Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-10 / 237. szám
im 2003. Október 10., péntek HAZAI TŰK Ö R 3. OLDAL Egészségügyiek demonstrációja A politikai élet minden meghatározó szereplője vállaljon részt az egészségügy súlyos gondjainak megoldásából - hangoztatták a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének felhívására összegyűlt tüntetők a szakminisztérium előtt. Budapest Az orvosi kamara elnöke, Éger István kijelentette: a politika reprezentánsaitól olyan koncepció kidolgozását várják, amiért az egészségügyben kitartó kollégák hajlandóak az országban maradni az EU-csatlakozást követően is. Úgy vélik, hogy követeléseiket a szaktárca nem képes teljesíteni. A demonstráció kapcsán új tárgyalásokat ajánlott a Magyar Orvosi Kamarának az egészségügyi miniszter. Kökény Mihály attól sem zárkózik el, hogy az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is részt vegyen a megbeszéléseken, ha bér- és munkaügyi kérdések kerülnek szóba. Ám - mint mondta - akkor elgondolkodnak azon, hogy melyik egészségügyi érdekvédelmi szervezetet hívják meg. Az MSZP szerint politikai célokra használják a Magyar Orvosi Kamarát. Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselő úgy véli: Éger István kamarai elnök korábban a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége elnöke volt; ehhez a szervezethez Orbán Viktor jelenlegi Fidesz-elnök miniszterelnöksége alatt négyszer látogatott el, míg az orvosi kamarához egyszer sem. A képviA tüntetők élén Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, és Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY selő kifogásolta, hogy Éger István bére - amennyiben az elnökség jóváhagyja - bruttó 810 ezer forint lesz, amihez költségEgyetemi álláspont Az egyik legnagyobb egészség- ügyi szakszervezet, az Orvos- egyetemek Szakszervezeti Szövetségének (OSZSZ) tegnapi harkányi elnökségi ülése után dr. Thurzó László elnök elmondotta, hogy az orvoskamara követeléseivel részben egyetértenek. Maguk is sok módosító észrevételt fűztek az egészség- ügyi dolgozók jogállásának törvénytervezetéhez. Thurzó László ugyanakkor jelezte: sérelmezik azt, hogy az orvosi kamara eleddig nem kereste meg őket, véleményükre nem volt kíváncsi. Az OSZSZ elnöksége mindazonáltal úgy véli, hogy a felgyülemlett gondok megoldására a sztrájk helyett a tárgyalásos módszer a célravezető. Leépítések nélkül Budapest Jövőre 9,3 százalékkal azaz majd 100 milliárd forinttal nőnek a gyermek- és ifjúsági célú kiadások - jelentette be Magyar Bálint oktatási miniszter. 2004-ben bővül az ingyenes étkeztetésben és tankönyvellátásban részesülők köre. A szaktárca vezetője közölte: a nyolcmilliárd forintra megemelt tankönyv-támogatási keretből jövőre 700-750 ezer diák juthat ingyen tankönyvekhez, az étkezési támogatás növelésével pedig 400 ezer óvodás és iskolás kaphat 50 százalékos kedvezményes illetve 100 ezer óvodás ingyenes ellátást. A diákok és pedagógusok számítógéphez jutását segítő Sulinet Express forgalma szerdán elérte a hárommilliárd forintot - mondta Magyar Bálint. Csökken ugyanakkor a diákok utazási kedvezménye. Bár a miniszter nem közölte ennek mértékét, annyit elárult: helyi közlekedés esetén 4 százalékpontos lesz a csökkenés. Magyar Bálint cáfolta, hogy a felsőoktatási intézményekben leépítések lesznek, és hogy jövőre csökken az intézmények támogatása. Az intézménytámogatás több mint egymilliárd forinttal, a felsőoktatásban dolgozók létszáma pedig négyszáz fővel növekszik - mondta a miniszter. A pedagógusok étkezési támogatása csak kétezer forintig lesz adómentes jövőre - tudtuk meg a tárca vezetőjétől. Az oktatási miniszter beszámolt arról is, hogy 2004-ben a költségvetési források változatlan ütemezése mellett, magántőke bevonásával milliárdos kollégiumi és felsőoktatási beruházások indulnak. BARANYA Róbert Kisebbség és kultúra Budapest A megfontolt haladás helyett a megfontolt helyben állás volt a jellemző az elmúlt tíz évre kisebbségpolitikai kérdésekben - jelentette ki Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Hivatal (NEKH) által szervezett konferencia zárónapján. A hivatal elnöke a Tízéves a kisebbségi törvény nevű rendezvényen kiemelte: a kormány a programok ideje alatt ígéretet tett arra, hogy a kisebbségi törvény módosításáról szóló tervezetet rövidesen az Országgyűlés elé terjeszti. Heizer szerint a hazai kisebbségek európai hitelessége múlik azon, hogy sikeres lesz-e a törvény felülbírálása. Amennyiben a módosításokra nem kerül sor - a hatályban lévő választói jogszabályokkal -, a kormány jövőre alkotmányellenes helyzetbe kerül. A haladáshoz feltétlenül szükséges az is, hogy a kisebbségi közösségek átvegyék a kultúrájuk megőrzését szolgáló intézmények irányítását. A hivatal elnöke az Euro- pressnek azt mondta: a kisebbségek parlamenti képviseletének a megoldása a NEKH soron következő napirendi pontja. Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint az 1993-ban elfogadott kisebbségi törvény legkevésbé a romák elvárásainak felelt meg, de az asszimiláció ütemét sikerült visszafognia. NAGY VAJDA ZSUZSA Egyezkedés Budapest A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is részt vett a Fidesz országos elnökségének ülésén. Palkovics Imre - aki a munkavállalói oldalt képviselte a kormánynyal folytatott jövő évi költség- vetési tárgyalások során - kijelentette: a Medgyessy-kabinet az érdekképviselet érveit figyelmen kívül hagyta, így a munkások egyre inkább távolodnak az európai uniós életszínvonaltól, és még lejjebb fognak csúszni. Hozzátette: a Fidesszel azért tárgyalnak, mert az ellenzéknek még. van rá esélye, hogy törvénymódosítási javaslatokkal megpróbálja keresztülvinni a munka- vállalók akaratát. Pokomi Zoltán, a Fidesz al- elnöke kijelentette: a párt és Palkovics egyetértettek abban, hogy megengedhetetlen a reálkeresetek befagyasztása, a nyugdíjjárulék adókedvezményének eltörlése, az egészségügyi hozzájárulás növelése, a természetbeni juttatások megadóztatása, és a tömeges, fűnyíróelvszerű elbocsátás. A politikus közölte: a párt munkástagozatának létrehozásánál számítanak Palkovics és a tanácsok ágazatvezetőinek javaslataira. FARKAS MELINDA Nem csodafegyver, kulcselem Október 16-án tárgyalja a felülvizsgált Nemzeti Alaptantervet (NAT) az Országos Köznevelési Tanács. A dokumentum születését éles szakmai viták, valamint a közoktatási szakszervezetek és az Oktatási Minisztérium közti szócsaták kísérték. Az új alaptantervről Vass Vilmost, a NAT-felülvizsgálati program megbízott vezetőjét kérdeztük. be, ami lehetővé tesz egy nyugodt, 2016-ig tartó építő munkát. Másfelől, az egyeztetések és a szakmai viták április óta lehetővé teszik, hogy az alaptanterv valóban széles konszenzust testesítsen meg.- Szeptember végén volt a NAT vitájának záró konferenciája. Van még lehetőség az egyeztetésre?- A szeptember 27-ei tanácskozás csak a vita egyik állomása volt. Az ott elhangzottakat beépítjük a munkafolyamatba, csakúgy, mint a minisztériumhoz korábban beérkező észrevételeket.- A társadalmi vitát sem tekintik lezártnak?- Nem. Október 16-ig - az Országos Köznevelési Tanács ekkor Budapest- Miért fontos a Nemzeti Alaptanterv?- A NAT a közoktatás tartalmitantervi szabályozásának legfontosabb dokumentuma. Minden, a közoktatásban részt vevő iskolás számára korszerű művéltségi alapot ad, alkalmassá teszi őket arra, hogy megállják a helyüket az életben, a munka világában. Olyan elemek együttese ez, melyek ötvözik a klasszikus műveltséget például a közgazdaságtannal, az ökológiával vagy a média- ismerettel. Másfelől egy alaptanterv pedagógiai és oktatáspolitikai dokumentum. Éppen ezért nem pusztán az iskoláknak szól, stratégiai funkciója is van. Harmadsorban az alaptanterv az átláthatóságot, kiszámíthatóságot, az oktatási rendszer átfogó elemeit is biztosítja. Szakaszokra bontott fejlesztési feladatai és hozzávetőleges időarányai révén segíti a kerettantervek és a helyi tantervek készítőit.- Mi indokolta a NAT felülvizsgálatát?- Először is a törvényi szabályozás, amely előírja a mindenkori oktatási miniszternek, hogy legalább háromévenként vizsgálja fölül a Nemzeti Alaptantervet. Ezt a korábbi oktatáspolitikusok elmulasztották. A másik ok hétköznapi - az időszerűség. Az 1995 óta eltelt nyolc év alatt számtalan változás történt a kultúrában, gazdaságban, a tudomány világában. Sok műveltségi területet kellett aktualizálni. Harmadrészt rengeteg kutatási eredmény, háttéranyag áll rendelkezésünkre, amelyek indokolttá tették a NAT felülvizsgálatát.-Mi a garancia arra, hogy ez a NAT hosszú távon működőképes lesz?- Egyfelől az, hogy a közoktatási törvény szerint a korábbi szakaszos beléptetés helyett ezúttal a felülvizsgált Nemzeti Alaptantervet az oktatási tárca 2004. szeptember 1-jén felmenő rendszerben az 1. évfolyamon vezetné A korábbi előíró-tervi módszerekkel nem tudjuk hatékonyan erősíteni a képességfejlesztést a rendszerben, sőt a ismeretátadás is egyre nehézkesebb ezen az úton. Ezért a kerettantervi minták mellett választható, ugyanakkor minősített, „akkreditált” oktatásipedagógiai programokat, programcsomagokat bocsát az oktatási tárca a pedagógusok rendelkezésére, amely lehetőséget ad a saját helyi tantervek elkészítésére. A jövő évben a pedagógusok válaszható kerettantervi mintákat kapnak. A tanulás európai dimenziója kiemelt fontosságú lesz, csakúgy, mint a munka világa, az egyén önfejlesztése, erkölcse, etikája, vagy a hon- és népismeret. Kiemelt szerephez jut az idegennyelv-tanítás, az információs technológia és a környezetiökológiai nevelés.- Az oktatási szakszervezetek úgy vélik, hogy az állandó változtatások miatt nem beszélhetünk kormányzati ciklusokon átívelő Vass Vilmos, a Nemzeti Alaptanterv-felülvizsgálat projektigazgatója. 1963-ban született. 1987 magyar-történelem szakos tanári diplomaj Eger, Ho Si Minh Tanárképző Főiskola. 1992 történelemtanári diploma, ELTE. 1995 pedagógiai, tantervelméleti szakértő, Szeged JATE. 2000 PhD fokozat neveléstudományból. 1982-től munkatárs, Centenáriumi Általános és Szakiskola. 1996-tól munkatárs, JATE Pedagógia Tanszék. 2003-tól munkatárs, Veszprémi Egyetem Pedagógia-Pszichológia Tanszék. .1998-2001 a Történelemtanárok Egyletének tagja, bizottmányi tag. 1995-2000 a Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója. tárgyalja a felülvizsgált NAT-ot - további egyeztetéseket tervezünk a közoktatási szakszervezetekkel, a szakmai és társadalmi szervezetekkel. A meglévő struktúrát mint alappillért tekintjük, de még van mozgástér az egyeztetésre. A kerettantervek kapcsán olyan szakmai egyetértés alakulhat ki, amely garanciát jelent a NAT élet- képességére.- Melyek a fő változások?- Az új NÁT-tal szeretnénk a korábbi két pólus - a központi tanterv és a helyi tantervek - közé betenni egy köztes szintet. oktatáspolitikáról, és ez rányomja a bélyegét a közoktatásra.- Éppen ezért nem azonnali, hanem felmenő rendszerben történő, rugalmasabb, hosszú távú bevezetést tervezünk a NAT kapcsán. 2004-ben kerül bevezetésre az első osztályban, a teljes közoktatást pedig 2016-ra fedi majd le. Pusztán a tanterv bevezetésével nem lehet a rendszer hatékonyságát növelni. A NAT nem csodafegyver, de a közoktatás-fejlesztési stratégia egyik- kulcseleme. STEINER KATA T örvénymódosítás Budapest A négypártinak tervezett, de a Fidesz távolmaradása miatt végül három párt részvételével megrendezett egyeztetésen a felek támogatták, hogy az új elektronikus hírközlési törvény módosítsa a médiatörvény egyes szakaszait - mondta Kovács Kálmán hírközlési miniszter. mti Fidesz és informatika Budapest A Medgyessy-kormány informatikai politikáját a teljes koncepciótlanság, a tervtelenség, a pazarlás és a hatalmi villongások jellemezték az elmúlt 16 hónapban - állította a Fidelitas alelnöke. Nyit- rai Zsolt szerint a fő probléma, hogy megszűnik a független hír- közlési hatóság. ___________mh S zerelőverseny Székesfehérvár A hazai ivóvízellátás és a szennyvízhálózat 96 százalékát működtető szakmai szövetséghez tartozó 97 vállalat legjobb vízközműszerelőinek versenye kezdődött meg Székesfehérvárott. A vetélkedő célja a szakmai megmérettetés és az új módszerek átadása. mti Hírek Civilek A jövőben nem születhet a civil társadalom létét, jövőjét érintő döntés a civilek nélkül - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Civil Partnerség című tanácskozássorozat zárókonferenciáján, hangsúlyozva, hogy maga is a civil szervezetek partnerének tekinti magát, mti Felkérés Az egészségügyi miniszter főigazgató-helyettesi feladatok ellátására kérte fel az Országos Mentőszolgálatnál dr. Göbl Gábor felmentett főigazgatót. Kökény Mihály döntését azt követően hozta meg, hogy áttanulmányozta a fegyelmi határozatot, s abból azt a következtetést vonta le, hogy szabálytalanságokat megállapítottak, de bűncselekmény gyanúja az eljárás során nem merült fel. europress Cukrosoknak Több mint fél millió cukorbeteg él Magyarországon; minden második nem is tud betegségéről. A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének kezdeményezésére szombaton ingyenes családi napot tartanak a Budapest Kongresszusi Központban, hogy megismertessék a legújabb gyógyítási módszereket. EUROPRESS Krúdy-évforduló Hét város csaknem félszáz eseménnyel tiszteleg Krúdy Gyula emléke előtt az író születésének 125. és halálának 70. évfordulója alkalmából a jövő héttől kezdődően - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum. A januárig tartó eseménysorozat legtöbb programjának Nyíregyháza, az író szülőhelye, és „választott városa”, Budapest ad otthont, mti Parkolási adatok A parkolási társaságok visszamenőleg is kérhetik a parkolási díjat nem fizető autósok adatait a Belügyminisztérium központi nyilvántartó hivatalától; az adatvédelmi biztos erre közleményében hívja fel a figyelmet. MTI Drasztikus leépítés A Magyar Demokrata Fórum szerint a Medgyessy-kormány már a foglalkoztatással kapcsolatos ígéreteit sem tartja meg, 400 ezer új munkahely helyett jó esetben is már csak 100 ezerrel számol - mondta a párt képviseletében Balsai István képviselő. A kabinet időarányosan teljesíti vállalásait, illetve rendezi „az előző kormány elmulasztott lépéseit” - válaszolt az MSZP-képviselője. mti Az OMV Hungária, mint az Arai •• Üzemanyag Kft.! jogutódja ezúton értesíti ügyfeleit, hogy az Arai Privát Chipkártyák | 2003. szeptember 30. után csak korlátozottan használhatók fel, 2003, november 4-ét követően azokat nem áll módunkban elfogadni. Az Arai Privát chipkártyákat a volt Arai töltőállomásokon 2003. december 31-ig visszaváltjuk. A visszaváltásra vonatkozó részletes tájékoztató a volt Arai töltőállomásokon megtalálható. Megértésüket köszönjük. térítés is jár. Ez a jövő évi kamarai költségvetés tizenöt százaléka lesz - fűzte hozzá. MTI/EUROPRESS Névjegy