindent alárendelünk az athéni részvételnek és jó szereplésnek - mondta Krajnyák. Jó alap a visszavágóra Bajzát Péter a szoros emberfogás ellenére is betalált a görög kapuba Labdarúgás Szentes Lázár, a Debreceni VSC vezetőedzője elégedett csapata teljesítményével, bár úgy véli, a szerencsére is szükség volt, hogy döntetlennel érjen véget a görög PAOK Szaloniki elleni mérkőzés az UEFA Kupa 2. fordulójában. - Nagyon nehéz találkozó volt, s leginkább harcosságunknak köszönhetjük az eredményt. A továbbjutás még nem dőlt el, de az 1-1 jó kiindulási alap a három hét múlva sorra kerülő visszavágóra - mondta a hajdúságiak mestere. Görög kollégája, Angelosz Anasztasziadisz meglepő módon szintén elégedettségét fejezte ki: - Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Kanizsai kosarazás Kosárlabda NBI/B., férfiak A 8. forduló párosítása: Kanizsa KK (14.)- Vitai Éger-Fekete Sasok (1.) Nagykanizsa, vasárnap, 17.00. Földesi Attila, az egriek edzője: - Lényegében úgy ismerem a kanizsai együttest, mint a tenyeremet, ami azok után talán nem is meglepő, hogy az előző szezonnal bezárólag öt esztendeig előbb játékosként, majd edzőként mostani ellenfelünk sikereiért munkálkodtam. Nagyon jó játékosállománnyal rendelkező gárda, amely különösen hazai pályán veszélyes, azonban az idén nem igazán úgy megy nekik, ahogyan azt szeretnék, s ami a keret erőssége alapján szerintem joggal elvárható lenne. Az biztos, hogy az eddigiektől lényegesen keményebb mérkőzés vár ránk, amelyen az idegen környezettel, illetve a hosszú utazás fáradalmaival is meg kell küzde- nünk. Ettől függetlenül igazából meg sem fordul a fejemben, hogy eseüeg kikaphatunk. Ha nyerünk, felezünk A Hesi Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 45. héten 157 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Hangonyi Zoltán, Bátor, Kossuth' út 20. (szelvényszáma: 3868318), és Barócsi András, Verpelét, Liget út 29. (szelvényszáma: 7620872) alatti tippelőinknek kedvezett. HANGONYI ZOLTÁN BARÓCSI ANDRÁS 1. HaladásDebrecen 1 2 1 X 2. VideotonFerencváros 1 X 2 X 3. SopronÚjpest 1 2 4. FrankfurtVfB Stuttgart 2 1 X 2 5. Hamburg1860 München 1 1 6. Hertha BSCM.gladbach 1 1 X 7. HannoverBremen X 2 2 8. LeverkusenSchalke 04 1 1 9. Bayern MünchenDortmund 1 2 1 10. BresciaBologna 1 X 11. JuventusUdinese 1 1 2 12. ParmaMilan X 2 2 13. SienaChievo X 1 X 14. RomaLazio 1 X fizikálisán remekül felkészített ellenfelünkkel Kezünkben voh a meccs, de egy kapitális védelmi hiba miatt nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást. Összességében elégedett vagyok a játékosaimmal. Az első vizsgálatok szerint a sérülés miatt cserére kényszerült Szekeres Tamás oldalszalag-sza- kadást szenvedett, így valószínűleg idén már nem léphet pályára. A november 27-én 18 órakor kezdődő visszavágót az izraeli Álon Yefet vezeti. Emlékeztető: PAOK Szaloniki - Debreceni VSC 1-1 (1-1). Szaloniki, 11 ezer néző. V.: Trivcovic (horvát). G.: Karadimosz (17), ill. Bajzát (24.). Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz: NB II.: Karácsond I. - Szolnold Tisza SE II., 11.00. NB Ili: HMÖ SE Eger - Pásztó, 10.00, Kömlő II. - Karácsond III., 14.00. Kézilabda: NB II., férfiak: Lasancz-Gyöngyössolymos MÁV Előre SG, Gyöngyös, Kálvária-part, 18.00. NB II., nők: Fenstherm-Füzesabonyi SC - Nádudvar, Mezőkövesd, 16.00. Röplabda: Megyei bajnokság, nők, B-csoport (Gyöngyszemek, Atkár, Egerszólát), Atkár, 9.00. Sportlövészet: Hevesi János-em- lékverseny, Eger, Legányi út, 9.00. Teke: NB l: Bélapátfalva - Nyíregyházi TK, 10.00. NB 11: Széchenyi SC Eger - Ózd, 14.00. Természfetjárás: Olimpia Ötpróba Akció gyalogtúra. Rajt: Eger, körcsarnok, 7 és 10 óra között. Vízilabda: OB I., nők: Szabóker- Senior Eger - OSC, 18.00. OB I/B., férfiak: Egri Vízmű SC - Bertók SC Szentes, 17.00. Mindkettő Eger, Bitskey-uszoda. Vasárnap Iskolai sport: A Hunyadi Mátyás Általános Iskola sportnapja, Eger, körcsarnok, 9.00. Kézilabda: NB I/B., férfiak: Gyöngyösi Főiskola KK - Mezőkövesd, Gyöngyös, Kálvária-part, 18.00. NB 11., férfiak: SHS-Eger SE-Eszterházy FSC - Nyírbátor, Eger, körcsarnok, 15.00. Heves - Balmazújváros, Füzesabony, 12.00. NBIL, nők: Heves - Hajdú- böszörmény, 14.00. Röplabda: Megyei bajnokság, férfiak, A-csoport (Salvus SE Bükkszék, Zebra, Gyöngyszemek), Bükkszék, 9.00. Sportlövészet: Heves-Nógrád évadzáró szituációs lövészverseny, Eger, Legányi út, 10.00. Teke: NB ű.: Egri Nyomda SE - Szanki Olajbányász, 9.30. Energia SC Gyöngyös - Nádújfalu, 10.00. NB in.: Gyöngyöstarján Vámosgyörk, 9.00. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrái. A18 km-es „A” jelű útvonala: Szarvaskő - Akasztódomb - Gilitka-kápolna - Antó- nia-lak - Homonna - Korozskő - Nyergeskő - Berva. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.30. A 15 km-es „B” jelű tóra útvonala: Domoszló - Závozd-völgy - Domoszlói kapu - Várbükki eh. - Veres-agyag-bérc - Parádfürdő. Eger, autóbusz-pu., 735. _______■