Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-05 / 207. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek Medgyessy-látogatás Szeptember 23-án látogat Bukarestbe a magyar kormányfő. A látogatás célja, hogy Medgyessy Péter és vendéglátója, Adrian Nastase aláírja a módosított kedvezménytörvény romániai alkalmazását lehetővé tevő új kétoldalú megállapodást, mti Szabadság-szobor Az aradi vértanúk emlékét megörökítő Szabadság-szobor köztéri visszaállításáról tárgyalt a Romániai Magyar Demotóata Szövetség elnöke a román kormányfővel. Markó Béla és Adrian Nastase egyetértett abban, hogy mielőbb megfelelő megoldást kell találni, mti Kolozsvári egyetem Az első félévben már nem hozhatják létre a Babes Bolyai Tudományegyetemen a magyar karokat, miután az illetékesek az intézmény szenátusának novemberi ülésére halasztották a kérdés megtárgyalását, mti Bécsi eszmecsere Kétnapos konferenciát tartanak az osztrák fővárosban 55 ország és több mint ötven nem kormányszerv csaknem négyszáz képviselőjével. A résztvevők azt vitatják meg, hogy milyen szerepet játszhatnak a kormányok, a különböző intézmények, a civil társadalom és a sajtó a faj- és idegengyűlölet elleni küzdelemben, mti Hutton-bizottság A brit kormány néhai szakértőjét, David Kellyt sokkolta az az erőszakosság, amellyel a BBC tudósítója megpróbálta belőle kihúzni, hogy ki befolyásolta az iraki tömegpusztító fegyverekről közzétett dossziék összeállítóit. Ezt vallották a tanúk a Hutton-bizottság tegnapi, utolsó meghallgatásán, mti Német-francia csúcs Schröder kancellár és Chirac francia elnök drezdai találkozóján szó esett arról az amerikai igyekezetről, hogy még több ország vegyen részt katonailag az írató rendcsinálásban. Német részről az amerikai törekvéseket hűvösén fogadják, és kizárják a katonai szerepvállalást, mti Benes-dekrétumok Kárpótlást követelnek a cseh államtól azoknak a gyártulajdonosoknak és nagyvállalkozóknak a leszármazottai, illetve jogutódai, akiknek gyárait és vállalkozásait a második világháború után a Benes-dekrétumok alapján államosította az akkori csehszlovák rendszer. A bíróságoknak a közeljövőben több milliárd koronás vagyo- nokról kell dönteniük, mti 2003. Szeptember 5., péntek Amerikai-európai légiháború Az Európai Unió több légügyi kérdésben szembekerülhet az Egyesült Államokkal. Az EU például azt követeli, hogy Washington a terroristaellenes intézkedések alkalmazásakor jobban vegye figyelembe az utasok személyiségi jogait. Brüsszel A közösség több garanciát akar kapni azokkal az utasadatokkal kapcsolatban, amelyek az Egyesült Államok birtokába kerülnek. Brüsszel azt szeretné, hogy a személyi adatok továbbra is maradjanak titkosak, és csak a terrorizmus elleni harcban használják fel őket. Az amerikai kongresszus a két évvel ezelőtti terrortámadásokat követően törvényt fogadott el, amely előírja a légitársaságoknak: nyújtsák be utasaik adatait a járatok Egyesült Államokba történő indulását követően. Európai félelmek szerint a terroristaellenes törvény személyiségi jogokat sért. A légitársaságoknak meg kell adniuk az utas nevét, telefonszámát, hitelkártyaszámát, és azt, hogy milyen ételt választott a repülőútra. Az európai törvények tiltják az ilyen adatok megosztását, leszámítva a különleges, egyedi eseteket. Az amerikai szabályozás értelmében az európai légitársaságokat akár utasonként hatezer dolláros büntetés és a leszállási jogok elvesztése is fenyegeti, ha nem működnek együtt. Bár időközben sikerült némi haladást elérni a jogi rendszerek közötti szakadék áthidalására, de ha nem születik áttörés, akkor az EU-nak nem marad más választása, mint hogy utasítást ad az adatcsere beszüntetésére. Az EU és az Egyesült Államok közötti további konfliktus forrása lehet az Európai Parlament kedden elfogadott döntése, amely támogatja a nemzetközi légügyi megállapodások újratárgyalását. Az indítvány először a nemzeti kormányok elé kerül, majd visz- szakerül az európai törvényhozásba. Ha ott is elfogadják, akkor az kihat a nem EU-országokkal meglévő kétoldalú megállapodásokra, így az Egyesült Államokkal meglévőre is. ■ Külügyi cáfolat Budapest Magyarország azt szeretné, hogy Szerbia-Montenegró mielőbb a békepartnerségi program és a NATO tagjává válna - hangsúlyozta a Külügyminisztérium szóvivője. Bár „a magyar minisztérium, általában nem reagál a sajtó írásaira, ezúttal mégis fontosnak tartja ezt” - mondta Tóth Tamás, reagálva a Dnevnik című újvidéki napilapban megjelent állításokra. Eszerint Magyarország elméletben támogatja, de a gyakorlatban ellenzi déli szomszédja békepartnerségét. A külügyi szóvivő közölte: Magyarország régóta tevékenyen támogatja és a jövőben is támogatni fogja Szerbia-Montenegró euroatlanti integrációját; értve ezen az ország csatlakozását a békepartnerségi programhoz, és jövőbeni belépését a NATO-ba. A cikkre utalva Tóth Tamás leszögezte, hogy Magyarországnak nincs semmilyen „határrevíziós követelése egyetlen szomszédos országgal szemben sem”. ■ KITÜNTETÉS. Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést nyújtotta át a leköszönő NATO-fő- titkárnak, George Robertsonnak, hazánk NATO-csatlakozásának elő- segitése érdekében végzett tevékenységéért. fotó: europress/kallus Több katonát Irakba Újabb nemzetközi erőkre van szükség, hogy szembeszáilhas- sanak az iraki biztonságot fenyegető esetleges veszélyekkel - jelentette ki Ricardo Sanchez tábornok. Bagdad Az iraki szövetséges erők fő- parancsnoka hangsúlyozta: ha váratlan konfliktus merülne fel, átcsoportosítja erőit. Amire a különböző etnikai és vallási alapokon szervezett milíciák közötti összecsapás miatt szükség is lehet. Tikrítben, Szaddám Húszéin bukott diktátor szülővárosában tegnap tűzpárbaj robbant tó: iraki fegyveresek aknatámadást intéztek amerikai katonák ellen. Az amerikaiak egy tikríti házban házkutatást tartottak, és négy személyt, köztük egy feltételezett bombagyárost őrizetbe vettek. A férfit azzal gyanúsítják, hogy több pokolgépes merénylethez köze volt. A Bagdadban tartózkodó Donald Rumsfeld szerint mindenekelőtt az iraki biztonsági erők fel- fejlesztése hozhat stabilitást Irakba. A helyszínen tájékozódó amerikai védelmi minisztert úgy tájékoztatták, hogy nincs szükség újabb amerikai erőkre az arab országban. Ami más országok további erőinek odaküldését illeti, talán további tízezer külföldi katona még elkelne. A nemzetközi erők azonban legfeljebb ideiglenes megoldást jelenthetnek. Iraki biztonsági erőkre lenne szükség, amelyeket a lakosság nem tekint megszállóknak. A miniszter elmondta: amerikai részről fontolgatják, hogy a kezdeti elutasítás után mégis megengednék a régi iraki hadsereg egyes tagjainak, hogy ők is tagjaivá válhassanak az amerikaiak által kiképzendő iraki biztonsági erőknek. __________■ Á LLÁSPONT PALÁSTI PÉTER Savanyú a szőlő Senki sem okos, csak én, mert nekem a hátsó felemben is fejem van. Nem egészen ezekkel a szavakkal, hanem sokkal szellemesebben és főleg szókimondóbban fogalmazta meg ugyanezt Weöres Sándor egyik versében. Gondolata nem véletlenül jutott eszembe az elmúlt napok politikai eseményei és politikusi nyilatkozatai kapcsán. Mert az rendben van, hogy valamelyik miniszter önként vagy külső nyomásra, netán kényszerből távozik a kormányból. Miért kell a legnagyobbat épp elődjeiknek ütni rajtuk? Ráadásul még csak az sem mondható, hogy ez kizárólag az egyik oldalra jellemző. Mert bárhogy nézzük is, az MSZP-n belül épp az a Jánosi György vált Gyurcsány Ferenc legfőbb bírálójává, aki közvetlen elődként ugyancsak az ifjúságért és a sportért felelős „szolga” bársonyszékében ült. Hasonló módon viselkedett Mikola István, az Orbán-kabinet egészségügyi minisztere a most távozó Csehák Judittal szemben egy csütörtök reggeli tévéműsorban. Ő egyébként - lévén nem párttársáról szó - sokkal keményebben fogalmazott, mint Jánosi. Lehet vitatkozni azon, melyik kormány mit csinált jobban, melyik miniszter mire figyelt kevésbé, miért nem tudott valamit megtenni, vagy mit meddig vállalt. Az viszont cseppet sem elegáns, amikor az elődök bírálják a leginkább utódaikat. Még akkor sem, ha felvetéseik némelyike, netán többsége is igaz. Ilyenkor az embereknek óhatatlanul eszükbe jut a _ közismert szólás: savanyú a szőlő. Életünk megédesítése lenne az igazi. Már csak azért is, mert ezt ígérik nekünk minden alkalommal a választások előtt a hatalomra vágyók. Aztán amikor nekünk köszönhetően megkapták, amit akartak - függetlenül attól, melyik oldalon állnak - gyakran a mi életünket keserítik. Emiatt mondják egyre többen, hogy a két nagy csapat közül az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. EGYETÉRTEK: 0640-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330304 CZENE ATTILA Új nemességet a hazának! A kormányon és az ellenzékben lévő politikusok népszerűsége egyaránt csökkent az elmúlt időszakban. Ennek nyilvánvaló oka, hogy egymást túllicitálva nap mint nap milliók, milliárdok ellopásával vádolják egymást. A köztudatban a politikus lassacskán egyenlő lesz a tolvajjal. Azzal a tolvajjal, akit nem kap el a rendőrség, akit nem ítél el a bíróság, így kell ennek lennie 13 évvel a rendszerváltás után? Nem. Csak hát az a tapasztalat, hogy a politizálásból jól meg lehet élni, akár a civil élet mércéje szerinti komoly teljesítmény nélkül is. Átgondolt terv, kitartó munka helyett a reflektorfényhez sokszor elég a semmitmondó duma is. A világ változik, miért ne változna benne a politikus? Nincs, tó gyorsabban változna, vedlene át, mint egy politikus; sokuk esetében égbekiáltó a pálfordulás, a korábbi véleményüknek való ellentmondás. Nincs szembesülés saját múltjukkal, s az újabb botrány dolga feledtetni a korábbit. A lényeg: tartozni valahová. A polgár pedig - akire egyre nyilvánvalóbban csak a négyévenkénti szavazásnál van szükség - előbb fölhördül, majd káromkodik, aztán már csak reménytelenül legyint: na és akkor mi van? Pedig a politikusok között is vannak felkészült, becsületes, a köz érdekében tenni akaró, tisztességes és - vegyük észre - tehetséges emberek, de józan hangjukat jó ideje elnyomja a ricsaj. Ez már a szavak terrorja. A mondatok, a becsület leértékelődése. Nem az a legnagyobb baj, hogy sokakat egyelőre nem sikerült kiemelni;? szegénységből. Hanem hogy odalett az erkölcs. Nagyotfrossz példát mutatnak a választott vezetők, akik az orszáÉiázában tízmillió ember sorsáról döntenek _ törvényt alkofl|, pénzt osztogatva. Új nemességrfienne szükség! Nem újgazdagokra, hanem lelki és szelletín nemesekre. EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc♦ kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Svarcit tojással dobálták meg Los Angeles Fáradhatatlanul folytatja kampányát Kalifornia állam kormányzói székéért Arnold Schwarzenegger. Október 7-én választják meg a keleti parti állam első emberét. Schwarzenegger megirigyelte egykori kollégája, Ronald Reagan babérjait: akárcsak az egykori westernhős, ő is pályázik a tekintélyes állásra. Mindketten színészek voltak, mindketten közgazdasági tanulmányokat végeztek, mindketten republikánusok, mindketten olthatatlan vonzalmat éreztek/éreznek a politikáért. Legutóbbi kampánynagygyűlését a Long Beach-i egyetemen tartotta, kétes dicsőséget aratva. Egy hallgató - kihasználva a testőrök lankadó figyelmét - nyers tojással dobta meg a deltavállú színészt. Aki azonban nem veszítette el nyugalmát: összekoszolt zakóját higgadtan levette és átnyújtotta egyik asszisztensének. S bár kiderítették róla: fiatalon, még nőtlen korában részt vett egy szexpartin, a közvélemény-kutatások szerint fej-fej mellett halad demokrata ellenfelével, Cruz Bustamente-tel. europress ARNOLD SCHWARZENEGGER Terminátorból kormányzó ^ 27 filmben szerepelt, *** a Terminator 3-ért 30 millió dollárt kapott v* 1982-ben „Conan, a barbár"- ■4r ként, 1984-ben „Terminátor''- ként válik sztárrá w 1947. VII. 30. Thal, Ausztria A 1968: az USA-ba vándorol, 1983-tól amerikai állampolgár 1978: tudományos fokozattal befejezi közgazdásztanulmányait 1986: feleségül veszi Maria Shrivert, Kennedy unokahúgát . Pályája 1970-ben a „Herkules New Yorkban” szerepével indul CÍMEI: 7-szeres Mr. Olympia 5-szörös Mr. Universum MAGASSÁG: 188 cm Korábbi méretei;1 MELLSZÉLESSÉG: 145 cm ] CSÍPŐ: 86 cm KARIZOM: 56 cm SÚLY: 107 kg Méreginjekcióra várva Starke George W. Bush amerikai elnök még texasi kormányzó korában arról volt nevezetes, hogy egyetlen halálraítéltnek sem kegyelmezett. Csütörtökre virradóan méreginjekcióval kivégezték a 49 éves Paul Hill egykori lelkészt, aki 1994-ben lelőtt egy magzatelhajtással foglalkozó orvost, John Bayard Brittant és testőrét, James Barrettet. Tettének indoka: harcias magzatvédő. A kivégzés előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nyugodt, mert hamarosan Isten színe elé járulhat, és cselekedetének példaértékére hívta fel a figyelmet, követésére szólított fel. Florida államban ő volt az 57. személy, akin a halálbüntetés ismételt bevezetése, 1979 óta végrehajtották az ítéletet; az idén ez volt a harmadik méreginjekció, amelyet beadtak. A Fehér Ház lakója a halálbüntetés lelkes híve: Amerikában 3700 elítélt ül siralomházban, várva, hogy üssön az utolsó órája. Bush elnök vérszomját azonban nem mindenki osztja. Januárban Illinois állam kormányzója, George Ryan, mandátuma lejártakor 167 halálos ítéletet változtatott életfogytiglani börtönre, és a minap 111 esetben hozott hasonló döntést a San Franciscó-i szövetségi fellebbviteli bíróság. __________■