Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-22 / 221. szám

2003. Szeptember 22., hétfő HEVES 11. OLDAL É S KÖRZETE Nem folytatott az orvos „kétkulacsos politikát” A 2003. július 14-i, hétfői számunk 8. oldalán „Bírósági döntés született: összeférhetetlenség volt” című, „Meg­szűnt az orvos mandátuma” alcímű cikkünk kapcsán jogi képviselője útján dr. Bessenyei Ákos tarnamérai és pusztaíogacsi háziorvos és volt tarnamérai önkormányza­ti képviselő tartalmi kifogásokat emelt az írásban megje­lentek egy részével összefüggésben. Tárnáméra András bácsi varázsos udvara Gyermekek a vízben: nemcsak lubickolnak, hanem úszni is tanulnak FOTÓ: PILISY ELEMÉR Tárnáméra Sokáig bizonytalan volt a helyi strand és ifjúsági tábor jövője, mivel nem akadt rá tőkeerős és ko­moly befektető, a korábbi bérlő felmondta a szer­ződését, ezért az önkormányzat válaszút előtt állt. A létesítmény időszakos bezárása szóba sem jöhe­tett, ezért az önkormányzat vállalta, hogy ebben az évben üzemelteti a strandot és a tábort. Méra egyik nevezetességének megmentése szin­te az egész falu lakosságát megmozgatta: az asszo­nyok stoppolták az ágyneműket, szorgos kezek söp- rögettek, sikáltak. Szinte minden szóba jöhető hely­re leveleket küldtek, ahol a nyári pihenést ajánlották. Az igyekezet nem maradt eredmény nélkül: a nyár szinte telt házat hozott a strandon és a táborban.- Valószínű, hogy a meleg is megtette a hatását - meséli Kovács Györgyné jegyző -, de a szerve­zés is eredményes volt. Szinte végig telt házzal üzemelt a strand, és az ifjúsági táborban is éjjel­nappal nyüzsögtek a vendégek. A szezon megle­petést is hozott: ezúttal már nem csak iskolások jöttek, hanem érkeztek pihenni vágyó nyugdíja­sok, úgy is, mint egyesületek tagjai, úgy is, mint szociális otthonok lakói. A gyermekeknek és fiata­loknak ebben az évben már többféle szervezett programot is tudtak biztosítani. Kedveltek voltak a kikocsikázások, és sokaknak igazi élményt jelentett Páti András bácsi parasztportája, ahol a városi gyermekek „igazából” láthattak tehenet, simogat­hattak tyúkot, disznót. Sokan próbálták ki a kéz­műves-foglalkozások nyújtotta élvezetet, mások pe­dig a rendőrmúzeum gyűjteményét csodálták meg. Szintén igazi falusi élvezetet jelentett a sütőüzem réteseinek kóstolása is. — Mi sem mertük hinni, hogy ilyen jó szezon lesz az idei - folytatta a jegyzőnő. - Még arra is volt példa, hogy egy miskolci iskola ide szervezte az erdei tábort, s ahogy említettem, szociális ott­hon lakói is meglátogatták településünket. Az pe­dig kellemes csalódás volt, hogy a méraiak bebizo­nyították: nekik is van igényük a strandra. Ebben az évben nem csak szervezett úszásoktatáson ve­hettek itt részt a helyi és a környékbeli gyermekek, hanem zárás után még két órát a helyi lakosok úszhattak, sportolhattak a vízben. Az idei év mérlegét hamarosan meghallgatja a képviselő-testület. A hogyan továbbot pedig a már beadott pályázatok elbírálása dönti el. Hiszen ré­szint szeretnék a strandot, másrészt az ifjúsági tá­bort továbbfejleszteni. Mindkét beruházáshoz pá- lyázati segítség szükségeltetik. _______szuromi rita F alunap kánkánnal Erdőtelek Szerkesztőségünkbe aláírással és címmel ellátva két tarnamérai la­kos juttatott el levelet, amelyből az említett és kifogásolt cikkben alább idézett részlet miatt kért helyreigazítást dr. Bessenyei Ákos: „... dr. Bessenyei Ákos ... az önkormányzat felé azt állítot­ta, hogy ő a Medák Bt. alkalma­zottja... Dr. Bessenyei Ákos a MEP irányába beltagként, vagyis tulajdonosként van feltüntetve. Egyszóval kétkulacsos politikájá­val a két közintézményt és a pol­gármesteri hivatalt kijátssza.”. Ennek kapcsán a tarnamérai és pusztaíogacsi háziorvos és volt tarnamérai önkormányzati képvi­selő a következőket kívánja leszö­gezni: (a levélből idézett) „...valótlan állításokkal szemben a tény az, hogy dr. Bessenyei Ákos a Medák Bt.-n belüli beltagságát és ezzel tulajdonosi minőségét 2003. március 10. napján meg­szüntette, s 2003. március 13. napján munkaviszonyt létesített a Medák Bt.-vei E tények a Heves Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 1006023012. sz. cégjegyzéké­ből ellenőrizhetők és nyomon kö­vethetők. E fenti tényeket a Heves Megyei Bíróságnak a hivatkozott cikkben írt ítéletének indokolása is tényként állapítja meg. Dr. Bes­senyei Ákos a hivatkozott cikkben állított „kétkulacsos politikájával" a közintézményeket és a polgár­mesteri hivatalt nem játszotta ki, hanem a valóságnak megfelelő té­nyeket állította. ”, Mindennek kapcsán megje­gyezzük: cikkünk tényként azt közölte, hogy szerkesztőségün­ket, illetve a Heves Megyei Köz- igazgatási Hivatalt és a Heves Megyei Egészségbiztosítási Pénz­tárt két tarnamérai polgár által aláírt levéllel keresték meg a há­ziorvos összeférhetetlensége mi­att. Valós tényként állította az írás azt is — amit Tárnáméra jegy­zője is megerősített —, hogy a He­ves Megyei Közigazgatási Hivatal e levél nyomán bírósághoz for­dult, és a megyei bíróság június 18-i döntésében kimondta: fenn­áll az összeférhetetlenség, ami miatt a háziorvos mandátuma automatikusan megszűnik. ■ Immár negyedik alkalommal ren­dezték meg a községben a faluna­pot. A hagyományosnak számító sztárvendégek - az idén a Dupla Kávé, Csézi Erzsébet, Kegye János és az ír tánckar - éppen olyan si­kert arattak, mint a helyi gyerekek és felnőttek. Először próbálkoztak a karaokival, amelyre olyan sokan jelentkeztek, hogy nem is tudtak mindenkit meghallgatni. Komoly meglepetés érte a közönséget, mert kiderült, hogy milyen sok jó hangú ember él a faluban. A mű­sor házigazdája, Kerekes Zoltán pedagógus úgy konferálta a külön­böző előadókat, szereplőket, any- nyi humort vitt a műsorba, hogy a nézők sokszor csak bámultak, mi­lyen jó előadó is a tanár úr. A tavalyi évben a falunapon ad­ták át az első díszpolgári címeket is. Ebben az évben két díjat ítélt meg a testület: Szabó Sándomé, Jolika néni kapta az egyiket. Óvó­női pályáját 1955-ben kezdte, majd 36 éven keresztül, nyugdíja­zásáig dolgozott Erdőtelken óvó­nőként, 1963-tól óvodavezetőként és szakfelügyelőként. Pontossága, naprakészsége, felkészültsége kö­vetendő példaként állt minden dolgozója előtt. Posztumusz díjként dr. Márton Ferenc orvos kapta az elismerést. Orvosi diplomáját Budapesten szerezte, az 1930-as évek végén került Erdőtelekre. Egy személy­ben látta el Erdőtelek, Tenk és Alatka lakosságát. Volt, mikor gya­log, volt, mikor lovas kocsival, ké­sőbb autóval járt betegeihez. Negyedik éve rendezik meg a virágosítási akciót, melyet az ön- kormányzat anyagilag támogat. A megvásárolt egynyári növények árából egyharmad részt kifizet az önkormányzat a vásárlók helyett. Cserébe a növényeket az utcára, vagy az utcáról jól látható helyre kell ültetni. A nyáron az akcióban részt vettek ingatlanát megnézték, és megpróbálták kiválasztani a leg­szebbeket. Ebben az évben a har­madik helyezést Somodi Lajosné, a második helyezést Lőcsei Tibomé, az első helyezést Szigili Jánosáé kapta, hozzá emléklapot és vásárlási utalványt, melyet az arborétumban lehet levásárolni. Az ír tánckar után következett az, amit a plakátokon csak megle­petésként hirdettek. A nyugdíjas­klub tagjai készültek egy tánccal, majd hatan gyönyörű ruhában, száras csipkebugyiban felvonultak a színpadra kánkánt táncolni. A hatás leírhatatlan volt. Ezzel a meglepetéssel jutott el a falunap a fénypontjára. ________________■ Ú JABB PÁLYÁZATOK. Erdő telek önkormányzata több fej­lesztést is pályázatok segítsé­gével kíván megoldani. A sportpálya talajának kijavítá­sára, kispálya kialakítására és öltöző építésére éppúgy pályá­zati támogatást kértek, mint a játszótér eszközeinek megren­delésére. Az általános iskola vezetése pedig egy bitumenes sportpályát szeretne kialakíta­ni. Az eddigi pályázatok jó ré­sze is sikerrel járt, utóbb a Gondozási Központ gépkoc­sivásárlását támogatta a Szoci­ális Minisztérium 2,4 millió fo­rinttal. NÓTAESTET SZERVEZNEK. Már gyűjtik az érdeklődőket ar­ra a nótaestre, amelyet a boco- nádi önkormányzat és az ÁMK szervez november 8-ára. A nóta­estre jegyeket már elővételben lehet igényelni Vastag Lászlónénál a könyvtárban. ZÁRÁNK. Jövőre talán már el­indulhat a zaránki szociális ott­honban az idősek gondozása. A működtetésre 7 millió forint szükségeltetik, s ebből 5 milliót a napokban pályázat útján nyert az önkormányzat. A mi­előbbi kezdés annál inkább sür­gető, mert a létesítményt átadni csak akkor lehet, ha egy évig már az fogadta az ellátásra szo­ruló időseket. TARNABOD. Négyszázezer fo­rintot nyert a tarnabodi önkor­mányzat a ravatalozó felújításá­ra. A megyei területfejlesztési tanács segítségével hamarosan elvégzik az épület teljes külső felújítását, az előtető karbantar­tását, s egy 50 négyzetméternyi részt lebetonoznak, hogy esős időben se kelljen a gyászolók­nak a sárban állniuk. NYUGDÍJASBÁL. Erdőtelken a helyi nyugdíjasklub szeptember 27-én szervezi meg jótékonysági bálját a művelődési házban. A vacsorával egybekötött zenés estén fellépnek a nyugdíjasok, akik ennek a rendezvénynek a bevételét utazások finanszíro­zására fordítják. A környékben ugyanis számos helyre hívják őket térségi találkozókra, s a mostani rendezvény is ezen költségek előteremtésén köny- nylt._____________________ ■ LÉLEKHARANG BOCONÁDON. A közelmúltban szentelték fel a boconá- di lélekharangot. A nyugdíjasok akcióját szép számban támogatták adományaikkal a lakosok is. Az Őszirózsa nyugdíjasklub most egy szalonnasütögető kialakításán dolgozik FOTÓ: PILISY ELEMÉR Mobilos rendőrök telefonszámai ________Dél-Heves_________ S zeptember elsejétől a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a körzeti meg­bízottak vezetékes telefonszá­mait. A településeken tartózkodó rendőrök - a megye lefedett­ségének megfelelően — szol­gálati mobiltelefon-készüléke­ket kaptak, amelyeket beje­lentés, lakossági panaszok esetén lehet tárcsázni. A dél­hevesi térségben a körzeti megbízottak az alábbi számo­kon érhetők el: Erdőtelek: 20/555-2777 és 20/555-2778. Hevesvezekény: 20/555- 2800. Kömlő: 20/568-4020. Pély: 20/555-2788. Tárnáméra: 20/569-4040, 20/569-4030 és 20/555-2820. ■ Vak Bottyánra emlékeznek Tarnaörs Ma már csak egy fúrott kút és egy emlékoszlop emlékeztet arra a helyre, ahol 1709. szeptember 26- án este 8 órakor „lehunyta másik fél szemét is” Vak Bottyán tábor­nok, a Rákóczi-szabadságharc le­gendás vezére. Az egykori Orczy- vadászkastély neves vendége a háború idején dúló kolera áldo­zata lett. Testét a gyöngyösi fe­rencesek templomába vitték, ahol márványtábla emlékezik meg a híres vezérről. Ám hogy valójában hol is pihennek Vak Bottyán csontjai, azt nem tudni. Létezik olyan feltételezés is, hogy a szabadságharc leverése után a megtorlástól való félelem közepette a bálátok biztosabb helyre vitték a generális testét. Az évforduló közeledtével szerdán délután 3 órakor meg­emlékezést tartanak Tama­örsön, a helyi általános iskola és a generális nevét viselő gyöngyö­si szakközépiskola diákjainak közreműködésével. Ezt az ün­nepséget hagyományteremtő­nek szánják, amelyet még szá­mos közös akció követ. Mint azt Almádi János polgármester el­mondta: a későbbiekben szeret­nék rendbe tenni azt az emlék­helyet, ahol egykor az Orczyak vadászkastélya állt, ám ma már csak egy fúrott kút és Jakkel Mi­hály faragott emlékoszlopa idézi a múltat. A szántóföldek övezte hely ma is látogatott, ám na­gyobb odafigyeléssel a történe­lem egyik izgalmas fejezetét őr­zik majd meg a tarnaörsiek. A szerdai megemlékezések versekkel, dalokkal idézik fel a körülbelül 1640-ben született Vak Bottyán emlékét, s dr. Sereg József méltatja majd a generális érdemeit. (-romd OSZTÁLYTALÁLKOZÓ HEVESEN. Negyvenöt éves osztálytalálkozót tartott a hevesi Újtelepi Általános Iskolában Herczeg János 1958-ban végzett osztálya. A 19 élő egykori diák közül tizenhármán vettek részt az osztályfőnöki órán, majd közösen ülték vé­gig a tanévnyitó ünnepséget. Ezt követően a polgármesteri hivatal ebédlőjében, immár családtagokkal kiegészülve vacsoráztak és idéz- ték fel az elmúlt éveket. Az öregdiákok hogyan is búcsúzhattak volna másképp, mint hogy az 50 éves évfordulón találkoznak... ■

Next

/
Thumbnails
Contents