Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-06 / 208. szám
6. OLDAL MOZ A I K 2003. Szeptember 6., szombat Arra is volt idő, hogy a német malackákat hamisítatlan, egri rockzenével szórakoztassák A legendás egri rockzenekar, a Pótkerék neve ismerősen cseng a megyeszékhelyen élők számára. Alig akad olyan könnyűzenei városi rendezvény, amelyen az elmúlt évek során ne léptek volna színpadra. A Sorompó büfében pedig rendszeresen találkozhatnak velük régi és új rajongóik. A nyár folyamán egy német rockfesztiválon öregbítették Eger jó hírét. Eger — Hohenlobbes Történt, hogy egy Németországban élő fiatal pár - Paul és Karina - Egerben töltött néhány emlékezetes napot. Barangolásuk során egy Pótkerék-koncerten is részt vettek, amelynek hangulata megragadta őket. Úgy esett, hogy a koncert után az együttes tagjaival is megismerkedtek, és barátságot kötöttek. A keramikus pár egyébként gyakran felkerekedik, hogy a világ egy- egy ismert vagy kevésbé ismert táját felfedezze. Jártak már az Egyesült Államokban, Kanadában, Tibetien, és számos más országban is. A világutazók jóformán csak pihenni járnak haza, ahol kastélyszerű házuk műtermében képző- művészettel foglalkoznak. A nyár elején értesítették a Pótkerék együttest, hogy szeretettel várják őket az augusztus 15-16-án Hohenlobbes-ben megrendezendő rockfesztiválra. A Maresz (ének), Dodi (ének és dob), Turpi (gitár), Pistike (gitár, ének) alkotta egri csapat örült a felkérésnek, ám az első praktikus kérdés is felvetődött: honnan kerítsék elő az utazás és a turné költségeit:- A nyakunkba vettük a várost, és szerencsére a legtöbb helyen jó szándékú emberekkel találkoztunk. Számos egri cég, intézmény nyújtott segítséget ahhoz, hogy kijussunk a találkozóra - mondja az együttes vezetője, Turpi. - Pár nappal a fellépés előtt érkeztünk a német kisvárosba, ahol Paul és Karina láttak vendégül bennünket. Nemcsak a szállásunkról, az étkezésünkről gondoskodtak, hanem egy külön WC-t is felállítottak számunkra, hogy ne zavarjuk egymás köreit. Kellemes napokat töltöttünk együtt. A szabad óráimban arra is volt időm, hogy házigazdáink malackáinak zenéljek egy kicsit. Elvégre az Európai Unióban gondoskodni kell az állatok szórakoztatásáról is... Egy-két nap után aztán felkerekedtünk és a fesztivál helyszínére indultunk, ahol első dolgunk Eger zászlajának a felállítása volt. Ezután a hatalmas szabad téren - a fesztivál helyszínén - sátrat vertünk, és előkészültünk a bogrács- gulyás készítéséhez... Bográcsgulyásos rockfesztivál... Hogy jön ez össze?- Vendéglátóink kikötése volt, hogy az egyik napon főzzünk a résztvevőknek egy hamisítatlan magyar gulyást. Nem volt egyszerű feladat, hiszen néhány alapanyagot itthonról kellett Idcsem- pésznünk. Ilyen volt a háromoldalnyi szalonna, a fűszerek. Végül hetvenkilónyi húsból készítettük el egy hatalmas üstben a gulyást, ami osztatlan tetszést aratott. Igaz, a porciókat egy kissé szűkre mérte a házigazdánk, de így is gyorsan elfogyott az étel. Az Egervin jóvoltából a bikavért is megkóstolhatták a résztvevők.- Milyen volt a találkozó légköre?- Idén immár 11. alkalommal rendezték meg ezt a könnyűzenei rendezvényt, ahol 12 együttes mutatkozott be. Oldott, laza légkör jellemezte mind a két napot, és remek csapatok léptek fel, a legkülönbözőbb zenei stílust képviselve. A legemlékezetesebb az a banda volt, amelynek tagjai 15 olajoshordón muzsikáltak. A vendéglátóink együttese, a Freygang is nagyon jó zenét produkált. A résztvevők kivétel nélkül német együttesek voltak, egyedül mi egriek tarkítottuk a mezőnyt.- Hogy fogadták a zenéteket?- Túlzás nélkül mondhatom, nagy sikerünk volt, nagyobb, mint az itthoni fellépéseink. MiVendéglátóink külön bejáratú WC-t állítottak fel érkezésük tiszteletére. vei két német számot is megtanultunk, teljesen levettük a lábáról a közönséget. Hullámzott a tömeg, és velünk énekelt mindenki.- Lesz-e folytatása a külföldi szereplésnek?- Jövőre meghívott bennünket a Freygang egy egy hónapos közös turnéra, aminek nagyon örülünk. A mostani egy hét során sok mindent megtapasztaltunk, így már egy kicsit felkészültebben indulhatunk útnak. Bízunk abban, hogy támogatókat is találunk addig. Az idei utunkhoz az Egervin, a Hevesi Napló, a Szuperinfó, a Heves Megyei Hírlap, a Rádió Eger, a polgármesteri hivatal, a Megyei Művelődési Központ, a Spóroil, a Gumibörze, a Mezzoforte, a Minorette, az O'Neill, a Városgondozási Kft., az Eger Termál Kft., a Zebra Design, az Utasi Vasker és az MSZOSZ nyújtott segítséget.- Az egriek hol találkozhatnak veletek legközelebb?- A Sorompóban szeptember 13-án este adunk koncertet, 18-án pedig a drogellenes napon lépünk fel a Dobó téren este fél hatkor. __________________________________(BARTA) Amikor a Tiszán egy ladikban csurogtunk Szeged felé, még nem tudtuk, hogy a globális kultúra ennyire szervesen beépül majd a magyar vidék életébe. 1984-et írtunk, és azt vettük észre, hogy elfogyott a sörünk, így már Tiszavárkonyban kikötöttünk: kezünkben a demizsonokkal indultunk a falusi kocsmába, a csapolt sör irányába, ahol tele is mérték mind a négy ötliterest, és persze került a korsókba is bőven. Verőfényes július volt, meleg, szóval pontosan nem is tudom, de eléggé sokat... Visszafelé a helyi borbélyüzlet előtt vitt az utunk, s ekkor valami belső hang azt súgta, hogy oda nekünk be kell térni. Van ilyen néha: tele van itallal az ember, mégis úgy érzi, beülne valahová, és szívesen kérne — valamit. A borbély szívélyesen fogadott bennünket, vízcsap, ilyesmi nem volt, csak egy tükör, előtte lavór és szék. Leültem és tétován magyarázni kezdtem, mit is szeretnék, bár nehezen ment, mert a kezem a fehér lepel alatt volt, fogni már nemigen tudtam semmit, a barátaim ezért precízen a számhoz illesztették a demizsont, és megdöntötték a megfelelő szögben. Ültem a székben, a sör szépen folydogált, és ekkor - bár ez a körülményekhez képest túlzott udvariasságnak tűnt — a borbélyhoz fordultam és megkérdeztem, hogy rá lehet-e gyújtani? Hát persze, bólintott a mester. Sör, cigi, vidámság, minden, ám tíz perc múlva még mindig nem volt világos, hogy miféle frizurát is csináltassunk a tisza- várkonyi borbélynál. Aztán az egyik barátom megfogta a mester vállát, belenézett a szemébe, és határozottan azt mondta: — Olyan... dévidbóvisra tessék, tetszik tudni. Találkozások David Bowie-val- Nem tudom... — válaszolta a borbély szelíden. — Az valami színész, vagy focista?- Zenész. David Bowie, tudja... Hátul legyen szíves nagyon felnyírni, meg oldalt is, elöl viszont maradhat — mutatta a figurát, így ni, majd töltött belém némi sört. A mester elkezdte a munkát, cigarettát kértem, amit néha kivettek a számból, hamuztak, visszatették, aztán elnyomták, töltöttek megint a demizsonból, és közben készült a frizura. És ezt így mind annyira szép volt látni a tükörben, a kultúráknak ezt az igazán harmonikus összjátékát, hogy lám- lám, még most is előttem van a kép. A mű elkészült, s ha jól emlékszem, gyakorlatilag üres demizsonokkal szálltunk vissza a ladikba a kora esti órákban, s csurogtunk tovább Szeged irányába, bár konkrétan Szeged városát nem értük el soha. De a táj, az gyönyörű volt, a vízbe hajló fűzfák a parton, a nyugalom, a friss tiszai levegő, és a szeretetre méltó, szívélyes emberek, akik bár nem ismerték David Bowie-t, de azért nyitottak voltak mindenre, ami új. Azóta viszont nagy változások történtek. Nemrég láttam meg ezt a falvédőt, amelyen egy idős fejkendős néni a falujából indul el, David pedig Amerikából, az égbe szökő felhőkarcolók tövéből. Kicsi lett a világ, s mint látjuk, bárhogy is van, bármennyire is mások ők ketten, az életük egy pontján térben és időben mégis összefutnak - valahol középen. „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val...” Csak nézi Zalainé ezt a szép magas embert, nézi, hogy milyen is a frizurája, és tudja már, és tudja... Olyan dévidbóvis. HAVAS ANDRAS