Heves Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-09 / 236. szám

m 2003. Október 9., csütörtök MEG Y El KÖRKÉP 5. OLDAL Szétválogatná-e a szemetet? Becslések szerint hazánkban évente több mint négy és fél millió tonnányi szemét terme­lődik, amelynek jelentős hányada újrahasznosítható lenne. Miközben egyre többet halla­ni a szelektív szemétgyűjtés fontosságáról, a gyakorlatban alig valósul meg ebből valami. A háztartások nagy részében is fölösleges egyelőre erre törekedni, miután a legtöbb tele­pülésről a szükséges konténerek is hiányoznak. A megyénkben élőktől azt kérdeztük, vennék-e a fáradságot, hogy szétválogassák a szemetet, ha azt el tudnák helyezni. Farkas Zoltánná, Egerszalók:- Elég sok ház­tartási hulla­dék felhalmo­zódik otthon, épp ezért két kukát tartunk. Az egyikbe szoktuk a gyú­lékony anya­gokat pakolni, a másikba pedig az egyéb sze­metet. Tudom, hogy ez nem egyenlő a szelektív hulladék- gyűjtéssel, de erre nincs is lehe­tőségünk, mert a faluban nem tudok olyan helyről, ahol el le­hetne helyezni az üveget, mű­anyagot stb. Somogyi Dénes, Eger:- Az a véle­ményem, hogy sokkal jobban kellene tuda­tosítani az em­berekben a környezetvé­delem jelentő­ségét. Tudni kell, hogy az általunk „megtermelt” szeme­tet nagyon jól lehetne hasznosí­tani, ha tényleg szétválogat­nánk azokat. Mivel gyakran tú­rázom, döbbentem látom, hogy a gyönyörű természetvédelmi helyeket is elborítja a szemét. Jómagam egyébként a Lajosvárosban élek, így az ott elhelyezett gyűjtőkonténerekbe szoktam a válogatott hulladé­kot elhelyezni. Mata Lajosné, Egerbakta:- Be kell vallanom, hogy mi sem válogatjuk szét a szeme­tet, de min­den bizony­nyal megten­nénk, ha a kö­zelben lenné­nek olyan helyek, ahová el tud­nánk vinni. Nagyon fontos len­ne ebben a kérdésben lépni, de azt gondolom, hogy azok sem veszik ezt az ügyet elég komo­lyan, akik igazán tehetnének ér­te. A lakosságon nem múlna. Ha a feltételek meglennének, a leg­több ember szívesen szelektál­ná a hulladékot. Ficzere Györgyné, Kisköre:- Kisnyugdí­jasként az élet rákényszerít, hogy a háztar­tási szemetet alaposan meg­válogassam. Mivel nem gázzal fűtök, az éghető anyagokat eltüzelem, az üveget pedig soha nem dobom ki, mert befőzéshez tökéletesen megfe­lelnek. A műanyagot természe­tesen a kukába dobom, de ezt is hajlandó lennék egy erre alkal­mas gyűjtőbe rakni, ha lenne er­re lehetőség. _________________________________________1BARTA) Megtisztelő a kollégák bizalma A megyei bíróság elnöke az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban (Folytatás az 1. oldalról)- A továbbiakban a megszava­zott összeg sorsáról az ÓIT ren­delkezik?- Az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács a csúcsszerve a bí­rósági igazgatásnak: meghatá­rozza a beruházások sorrendjét, például az épületberuházások sorrendjét, a létszámelosztást az egyes megyék között és a szintek között.- Személyi, illetve gazdálko­dási teendőkön kívül nyilván más feladatokat is ellát a ta­nács.- Nagyon fontos jogosultsága az OIT-nak a szabályzatok készí­tése. Tehát az egységes gyakorlat kialakítása a bíróságok működé­sében. Olyanokra gondolok, mint az, hogy milyen talárt visel­nek a bírák, vagy ajánlást tesz ar­ra, hogy mikor legyen nyáron az ítélkezési szünet, illetve szabály­zatot alkot, mint például az októ­ber 6-i ülésen is történt. A bírósá­gi statisztikai szabályzatot meg­alkotja, lajstrom-programokat készít, amivel közvetlenül az ügyfelek is találkoznak. Egyálta­lán, meghatározza, hogy miként működjön maga a szervezet.- Formailag hogyan áll össze a tanács?- Az ÓIT tizenöt testület, az elnöke a Legfelsőbb Bíróság mindenkori elnöke. Az OIT-nak hivatalból tagja az igazságügy­miniszter, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnö­ke. A kormányhoz való kapcsola­tot az igazságügy-miniszter je­lenti, a törvényhozáshoz való kapcsolatot két hivatalból OIT- tag képviselő jeleníti meg. Egyi­küket a Parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága dele­gálja, a másikat pedig a pénzügyi bizottság. A testületnek kilenc választott bírói tagja van. A kivá­lasztás a legdemokratikusabb módon történik: a jelenleg műkö­dő 2500 bíró szavaz arról, hogy az ő bíróságáról - megyéről, táb­láról, a Legfelsőbb Bíróságról - kik legyenek azok az elektorok, akik a választáson részt vesznek. A bírók létszámának arányában határozták meg a kvótát. Heves megyének például két elektora van, a fővárosnak 17, így válasz­tottak ki a bírák 67 elektort, akik­nek a dolga az, hogy maguk kö­zül megválasszák a kilenc bíró tagot titkos szavazással, kéthar­mados többséggel.- Úgy tudjuk, hogy ön nem a Legfelsőbb Bíróság elnöke által előterjesztett jelöltek között volt, hanem az elektorok tettek javas­latot a jelölésére. Ez azért nagy népszerűséget feltételez kollégái körében.- Igen, én voltam az egyetlen, aki úgy került a testületbe, hogy nem szerepeltem az elnök úr je­löltjei között, ugyanakkor a har­madik legtöbb szavazatot kap­tam. Ez tényleg nagy megtisztel­tetés és bizalom a kollégák ré­széről, és ennek nagyon örülök. síké Sándor Mindenkinek megvannak az adottságai Művészeti fesztivál a mássággal élő fiataloknak Ötödik alkalommal rendezi meg a Művészetek Háza a nonverbális fesztivált, amely a halmozottan sérült iskolás gyermekek művészeti seregszemléje egészsé­ges társaik közreműködésével. A szervezők minden évben törekedtek arra, hogy valami újjal, mással is gazdagítsák a rendezvényt, ennek jegyében az idén külföl­di csoportot látnak vendégül. Eger A főszerep most sem kizárólag a játék­készségé lesz: sokkal fontosabb a pro­dukció színvonala, amelyhez mindenki a saját adottságaival járul hozzá. így a ha­gyományos technikák mellett a panto­mim, a zene, a tánc, a képzőművészet is nagy hangsúlyt kap. A fesztivál pénteken kezdődik, amikor a köszöntő szavak után Szemerei László bűvész ad műsort, majd megnyitják azt a kiállítást, ame­lyen a közreműködő gyermekek munkái láthatók. A délután 4 órakor kezdődő műsort az egri Szivárvány csoport pro­dukciója nyitja meg. Ezen a napon még több helyi közösség is bemutatkozik, így fellép a Csiribiri, az Ugri-bugri, a Marga­réta, a Napraforgó és az Iglice csoport is. A szombati nap a Gárdonyi Géza Szín­házban kezdődik, ahol a résztvevők megtekinthetik a Csipkerózsika című táncszínházi produkciót, délután pedig ismét a fiataloké a főszerep. Akkor mu­tatkozik be pantomim-előadásával a Lo­soncról érkező SME-formáció, majd újabb egri produkciók is színpadra ke­rülnek. A program diszkóval ér véget. Vasárnap, a fesztivál tervezett zárása után a látottakat a zsűri tagjai értékelik, a három nap mérlegét dr. Pap Gabriella gyógypedagógus, Karsai Gizella panto­mim-művész és Demeter Zsuzsa, az UNIMA magyarországi titkára vonja meg. ^UHA PÉTER Ön Megrontotta, leszúrta, felakasztotta, nekirohant. A reggeli hírműsor kulcssza­vai, éljen a tájékoztatás, sajtómunkás, do­logra fel, ez egy kiváló nap, van hulla, jó reggelt kívánok. Hogy a világ őrült meg, vagy mi tévedtünk le a helyes útról, ez továbbra sem egyértelmű. Lassacskán nosz­talgiázva emlékezhetünk vissza azokra az időkre, amikor az országos kereskedelmi televízió vidéki stábjának nem kellett forgatnia, mert a balesetben „csak” egy ember halt meg. Megőrültünk, na, mégiscsak, mindahányan. Ma már egyet­len hulla is feldolgozandó, médiatényező, vagy mi, alany, úgy­mond, avagy hírérték. Főként, ha gyermek. Az mindenkit jól megráz, lehet eladni a lapot, a viliódzó képernyő előtt tartani a nézőt két reklámblokk között. A napokban valahol a karácsony jegyében kínáltak valamit, nem nagy ügy, felgyorsult a világ, október elején is gondoljon szeretteire, mert az nekünk profit. Látszólag ennek persze semmi köze az előbbiekhez, de mivel minden mindennel ös­szefügg (a költővel szólva: szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát), természetesen ez is. Ilyen. Vagy az ellenke­__ zője, hogy lennénk fenemód következetesek. Őrült beszéd? Ráadásul nincs benne rendszer? S ha mégis van, akkor sem szidalmaztatik, s így a kutyának se kell? Hogy - ma­radva a dán királyfi történeténél, ami manapság persze már sztori - sehol egy mukk a lét vagy a nemlét kérdéseiről? Hogy az átlagpolgár itten nem szólíttatik meg, reklámnyelven (ang­lomán beütés) erősen Önözve? Pardon, az önözés és az önzés nem tej testvérek lennének? Megannyi kérdés. Abban a világban, amelyben élünk, effélé­ket kérdezni fölösleges, fnár-már illetlen. Shakespeare mester legfeljebb azért érdekes, mert tán a fiúkat sem vetette meg, de lehet, hogy ez sem igaz. Nincsenek kérdések, és így értelem­szerűen nincsenek válaszok sem. Kommunikáció van, ezred- formáló varázslás, mindenhatóság. De ne csüggedjen Ön. Álljon meg olykor Ön, és gondoljon Ön a szeretteire. Elvégre mindjárt itt a karácsony. Vásároljon Ön valamit. Amíg nem késő. Nívódíj a légi fotókért Hatvan, Budapest Az ENSZ-határozatban meghir­detett katasztrófák csökkentésé­nek világnapja alkalmából ün­nepséget rendeztek a Belügymi­nisztérium Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóságán. Az eseményen jelen volt Tatár Attila vezérőrnagy, a katasztrófavéde­lem országos főigazgatója, Csányi Klára, a belügyi tárca saj­tó- és kommunikációs főosztá­lyának vezetője, valamint mind­azoknak a társadalmi és rendvé­delmi szerveknek a képviselői, amelyek a katasztrófavédelmet segítik. A rendezvény során elis­merések és jutalmak átadására is sor került. A sajtófotó kategóriá­ban szép megyénkbeli siker szü­letett: H. Szabó Sándor hatvani fotóriporter, a Magyar Távirati Iroda munkatársa - egyedüliként ebben a „műfajban” - nívódíjat vehetett át légi felvételeiért, ame­lyek az indoklás szerint nemcsak az olvasók tájékozódását, hanem a katasztrófavédelmi tevékenysé­get is segítették. H. Szabó Sándor - vagy aho­gyan barátai, ismerősei szólítják: Szuszu - idáig 1600 órát töltött hazánk légterében, javarészt a készenléti rendőrség légi rendé­szetének helikopteréről készítve színvonalas képes tudósításait. _________________________fcőj M indenkinek kedveztek (Folytatás az 1. oldalról) A vízszintcsökkentés október 25- én, szombaton 7 órától kezdő­dik. A vízjárás, a hidrometeoroló- giai helyzet és a halvándorlás mi­kéntje alakítja a folyamatot. A vízügyesek eleinte napi tízcentis apadást terveznek, hogy a halál­lomány érezze: meg kell kezde­nie a vonulást a téli vermelőhe­lyekre. Az ürítést november 13-15. között szeretnék befejezni. A legalacsonyabb téli vízszintet november 18-án érik el, s azt egy hétig garantálják. Ezután 30 cen­tis duzzasztás következik decem­ber 20-ig, majd ismét emelkedik a víz a Kisköre-felsőnél leolvas­ható 620 cm-es szintig. A terve­ket egy esetleges árhullám levo­nulása befolyásolhatja és módo­síthatja. A téli vízszint jövő év márciusáig marad. ibudaváru Emlékszalag a zászlórúdra Egyre jobban erősödik az a test­vérkapcsolat, amely évekkel ez­előtt jött létre a szlovákiai és a mátraaljai település között. A két község lakói és képviselői legutóbb a felvidéki falu ünne­pén találkoztak. PÉTERFALVA, DETK Erre a határon túliak számára oly fontos eseményre abból az alkalom­ból került sor, hogy a péterfalvaiak most valósították meg egy régi ter­vüket: a helytörténeti kutatások nyomán elkészült a település zászla­ja és címere. A jelképek bemutatásá­ra és megszentelésére rendezett fa­lunapra meghívást kapott a testvér- település, Detk önkormányzata, va­lamint egyik kulturális csoportja, a Tamóca Néptáncegyüttes. A Pelle Sándor polgármester ve­zette küldöttségben helyet kaptak a képviselő-testület tagjai, az általá­nos iskola tanárai, a tánccsoport tagjai, s a gyerekeket kísérő szülők is. Megérkezésük után a detkieket a vendéglátó település polgármeste­re, Köböl Gyula fogadta és köszön­tötte, majd a helybeliekkel együtt részt vettek azon az istentisztele­ten, melynek keretében megszen­telték a zászlót és a címert. A lobogó rúdjára a testvérközség nevében Pelle Sándor kötött emlék­szalagot, majd arról szólt, hogy mily módon kívánják továbbfej­leszteni a mélyülő kapcsolatokat. A mindössze négyszáz lelket számláló felvidéki településen a nap további részében sport- és kul­turális programot rendeztek, a he­lyi asszonykórus palóc népdalok­ból álló műsora, illetve az iskolások irodalmi összeállítása után a Tamóca tagjai eltáncolták a palo­tást, majd dél-dunántúli üveges és kanásztáncot, valamint szatmári táncokat mutattak be. <-si A detkiek képviselőit nagy szeretettel fogadták a testvértelepülés falunapján Zsákok avargyűjtéshez Eger A polgármesteri hivatal a családi házas övezetekben lakóknak - akárcsak az elmúlt években - címkével ellátott zsákokat bizto­sít a közterületen keletkező avar, lomb összegyűjtéséhez. A zsákok november 30-ig ügyfélfogadási időben vehetők át a főmérnöki iroda városüzemeltetési csoport­jánál, a Dobó tér 2., fsz. 14. alatt. Az összegyűjtött avart a sze­métszállítási napokon a kukák mellé kell kihelyezni. Az udvarok­ban keletkező zöldhulladék és nyesedék elszállítása nem a'hiva­tal feladata, ezért annak a közte­rületre való kirakása illegális sze­métlerakásnak minősül. A kerti hulladék komposztálható, vagy nagyobb mennyiségben havonta egyszer a Szalóki út mellett, a kommunális hulladéklerakóban ingyenesen helyezhető el. ■

Next

/
Thumbnails
Contents