Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-04 / 206. szám

2003. Szeptember 4., csütörtök

P F

2 3 .

11. OLDAL

Tessék kicsit mosolyogni!

Évek óta járok vásárolni az egri Sas utcai SPAR-ba, mert ehhez lakom legközelebb. Az üzlettel nagyjából elégedett vagyok, csak az eladók modorával nem tudok kibékülni, mert képtelenek mosolyogni. Egészen kevés kivétellel kelletlenül, mosoly nélkül végzik a dolgukat, mintha a vevők udvarias kiszolgálása számukra terhes feladat lenne, és nem munkaköri kötelességük.

Eddig mindig napirendre tértem a dolog felett (azzal, hogy Magyarországon ritka az olyan üzlet, ahol az ember udvarias kiszolgálásban részesül), de legutóbb olyan élményem volt a SPAR-ban, hogy azt meg kell írnom. Napi bevásárlásom közben egy olyan polcról akartam levenni valamit, amelyet az egyik eladó egy bevásárlókocsiról éppen akkor töltött fel áruval. Mivel nem tudtam hozzáférni ahhoz, amit meg akartam venni, nagyon udvariasan megkértem a nekem háttal álló eladót, hogy egy percre tegye szabaddá az utat a polchoz. Megfordult, s ekkor- láttam, hogy fiatal lány, aki unokám lehetne. Olyan megvető, sértődött tekintettel nézett rám, mintha valami gorombasággal bántottam

volna meg, majd egyetlen szó nélkül odébb ment. 26 évig éltem Amerikában, és ott megszoktam, hogy minden boltban szívélyesen, segítőkészen és udvariasan bánnak a vevőkkel. És még mosolyognak is. Nehéz volt megszokni ennek ellenkezőjét. Ha az amerikai vevő ilyet tapasztal, rögtön a mindig elérhető üzletvezetőhöz fordul panasszal, és minimum bocsánatkérést kap. De másnap már valószínűleg nem találkozik az udvariatlan eladóval, mert elbocsátották. Isten mentsen, hogy ilyet kívánjak, de szeretném, ha a magyar eladókat is látnám néha mosolyogni. A SPAR osztrák cég, és Ausztriában kell, hogy ismerjék az udvarias kiszolgálás formáit, különben nem élnének meg a nyugati piaci versenyben. Nem értem, hogy a cég vezetői miért nem követelik meg az itteni üzletvezetőktől, hogy felvételkor minden új dolgozójukat oktassák ki: az udvarias kiszolgálás az üzleti siker titka. És nem értem, miért nem tanítják meg őket mosolyogni? Nem kerül semmibe, és megváltoztatja az egész üzlet légkörét.

S. Gy.

(cím a szerk.-ben)

Megalázó epizód

Augusztus 6-án elmentem az egri strandra, hogy ebben a nagy melegben egy kicsit hűsöljek. A ruhatárban a férfi alkalmazott szinte rám förmedt, hogy „ott a fogas, vegye el, és csak cipő és ruha mehet rá”. Majd folytatta, hogy „menjen hátra azzal a nagy táskával öltözni, ahol asztal is van”. Bár nem tudtam, milyen asztalra gondol, hátramentem. De az első fülke, amelyikbe bementem, nem volt zárható, így visszamentem előre. Mondtam, hogy „ugye nem követek el nagy bűnt, ha mégis itt elöl öltözöm át?”. Közben rájöttem, hogy a lábmosóknál elhelyezett kis asztalokra gondol. Hát annál nagyobbak a fülkékbe beépített padok. Az én átlagos méretű strandtáskám hatszor elfér rajta. Bátorkodtam a szinte üres kézitáskámat is ráakasztani a fogasra, hogy kevesebb cuccot vigyek ki a strandra. Mikor leadtam a fogast, az úr közölte, hogy vegyem le a kézitáskát és adjam az érték- megőrzőbe. Mondtam, hogy a táska szinte üres, nincs benne érték. Erre ő lekapta az akasztóról és bedobta a pult alá, hogy majd ő őrzi, és kifizeti helyettem a 300 Ft-ot. Mondtam, adja visz- sza a táskámat, ha csak a 300 Ft- ra van szüksége, odaadom, de legközelebb kint öltözöm át a fülkében. Gúnyosan megjegyezte, hogy „ja, az valóban nem kerül egy fillérbe sem”. Ennek a botrányos jelenetnek több szemés fültanúja volt. Nem értem, hogy egy szinte üres kézitáska miért nincs biztonságban a ruhatárban. Talán a ruhatárosok lopnak? A férfi ruhatáros azzal védekezett, hogy én utólag megvádolhatom, hogy 50 ezer Ft-ot hagytam a táskában. De hát ha ilyet akarnék, azt is mondhatnám, hogy a ruhám zsebében, vagy a reklámszatyorban, amibe a cipőmet tettem, hagytam az 50 ezer Ft-ot. Tehát ez a férfi mindenképpen kötekedni akart velem. Én szerettem volna ezt elpanaszolni Soós Istvánnak, a Városgondozási Üzem igazgatójának, és vártam, hogy találkozzam vele. Mikor megláttam, megszólítottam és elkezdtem elpanaszolni az eseményt. Mondta, hogy most nagyon siet, nem tud meghallgatni, de hívjam fel telefonon. En ezt csütörtökön meg is próbáltam, de most sem volt hajlandó végighallgatni, hanem mondta, hogy találkozzunk pénteken 12 órakor a Petőfi téri bejáratnál. Én már tíz perccel előtte odamentem és vártam 12.40-ig, de Soós úr nem jelentkezett. Hogyan követelheti erőszakkal a személyzet az érték- megőrzés igénybevételét? Amit a vezetőség az egyik kezével nyújt a nyugdíjasoknak a 250 Ft-os utalvánnyal, a másik kezével erőszakkal akarja visszavenni értékmegőrzés címén?

Veres Gábomé (cím a szerk.-ben)

Egy bánatos edző vallomása

A Hírlap hasábjain keresztül szeretném elkeseredésemet leírni arról, hogy egy önkormányzat és egy egyesületi vezetés hogyan tett tönkre egy női utánpótláscsapatot. Nem azért írom le, mert bárkit is meg szeretnék bántani, csak máshol nem tudok hangot adni érzéseimnek.

Történetem a következő: férjem, Lovász Tamás három évvel ezelőtt a Kápolna SE utánpótlás-vezetője volt. Vasas István edző kollégájával kb. 100 gyermekkel próbálták megismertetni és megszerettetni a sportágat. Szabadidőm engedte, így besegítettem azzal, hogy a lányokat edzeni kezdtem. Vígh Mihály anyagi támogatásával (ő volt a labdarúgó-szakosztály vezetője) elvégeztem az UEFA „D” tanfolyamot. Ami ugyan előírás egy edzőséghez ma Magyarországon, de én igazán semmit nem tanulhattam meg ezen a tanfolyamon (és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül). Akkor még a kápolnai és a kompolti önkormányzatok támogatták a gyerekek labdarúgását, de Vígh Mihály és Bessenyei András vállalkozók támogatása nélkül már akkor sem lett volna gyerekfutball. A lányok egy hónap edzés után először Örsi János tornáján vettek részt, ahol 3-4 évvel idősebbek között a 4. helyen végeztek. Ezután meghívást kaptunk Somogy megyébe, az ország legnagyobb női tornájára. Az eredményeink itt sem voltak rosszak. Megszerveztük öt csapattal a megyei női utánpótlás-bajnokságot. Örömmel futballoztak a lányok, és egyre jobban fejlődtek szakmailag. A bajnokság után már senki nem támogatta Kápolnán a lánycsapatot, így mentünk bele a következő bajnoki szezonba. Kértük a Helasz elnökségét, hogy az immár nyolc csapattal induló bajnokságunkat ismerjék el hivatalosan, az érdemi választ azóta is várjuk.

Saját költségen újra elutaztunk az ország másik végébe, Somogy megyébe. Hat hónapos terhes voltam, de így is elmentem a lányokkal. Edzői díjat, költségtérítést egy fillért sem kaptam, de még köszönetét sem. Végigcsináltam az új évet is a csapatért. Háromhetes kisbabával járunk edzésre a kompolti csarnokba, heü másfél órát kaptunk az önkormányzattól - se több, se kevesebb -, de nem számított, csináltam, mert a lányok boldogok voltak. A bajnokság végén újra megpróbáltam a Kápolna SE elnökétől legalább 10 ezer Ft-ot kérni a nevezési díjakra. Azt a választ kaptam: „majd apukát megkérdezem” (apuka Kápolna polgármestere). Az ezt követő válasz: „talán a jövő héten”. Ez 2003. május végén volt. A számlák azóta a pénztárcámban vannak a nevezési díjakról, de már nem számít, mert vége. Nem tudtam tovább vállalni saját erőből a lányokat, akik azóta a Dobó Katica csapatát erősítik, nem kis sikereket elérve. Nem hiszem, hogy három kis falunak nincs arra szüksége, hogy bármilyen szinten is, de tudjanak róla az országban. Vagy ez már nem számít, amíg a felnőttcsapatot lehet szponzorálni?

Hiányzik a csapat, az edzések, de mindent nem szabad feláldoznom, úgy érzem. Addig, amíg nem ismerjük fel (a szavakon túl), hogy utánpótlás nélkül sem férfi, sem női futballban nem érünk el semmit, addig nem lesz Magyarországon újabb aranycsapat, még UEFA-szintű képzéssel sem.

Lovász Tamásné Bocsi Katalin (cím a szerk.-ben)

Búcsú Mária nénitől

Augusztus 18-i számukban örömmel olvastuk a szajlai Mária néni születésnapjáról szóló írásukat. Augusztus 19-én a szajlai polgár- mester asszony és a képviselő-testület tagjai nagy-nagy szeretettel köszöntötték őt. Az Édesanyát, a nagymamát, a falu szeretett Ilonka nénijét. Mivel így ismerték, holott anyakönyvezve Ilona, Mária néven volt. Nagy izgalommal készült a köszöntők fogadására, ünnepi ruhát kért, ünneplőbe öltöztette a szívét is. Legyengült karját ölelésre emelte, „Isten hozott benneteket” üdvözölte a megjelenteket. Búcsúzáskor „Isten áldjon, Isten veletek” szólalt meg. Ezúton szeretném

megköszönni az ott megjelenteknek, hogy nagy örömet, szép perceket hoztak Ilonka mama életébe. Utoljára! Hiszen amikor e sorokat (amelyeket köszönő levélnek szántam) írom, Ilonka mamáért már megszólalt a lélekharang. Elment csendesen, békésen. Nagymamánk volt. Nekem, mint a családban az első lányunokának, adta az egyik nevét. De nemcsak a nevét, hanem a tejszagú reggeleket, a munka szeretetét, a kitartást, a türelmet is örökségül hagyta ránk. Két lány és két fiúunoka van a családban. Mi úgy tudjuk viszonozni az ő szeretetét, hogy átadjuk gyermekeinknek mindazt, amit tőle

kaptunk. Élete utolsó éjszakáján mellette voltam, csendesen búcsúzott tőlem, tőlünk. Nagyon szeretett bennünket. Tudjuk, születünk, meghalunk. Mégis nagyon hiányzik. Hosszú és rögös volt az út, ami idáig tartott. Ő nekünk már csak emlék. A sors úgy hozta, az idén februárban ment el a másik nagymama is. Veszteségünk most még nagyobb lett. Levelem szolgáljon tanulságul mindenkinek: látogassuk meg őket, szeressük őket nagyon, simogassuk meg a fáradt kezeket addig, amíg lehet. Amíg nem késő!

Egy bánatos unoka (név és cím a szerk.-ben)

Zuhogó decibelek, dáridózó gólyák

Az egri Pozsonyi úti iskolai intézmény mintha már nem is oktatási, hanem egy jól „működő” éjszakai dáridózó mulató lenne. Kezdődött f. év aug. 18- án, s azóta két éjszaka kivételével folytatódik estétől reggelig a hatalmas hangerővel folyó mulatozás. Nem tudom, hogy az intézmény vezetése miért engedi meg, hogy egy tanintézetben ilyen, a környéket és az ott lakók éjszakai nyugalmát zavaró rendezvények legyenek (kivétel a gombavató stb.). Ha nem tévedek, az iskola és az azt kiszolgáló helyiségek az ott tanulók oktatását, nevelését szolgálják. Ezeknek az éjszakai dáridóknak semmi közük az iskolai neveléshez, ellenkezőleg, az iskola és annak vezetőinek lejáratását idézik elő. Ezúton is kérem és kérjük az intézmény vezetését, hogy az intézet és a környéken lakók békés, csendes, nyugodt egymás mellett élését biztosítsa és segítse elő. Kívánom, hogy a jövőben kiváló sikereik legyenek.

V. ]., Eger (cím a szerk.-ben)

Köszönet

Szeretnék köszönetét mondani dr. Törőcsik Miklós képviselő, alpolgármester úrnak, aki segítséget nyújtott abban, hogy az egri Felsővárosban járda legyen a TESCO autóbusz-végállomástól a Rákóczi útig a Penny Áruház mellett, és az el is készüljön. Eddig nem volt biztonságos a gyalogosközlekedés. Felavatása egybeesett a Budapest-rally versenynapjával. Nem ez volt a képviselő úrnak az első segítsége, sorolhatnék többet is, pl. összekötő járda készült két éve a főútvonali járda és a parkoló között is. Hozzá problémáinkkal mehetünk. Figyelme, mosolygós tekintete felbátorít arra, hogy közérdekű gondjainkkal megkeressük őt.

Simon Lajosné Eger, Töviskes tér

Kíváncsi lennék rá...

Szeretnék pár gondolattal hozzászólni a sokakat foglalkoztató témákhoz. Először kezdeném a pártvezetők, a kormányfők reagálásaival. Annak idején, amikor leváltották a miniszterelnökségről Boros Pétert és Horn Gyulát, nyugodtan félreálltak és nem ugráltak, mint tette és a mai napon is teszi ezt Orbán Viktor. Itt van példának a demonstrálók ügye. Annak idején, amikor a búzaégetés volt, vagy a tej kanálisba való öntése, vagy a kukoricaügy, amikor az Országház elé vitték ezeket a gondokat, az MSZP vagy az SZDSZ nem támogatta olyan hévvel ezeket a kétes ügyeket. Az Erzsébet hídi tüntetést vagy a

legutóbbi, Parlament előtti tüntetés résztvevőit azonban a Fidesz teljes mellszélességgel támogatta.

Tudjuk, hogy Orbán Viktor apjának bányái voltak a Dunántúlon. Az apósának nagy kiterjedésű birtoka volt az Alföldön. Neki szintén egy 50-60 hektáros szántója, a feleségének Tokaj- Hegyalján egy 10 hektár körüli szőlőtulajdona. Vajon kik művelték meg ezen birtokokat, kik dolgoztak a bányákban, a gazdaságokban? Talán ezért kellett volna a határontúliak betelepítése, hogy letörjék a hazai munkások bérét? Én gyerekként csak kukoricát törni és fosztani jártam.

Több alkalommal volt rá eset, hogy 2-3 óra hosszat fosztottunk este úgy 10-11 óráig, és a végén felvágtak 1-2 görögdinnyét, és az volt a munkabér. Kíváncsi lennék rá, hogy Orbán úr hányszor ment ki a határba egy üveg vízzel és kapával azzal a szándékkal, hogy ő is beáll a napszámosok közé kapálni, vagy a felesége hány szál szőlővesszőt kötözött fel? Az is érdekelne, hogy a bányában vagy az alföldi birtokon kik és mennyi napszámért dolgoztak a tűző napon?

B. Bálint 75 éves nyugdíjas, aki 42 évet dolgoztam (cím a szerk.-ben)

Erdei iskola

Remek kezdeményezésnek tarttjuk az erdei iskolák működtetését. A gyerekek hamisítatlan, szép környezetben ismerkedhetnek meg természetünk értékeivel. Tavaly nagyon jól éreztük magunkat a felsőtárkányi Imola üdülőben. Itt nemcsak szép helyen, kulturált házakban szállásoltak el bennünket, hanem még az étkeztetés is kitűnő volt (a Táltos vendéglőben). Ezúton köszönöm a gyermekek és a szülők nevében is a vezetőség segítőkészségét is.

Molnár Klára osztályfőnök Veresegyház

A Heves Megyei Hírlap 2003. augusztus 13-i számában közölt „Állástalanul, túl a negyvenen” című olvasói levél a szerző elhelyezkedési nehézségein belül arra a - az egyéni gondokon is túlmutató - általános kérdésre hívta fel a figyelmet, hogy az állását elveszítő embernek van-e, és milyen lehetősége arra, hogy a munkahelykeresésével és munkavállalásával kapcsolatban felmerülő utazási költségeit a munkaügyi kormányzat megtérítse. Márpedig az álláskeresés sikerében, ha figyelembe vesz- szük a mai közlekedési költségek nagyságrendjét, a kérdés önmagában is meghatározó tényező lehet.

Ezúton szeretnénk újólag felhívni a figyelmet néhány fontos tudnivalóra, hiszen a foglalkoztatási törvény ellátási és támogatási rendszerében egyaránt megtalálható a munkanélküli utazási költségeit átvállaló segítség. A foglalkoztatási törvény 31. paragrafusa szerint a munkanélküli (ideértve a pályakezdő munkanélkülit is) jogosult a

Anyagi segítséget kaphatnak a munkanélküliek az utazáshoz

munkanélküli-járadék megállapításával, valamint a munkahelykereséssel kapcsolatos (ideértve a lakóhelyétől a munkaügyi központhoz történő oda- és visszautazást, valamint a munkaügyi központ által kezdeményezett foglalkozás-egészségügyi szakvélemény beszerzéséhez szükséges utazást is), a tömeg- közlekedési eszköz igénybevételével felmerült indokolt helyközi utazási költségek megtérítésére.

Kedvező változásként 2003. január 1-jétől az álláskeresés, valamint a foglalkoztatási szolgálattal való kapcsolattartás elősegítését szolgálja az a módosítás, amely a munkaügyi központhoz történő oda- és visszautazással, valamint a munkahelykereséssel kapcsolatban felmerült helyközi utazás indokolt költségeinek megtérítésén túl az azonos célból történő helyi utazási költségek megtérítését is lehetővé teszi. Mindezt abból a felismerésből, hogy a fővárosban, valamint a kiterjedtebb közlekedési hálózattal rendelkező településeken a tömegközlekedési eszközök rendszeresen emelkedő díjtételei egyre nagyobb anyagi megterhelést jelentenek a munkanélküliek számára.

Lényeges információ ezzel kapcsolatban, hogy alapvetően azok számára biztosított a helyi utazás költségeinek megtérítése, akik járadékuk letelte után álláskeresést elősegítő juttatásra jogosultak, és annak megállapítása érdekében külön együttműködési megállapodást kötnek a munkaügyi kirendeltséggel. A munkanélküliek az alanyi jogon járó költségtérítések mellett, intenzív álláskeresés támogatása címén, illetőleg sikeres elhelyezkedés esetén munkába járáshoz kapcsolódóan további támogatásokat igényelhetnek.

A foglalkoztatási törvény 14/A. paragrafusa szerint az a munka- nélküli (ideértve a pályakezdő munkanélkülit is), aki a munkaügyi központtal való együttműködés keretében - igazoltan - maga is részt vesz a munkahely felkutatásában, támogatásként a munka- helykereséssel, illetve a munkába állást elősegítő szolgáltatás igény- bevételével kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott

költségeinek a megtérítését kérheti. E mérlegelési jogkörben adható támogatási forma annak ösztönzésére szolgál, hogy a munka- nélküli maga is mindent megtegyen elhelyezkedése érdekében.

Támogatásként megtéríthető pl. a munkahelykereséssel kapcsolatos helyi tömegközlekedés költsége, az álláskeresés időtartamára szóló bérlet ára, a legfeljebb 5 napig tartó álláskeresési tréningen való részvételhez kötődő szállás, étkezés és a helyi közlekedés költsége. (A munka- nélküli részére a helyközi utazási költséget az Fit. 31. paragrafusa alapján kell megtérítenie a kirendeltségnek.) Az utazási költségtérítés mértéke havonta nem haladhatja meg a munkanélküli-járadék alsó

határának 30 százalékát, az álláskeresési tréninggel összefüggő költségek együttes összege pedig nem haladhatja meg havonta a minimum munkanélküli-járadék 50 százalékát. A támogatás időtartama éves szinten nem haladhatja meg a három hónapot.

A 39/1998. (III. 14.) Kormányrendelet alapján tartósan munkanélküliek foglalkoztatása esetén a munkába járással kapcsolatban felmerülő utazási költségek megtérítéséhez nyújtható a munkáltatók, ill. a munkavállalók számára támogatás, melynek segítségével a munkába járással kapcsolatos utazási költségeknek - a 78/1993. (V. 12.) Kormányrendelet alapján - a munkaadót és a munkavállalót terhelő része, legfeljebb egyéves időtartamra, részben vagy egészben megtéríthető.

Á költségtérítések és támogatások igénylése, ügyintézése a munkanélküli személyt nyilvántartó kirendeltségen történik.

Heves Megyei Munkaügyi Központ