Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-29 / 278. szám

I 2003. November 29., szombat P R R I PORT 7. OLDAL „Mi van a védjegy mögött? >5 • • • olvashatják, hallhatják a kedves fogyasztók az utóbbi időben, a médiákban, plakáto­kon, újságokban. Varga Ferencet, a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centrum Kht. Észak-ma­gyarországi Regionális Kirendeltség vezető­jét kértük meg, meséljen a védjegy kialaku­lásáról, céljairól, és a védjegy elnyerésének feltételeiről. A Földművelésügyi Mi­nisztérium 1996-ban hozta létre a Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Közhasznú Társaságot (AMC), melynek fő célja a magyar élelmiszerek piaci pozíciójának javítása itt­hon és külföldön. Ennek egyik leghatékonyabb esz­köze a Kiváló Magyar Élel­miszer Védjegy, melyet az AMC a külföldi, elsősor­ban a német tapasztalatok alapján 1998-ban vezetett be. Ekkor 58 termék nyer­te el a védjegy viselésének jogát, majd 1999-ben to­vábbi 59 termékkel, illetve termékcsaláddal bővült, 2000 végére pedig a védje­gyes termékek száma 170 feletti lett. Jelenleg 82 vál­lalkozás 350 terméke visel­heti a tanúsító védjegyet, melyek közül nagyobb részben a hús-, tejtermé­kek és tartósított élelmi­szerek vannak. A védjegy, mint a közösségi marke­ting egyik legfontosabb eszköze, mint minőségi jel fejezi ki a termékek piaci átlag fölötti minőségét, szimbolizálja annak nem­zetiségét, származását. A védjegy egyszerre szá­mos célt szolgál. A termé­kek magyar eredetének azonosíthatósága a piacon biztosítja a magyar termé­kek iránti márkahűség ki­alakítását, a stabil piaci po­zíció kiépítését. A kiváló minőség a termék minősé­gében rejlő többletet ga­rantálja, amely garancia elengedhetetlen a márkahűség kialakításához. A védjegy segít a kedvező országkép kialakításában, mellyel a magyar fogyasztók is kimozdulhatnak ab­ból az álláspontból, hogy a külföldi termé­kek "látatlanban" jobbak. Ehhez párosul az a fontos kritérium, hogy a hazai termelőket védjük a termékeik minőségét legtöbb eset­ben nem felülmúló termékekkel való ver­senyben. Igazolja ezt, hogy a védjegy a kor­mány által központilag támogatott és tudato­san publikált WTO-konform piaci eszköze a hazai termékek belföldi piacának megőrzé­sére és közvetetten a hazai gyártók védelmé­re. Ki kell emelni a fogyasztók korrekt tájé­koztatását, érdekvédelmét is. A vásárlási döntésnél a kiemelt minőséget tanúsító véd­jegy ad tájékoztatást arról, hogy a termék el­lenőrzötten kiváló minőségű és megbízható, és ezért nem csak a gyártó, hanem a tanúsí­tó szerv is felelősséget vállal. Ez az egyik leg­fontosabb preventív, a vásárló minőségi megkárosítását megelőző fogyasztóvédelem. Itt kell megemlítenem, hogy a termékminő­sítő jellel tudatosan növelhető a vevők igény­szintje a termékekkel szemben, ez pedig a vevőközpontú vállalati magatartás irányába hat. A védjegy mögött meghúzódó tudatosan kiépített kritériumrendszer, a hozzá kap­csolt ösztönzés és termékminősítő jel hozzá­járul a gazdaság fejlesztéséhez is, hiszen a Mi van a védjegy mögött? r ékek tapasztalata az otthon igazi hazai ízek ellenőrzött, tiszta mi ______­Garantáltan a legjava Ma már több mint 300 terméken találja meg a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. Ez az embléma a biztosíték arra, hogy jól választott. gyártónak kedvezőbb versenyhelyzetet, pia­ci lehetőséget, előnyöket nyújt. A pályázat feltételei: a kiváló minőségű magyar élelmiszerek megfelelőségi tanúsítá­sára azok az egyéni vagy társas vállalkozá­sok pályázhatnak, amelyek élelmiszer-előál­lító tevékenységüket Magyarországon vég­zik, és a pályázott terméket Magyarországon állították elő, a termék előállításához és for­galomba hozatalához szükséges hatósági en­gedélyekkel rendelkeznek, a pályázat be­nyújtásával egyidejűleg önkéntesen vállalják a rendszer Működési Szabályzatában meg­határozott feltételek teljesítését és betartá­sát. A pályázatra az alábbi élelmiszeripari ágazatokból - hús, baromfi, édesség, cukor, tartósítóipar, sör, növényolaj és margarin, kenyér és péksütemény, kávé, gyümölcs- és üdítőitalok, száraztészta, jégkrém, szeszes­ital, tej, méz, hűtőipar, gabona, zöldség és gyümölcs - azok a Magyarországon élelmi- szeripari termelést folytató cégek, kis- és kö­zépvállalatok jelentkezhetnek, akiknek élel­miszertermékei legalább egy tulajdonságuk­ban kiemelkedők, megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, valamint a Ki­váló Magyar Élelmiszer védjegy kritérium- rendszerének. A pályázatok leadása önkén­tes, ezeket a Bíráló Bizottság folyamatosan bírálja el. A gyártók önkéntes alapon, folya­matosan nyújthatják be termékeikre a véd­jegyigénylést. A védjegy érvényessége korlátozott időtartamú, legfeljebb 3 évre adható, a megkülön­böztető jel jogosságát meg­felelő időközönként felül kell vizsgálni, illetve a gyártó által emblémával el­látott termékek folyama­tos, minőségi színvonalát az embléma hitelének fenntartása érdekében vé­letlenszerűen is ellenőriz­ni kell. A tanúsítás során nagyon szigorú előírások­nak kell megfelelni - az eu­rópai uniós és magyar szabványokat vették figye­lembe, s mindig az a szab­vány lett érvényesítve, amelyik szigorúbb (leg­több esetben ezek a ma­gyar szabványok!). A véd­jegy elnyerésére folyama­tosan pályáznak a gyártó vállalatok, regionális érin­tettséget tekintve, a véd­jeggyel rendelkező termé­kek között megtalálhatjuk egyéni vállalkozók, a Sző­lőskert Borászati és Hűtő­ipari Rt, HESI Kft, Kuntej Rt, Quality Champignons Kft, Sz Plusz Sz Szövetke­zet, stb. termékeit is. Az utóbbi kettő egyébként 2003. november 13-án ve­hetett át díjat a Kiváló Ma­gyar Élelmiszer Védjegy díjkiosztó ünnepségén. Idén 20 gyártó összesen 48 terméke nyerte el a KMÉ védjegy használati jo­gát. Sajnos a söripar és a jégkrémgyártás területéről nincs nagy érdeklődés, fi­gyelemre méltó viszont, hogy erősödik a kereskedelmi márkákkal rendelkező termékek köre - Profi márkával két termék is elnyerte a védjegyhasználati jogot. A védjegy működése óta visszavonásra még nem került sor, de felfüggesztésre már igen. A védjegy által garantált minőség fenn­tartását ?egíti az is, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség is megkülönböztetett figye­lemmel kíséri a védjeggyel ellátott élelmisze­reket, s ha kifogásolni valót talál, azonnal jelzi azt a gyártó és az AMC felé is. Az európai uniós csatlakozásunk kihatás­sal lesz a hazai élelmiszer-feldolgozásra is, hiszen csak azok a vállalatok tudnak talpon maradni, akik magas minőségi színvonalú élelmiszert állítanak elő. Feladatunk, hogy segítsük ezen gyártók piacra jutását, ugyan­akkor a hazai lakosság elkötelezettségét nö­veljük a magyar élelmiszerek iránt. Mi van tehát a védjegy mögött? „Garantál­tan a legjava!” Válasz... ...az “Óvó néni, ez egy palota!’’ címmel a Heves Megyei Hírlap 2003. november 15-i számában Bartók Tibomé vállalkozó aláírá­sával megjelent cikkre. A novaji óvoda felújításával fog­lalkozó, fényképekkel illusztrált „hirdetés”-ként közzétett sajtó- közlemény számos, a beruhá­zással összefüggő lényeges kö­rülményt elhallgat, másokat nem a valóságnak megfelelően rögzít, illetve hamis színben tüntet fel, ezáltal nélkülözi az objektivitást. Nem kívánunk a részletekbe bocsátkozni, a tisztánlátás érde­kében azonban a tényeket nem hallgathatjuk el. A valóság, hogy a beruházás elhúzódása, a költségek szá­mottevő növekedése és a minő­ségi hibák miatt valóban váltás történt a kivitelező személyét illetően, a volt vállalkozó által végzett munka teljes számbavé­tele, a kivitelezés készültségi fokának rögzítése céljából ún. előzetes bizonyítási eljárást kezdeményeztünk a bíróságon. Az eljárás keretében készült - és a beruházást átfogó - szakvé­lemény nemhogy vállalkozói díj tartozást, hanem többmilli­ós nagyságrendű túlfizetést ál­lapít meg, valamint a vállalkozó által ettől jóval jelentősebb túl­számlázást is. Megkíséreltük Bartók Tibor- néval békés úton, egyezséggel rendezni az elszámolást. Ez az ő hozzáállása miatt hiúsult meg, ő indította a peres eljárást, amely jelenleg folyamatban van. Az elmúlt időszakban a beruházást az Állami Számvevő- szék is vizsgálta, és az általa tett megállapítások megerősítik az önkormányzat döntéseit. Úgy véljük a felek közötti vi­tás kérdések eldöntése a bíróság feladata, erre sem újságcikk, sem más, a volt vállalkozó által eddig igénybe vett eszköz nem alkalmas. Jó lenne, ha novaji lakosként örülhetnénk és büszkék lehet­nék az óvodánkra, egyébként meg mindenki tenné a dolgát, a beruházással kapcsolatos vita eldöntését pedig a bíróságra bíz­nánk. Magánszemélyként - mint a cikkben többször Fodor Péter új polgármesterként megemlített - annyit tennék még hozzá,hogy valamennyi intézkedés a képvi­selő-testület tudtával és egyetér­tésével, illetve határozata alap­ján történt meg, személyes, szubjektív ellenérzések nem motiválták cselekedeteimet, mindenkor objektíven, közsé­günk érdekében jártam el. FODOR PÉTER POLGÁRMESTER NOVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Nyolcvanmillió kéne még Ismét ingyenes lesz a szemétszállítás Lőrinci A sarokszámok alapján a tele­pülés 2004-ben mintegy 783 millió forinttal gazdálkodhat, ám ebben benne foglaltatik a folyószámla-hitelként felveen­dő százmillió forintos kölcsön is. Ugyanakkor a legszüksége­sebb kiadásokra további 80 millió forintra lenne szükség - tájékoztatta lapunkat Víg Zol­tán polgármester azt követő­en, hogy a képviselő-testület a jövő évi költségvetési koncep­cióról tárgyalt. A városvezető szerint a kilátások kedvezőtle­nek, s már csak abban remény­kednek, hogy az Országgyűlés a büdzsé részletes vitája során módosítja az eredeti elképzelé­seket, s több pénz jut majd az önkormányzatoknak. Víg ez­zel összefüggésben megje­gyezte azt is, hogy települési fejlesztésekre nem nagyon fut­ja majd; már annak is örülné­nek, ha a selypi iskolaépületet felújíthatnák, illetve az új könyvtárépület kialakítását befejezhetnék. Utóbbiak finan­szírozására pályázati pénzek elnyerése, illetve hitelfelvétel jöhet szóba. Hogy az intézményeknél el­várt létszámleépítést miként old­ják majd meg, ezzel a témakörrel kapcsolatosan a polgármester még nem tudott kielégítő infor­mációkkal szolgálni, mivel egy­előre nem áll rendelkezésre ki­dolgozott koncepció. Ugyanak­kor - mint mondta - szükség ese­tén a képviselő-testület kénytelen lesz meghozni az ezzel összefüg­gő kedvezőtlen döntéseket. Jó hírnek tekinthető viszont a településen élők számára, hogy - néhány esztendőnyi szünet után - januártól a lakosságnak ismét nem kell fizetnie a szemétszállí­tásért, mivel ezt az önkormány­zat teljes egészében magára vál­lalja. Döntés született továbbá ar­ról is, hogy a víz- és csatornadíja­kat mintegy hat százalékkal meg­emelik. Változásra számíthatnak a következő évben a helyi adóra kötelezettek is, mivel a képviselő- testület több adónemet össze­vont, így a járulékokat kommu­nális adóként kell leróni. A selypi zagytározó helyi vé­detté nyilvánítását a képviselő- testület elvileg támogatja, ám eh­hez anyagiakkal nem tudnak hozzájárulni. _________________________IT.O.I B átran minősíthető sikertörténetnek a hatvani Daewoo autószalon és szerviz utóbbi néhány éve. A szá­mok önmagukban is beszédesek: míg 2000-ben mindössze 30 új jár­művet adtak el, a tulajdonosvál­tás óta ez a szám megtizenkét- szereződött! Ráadásul ezenfelül még mintegy 140 használt járművet is ér­tékesítettek.- Mindezen adatok sok fővárosi, sőt a nagyobb megyeszékhelyeken található szalonok mutatóival is vetélkedhetnek - tájékoztatott tegnap a kereskedelmi egy­ség bővítése alkalmából megtartott ün­nepségen Szabó József, a Skorpió Kft. ve­zetője. - Hogy minek köszönhető a siker? Mindenekelőtt a Daewoo autómárkának, a minőségnek, a korszerűségnek, vala­mint az új tulajdonos, a General Motors központi hajtóerejének. Ám nem feled­kezhetünk el a szervizt 2001-ben megvá­sároló cég értékesítési stratégiájáról, a helyi és környékbeli lakosság rokonszen- véről és dolgozóink maximális lojalitásá­ról sem, amellyel munkaadójuk iránt vi­seltetnek. Az emberi tényezőkön túl pe­Hatvan: szárnyal a Daewoo dig szólnunk kell a tárgyi feltételek javu­lásáról is, amelyek együttesen eredmé­nyezték a valóban kiemelkedőnek mond­ható sikert. A pénteken délután megtartott ünnep­ségen Takáts József, a General Motors Daewoo Kft. értékesítési igazgatója és Szabó József közösen avatták fel a régi-új létesítményt, amely ezentúl az eddigiek­nél is elegánsabb környezetben, új szol­gáltatásokkal várja a vásárlókat és a jár­műveik szervizelése céljából betérőket. A szalon területe megduplázódott, vagyis immár 200 négyzetméteres, míg a szer­viztér 30 százalékkal - mintegy 100 négy­zetméterrel -, az udvar területe pedig több mint az eddigiek kétharmadával lett na­gyobb.- Bevezettük a szervizszakmában a legújabbak közé sorolható fogalmat, a di- rekt munkafelvételt is - folytatja a tájékoz­tatást Szabó József. - Mindez összefoglal­gépkocsival kapcsolatos várható teendők­re. Az információkat tároljuk és a változá­sokat a továbbiakban is figyelemmel kí­sérjük. Az eljárás a tulajdonos számára költségkímélő, hiszen előre beütemezheti a tennivalókat, a szervizre vonatkozóan pedig csökkenti az igénybevételt. A márkakereskedés és szalon az illeté­kesek szerint pozitív jövőképpel rendel­kezik. Folyamatosan fejleszthető, ami kedvezően hat az értékesítési tervekre is. Tegnap egyébként a vendégsereg an­nak is tanúja lehetett, amint a legújabb Daewoo-vásárlók átvették autóik slussz­kulcsát. És ez csak a kezdete volt a bőví­téssel kapcsolatos programsorozatnak, amely ma és holnap nyílt hétvégével foly­tatódik, amelynek keretében minden idelátogató megismerkedhet az új típu­sokkal és az aktuális hitelkonstrukciók­kal, ezenkívül pedig meglepetések is vár- ják az érdeklődőket. ________________A A Bercsényi ut es a 21. számú fout találkozásánál levő autószalon megszépült környezetben varja az ügyfeleket fotó: t. o. mi az autójáról díjtalan diagnosztikát ké­szítünk, amellyel felhívjuk a figyelmet a va azt jelenti, hogy amennyiben a jármű- tulajdonos bármilyen problémával betér,

Next

/
Thumbnails
Contents