Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-27 / 276. szám
16. OLDAL SPORT 2003. November 27., csütörtök | H R P E T É S Ezután sem ül majd a lelátón Kovács Ádám rákkutató a Ferencváros új szponzora Közel húsz esztendeje ismerem a Celladam feltalálóját, azt a Kovács Adámot, aki a kóros daganatok elleni küzdelemre áldozta esztendeit, s más munkával megszerzett pénzének zömét. Létrehozta a szűrőállomások rendszerét, ezzel is szolgálva a súlyos baj időbeni megelőzését. Labdarúgás Személyiségében már az első találkozáskor megéreztem a rendkívüli adottságokat, s ezoterikusként jövőből jött embernek véltem, aki szakmai kiválóság, aki nemcsak ritka tehetségű, de vegytiszta embersége is kétségbevonhatatlan. Tanúja, krónikása voltam esetenként sziszifuszi küzdelmeinek, sanyargatottságának, de annak is, hogy lelküeg és anyagilag is szorongattatva sem adta fel. Mindig vele együtt örültem sikereinek. Számos témáról is sokszor beszélgettünk, de a fociról egyszer sem. Ezért igen meglepődtem, amikor hétfőn délután - kollégáim révén - értesültem, hogy ő, illetve az általa ügyvezető vezérigazgatóként irányított Celladam Vállalkozói Csoport lett az FTC Rt. új támogatója, s később majd tulajdonossá is válik. Rögvest kerestem. Mobiltelefonja állandóan foglalt volt. Otthonát is hívtam. Feleségével sikerült szót váltani, s megkértem, ha hazaér, csörgessen vissza. Megérzés alapján mégsem adtam fel. Óhajom valóra is vált. Este jelentkezett. Kezdtük a diskurzust, néhány mondat után azonban elszólították. Kétórás csend után indulhatott a riport.- Nem is sejtettem, hogy futballrajongó...- Soha nem voltam az. A lelátókon egyszer sem láthattak, s ez valószínűleg a jövőben is így lesz.- Akkor miért ez a megajánlás?- Ennek számos oka van. Egyszerű igazságérzetből, jogos indulatból fakadó. Teljes mértékben indokolatlannak, helytelennek tartottam azt, hogy a szurkolók rendbontása miatt a csapattól levontak hat pontot. A teljesítményt elismerni kell, nem leminősíteni. Ezt korábban velem és társaimmal is többször megtették. Innen is fakadt a szolidaritásérzet. A másik motívum az, hogy környezetemben sok a Fradi- dukker, s ők természetesen egyetértettek velem. így aztán örültünk, hogy vállaltuk a szponzor- ságot. Még egy lényeges dolog: már megkezdődött egy tíz évre szóló, később országossá váló bioenergetikai program valóra váltása. Ennek velejárója - az ideKovács Ádám: soha nem voltam futballrajongó FOTÓ: PILISY ELEMÉR ális környezeti körülmények megteremtése mellett - az, hogy a kulturális, a szórakozási feltételekről is gondoskodjunk. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor érthető, hogy megfontoltan léptünk. Meggyőződésem az, hogy hozzájárulunk a szép, a tisztességes játék kialakításához, amely azért összefügg az eredményességgel is.- A megegyezés részletei?- Erről igen sokan, jó néhány helyen szóltak. Ezért csak annyit említek, hogy három esztendőn belül - háromszor négyszáz milliós bontásban - 1,2 milliárd forintot adunk, majd 2006-ban újabb háromszázmillió kifizetésével tulajdonosokká is leszünk. Hiszem azt - végtére üzletember is vagyok -, hogy az addigi mérleg nullszaldós lesz. Az első esedékes összeget 2003 végéig átutaljuk.- Milyen szerepkörre vágyik?- Semmilyenre. Mint említettem: nem lévén hozzáértő, minden ilyen feladattal birkózzék meg ezután is a szakvezetés, Fu- rulyás János irányításával. Természetesen jobbító jellegű tanácsaimmal - ha lesznek ilyenek - érdemben foglalkozhatnak.-A távolabbi jövő?- Ne galoppírozzuk el magunkat. Váltsuk valóra megállapodásunk minden részletét, s csak azután pásztázzuk a holnapokat. Az önzetlenség méltatása mellé a zsurnaliszta megjegyzése. Mindez egy rákkutató segítőkészségéből fakadt. Kár, hogy ezt sehol sem említették... PÉCSI ISTVÁN SuiiNETt Váradi Hédi 16 éves, Verpelét Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium- 10. évf. Magasság: 165 cm Csillagjegy: Oroszlán Hobbi: zenehallgatás, versírás Kedvenc étel: Brassói aprópecsenye Könyv: romantikus Film: vígjátékok Zene: Popzenék KEPEK, ES SZAVAZAS AZ INTERNETEN: www.hevesmegyeihirlap.hu Ágyúdörgés Milánóban Ezt megúsztuk, parolázott a Celtic- Bayern 0-0-ás meccs után Olivér Kahn (balról) és Magnus Hedman fotó: europress/epa Labdarúgás A Bajnokok Ligája első csoportkörének 5. fordulójában az első fordulóban elszenvedett 3-0-ás hazai vereséget követően az Arsenal idegenben alaposan visszavágott az Intemazionalénak. A moszkvaiak győzelmükkel nyílttá tették a továbbjutás kérdését, még mind a négy gárda reménykedhet. A C-cso- portból az AS Monaco - noha otthon csak döntetlenre volt képes a PSV Eindhoven ellen - továbbjutott a 16 közé. A D-csoport csonka fordulójában a spanyol Real Sociedad 2-2-es döntetlent ért el a görög Olimpiakosz otthonában, így egyelőre még kérdés, hogy a már négy forduló után továblépő Juventus mellett melyik gárda kvalifikálja magát a nyol- caddöntőbe. A Bayern München gól nélküli dönteüenjével a csoport utolsó helyére csúszott vissza, de még van esélye a továbblépésre. Eredmények, A-csoport: Anderlecht - Lyon 1-0 (0-0). G.: Tihinen (70.). Celtic - Bayern München 0-0. Az állás: 1. Celtic 7 pont (6-4), 2. Anderlecht és Lyon 7-7 (4-5), 4. Bayern München 6. B-csoport: Internazionale Arsenal 1-5 (1-1). G.: Vieri (32.), ill. Henry (25., 85.), Ljungberg (49.), Edu (87.), Pires (89.). Lokomotív Moszkva - Dinamo Kijev 3-2 (2-1). G.: Buzsnyikin (28.), Ignasevics (45.), Parks (89.), ill. Belkevics (35.), Sackih (64.). Az állás: 1. L. Moszkva 8, 2.Arsenal 7 (7-6), 3. Internazionale 7 (7-10), 4. Kijev 6. C-csoport: Deportivo La Coruna - AEK Athén 3-0 (1-0). G.: Hector (22.), Valeron (51.), Luque (70.). Monaco - PSV Eindhoven 1-1 (1-0). G.: Morientes (34.), ill. V. of Hesselink (85.). Az állás: 1. Monaco 10 (15-6), 2. Deportivo 10 (10-9), 3. PSV 7, AEK Athén 1. D-csoport: Olimpiakosz - Real Sociedad 2-2 (0-1). G.: Sztoltidisz (59.), Castillo (69.), ill. Gabilondo (31.), Schürrer (73.). Az állás: 1. Juventus 10, 2. Real Sociedad 8, 3. Olimpiakosz 4, 4. Galatasaray 3. ________ _■ A z év meccse Debrecenben Messzire juthat ma 17 órától (tv: Sport 1) a DVSCMegaforce. A hajdúságiak a horvát Varteks kettős legyőzésével bejutottak az UEFA-ku- pa második fordulójába, s most közel állnak ahhoz, hogy a PAOK-on túljutva tavasszal is képviseljék a magyar labdarúgást a nemzetközi porondon. Labdarúgás Az Oláh Gábor úti stadionban garantáltan zsúfolt ház előtt a görög kupagyőztes PAOK Szaloniki ellen mérkőznek a debreceniek. Az első mérkőzésen elért 1-1 -es döntetlen után a Löki került közelebb Simái eléréséhez. Biztató előjel lehet, hogy az UEFA-kupában a Löki még minden hazai mérkőzését megnyerte. (A korábbi években: Otaci 3-0, Wolfsburg 2-1, Bordeaux 3-1). Másrészt: ebben a nemzetközi kupaszezonban az együttes még egyetlen mérkőzésen sem szenvedett vereséget. A selejtező fordulóban a litván Ekranas ellen 1-1 és 2-1 volt az eredmény, majd a főtáblán a horvát Varteks ellen 3-1 és 3-2 arányban sikerült győzni. A sérült Szekeres kivételével minden játékos harcra kész, felépült Bajzát és Böőr is. Szentes Lázár edző várható kezdőcsapata: Törnie - Nikolov, Éger, Flavio Pim, Selymes - Dombi, Sándor T., Habi, Böőr, Szat- mári - Bajzát vagy Sumudica. ■ Indul a Bor Open Tenisz Eger Bor Open, 1. állomás, Eger, Érsekkert Az Imola-ÉTK ezúttal is meghirdeti nyílt, amatőr páros versenysorozatát. A szombati nyitány Gál Tibor borász nevéhez fűződik, ezúttal ő lesz az esemény házigazdája. A Szűcs Lajos által szervezett viadallal kapcsolatban a részvételi szándékot a 20/9194-044-es számon kell jelezni, de lehetőség van a helyszíni nevezésre is 8 és 9 óra között. A Magyar Tenisz Szövetség ranglistáján szereplők nem indulhatnak, kivéve a 45 év felettieket. A rendezők kérik a versenyzők pontos megjelenését. _________■ E gy hír: egy mondat VITORLÁZÁS. Saját számításai szerint továbbra is az élen hajózik a Fa Nándor irányította djuice nevű vitorlás az Atlantic Rally fór Cruisers (ARC) versenyen. A 22,6 méter hosszú jacht az elmúlt 24 órában 255 tengeri mérföldet (410 km) tett meg, ami megfelel az előzetes terveknek. ATLÉTIKA. A nemzetközi szövetség könnyített szintjeinek köszönhetően várhatóan 150 ország atlétái indulnak majd a száz nap múlva, március 5-én kezdődő budapesti fedett pályás világbajnokságon. CSÖRGŐLABDA. A Vakok és Gyengénlátók Egri Sportegyesülete szombaton 10 órától az Angolkisasszonyok Gimnáziuma tornatermében bonyolítja le az Agria-kupa nemzetközi tornát. RÖPLABDA. A kiadottól eltérően a Heves Megyei Röplabda Szövetség november 29-én, szombaton rendezi meg Egerben a megyei felnőtt férfi és női bajnokságot. A férfiak a Szent-Györgyi Albert gyakorló iskolában, a hölgyek a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban mérkőznek 9 órai kezdettel. Vasárnap 9 órától országos leány mini torna helyszíne lesz a Szent-Györgyi iskola csarnoka. ■ SZUPEREXPRESSZ AUTÓSULIBAN személygépkocsi-vez. tanf. indul dec. 10-én. Részletfizetés. Elek László Eger, Bródy 4. 36/436- 117, 30/9432-300------------------------------ '04791* A UTÓSULIBAN nehézpótkocsi és autóbusz-vez. tanf. indul dec 5-én. Részletfizetés. Elek László Eger, Bródy 4. 436-117, 30/9432-300------------------------------------ *04791* E LADÓ Eger belvárosában 82 m2 összkomfortos lakás, 3 szoba + étkező. Érd.: 36/325-913, 20/578-2828-------------------------------------*04469* STABIL vevőkörrel rendelkező, biztos jövedelmet adó mini ABC Egerben a Rákóczi úton berendezéssel eladó. Tel.: 06/70/333-0670------------------------------------ *04660* S ZÁNTÓFÖLDI kultivátor, gázkazán, tökmagszárító, MTZ 45-ös bontott alkatrészek, 3 fejes eke stb. ea. 36/492-450-------------------------------------*90073* EGER, Knézich K. u.-ban nagyméretű garázs - akár raktározásra is - kiadó. Érd.: 17 h után 36/324-483-------------------------------------*04589* T otótippek a 48. hétre 1. Ferencváros (2.)Ujpest FC (7.) 1 2. Győr (9.)MTK (3.) 1, X, 2 3. ZTE (12.)Debrecen (4.) 1, X 4. Bochum (6.)Stuttgart (1.) 1 5. Frankfurt (17.)Wolfsburg (7.) 1, 2 6. Hamburg (11.)Bremen (2.) 1 7. Leverkusen (3.)1860 München (9.) 1 8. M.gladbach (16.)Kaiserslautem (12.) 1 9. Rostock (14.)Dortmund (5.) 2 10. Siena (11.)Lazio (5.) 1, 2 11. Juventus (1.)Intemazionale (4.) 1, X 12. Parma (6.)Chievo (7.) 1 13. Reggina(12.)Bologna (15.) X 14. Hertha BSC (15.)Schalke 04 (13.) . X Pótmérkőzések 1. Bayern München ■ _ 1. FC Köln 2. HannoverFreiburg 3. MilanModena 4. PerugiaEmpoli A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak.