Heves Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-20 / 270. szám

2. oldal , _ _ 2003. November 20., csütörtök ________________________________________VILÁG TŰKOR ________________________________________ M agyar romák a pápánál II. János Pál pápa megáldotta a roma küldöttséget és a velük vitt kegytárgyakat fotó, europress/kallus oyörqy Az Europress jelenti a Vatikánból Tegnap pápai audiencián fogadta II. János Pál a 180 tagú roma küldöttséget. A Szentatya megáldotta azt a keresztet, amelyet a magyarországi cigány delegáció hozott magával. Hírek KeK-csúcs Magyarországot Medgyessy Pé­ter képviseli a 17 KeK-tagország kormányfőinek varsói találko­zóján. A Közép-európai Kezde­ményezésnek a térség fejlődésé­ben és átalakulásában játszott szerepéről folytatnak eszme­cserét a résztvevők. Reményeik szerint a regionális csoportosu­lásnak fontos helye lesz a ki­bővített Európai Unióban is. A csúcstalálkozó keretében tartják meg azt a gazdasági fórumot is, amelynek témája: az EU-bővítés határokat átlépő előnyei, mti Házelnöki látogatás Szili Katalin tegnap a bolgár parlament elnökével találkozott Szófiában, háromnapos bulgá­riai látogatásának első napján. Az Országgyűlés elnöke ma megbeszélést folytat Szakszkoburggotszki bolgár miniszterelnökkel, majd fogad­ja őt Parvanov bolgár köztársa­sági elnök, mti Turistabaleset Lezuhant egy szikláról és sú­lyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy magyar férfi Jordániában. A turista kopo­nyaalapi törést és gerincsérülé­seket szenvedett, jelenleg az akabai kórházban ápolják. A Vádi Rúm sivatagba saját szervezésben, néhány barátjá­val utazott a fiatalember, mti Meghiúsult tűzszünet A Koréi palesztin miniszter- elnökkel folytatott tárgyalások elején az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szélsőséges palesztin csoport máris közölte: nem hajlandó beleegyezni sem­miféle fegyvernyugvásba. A pa­lesztin kormányfő Gázában, a palesztin törvényhozás épületé­ben találkozott a 13 palesztin mozgalmat magában foglaló Nemzeti és Iszlám Erők Szövet­ségének képviselőivel, mti Választási törvény Az eddigi kettő helyett már csak egy napot szánnak a négy- évenként ismétlődő parlamenti választásokra Szlovákiában, megszűnik a kampánycsend intézménye, de az ország a jö­vőben is egyetlen választókerü­let marad. A közszolgálatiak mellett a kereskedelmi médiu­mok is részt vehetnek a pártok kampányaiban, mti Hazatérés Szaddám Húszéin iraki exelnök tavaszi bukása óta első ízben települtek haza az ENSZ-szer- vezésében iraki menekültek a szomszédos Iránból, bár Irak­ban jelenleg meglehetősen bizonytalan helyzet uralkodik. Az amerikai légierő tegnap bombázta Bagdad központját; páncélosok és tüzérütegek üre­sen álló bunkereket lőttek, hogy lerombolják a felkelőknek rejtekhelyül szolgáló építmé­nyeket. MTI Grúz zűrzavar Sevardnadze grúz elnök meg­ismételte ajánlatát: kész talál­kozni radikális ellenzékének vezetőivel a nyugalom helyre- állítása érdekében. Tegnap az elnök hivatalban maradását pártoló tüntetők gyűltek össze a tbiliszi parlament épülete előtt. Az Újjászületés párt már az előző napon is szimpátia­tüntetést szervezett ugyanott, Sevardnadze védelmében, mti Kerekasztal Kétnapos nemzetközi tapaszta­latcsere kezdődik ma Budapes­ten az Európai Unió Kommuni­kációs Közalapítvány szervezé­sében. A rendezvény célja, hogy a szakemberek megismer­kedjenek a másutt már bevált módszerekkel. Az EUKK felada­ta, hogy hozzájáruljon a csatla­kozáshoz szükséges ismeretek hazai terjesztéséhez, europress ■ Vatikánváros Tegnap reggel legfontosabb állo­másához érkezett az első magyar- országi roma küldöttség vatikáni látogatása. II. János Pál pápa au­diencián fogadta az Órszágos Cigány Önkormányzat vezetőit, Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztert és Teleki Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi politikai állam­titkárát. A kihallgatáson részt vett a teljes 180 tagú roma küldöttség. A Szentatya beszédében magya­rul köszöntötte őket: „Isten hozott benneteket” - mondta. A zarán­dokok a roma himnusz elének- lésével üdvözölték Őszentségét. A szerda esti eszmecsere alkal­mat kínált a két vezetőnek, hogy körvonalazzák elképzeléseiket az európai gazdaság élénkítése érdekében teendő kormányzati lépésekről. A csatlakozásig hát­ralévő hónapok során a német tapasztalatok átvétele különösen értékes lehet Magyarország szá­mára. A kormányfői véleménycsere arra is rávilágított: Németország megérti azokat a magyar szem­pontokat, amelyek alapján a bu­George Bush, aki szerdán kezdte hivatalos állami látogatását Lon­donban, jelentős várakozással megelőzött külpolitikai beszédé­ben azt mondta, hogy „az erő­szakos diktátorokkal szemben néha erőszakkal kell fellépni”. A szabadság és a biztonság vál­tozatlanul védelmezőkre szorul - jelentette ki Bush, aki a brit had­sereg mellett működő tanulmá­nyi intézet (RUSI), valamint a Stratégiai Tanulmányok Nemzet­közi Intézete (IISS) nevű londoni kutatóközpont közös szervezésé­ben megtartott rendezvényen be­szélt. Az amerikai elnök alig bur­II. János Pál példabeszédében a szentírás azon részét idézte, amely Jézus emberré válását írja le. Felhívta a figyelmet: ezzel az Isten emberré lesz, és ugyan­akkor megisteníti az embert. Lévai Katalin az audiencia után örömét fejezte ki, hogy részt vehetett a zarándokúban, és megköszönte a meghívást a dele­gáció élére. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az Europress kérdé­sére kifejtette: a találkozó felül­múlta a várakozásokat. „Sokan állhattunk a Szentatya elé, az ő áldásával fejünkön térhetünk ha­za” - mondta. Az OCÖ 2004-re újabb út meg­szervezését tervezi, és az elnök dapesti diplomácia szeretné, ha a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása szerepelne az euró­pai alkotmányban, de Berlin nem szívesen vállal konfliktust ebben a kérdésben - például Spanyolországgal és Francia- országgal. Medgyessy Péter korábban először még kijelölt miniszter- elnökként - 2002-ben - folytatott Berlinben eszmecserét Schrö- derrel a többi között az Európai Unió keleti bővítéséről. Idén áp­rilisban pedig az EU-csatlakozási szerződés aláírása alkalmával koltan kevéssé hatékonynak mi­nősítette az ENSZ tevékenységét. Kijelentette: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közösen tesz jelentős erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a világszervezet azzá váljon, aminek szánták: a kollektív biztonság hatékony fenntartójává. George Bush nagy-britanniai állami látogatása hivatalosan szerda délelőtt kezdődött teljes királyi pompával. Bush az első hi­vatalban lévő amerikai elnök, aki az uralkodó vendégeként tölthet el három napot a brit fővárosban - ezt jelenti a látogatás állami jel­lege. A látogatás protokollján azonban a mindennél fontosabb reményei szerint évente ellátogat egy zarándokcsoport a Vatikán­ba. Kolompár sikerként értékelte az utat. „Sokkal többet kaptunk, mint vártunk” - mondta. Az OCÖ Magyarországon is hosszú távú együttműködési megállapodást készít elő a katolikus egyházzal, ennek részletei azonban még ki­dolgozásra várnak. A pápa által megáldott kereszt­nek - a zarándokok kezdeménye­zésére - Csatkán önálló roma ká­polnát emelnek, hogy itt találjon méltó hajlékra az ereklye, és a II. János Pál áldásával hazatérő többi kegytárgy. Mielőtt azonban a kereszt végső helyét elfoglalná, sorra látogatja a hazai megye- székhelyeket. A tervek szerint az új kápolnát jövő pünkösdkor avatják fel. Az első, Vatikánba lá­togató magyarországi küldöttség ma délután tér haza. Drága a jóléti állam A német kancellár az SPD teg­nap befejeződött kongresszusa után érkezett Budapestre. Zár­szavában Schröder rámutatott: megváltoztak a társadalmi körül­mények, ezért újra kell teremte­ni az egyensúlyt az egyén sza­badsága és társadalmi kötöttsé­ge között. A reformfolyamattal a kormányzat olcsóbbá kívánja tenni az eddig bőkezű jóléti álla­mot, egyúttal lökést ad a gazda­sági fellendülésnek és a munka- nélküliség csökkentésének. folytattak kétoldalú megbeszé­lést a politikusok Athénban. * II. II. biztonsági megfontolások ezúttal némi csorbát ejtettek: Bush és II. Erzsébet királynő nem hajtatott végig a nyitott királyi hintón az Admiralitás és a Buckingham- palota közötü Mail sugárút híres vörös aszfaltján, ahogy az egyéb­ként az uralkodó államfői rangú vendégeinek kijár. A nap folyamán tüntetések voltak Londonban. Egy csoport a Trafalgar tér szökőkútjának vizét változtatta vörösre, jelképezve az iraki háborúban kiontott vért, né­hány százan pedig kora este meg­próbáltak az elnök lakhelyéül szolgáló Buckingham-palota közelébe jutni, de őket hamar szoros rendőrgyűrű vette körül. Az Állítsátok meg a háborút koa­líció nevű békepárti szervezet csütörtökre hívott össze 100 ez­resre tervezett megmozdulást Bush látogatása ellen. __________■ ST EINER KATA Schröder villámlátogatása A német-magyar kapcsolatokról, uniós kérdésekről, a többi között az EU alkotmányáról folytatott megbeszélést tegnap Gerhard Schröder kancellár és Medgyessy Péter miniszterelnök. Budapest Bush megvédte a háborút Az amerikai elnök szerint a nemzetközi biztonság egyik alap­pillére a szabad nemzetek hajlandósága arra, hogy e bizton­ság védelmében szükség esetén „kiszámított mértékű erő­szakot” alkalmazzanak. London ÁLLÁSPONT TÓTH FERENC A gyűlölet színe és fonákja Az elmúlt napok vitáiban sajnos sikerült kitágítani a gyűlö­letbeszéd jelentését úgy, hogy még véletlenül se láthassuk meg a fától az erdőt - pontosabban az erdőtől a fát. A fő gyű­löletkeltő hovatovább Tamás Gáspár Miklós baloldali filozó­fus, aki a bírákról tett általánosítva elmarasztaló és teljes­séggel védhetetlen állítást, amit a jobboldalon úgy fognak fel, mint a koalíció álláspontját; nyomásgyakorlást a függet­len bíráskodásra. A kérdés nem az, hogy egyenértékű lehet-e a zsidózás az antiszemitázással - nyilvánvalóan nem. Sokkal inkább: a jobboldali közvélemény-formálók ezt el tudják-e hitetni az emberekkel, s így megfosztják értelmétől a faji gyűlölet fogal­mát? Megkockáztatom azt is: vajon a magát mérsékeltnek tar­tó és a jogállam iránt elkötelezett politikusnak mi a teendője, ha az etnikai, faji kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel találkozik? Ami az első kérdést illeti, megvan az esély rá. Magyarorszá­gon még nem jutott el a társadalom a múlt földolgozásában arra a szintre, mint például a németek. Másodszor: amit a po­litikus megenged magának, azt sokszor megengedi a nép is. Ha nem ítéli el a gyűlöletkeltést, a polgár sem teszi meg ma­gában. Mérsékelt politikusunknak tehát, ha valóban az akar maradni, el kell Ítélnie a gyűlöletkeltést - s ezzel talán még nem avatkozik be a bírói ítélkezésbe. Vagy ne nevezze magát mérsékeltnek, hanem radikálisnak, és esetleg vállalhatja az antiszemita jelzőt is. Nem pusztán következetességről van itt szó: a politikus elítélő, semleges avagy bátorító megnyilatko­zásai jelzik, hogy a magyar köztársaság védelmébe veszi-e - adott esetben zsidó származású - állampolgárait a szélső­séges fajgyűlölő támadásoktól, vagy kiszolgáltja nekik. P. S.: Orbán Viktor a bukott választás után azt mondta, a M1ÉP nem érdekli, a MIÉP szavazói viszont igen. Lehet, hogy nem tudja: a kettőt csak együtt viheti el. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 LENGYEL JÁNOS Ne gyújts rá! Nincsenek illúzióim a különböző világnapokkal kapcsolat­ban. Még semmi sem változott meg attól, hogy egy időben sokan beszéltek róla. Sajnos így lesz ez a mai „Ne gyújts rá!” nappal is. Mégsem vagyok teljesen pesszimista, s számító­gépbe kopogom e sorokat: mert hiszem, lesznek olyanok, akik komolyan megfontolják november 20-a üzenetét. Van tehát értelmük az ilyen kezdeményezéseknek? Bizony van. Még akkor is, ha tudjuk: minden kampány any- nyit ér, amennyit az emberek cselekvésre váltanak belőle. Nemrégiben olvastam egy felmérést, amely arról szólt, hogy a cigarettadobozokon levő, a dohányzás káros hatásaira figyelmeztető felirat elriasztja-e a dohányosokat. Kiderült, hogy a megkérdezettek 79 százalékából egyáltalán nem vált ki aggodalmat a figyelmeztetés, s mindössze 4 százaléknyi idegeskedik, miközben fújja a füstöt. Tény, hogy az ered­mény nem a legrózsásabb. De nézzük a dolog jobbik oldalát: 17 százalék mégis azt mondta, hogy inti a felirat, s akár abba is hagyná a dohányzást. Bizakodjunk hát. Magam is dohányoztam, de 12 éve lemondtam e káros szen­vedélyről. Amikor ezt megtettem, nem jutott eszembe a nem dohányzás napja. Az sem, hogy ez az ötlet nem valamiféle hírességé, csak egy amerikai átlagpolgáré. Ő akarta a novem­beri amerikai hosszú hétvégét ünnepé tenni. Az Egyesült Államokban ugyanis az első telepesekre emlékeznek ilyen­tájt, akik annak idején a hosszú tél előtt egy asztalhoz ültek, s eldöntötték: a csütörtök legyen olyan ünnep, amelynek a fé­nyét nem homályosítja el a cigarettafüst, s a gyerekeket leg­alább ilyenkor ne mérgezzék. Ma már több mint száz országban kéri ezen a napon a nem dohányzó többség a dohányzó kisebbséget, hogy ne gyújtson rá! Csak egy nap. Mert ez a nap nyereség. Az egészségért! Ha elmúlt ez a nap cigaretta nélkül, miért ne telnék így a követ­kező is? Nekem már sikerült. Másoknak is sikerülhet. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hivható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Háborúellenes tüntetők és rendőrök fotó; europress/epa

Next

/
Thumbnails
Contents