Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-20 / 270. szám
I 2003. November 20., csütörtök 7. OLDAL EGER R Z E T E A legendás Stúdió 11 Eger Gyerekkora óta rajong Bársony András (30 éves) a Stúdió 11-ért. A technozenén, rockon nevelkedett kortársai talán nem is tudják, hogy létezik ilyen zenekar. Az idősebbek is a hatvanas évekből, a táncdalfesztiválokról emlékeznek rájuk, nevüket akkoriban hallhattuk a leggyakrabban szólóénekesek - Kovács Kati, Korda György, Szécsi Pál - kísérőiéként. Pedig azóta is dolgoznak, és a Petőfi adó rendszeresen közvetíti koncertjeiket. A fiatalember - sokak számára talán meglepő - vonzalmát azzal magyarázza, hogy zeneszerető családban nőtt fel, szülei zeneiskolába járatták, ahol Benyó Tibor növendékeként trombitálni tanult. Otthon és az iskolában is arra biztatták, s önmaga is törekedett rá, hogy úgy szóljon a hangszere, mint Zsoldos Imréé. Az akkor még kisfiút a lemezekről nemcsak a precíz, kimunkált hangzásvilág ragadta magával, hanem a jazz is. Érdekelni kezdte már tízévesen, hogy kik képviselik ezt a műfajt. így jutott el a Stúdió 11 zenekarig, amelynek Zsoldos Imre az egyik alapító tagja volt. Megtudta, hogy a Magyar Rádió tánczenekarába kizárólag a szakma legjobbjai kerülhetnek, nem véletlen, hogy tehetségük, tudásuk a lemezen is átjön. A Stúdió 11 tanulmányozása a hobbijává vált. A rádióműsorokat böngészve azt kutatta, mikor hallhatja őket. Nemcsak a zenéjükre vadászott, hanem a beszélgetős műsorokra is, amelyekben az együttes tagjai szólaltak meg. Amit lehetett, magnószalagra rögzített, s ma is féltett kincsként őrzi a tetemes mennyiségű hanganyagot. Zsoldos Imre 1986-ban bekövetkezett halála után főleg Dobsa Sándorra, az együttes művészeti vezetőjére, zongoristára volt kíváncsi, aki megalakulása óta állandó hangszerelője is az együttesnek. Csodálattal töltötte el az ifjú rajongót, amikor megtudta, példaképe zeneszerzéssel is foglalkozik, számos igazán szép dalt írt az együttesnek. András nem nőtte ki szenvedélyét. Ma is figyeli az együttes ténykedését, s alkalmat kerített rá, hogy egy húszoldalas interjút készítsen velük. Információit részben régi levelekből is merítette, amelyeket a zenekari tagoktól kapott az évek során. Most, hogy a Stúdió 11 november 7-én ünnepelte alakulásának 40. évfordulóját, születésnapi koncertet adtak a József Attila Színházban. Az alkalomra a közönség színes füzetet vehetett kézbe, amelyben Bársony András interjúját és - többségében - az ugyancsak egri Molnár István Géza fotóit találják. A kiadvány létrejöttében sokat segített Dobsa Sándor és az együttes másik alapító tagja, Söptei Géza szaxofonművész. A mindig tizenegy tagú zenekarban már csak ők játszanak az alapítók közül. A Stúdió 11 kísérőzenekarként, háttérzenekarként szerepel a leggyakrabban, pedig zenészei kiváló hangszeres szólisták, háziszerzők, különböző kompozíciókat írnak önmaguk számára, és nagyon jó hangszerelők. A táncdalfesztiválokon maximálisan kiszolgálták az énekes szólistákat, de ezt vállalható, magas színvonalon, profi módon tették. Praxisukban megfordult a magyar jazz-szó- listák színe-ja- va: Pege Aladártól Lakatos „Ablakos” Dezsőn át Gőz László harsonaművészig. Külföldi sztárokkal is dolgoztak, és nemcsak a hazai jazz-szakma ismeri el őket. Nemzetközi fesztiválokon is szerepeltek, külföldi rádiók meghívásának tettek eleget. Bársony András polgári foglalkozása szociológus. Az együtteshez úgy közelít, mint a Fradi- drukkerek a csapatukhoz. Biztos benne, hogy a Stúdió 11-nek mindig lesz közönsége, mert nemcsak tánczenét, hanem a jazzt is kiválóan művelik: tökéletesen játsszák Gershwint. Mindig naprakészek. Mindig írnak új kompozíciókat. Mindig vannak új emberek, akiket kísérnek, és a zenekar is fiatalodik. Bármilyen zenei anyagot vesznek a kezükbe, szépre sikerül. Bársony Andrásnak gyerekkori álma, hogy a zenekar műhelyében, a Magyar Rádió 8-as stúdiójában is megfordulhasson egyszer. Ez a vágy a napokban teljesül. És ha még trombitálhatna is velük legalább egy szám erejéig, az lenne az igazi. Ami viszont biztos: folytatni akarja a munkát, egy komoly könyvet szeretne írni az együttesről. (NÉOVSMY) Bársony András fotói oál qAbor A polgármester ragaszkodik ahhoz, hogy az emberek lejuthassanak a vízhez (Archív felvétel) fotói ötvös imri A csónakázás megfér a kastéllyal Tulajdonosi tárgyalások a víztározó sorsáról Ostoros A víztározó részint árvédelmi funkciót lát, összegyűjti az Egedről aláömlő csapadékvizet. A tó helyet kínál a halgazdálkodásra, öntözővizet meríthetnek belőle a földművelők, nyaranta sütkérezhetnek a partján a napimádók, csikorgó hidegben befagyott páncéljára merészkedhetnek a korcsolyázók. Korábban három tulajdonosa volt a víztározónak: a szövetkezet, a Tama menti Víztársulat és az önkormányzat. Egy éve a szövetkezet nyílt licites eljáráson értékesítette területét. Az új tulajdonos Veres Zoltán műrepülő világbajnok lett. A falubeliek örülnek, hogy ismét közelebb került hozzájuk egy köztiszteletben álló híres ember. De amit az utóbbi időben suttognak a településen, aggodalommal tölt el sokakat. Többen tudni vélik, hogy a partra levezető utat lezárják, következésképp az ostorosiak nem juthatnak le a vízhez. Igaz-e a szóbeszéd? - kérdeztük a község polgármesterétől. Kisari Zoltán elmondta, hogy egyelőre még több kérdés tisztázatlan, bár jó néhány tárgyaláson már túl vannak. A magyar államot képviselő víztársulatnak és az önkormányzatnak továbbra is fennáll a felelőssége. A hasznosítás vonatkozásában eltérő érdekek mutatkoznak. Ez abból adódik, hogy a víztározó környezetében milyen tevékenység folytatását engedélyezik. Lehet egy csendesebb, a területre, az élővilágra jobban ügyelő használat, és lehet egy kissé zajosabb, nagyobb embertömeget mozgató felhasználás is. Ezt úgy kell kialakítani, hogy a nagyon fontos feltételről nem lehet megfeledkezni: az árvízvédelmi funkciót meg kell őrizni a község érdekében. A gátrendszernek mindig 100 százalékos állapotban kell lennie, ezt a szaktársulat biztosítja. Többen azt szeretnék, maradjon meg a korábbi hasznosítás: rendezzenek itt a nyári napokon szabadidős programokat. Mások azt kívánják: legyen itt béke és nyugalom, hadd pecázzanak kedvükre a horgászok. December közepén a tulajdonosok ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, s megvitatják, hogy milyen új lehetőségeket látnak. Az ezt megelőző legutolsó találkozáskor egyértelművé tette az önkormányzat, hogy dolgozzanak ki egy stratégiai programot. Mert nem mindegy, hogy a rendezési terv milyen hányt vesz. Következzen be pozitív változás a százhektáros területen (a víztározó ebből 36 hektáros), mert a jelenlegi rendezetlen helyzet elfogadhatatlan. A víztározó közelében sok-sok pici parcella magánkézben van. A tulajdonosok közül kevesen vásárolták meg ezeket a telkeket azzal a céllal, hogy konyhakerti növényeket termesztenek majd itt. A legtöbben azt várják, hogy az önkormányzat nyilvánítsa üdülőövezetté a területet, változzanak meg az építési feltételek, vagyis ne csak szerszámoskamrák árválkodhassanak itt, hanem épülhessenek pihenőházak. A tulajdonostársak az együttműködési készséget kinyilvánították. A magyar államot képviselő társulás közelgő közgyűlésén is sok minden eldől. A jövő év megtervezése az önkormányzatnak azért fontos, mert a rendezési terv erre a területre is kiterjed. A korábbi rendezési terv más tulajdonosi struktúrát feltételezett. Kisari Zoltán fontosnak tartja a víztározó és a terület érintetlenségét. Az önkormányzat - mint a lakosság érdekérvényesítője - az mondja: az embereket a vízhez kell engedni. A polgármester megjegyezte: az új tulajdonos nem gondolkodik a tó bekerítésén. Azt viszont szomorúnak tartják, hogy a szövetkezet peres eljárást kezdeményezett a tározóhoz vezető utak lezárása érdekében. A tsz szerint a földhivatal jogtalanul adta át az utat az önkormányzatnak. A bíróság két ízben az ön- kormányzatnak adott igazat, közforgalmi útnak nyilvánították azt, ami levezet a tó partjához. A polgármester megemlítette azt is, hogy az új tulajdonos arra törekszik, hogy a tó környékének természeti adottsága hosszú évtizedekig megmaradjon. Ezért is vette meg. Utalást tett rá, hogy a nyüzsgéstől elzárva itt, ezen a ritka szép területen töltene több időt, amikor már nem repülhet. Kisari Zoltán azt szerette volna, hogy a tó körüljárható legyen. „A csónakázás gyönyörűen megfér a kastély mellett, mint a Hámori-tónál”, fogalmazott a polgármester. De az akarat, hogy nagyobb vizes beruházás jöjjön létre, megbicsaklani látszik. A pályázásra akkor nyílhatna lehetőség, ha a tulajdonosok megegyeznek és közös célt fogalmaznak meg. Az önkormányzat mindenképpen hasznosítani kívánja a területből a saját 10 hektárját. Nem akarják azt eladni, s arra törekszenek, hogy a gazdag élővilágú víztározó igazi horgászparadicsom- má váljon._______________________méoybssv uta BEKÖLCE - Mikófalvával közösen működik majd a háziorvosi körzet, mindkét település betegeit dr. Szabó Marianna doktornő gyógyítja. Erről 26-án, szerdán 16.30 órakor a polgármesteri hivatalban testületi ülésen döntenek a képviselők. Az e heti ülésen arról határozott a testület, hogy 14 éves korig a falubeli gyerekek csomagot kapnak az önkormányzattól Mikulásra. Karácsonykor a település 70 év feletti lakóit lepik meg ajándékkal. FELSŐTÁRKÁNY - A Hotel Táltosban e hét szombatján 19 órától jótékonysági bált rendeznek az óvoda javára. Fellép az egri Aerobic klub Handó Katalin vezetésével és Botond Béla társastánc-csoportja. Természetesen az óvodások is adnak egy kis műsort a vendégeknek. A zenét a Fortuna együttes szolgáltatja. MIKÓFALVA - A képviselő-testületi ülés 27-én, 16 órakor kezdődik a polgármesteri hivatalban. A 2004. évi költségvetési koncepcióról és a munkatervről, továbbá a temetőrendeletről és a helyi adórendelet módosításáról tárgyalnak. A faluban megkezdődött az óvoda konyhájának átalakítása. A munkával december 31-ig kell elkészülnie a kivitelezőnek. Az átmeneti időszakban a gyerekek csak a délelőtti foglalkozásokon vesznek részt az óvodában. EGER - Az Egri Majorette Egyesület az augusztusi Zenés Parádén két nemzetközi kiemelt arany minősítést, a napokban pedig országos kiemelt arany oklevelet kapott. Az ifjúsági csoportba jelenleg is vesznek fel 14 év körüli lányokat, akik kedvet éreznek a helyi és országos, majd később a nemzetközi rendezvényeken való részvételre. Bővebb tájékoztatást az egyesület művészeti vezetőjétől, Kovácsáé Bretus Évától kaphatnak a 06/30/9724-092-es telefonszámon. NOSZVAJ - Hétfőn 17 órakor kezdődik a polgármesteri hivatalban a testületi ülés. Az 1-111. negyedévi beszámolót, a 2004. évi költségvetési koncepciót, a közüzemi és étkezési térítési díjakat és a jövő évi adókat tárgyalják meg a képviselők első olvasatban. ■ A BALATONI ÓVODÁBAN. Egy pihenőnek Is alkalmas galériával bővült a közelmúltban a jelenleg 41 csöppséget nevelő intézmény. A mintegy 800 ezer forintos beruházás fedezetére - melynek keretében parkettacserére is sort kerítettek - az intézmény saját erejéből, illetve önkormányzati segítséggel teremtett forrást. A fejlesztéseket a jövőben is folytatni szeretnék: ter- vezik az udvari játszóeszközök cseréjét is, ám ehhez több millió forintra lesz szükségük __ fotói ötvös imre H ÍRLAP Rendelje házhoz a lapot! Vasárnap is Heves Megyei Hírlap Bővebb információ a 06-80-513-646-os ingyenesen hívható forródrótunkon.