Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-08 / 209. szám

2003. Szeptember 8., hétfő MEGYEI K Ö R KÉP 5. OLDAL Feléledő hagyomány Novaj A jó boráról híres faluban régeb­ben nem múlhatott el a szüret fel­vonulás nélkül. Aztán néhány évig szünetelt ez a szokás, más egyéb programokkal szórakoztat­ták a falu népét. Az idén viszont a település önkormányzata és a Novaji Hegyközség felelevenítette ezt a szép hagyományt. Szombaton, kora délután a Gálkút utcában gyülekezett a so­kaság, hogy az István, a Bajcsy- Zsilinszky, majd a Mátyás utcán át a kézilabdapályáig menetelje­nek jókedvűen, szőlővel és borral kínálgatva a nézelődőket. A sza­badtéri színpadon színes népvise­letbe öltözve a Szomolyai Hagyo­mányőrzők, az egri Dobó Katica Népdalkor, a Csallóközkürti Asz- szonykórus, a Felsőtárkányi Ha­gyományőrző Néptáncegyüttes, az Ostorosi Asszonykórus, valamint a házigazdák igazán jó hangú dalo­sai a Novaji Asszonykórus lépett fel. Majd Pálfi Zoltán és Tunyogi Péter színművészek adtak műsort arról, hogy „A víz a halnak sem kell...” A rendezvény helyszínén régi szüreti eszközöket láthattak a je­lenlévők. Vetélkedőre is nyílt alka­lom, ki-ki bemutathatta, hogy he­lyesen alkalmazná-e azokat az ősi tárgyakat, amelyekkel még a nagyszülők ápolták a szőlőt, s ta­karították be a termést. De milyen lenne egy szüreti program bor nélkül? A szervezők erről is gondoskodtak. A rendez­vényen megkóstolhatták az ér­deklődők a Novaji Borverseny dí­jazott nedűit, az Ostoros-Novaj Bor Rt. és a Rai-ViniKft. finomsá­gait. A programot fergeteges szüreti bál zárta, amelyen a Flyrs együttes gondoskodott a zenéről. _______■ Z avartalan illegális dohányútvonal? (Folytatás az 1. oldalról) Az adatok arra mutatnak, hogy a keleti határon, Ukrajnából esetleg Romániából átcsempészett dohányt egy nyíregyházi gyűjtőraktárban pihentették. Innen terítet­ték aztán az illegális árut a Heves megyé­ben balesetet szenvedett román állampol­gárok. A nyomozó hivatal megyei vezetője szerint a csempészek közkedvelt útvonala azM3-as autópálya, ezt a kelet-nyugati fo­lyosót szívesen használják az illegális áruk térítői, mivel a sztrádán gyorsan és viszonylag zavartalanul juthatnak el a cél­jukhoz. Itt ugyanis jellemzően nem kell közúti ellenőrzésre számítaniuk. A szak­ember hozzátette, hogy a csempészfolyo­só szűkítése érdekében fokozottan együtt kívánnak működni a rendőrséggel, hogy ne csak a véletlenen múljon a bűnözők le­bukása, hanem esély legyen akár az autó­pályán való kiszűrésükre is. Király^Tibor elmondta, hogy a csempé­szett jövedéki termékekkel való visszaélé­sek közül a sort mindenképpen a dohány­áru vezeti. Láthatóan ezen van a legna­gyobb haszon. A gyűjtőcsomagban 800-1000 forintba kerülő cigarettát karto­nonként 3-500 forintos haszonnal adják tovább a csempészáru térítői. Emellett még az elsősorban Ukrajnából származó üzemanyaggal szoktak kereskedni. Fogtak már el olyan átalakított kisteherautót, amelynek egy köbméteres tankjában csempészett gázolajat fuvaroztak. A du­nántúli szállító saját felhasználásra és to­vábbértékesítésre szánta a keleti határról származó illegális hajtóanyagot. Az olcsó, de rossz minőségű csempészett gázolaj azonban nem feltétlenül tesz jót a felhasz- nálók motorjainak.__________________ikji Csoportbontás kérdőjelekkel Fegyházban bűnhődnek Erdőtelek _________ A településen az új tanév több szempontból is változást hozott. Az iskolában a szokásos tisztasá­gi festés mellett két tanterem is‘ új padlót kapott, s megerősítették a hintaoszlopokat is. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén is több olyan rendez­vényt és .fórumot terveznek, ahol a szülők és a pedagógusok együtt gondolkodhatnak. Mint azt Laczházi Tünde ön- kormányzati képviselő elmond­ta: szeptember közepén dolgoz­zák fel azokat a kérdőíveket, amelyeknek segítségével arra ke­restek választ: van-e igény a nap­közi otthonos ellátás megszerve­zésére. Amennyiben a válaszok pozitívak, úgy 2004. január Tjé­től az erdőtelki gyermekeknek sem kellene nélkülözni a délutáni ellátást és felügyeletet. A korábbi években többször érte az a vád az óvodát, hogy nem képes minden gyermeket felven­ni. Most, az üresen álló csoport- szobát is megnyitották, így vala­mennyi, szám szerint 149 jelent­kezőt fogadni tudta a gyermekin­tézmény. így szeptembertől egy kiscsoport, két kis-középső cso­port és két nagycsoport működik. A szülők előzetes kérésének meg­felelően homogén csoportokat ala­kítottak ki. Ezt az eddigi csopor­tok megbontása nélkül nem lehe­tett megvalósítani, mégis vállalni kellett, mivel a hosszú távú peda­gógiai szempontok ezt a döntést támasztották alá. Ugyanis azok­kal a gyermekekkel, akik iskola- kezdés előtt egy vagy két évvel kerülnek be óvodába, intenzíveb­ben kell foglalkozni, mint azok­kal, akik három, esetleg négy évet töltenek a gyermekintézmény­ben. Néhány szülőben ez a cso­portbontás ellenérzéseket váltott ki, ugyanakkor a testület ragasz­kodott elképzeléséhez, hiszen pe­dagógiailag indokolt a döntés. Az ötödik csoportszobát új bú­torokkal rendezték be, a szüksé­ges összeget pályázatok segítsé­gével teremtették elő. Mostantól tehát maximális létszámmal mű­ködik az óvoda. i-romii (Folytatás az 1. oldalról) A vádlottak, köszönhetően an­nak, hogy dolgozott bennük az ital, meglehetősen „bonyolult” módját választották a betörés­nek. Előbb az egyik, a hátsó szo­bán lévő ablakot próbálták kife­szíteni, holott az befelé nyílott. Nem sikerült az otthonról hozott üvegvágót sem rendeltetéssze­rűen használniuk, így egy - már a parádóhutai helyszínen ma­gukhoz vett - baltával törték be a bejárati ajtó üvegét. Az elsőrendű vádlott ezen a kémlelőablakon próbált bejutni az egyedül élő asszony lakásá­ba ezen az éjfél körüli órán. Csakhogy a sértett ekkorra már kalapáccsal várt rájuk, a be­mászni igyekvő fiatalembert megütötte, miközben a nevén szólította a vádlottat. A. József erre visszalépett, s berúgta az ajtót. Dulakodás kezdődött, a sértett elesett és beverte a fejét. A földön a vádlott még fojtogat­ta a sértettet, majd látva az esz­méletét vesztett asszonyt, mindketten hozzákezdtek a la­kás átkutatásához. Amikor F. B.-né magához tért, a másodrendű vádlott baltával támadt rá ismét, s az eszközzel súlyosan bántalmazta, az újra földre eső sértettet meg is rug­dosta. A. József később a vérző asszonyt újólag fojtogatni kezd­te, hogy úgymond „ne szenved­jen tovább”. Az orvos szakértő megállapította, hogy F. B.-né da­rabos nyílt orrcsonttörést, s agy­rázkódást szenvedett, rengeteg zúzódás volt megfigyelhető a testén. A két férfi végül 46 ezer forin­tot talált a sértettnél, amit ma­gukhoz vettek és gyalog Párádra indultak. Miután visszaértek V. Ferenc lakására, megosztoztak a pénzen, majd a vérrel szennye­zett ruhákat elégették. Ezt köve­tően Parádfürdőre gyalogoltak, s a hajnali járattal Recskre bu- szoztak. Itt több kocsmában it­tak, nyerőgépeztek a „szerzett” pénzből, majd Verpelétre utaz­tak, ahol hamarosan elfogta őket a rendőrség. _____________isikéi P ÉCSI ISTVÁN Vétkes kedélyborzolás Az ember békésen ül a képernyő előtt, s figyeli a cseppet sem megnyugtató híre­ket. Nem rendül meg, mivel hozzájuk edződött. Aztán megje­lenik egy pénzügyér, s bejelenti: jön majd az ingatlanadó, amely felváltja majd azt a summát, amelyet a saját tulajdonú, az általunk lakott építmények után fizetünk. Ez már rossz érzéseket keltett. Gondoltuk: íme az újabb sarc. Következtek a részletek, amelyek felülmúlták legvadabb rémál­mainkat. A bürokrata a részletekkel sem maradt adós. Ráadásul a hatékony szemléltetés érdekében táblázatokat is beiktatott. Egy budapesti hetven négyzetméteres otthon után évi 350.000 forint dukálna. A lehetőséget a kormányzat teremti meg, birtokosai pedig az önkormányzatok lennének. Ha élnek a lehetőséggel. Persze az alsó és a felső határt is ők szabnák meg. Ha mernék, tettem hozzá. Úgy vélem nem egyedül vélekedtem ekként. Felháborodtam. Akárcsak valamennyi érintett. S mindenki számolt. Ekkor még inkább fokozódott a jogos, teljességgel in­dokolt méltatlankodás. S nyomában kérdések fakadtak, pél­dák sorjáztak. Vegyük azt a nyugdíjast, akinek negyvenötezer forint a havi ellátmánya. Kifizeti a villany-, a gázfogyasztás emelt árát, a vízdíjat, s a leendő harácsot is. Mondjuk alkal­manként húszezret. Miből vegyen élelmet? Haljon éhen, miközben olyan polgár­társai is akadnak, akik szemrebbenés nélkül felveszik a nekik egy hónapra dukáló egy-két, esetleg öt-hat-hét milliót, s köz­ben gátlástalanul sanyargatnák nesze semmi, fogd meg jól ala­pon a többieket. Másnap gyorsan helyesbítetnek a kormány­pártok vezetői, miközben közzétették, hogy megegyeztek a személyi jövedelemadó csökkentésében. Nehogy úgy tűnjék már, hogy a két intézkedés összefügg. Aztán megerősíttetett — ezúttal végleg —, hogy ilyen barbár intézkedésről szó sincs, csupán a Pénzügyminisztérium lőtt túl a célon. Megint egy totális öngól! Abszolút hatásos népszerű­ség-csökkentő. Ez történt a tizenharmadik havi nyugdíj eseté­ben is. Erre mondják azt, hogy vétkes kedélyrombolás. Nehe­zen feledhető. Nem először történt, de reméljük utoljára. S ez nem csak a mi érdekünk... Felvételi nyílt napok Az egész országból várják a jelentkezőket Szeptemberben ingyenes tanévkezdő rendezvénysorozattal várja a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) a történelem, magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, közgazdaság- tan felvételire készülő diákokat és szüleiket. Magyarország, Heves megye Rendhagyó módon az érintet­teknek négy nyílt nap is tájé­koztatást ad szeptember 27-én a felvételi rendszeréről és a felké­szülés módszertanáról. A Köz­ponti Felvételi Nyílt Nap két rendezvénnyel várja a 2004-ben felvételizőket, attól függően, hogy tizenkettedikes középis­kolásról vagy már érettségizett fiatalról van szó. Ők tantárgyi szakmai analíziseket hallgat­hatnak, és a 2004-es felvételi rendszerről szóló előadásokon vehetnek részt. A kétszintű érettségiről a 2005-ben érettsé­giző tizenegyedik osztályosok az Országos Előfelvételi Napon kaphatnak tájékoztatást, ahol egyúttal emelt- és középszintű próbaérettségi tesztsorokat tölt­hetnek ki. A nyílt napok meghí­vott előadói a tankönyvszerzők: történelemből Szárny Miklós, matematikából Gerőcs László, fizikából Honyek Gyula. A köz­ponti felvételi rendezvényeken minden diák ingyenesen vehet részt, és szeptemberben elő­ször önismereti tesztdort tölt­het ki annak érdekében, hogy megismerje saját felvételi kom­petenciáit, készségeit. Az előző években tapasztalt jelentős érdeklődés miatt a FISZ mindenkit arra kér, hogy részvételét jelezze a 06 1 473- 0769-es vagy a 06 1 473-0770-es telefonszámokon, az info@fisz.hu e-mail címen vagy a www.fisz.hu weboldalon. A résztvevők a helyszínen ingyenesen vehetik át az Egyenes út az egyetemre felvételi hírújság legfrissebb számát és a felvételi rendszert bemutató Felvételi Katalógust. A szülők részéről éppolyan nagy igény van a felvételivel kapcsolatos információkra, ezért a FISZ nekik is megren- dezi speciális nyílt napját. ■ Múltjukra emlékeztek az utódok Kerecsend Tegnap reggel verőfényes napsü­tésben gyülekeztek az érdeklő­dők a Bereksor utcában, a hely- történeti kiállítás megnyitóján. Az egész napos falunap nyitó­programján Gémes László, a köz­ség polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd a helybéli Ercsényi Károly által írt Kerecsend története 1945-ig című településtörténeti krónikát mél­tatta. A hézagpótló kiadvány át­fogó képet nyújt a község múlt­járól korhű fotókkal és színes il­lusztrációkkal gazdagítva. Ercsényi Károly és felesége fára­dozásának és jó értelemben vett megszállottságának köszönhető az is, hogy tegnap megnyílhatott a többéves gyűjtőmunka gazdag anyagából rendezett helytörté­neti kiállítóhely is, amelyet a ké­sőbbiekben tájházként szeretné­nek működtetni. Dr. Lukács Bé­la, a helyi Faluvédő Egyesület el­nöke meleg szavakkal köszönte meg a házaspár és a kiállítás lét­rehozásában segédkezük mun­káját, majd elődeink ránk ha­gyott tárgyi és szellemi hagyaté­káról emlékezett meg. Ezt köve­tően a helyi és a környékbeli ha­gyományőrző együttesek adtak műsort, majd mindenki megte­kinthette az önkormányzat által egy éve megvásárolt, felújított és szépen berendezett kiállítóhe­lyet. Délután három órától az Ál­talános Iskola előtti emlékpark­ban a falu szülöttére, Magyary Károlyra emlékeztek a kerec- sendiek. A kántortanító ötven évig oktatott a faluban, s szoros barátság kötötte Gárdonyi Gézá­hoz. Nevéhez fűződik több, ne­veléselmélettel kapcsolatos ta­nulmány is. Az emlékparkban a Szpisják Pál által alkotott Magyary Károly mellszobrának felavatása után jelentették be, hogy szeptember 1-jétől az álta­lános iskola Magyary Károly ne­vét viseli. Ezután adták át az újonnan alapított Magyary Kár­oly Díjakat is, amelyet idén Détár Mihályné, Fehémé Vízi Jolán és Fecz Sándor vehetett át több évti­zedes munkájáért. Délután 5 óra­kor a római katolikus templom­ban ünnepi szentmise keretében Seregély István egri érsek szentel­te fel a restaurált Nepomuki Szent János szobrokat. Az esti órákban az iskola előt­ti parkban emlékeztek meg a há­borús áldozatokról, kiknek emlé­ke előtt főhajtással és koszorú­zással tisztelegtek. Innen fáklyás felvonulás in­dult a temetőbe, ahol a roma em­lékparkban tartottak megemléke­zést, majd megkoszorúzták Magyary Károly sírját. ________■ M agyary Károly kántortanító mellszobrát Szpisják Pál szobrászművész készítette el FOTO: PERL MARTON

Next

/
Thumbnails
Contents