Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-21 / 246. szám

12. OLDAL SPORT 2003. Október 21., kedd | ROETES A györkiek is sínre kerültek A vámosgyörki Incze Tamás (jobbra) és társai a Bélapátfalva vendégeként első győ­zelmüket aratták a megyei I. osztályban fotó: gál gábor A válogatott kudarca után há­rom csapatunk is megméretett az elmúlt héten nemzetközi szinten, a továbbiakra egyetlen hírmondó akad. Ennyivel kell beérnünk európai vonatkozás­ban, hazai pályákon természe­tesen bárkinek teremhet még babér. Szűkebb környezetünk­ben most éppen Vámosgyörk csapatának tapsolhatunk. Labdarúgás A sikertelen Eb-selejtező folyta­tásának tekinthető, hogy távo­zott posztjáról Demján Sándor. A Magyar Labdarúgó Liga ideig­lenes elnökének Tarsoly Csabát, a Győr tulajdonosát választot­ták, aki azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy saját klubjá­ban új tisztségviselőket ültetett trónra. Az ő dolga. Reszeli Soós István szakmai igazgató kineve­zésével azonban némi meglepetést keltett. Legin­kább azért, mert Reszeli 2002-2003. évi diósgyő­ri ténykedését aligha lehet pozitívan értékeim. Még akkor sem, ha az általa irányított kft. elleni bírósági eljárás első fokon már lezárult... Az UEFA-kupa küzdelmeiben eddig érintett csa­pataink közül az MTK-nak esélye sem volt a to­vábbjutásra. Az ÍTC-t viszont az egész ország di­csérte, majd sajnálta. Kétségtelen balszerencse kí­sérte a fradisták dániai mérkőzését, amihez páro­sult egy bolgár bíró elfogult ítélkezése is. A televízió előtt ülőket olyannyira felbőszítette a játékvezető működése, hogy Béres Mihály már azon volt, hogy kidobja készülékét az ablakon. A Pétervására játé­kosa ezt egyébként csak úgy mellékesen mondta, amikor telefonon felhívta a rovatot. Elsődlegesen azért érdeklődött, mert nem értette Helli Győzőnek, a szalókiak edzőjének a szombati újságunkban tett nyüatkozatát. Csak annyit tudunk válaszolni, hogy mi sem értjük, de mi leírjuk, amit nekünk monda­nak, és a nyomdafesték is elbírja. Maradva még a nagyoknál, a DVSC az egyetlen csapat, amelyik élt a lehetőséggel, és maradt nemzetközi szinten... Va­sárnap este azonban már nem játszottak igazán jól a debreceniek a Hungária körúton. Az MTK számá­ra alakult szerencsésen a találkozó (2-0), bár arról csak részben tehettek a hazaiak, hogy Sándor Ta­más az 52. percben visszarúgott. Aki megrúgta, sár­ga lapot sem kapott, a debreceni irányítónak vi­szont Hanacsek felmutatta a pirosat, amikor hord­ágyon levitték a pályáról. A szemtanúnak az egész mezőnyből egyedül Böőr Zoltán játéka tetszett. Amin leginkább megdöbbent: a nézőtér üléseit ta­lán még soha nem takarították. Piszok és mocsok minden irányban. Undorító látvány egy viszonylag jómódú csapat stadionjának lelátója. Pedig szerdán is azokról a helyekről nézte az a 3 ezer érdeklődő a Zágráb elleni meccset... Szűkebb hazánkban újság, hogy Besenyőtelken majdnem másfél évnyi szünet után ismét bajnoki mérkőzést játszottak. Az NB III. Mátra-csoportjá- ban a hazai színekben futballozók „lelépték” (4-0) Mezőkövesd együttesét, Lippai Ákosék gyorsan el­döntötték a pontok sorsát. A vendégek szurkolói hiába voltak többségben, a besenyőiek egész egy­szerűen jobban játszottak. Orlóczki Tibor mégis panaszkodott a meccs után, mert egyre több a sé­rült, na és az eltiltott a csapatában, és ő természe­tesen már a következő, mégpedig a Gyöngyös elle­ni összecsapásra gondol. A gyöngyösiek egyéb­ként megtették a magukét, a listavezető Jászapátit azonban nem tudták megállítani a robogásban, is­mét győzött (2-1) László István legénysége. Ha.lé- tezik bravúr, azt újból az Egerszalók szolgáltatta, a Túra otthonában elért döntetlennel (0-0). A sza­lókiak valójában már megszerezték azokat a pon­tokat, amiket őszre szerényen terveztek, és még „csipegethetnek”. Gyöngyöshalászon viszont a Magyargéc ellen is kevés volt a lelkesedés és az akarat (ha volt egyáltalán), a rutinos vendégek hidegzuhanyt öntöttek (4-1) a hazaiakra. Ez aztán valóban nem hiányzott az egyébként fázós hétvégén. Hasonló „meghűléssel” baj­lódhat most a Bélapátfalva is a megyei I. osztá­lyú bajnokságban. Beharangozónkban féltettük a legendás Építőket, ezek szerint nem véletle­nül. Az újonc Vámosgyörknek a Bélkőaljára kel­lett utaznia azért, hogy megszerezze őszi első győzelmét (4-1). A györkiek megszenvedték az eddigi menetelést, elszántságuk feltétlen dicsé­rendő. Ami az edzői nyilatkozatokat illeti, ezút­tal ifj. Matus Miklósnak volt könnyebb dolga. A tapasztalt novajiak most arra voltak képesek, hogy megverjék (3-1) az FC Hatvant. A papírfor­ma némileg Novajon is borult, ezek szerint soha senki sehol nem mehet biztosra. A táblázat ele­jén annyi változás történt, hogy Felsőtárkány to­vább kúszott előre. Érdekesség, hogy Zagyva- szántó nem bírt a Kiskörével (2-2), de a Heves is csak bajlódott a Petőfibányával (2-2). ______________ F.B. A z abonyiakat talán biztatni sem kell. A megyei II. osztály Közép­csoportjának kiugrói. Csak nehogy másik irányba lógjon ki a sor­ból a Pély... Lyonban a Bayern Kedden nyolc mérkőzéssel foly­tatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája: a 3. forduló első napján több rangadóra is sor kerül. Labdarúgás A program, A-csoport: Olympique Lyon (francia) - Bayem München (német), kezdési idő: 20.45 óra. Anderlecht (belga) - Celtic Glas­gow (skót), 20.45. A csoport állása: 1. Bayem München 4 pont, 2. Celtic Glasgow 3 (3-2), 3. Olympique Lyon 3 (1-2), 4. Anderlecht 1. B-csoport: Lokomotív Moszkva (orosz) - Intemazionale (olasz), 18.30, Dinamó Kijev (ukrán) ­Arsenal (angol), 20.45. Az állás: 1. Intemazionale 6, 2. Dinamo Kijev 3,3. Lokomotiv Moszkva 1 (0-2), 4. Arsenal 1 (0-3). C-csoport: Deportivo La Coruna (spanyol) - AS Monaco (francia), 20.45, AEK Athén (gö­rög) - PSV Eindhoven (holland), 20.45. Az állás: 1. AS Monaco 6, 2. Deportivo La Comna 4,3. AEK Athén 1,4. PSV Eindhoven 0. D-csoport: Juventus (olasz) - Real Sociedad (spanyol), 20.45, Galatasaray (török) - Olimpiakosz Pireusz (görög), 20.45. Az állás: 1. Juventus 6 (4-2), 2. Real Sociedad 6 (3-1), 3. Galatasaray 0 (2-4), 4. Olympiakosz Pireusz 0 (1-3). ■ SZUPEREXPRESSZ AUTÓSULIBAN személygépkocsi-vez. tant. in­dul okt 29-én, részletfizetéss. Elek László Eger, Bródy 4. 436-117, 30/9432-300------------------------------------------------------------ *02140* EGER, Cifrakapu u., 50 m3, 2 yoba, gázos, teljesen felújított lakás eladó. 9,2 MFt. T.: 30/9952-270------------------------------------------------------------ *01886* EGER, Töviskes téri 54 m3, Vörösmarty u. 85 m3 lakások+garázs eladók. 36/321-196, 20/386-2195-------------------­-----------------------------------------D2009­A KCIÓ! Télálló fejes és gyalult káposzta 49 Ft/kg áron. Eger, Katona tér 2. (Piac) Ház­hoz szállítást is vállalunk. 70/503-5206------------------------------------------------------------ •01245’ E LADÓ parkettás külső bejárati ajtó és már termést hozott citromfa. Füzesabony, Vörös­marty u. 21. Tel.: 36/342-531--------------------------------------------------------------02084­3 0 ÉV alatti ügyes takarítónőt állandó mun­kára egri nagy családi házba felveszek, vi­dékről is. 06/20/9224-303------------------------------------------------------------ -99521­Eg y hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke szerint a Newcastle United labdarúgócsa­pata komolyan érdeklődik Patrick Kluivert iránt. Angol lap- értesülés szerint a Chelsea tár­gyalást kezdett Roberto Carlosszal, a Reál Madrid világ­bajnok brazü labdarúgójával. SAKK. A Dembo Jelena, Gora Anita, Vajda Szidónia összeállí­tású magyar női válogatott ezüst­érmet szerzett a plovdivi sakk­csapat Európa-bajnokságon, mi­után a hétfői utolsó fordulóban 2-0-ra nyert Grúzia ellen. ÖKÖLVÍVÁS. Ladányi Róbert nyerte az 57 kg-osok küzdelmét a hagyományos tamperei nem­zetközi ökölvívó-tornán. ELHUNYT. Életének 91. évében hosszú, súlyos betegség után el­hunyt Pető Béla aranytollas sportújságíró. LABDARÚGÁS. A lapunk hét­fői számában megjelentektől el­térően ezen a hétvégén már a megyei bajnokság valamennyi osztályában egységesen 13 óra­kor kezdődnek a felnőtt bajnoki mérkőzések. b A Népligetben randevúznak VÍZILABDA OB L, férfiak A 4. forduló mérkőzése: FTC (5.) ­ZF Hungária-Egri VK (6.) Budapest, népligeti uszoda, kedd, 19.00. V.: Pásztor, Szé­kely Z. Ladislav Vidumansky, az eg­riek edzője: - Az eddigi fordu­lókra visszatekintve elmondha­tó, hogy nem volt különösebb meglepetés az OB I-ben. Már most kettészakadt a mezőny, mi megpróbálunk felzárkózni a fő­városi elitcsapatok mögé. A ked­di mérkőzést a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettsége miatt, az ő kérésükre hozták előre, és a szokatlan időpont né­mileg felborította a felkészülési programunkat. A nagy négyes sorozatunk második állomásán, a Szentesen kiütéses (4-12) győ­zelmet arató FTC otthonában nem mi vagyunk az esélyesek. Szándékaink szerint a -Vasas el­leni taktikát alkalmazva törek­szünk egy szoros eredmény el­érésére. Megpróbáljuk a behú- zódásos zónavédekezést, hiszen Tóth Lászlónak, a Fradi centeré­nek semlegesítése már több­ször is komoly fejtörést okozott védőinknek. A távoli lövéseknél blokkolással kell majd segíteni Jászberényi Gábor kapust. Ügyelnünk kell Székely Bulcsú és Létay Krisztián gyorsaságára, a lefordulásokat meg kell akadá­lyozni. A támadásoknál türel­mesen ki kell várni a lövéssel a megfelelő pülanatot, a gólt ígérő helyzetek kialakításához pedig jóval több mozgásra lesz szük­ség. Maximális odafigyeléssel, fegyelmezett játékkal érhetünk el a Vasas-meccshez hasonló tisztes eredményt - mondta Vidumansky. n y o 0% v kezelt ?sí költség 75 OOO Ft-tó! 3 OOO OOO Ft-ig Érdeklődjön bankfiókunkban: Eger, Deák Ferenc u. 1. Tel.: (36) 511-500 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 Citibank Személyi Kölcsönök A Citibank sohasem pihen Citibank Hitelvonal: 06-40-40-10-40 Citibank Citibank Rt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. A kütőnböző Citibank Sxernefyi KöicsíK-őknek eltérő fettete«! lehelnek. A Ciliben* a kölcsönt a hitelt* á:at: fettételei alapján, a szerződéskötést kővetően nyúlt la. A szerződéskötés és az adott kölcsön korkfét fettst-Hei a tóté**étet eredményétől függene«. A feitételekxe: kapcsolat;» további fetvüágDS&ásért ntVja a Citibank Hite:vond«) iC6-40-40-:0-40í vagy Rxduijon munkaiéi sunkhoz. Ez 3 hirdetés kl/árőiao 3 figyelemííHkeaést szolgálja, ne”: mir-ősü- nyilvános ajárlmteteinek vagy táiékozlalőnsk. Az ató 2003. Oktober 20-tcl december 5-kj tart A Citibank RL a fettételek egyoldali; módosítási torját fenntartja. THM: 26,76% - 37,12% „01894-103251) Eger, Szent János u. 3 Tel.: 36/410-430 Hajrá, Füzesabony!

Next

/
Thumbnails
Contents