Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-24 / 248. szám

2003. Október 24., péntek MEGYEI KÖRKÉP 5. OLdal Érdeklődnek (bal oldalon) Gaoju Han. Több mint egymilliárd fogyasztót jelent a kínai piac__________________________ ■ Magyar bort Kínába Gyöngyös Hatalmas ország, s egyben óriási piac Kína, hiszen most 1,2 milli­árd ember él országunkban. A magunk részéről azon leszünk, hogy az általunk igen fejlettnek tartott magyar mezőgazdaság termékei, s ezen belül például o. borok helyet találjanak TVcUguk- nak a kínai boltok po’tcain - je­lentette ki Gaoju Han, az ázsiai ország agrárminisztériumának főtanácsosa, aki egy delegáció vezetőjeként látogatott el a mát- raalji városba, azon belül is a Bor­palota Kft.- hez. Újságírók kérdésére válaszolva a szakember azt is elmondta: ha­zájában ismerik a magyar boro­kat, kis mennyiségben fogyasztják is, ám sokkal kevésbé keresettek, mint a kínai piacon meghatározó szerepet szerzett francia italok. Ez­zel együtt is reményét fejezte ki, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatai - az agrártárcák veze­tőinek találkozója, illetve a mi­niszterelnök kínai látogatása nyo­mán is - erősödnek majd. Ennek fontosságát hangsúlyoz­ta a házigazda cég vezetője Kácsor Ferenc is, megjegyezve, hogy a si­kerhez a kitűnő termékeken túl jelentős marketingmunka szüksé­ges. Mint fogalmazott: egészen biztos abban, hogy a magyar mi­nőségi borok felveszik a versenyt bármely más termőhelyen készült italokkal. is. p.i Internetes oldalakat díjaztak Heves megyei cégek és szervezetek weboldaláit tesztelték, zsűrizték és díjaz­ták a megyeszékhelyen. A szeptemberben indult megmérettetésen a 2190 weboldal- ból 70 került a zsűri elé, és 26-ot találtak érdemesnek a díjazásra. Eger Paksa Károly, a vetélkedést szervező Intemettudakozó Kft. sajtóreferense a Város­házán tartott díjkiosztó gála előtt elmondta: a kiválasztásnál figyelembe vették, hogy mi­lyen színvonalas, mennyire kelti fel az ér­deklődést a nyitó oldal, mennyi fotóval és információval rendelkezik, milyen a hang­hatása, milyen keresőrendszerrel látták el, tartalmaz-e látványelemeket. Főként ma­gáncégek kerültek be a díjazottak közé, de a legjobb keresővel rendelkező weboldal cí­met az Eszterházy Károly Főiskola nyerte el, a legszínvonalasabb kidolgozású weboldal elismerést pedig a gyöngyössolymosi pol­gármesteri hivatal kapta. Paksa Károly hangsúlyozta: az először megrendezett versengés célja, hogy ösztö­nözzék a cégeket és szervezeteket a weboldalak készítésére, illetve arra, hogy az internetes megjelenésük minél színvonala­sabb és használhatóbb legyen. Adataik sze­rint a magyar gazdasági életben szerepet ját­szó cégek egyhetede rendelkezik weboldal­lal, ez a mennyiség messze elmarad az Euró­pai Unió országaiban tapasztaltaktól, ahol a gazdasági társaságok 80 százaléka készíttet internetes megjelenést. A megmérettetésre minden megyében sor került, a díjakat eddig Budapesten, Székesfe­hérváron, Kecskeméten, most pedig Egerben adták át. A weboldalak versenyét rendező Internettudakozó Kft. két évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy a felhasználóknak és cé­geknek egyaránt tájékoztatást nyújtson. Cég­név, cím, telefonszám alapján keresik ki az adatokat, az adatbázisban szerepel minden Magyarországon található cég, számuk több mint 190 ezer, ezenkívül 50 ezer weboldalról tudnak tájékoztatást nyújtani. _____________■ S UHA PETfeR A kacsa örök A nép tombolt: boszorkány, kiáltozták mindenfelől, miközben a banyának öltöz­tetett asszonyt az emelvényhez hurcolták. Az elöljáró bölcsen faggatni kezdte a fel­dühödött seregletet: hogyan állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy a fehérszemély valóban ártó bűbájoskodó, vagy sem. Aki ismeri a Gyalog Galoppot, az tudja a folytatást, aki nem, annak alább eláruljuk. Pedofil-e az eleddig köztiszteletben állt úszóedző? Tehetjük fel a látszólag ide nem tartozó kérdést, miután láttuk bilincsben a szerencsétlent, aki állítólag egy öltözőben fajtalankodott egy hét (más források szerint 12 éves) éves kislánnyal. Nem is ez a fő kérdés, hanem az: egy hatvannégy esztendős, több évtize­de gyerekekkel foglalkozó embert egyetlen pillanat alatt tönk­re lehet tenni? Csupán rá kell fogni valami sunyiságot, valami édes-bizsergetően gusztustalant, amin jó csámcsogni (felhá­borodni, szömyülködni, álmélkodni, elmélkedni - vérmérsék­let szerint). Egyszer m^jd kiderül, hogy történt-e valami abban a koszos öltözőben, vagy sem. Szomorú, hogy ismerve a világ működé­sét, egy kicsi hírt sem ér majd meg, ha esetleg ártatlannak ta- láltatik. Ki a francot érdekel, ha egy hatvannégy éves „bácsi” nem csinált semmi csúnyát egy unokája-korú lánnyal? Senkit nem érdekel. A nép (médiafogyasztó massza) elfelejti az egé­szet, új botrányokon szórakozik majd. Az edző egy szomorkás délután kilép a kóter ajtaján, s egy árva kamera sem lesz ott, hogy joggal délceg távozását megörökítse. A boszorkányok elégnek, mert fából vannak. A fa lebeg a ví­zen. Mint ahogyan a kacsa is. Mindezt tudjuk az elején emlí­tett történetből. A tanulság is egyértelmű: ha a nő ugyanannyit nyom, mint egy kacsa, akkor fából van, vagyis boszorkány. Jól el is égetik, a csőcselék nagy örömére. Mindez történik egy ab­szurd humortól átitatott film középkori jelenetében. Ma már nem a vasár- és ünnepnapi mérleg mutatja meg az igazat, hanem a híradó másfél perces anyaga. Nagyot változott hát a világ. Korszerűsödtek az eszközök, okosabbak lettünk, jártunk az űrben, ismerjük az atom szerkezetét éppúgy, mint a mindenséget. Csak a kacsa örök. Rendőri előléptetések, dicséretek és jutalmak Megépült a távvezeték GYÖNGYÖS Mind a belügyminiszter, mind az országos rendőrfőkapi­tány, mind pedig a Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismeréseket adott át október 23-a alkalmából. Heves megye A Magyar Köztársaság belügymi­nisztere - október 23-a alkalmá­ból - kiemelkedő szakmai mun­kájuk elismeréseként dicséret­ben és jutalomban részesítette dr. Tuza László r. dandártábornokot, Heves megyei főkapitányt, s ta­nácsosi címet adományozott Budai Pétemé r. alezredesnek. Az Országos Rendőr-főkapitány­ság vezetője dicséretben és juta­lomban részesítette Pelyhe Gábor r. főhadnagyot. A nevezettek az elismeréseket a központi ünnep­ségeken vették át. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság vezetője az ünnep alkal­mából kiemelkedő szakmai mun­kájuk elismeréseként előléptette - soron kívül - rendőr alezredessé Juhász Nándor r. őrnagyot és Kiss József r. őrnagyot, rendőr főhad­naggyá Tóth Éva r. hadnagyot. Magasabb beosztásba helyezé­sükkel egyidejűleg előléptette - soron kívül - rendőr századossá Meggyesfalvi Tamás r. főhadna­gyot, rendőr főhadnaggyá Kakukné Tóth Ágnes t, hadnagyot. A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője előléptette - so­ron kívül - rendőr főtörzszás­zlóssá Kadbtt Zsolt r. törzszász­lóst, Antal János r. törzszászlóst és Dancz Richárd János r. törzszász­lóst. Rendőr törzszászlóssá Szabó Tibor r. zászlóst, Godó József r. zászlóst és Sárosi Tamás r. zász­lóst. Rendőr zászlóssá Ludányi Gyula r. főtörzsőrmestert, Rőczey György r. főtörzsőrmestert, Búzás Szilvia r. főtörzsőrmestert és Ajtai Sándor r. főtörzsőrmestert. Rend­őr főtörzsőrmesterré László Zol­tán r. törzsőrmestert, Kovács Attila r. törzsőrmestert, Kurucz Tamás r. törzsőrmestert és Szőcs Endre r. törzsőrmestert. Rendőr törzsőr­mester lett Nagy Gábor r. őrmester. A fentieken túl az ünnep alkal­mából főmunkatársi, munkatársi címeket, dicséretet és jutalmat is adományoztak. _____________■ C sökkentik a vízszintet Kisköre Fejes Lőrinc, a Kötivizig szakasz­mérnöke arról tájékoztatta la­punkat, hogy a kiskörei tározó (Tisza-tó) vízszintjének csökken­tését október 25-én kezdik meg. Ezt a duzzasztómű Kisköre-felső- nél elhelyezett vízmércéjén cen­timéter pontossággal tudják el­lenőrizni. A kiinduló állapot az ott mért 720 cm-es vízállás lesz. A vízszint csökkentésének ter­vezett üteme napi 5-10 cm között mozoghat, illetve lehet kétnapon­ként 15 cm is a vízjárás, a hidrom- eteorológiai helyzet és a halván­dorlás figyelembevételével. A téli vízszint első lépcsőfoká­nak tervezett elérését november 16-ra tűzték ki. Ez a Kisköre-felső vízmércén mért 540 centis vízál­lás, vagyis három hét alatt 1,8 mé­ternyivel csökken a Tisza-tó víz­szintje. A nagymértékű ürítés utá­ni helyzetet november 23-ig tart­ják fenn a vízügyesek, amely alatt például kikötői alapozást, nagyja­vítást el lehet végezni a szárazra került partszakaszokon. Ezt köve­tően egy 30 centis duzzasztás kö­vetkezik, s ez a téli köztes vízszint várhatóan december 20-ig marad fenn, ami a szabadstrandok fenn­tartóinak karbantartási igényeit elégíti ki. A halállomány áttelelé- sének biztonsága érdekében újabb duzzasztásra kerül sor, a vízmérce Kisköre-felsönél decem­ber 25-től február végéig a 610 cm- es szintet mutatja majd. A szakaszmémök hangsúlyoz­ta, hogy a tározó ürítésének terve­zett menetrendjét befolyásolhatja egy esetleges árhullám kialakulá­sa és levonulása. Az ürítéssel egy időben az uszadék szakaszos meg­jelenésére és levezetésére is számí­tani kell. A vízszintcsökkentés idő­szakában valamennyi öblítő csa­torna szabályozó műtárgya nyitott állapotban lesz. A téli vízszint be­állítását követően az úgynevezett 9-es számú öblítő csatorna szabá­lyozó műtárgyának tiltója és a Kis- Tisza szabályozó műtárgya nyitva marad, amennyiben a szabályzat­ban meghatározott vízhozam azt lehetővé teszi. A többi műtárgy zárva lesz. A 2004. évi idegenforgalmi szezon feltételeinek kialakításá­hoz, a Tisza-tó téli vízszintjének emeléséhez valószínűleg márci­us 1-jén fognak hozzá a Kötivizig szakemberei. b. s. A Pesti úti négy lakótömb fűtését tetőtéri kazánházak szolgáltat­ják. Az ezekben működő kazá­nok átlag húszévesek, alkatrész- pótlásuk egyre nagyobb nehéz­séget okoz, e konstrukciók gyár­tását már beszüntették. A város távfűtési szolgáltatója, a Patina Rt. az utóbbi évek legnagyobb beruházásába kezdett, hogy ki­váltsa az elavult kazánokat. Hat­vanmillió forintos költséggel nemrég fejeződött be a távveze­ték kiépítése, ami lehetővé ten­né, hogy a Pesti utat is az Olim­pia úti kazánház lássa el hővel. Kovács László, a Patina főmérnö­ke nem titkolta el, hogy a cég is jól járna a tömbök csatlakozásá­val, mivel a kazánház gázmotor­ja hőfölösleget termel, s a kapaci­tás jobb kihasználása a szolgál­tató érdeke.- Az új rendszer ugyanakkor számos előnyt kínál a fogyasz­tónak is - mondta. - Kiváltja a rossz hatásfokú, régi kazáno­kat, és jól hőszigetelt vezetéken szolgáltatja a hőt. A Patina nagyfogyasztóként ráadásul 26 százalékkal kedvezőbb áron ve­szi a gázt. Hosszabb távon ez még inkább érezhető lesz, hi­szen a gázpiac várható felszaba­dításával a Tigázzal szemben alkupozícióba kerülünk, és ott veszünk gázt, ahol a legolcsóbb. Nem beszélve arról, hogy a köz­ponti kazán akár alternatív energiahordozók használatát is lehetővé teszi. A távvezetékhez kapcsolódni kívánó társasházaktól nem kér­nek csatlakozási díjat, és szerző­désben garantálják, hogy fo­gyasztásuk legalább húsz száza­lékkal csökkenni fog. Eddig a tár­sasházak fele igényelte a csatla­kozást, s hozott erről társasházi közgyűlési határozatot. A többi ház lakói másodszor kaptak leve­let a szolgáltatótól, melyben tájé­koztatják őket az elképzelések­ről, és mellékletként megkapták a Lakszövvel kötendő megállapo­dás tervezetét. A már csatlako- zottak bekötése folyamatos, az utolsó hőközpontnak jövő április 15-ig kell elkészülni. Kovács Lászlótól megtudtuk, hogy az új távvezeték kapacitása a városi strand majdani hőellátását is biz­tosítani tudja, hiszen a kötelező­en előírt vízvisszaforgató üzembe helyezésével ott is növekedni fog a hőfogyasztás. ______________ja. S ajtónyelv - médianyelv Eger Holnap egész napos tanácsko­zást rendez az Eszterházy Károly Főiskola Kommunikáció Tanszé­ke, melynek címe és egyben té­mája napjaink sajtóéletének egyik legneuralgikusabb pontjá­ra, a sajtónyelv - médianyelv problémájára hívja fel a nyelvész és az újságíró szakma, valamint az olvasó, a néző figyelmét. Ke­véssé vitatható, hogy jelen ko­runk sajtó- és médianyelve égető és megoldásra váró gondokkal küzd. Ennek a küzdelemnek nyílttá tételére vállalkoztak a szervezők, s ehhez maguk mellé állították a honi nyelvész társada­lom legjavát. A nyitó előadást a mai magyar sajtónyelvről a neves és népszerű nyelvtudós, Grétsy László tartja, majd Minya Károly sajtónyelvi helyzetképet vázol föl Hibák, szó­lások, metaforák címmel. A dél­előtti program zárását jelentő vi­ta előtt Zímányi Árpád izgalmas előadására kerül sor, melyben az előadó a bulvárlapok cikkeinek szövegtani elemzésére vállalko­zik. A délutánt Balázs Géza - a ta­nácskozást mintegy egybefoglaló - előadása nyitja Médianyelv, saj­tónyelv címmel, majd Wacha Im­re a rádiós nyelvről mondja el gondolatait. Ot Kemény Gábor követi, aki előadásában a másik nagy elektronikus médium, a te­levízió hírműsorainak nyelvhasz­nálatáról beszél majd. Természe­tesen a legújabb, és egyre növek­vő befolyással rendelkező tömeg­kommunikációs csatorna, az internet nyelvhasználata sem maradhat ki a sorból, így a ta­nácskozást záró vita előtt Varga Gyula a negyedik médium kom­munikációjáról osztja meg véle- ményét a résztvevőkkel. e. b. A jó házasság EGER Uzelmann Mária 90, Sömperger Ferenc 96 éves— ők ketten 73 esz­tendőt töltöttek boldog házasság­ban. A boldogító igent 1931-ben Aldebrőn egy hideg novemberi napon mondták ki, s most egy na­pos délelőttön köszöntötte őket Egerben a város közgyűlése nevé­ben Császár Zoltán képviselő, va­lamint összejön az évfordulón a „szűk" család is: fiuk, két lányuk, három unokájuk, és hat déduno­kájuk. Feri bácsi 6 segéddel, 3 inassal szabóságot alapított Aldebrőn, s öltönyeivel Tófalu, Kápolna, Kál, Tarnabod, Tarna- zsadány megrendelőit látta el. Bár németajkúak voltak, a falu jegy­zője és bírója jóvoltából megme­nekültek az internálástól. 1965-től Egerben élnek. A jó házasság re­ceptje Feri bácsi szerint a hit, sze­retet, a kölcsönös megbecsülés, Feri bácsit és Mária nénit 73. házassági évfordulójukon köszöntötték ______________________________ fotós pilist elemér nem dohányozni és nem inni. ■

Next

/
Thumbnails
Contents