Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-19 / 219. szám

FOTÓ: SUHA PÉTER 4 . OLDAL MEG Y E I KÖRKÉP 2003. Szeptember 19., péntek Mától: Kastély-napok HATVAN - A Grassalkovich Művelődési Központban tegnap Né­meti Gábor helytörténész előadásával, s a Laumrn Blockflőte együttes műsorával kezdődött meg az idei Kastély-napok rendez­vénysorozata. Ma délelőtt 10 órakor nyitják meg az Élet a kastély­ban című gyermekrajz-verseny legjobb alkotásaiból készült kiál­lítást, 13 órakor pedig bőrműves szakmai konferencia és kiállítás várja a látogatókat. A Bourdon zenekar régizene-koncertjén, vala­mint a finom borok és barokk ételek kóstolóján 18 órától vehet­nek részt az érdeklődők. Szombaton folytatódik a szakmai konfe­rencia, miközben délelőtt 10 órától kézműves játszóház és mutat­ványosok serege várja a közönséget. A hagyományos szüreti fel­vonulás 14 órakor kezdődik. A rendezvény ideje alatt a Grassalkovich-kas-tély ingyenesen megtekinthető. Nyílt nap a Sándor Palotában * BUDAPEST — A Köztársasági Elnöki Hivatal szeptember 20-21- én nyílt napot tart a budavári Sándor Palotában. A látogatók e két napon délelőtt 10 órától délután 18 óráig ingyenesen tekinthetik meg az államfői hivatalnak helyet adó, a közelmúltban felújított épületet, többek közt a Kerek szalont, a Tükörtermet, az Empire kis szalont, a Mária Terézia kis szalont és a Gobelin-szalont. A háború áldozataira emlékeznek ■ HATVAN - Ma délelőtt 10 órakor az 1944. szeptember 20-i bom­bázás vasutas és polgári áldozataira emlékeznek a helyi MAV-pá- lyaudvaron. A koszorúzással egybekötött ünnepségen Kátai Csa­ba csomóponti vezető és dr. Eperjesi Tamás alpolgármester mond beszédet. Közreműködnek a Széchenyi István Szakközépiskola nö­vendékei. A legidősebbek között GYÖNGYÖS - A fennállásának 165. évfordulóját ünneplő Bugát Pál Kórház az ország legidősebb gyógyintézményeinek egyike, mára a legfejlettebb, s a szakma és a betegek által is leginkább elismert kór­házak közé tartozik. Mindez tegnap hang­zott el azon az ünnep­ségen, amelyen a kór­ház vezetői és dolgozói megkoszorúzták az ala­pító Vezekényi István, illetve a névadó Bugát Pál emléktábláját és szobrát. Köszöntőjé­ben dr. Pintér László kandidátus, nyugalma­A minőségi termékek színtere A Demko-Féder kényelmes ágyakat, takarókat és garnitúrákat mutat be a vásáron FOTÓ: PILISY ELEMÉR (Folytatás az 1. oldalról) A megyei közgyűlés elnöke, Sós Tamás hangsúlyozta, hogy az önkormányzat eredményes kap­csolatot alakított ki a gazdasági kamarákkal és a vállalkozói szer­vezetekkel. Emlékeztetett rá, hogy megyénk gazdasága az el­múlt években jelentősen fejlő­dött. A területfejlesztési pályáza­tok eredményességét tekintve szűkebb hazánk a főváros és Bor- sod-Abaúj-Zemplén után a har­madik helyen áll. Az M3-as autó­pálya építésének hatására a sztráda mentén levő települése­ken befektetők négyezer munka­helyet teremtettek. A hazai ter­mék (GDP) előállításában a me­gyék rangsorában Heves a 11. he­lyet foglalja el. Az elnök elisme­réssel nyugtázta, hogy a német Bosch cég Egerben, Hatvanban és Miskolcon új fejlesztéseket való­sít meg, s ezekkel bővíti a mun­kahelyek számát. Ezt követően Szántási Rafael, Eger alpolgármestere arról szólt, hogy ez a kiállítás és vásár méltó a város ünnepéhez, mert csak­nem száz cég, közöttük több új mutatkozik be a közönség előtt. Reményét fejezte ki, hogy a gaz­dag kulturális és szakmai progra­mok sok-sok látogatónak nyújta­nak kikapcsolódást és jelentek új információs forrásokat is. Ezután dr. Bánhidy Péter, a He­ves Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke arról beszélt, hogy a gazdasági önkormányzat fontosnak tekinti a szlovák és a román határ menti gazdasági szervezetekkel való együttműkö­dést. Ezért hívtak a két országból üzletembereket erre a vásárra. A Vállalkozók Országos Szö­vetsége nevében Csömör Gábor ügyvezető igazgató arra utalt, hogy az egri expo jó lehetőséget nyújt a minőségi termékek be­mutatására, amelyek minden bi­zonnyal a nemzetközi vásáro­kon is jól megmérettetnek. A VOSZ ehhez szakmai segítséget nyújt, és szolgáltatásokat kínál a vállalkozóknak. Logisztikai együttműködést biztosítanak és közvetítenek a vállalkozók hite­lezésében is. A rövid vásárlátogatást követő­en adták át az I. Eger Expo díjait. A Heves Megyei Agrárkamara el­ismerését az Országos Korona Gombaipari Egyesülés kapta. Az ITDH díjában a Parádkristály Ma­nufaktúra Rt. részesült. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara díját az Installer Kft. érde­melte ki. Az Európai Üzleti Isme­retek Szakközépiskolájának elis­merését a Zepter Intemational- nek adományozták. A vásárt ren­dező Skyline Magyarország Kft. díjazottja a Retour Kft. lett. A Kodolányi János Főiskola díját az Európai Üzleti Ismeretek Szakkö­zépiskolája nyerte el. A kora délutáni órákban a láto­gatók vették birtokukba a kiállí­tást és vásárt. A helyszínen a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Fülöp Gábor főtitkár vezetésével mag- yar-szlovák-román üzleti fórumot rendezett. Ezen a Gömör-Kishont Régiófejlesztési Ügynökség, a Nagykaposi Regionális Vállalko­zásfejlesztési Szövetség, valamint az SC. Agro-Zoo Tours S.R.I. Management Consulting vezetői vettek részt. Szó volt az együttmű­ködés eddig tapasztalatairól és a további feladatokról. A vásár szervezői bejelentet­ték, hogy a következő három napban az érsekkerti salakos pályán felállított színpadon ze­nekarok adnak koncerteket, és show-műsorokat is rendeznek. Szombaton a honvédség szóra­koztató műsorával várja a láto­gatókat, amelyet tűzijáték kö­vet. (MENTUSZ) Nincs döntés a Buttler-kastélyról Erdőtelek Amint tegnapi lapunkban beszá­moltunk róla: komoly érdeklő­dők akadtak a Buttler-kastély iránt. A szerdán este megtartott testületi ülésen részt vettek a saolin papok is, akik vázolták el­képzeléseiket az épület haszno­sításával kapcsolatosan. A keletí meditációs harcművészet meste­reinek ajánlata arról szólt, hogy az önkormányzattal bérleti szer­ződést kötnének, s vállalnák az épület teljes rendbetételét, cserébe „lelaknák" a ráköltött összeget. Ugyanakkor a dél-hevesi térségi társulás térségi turizmust szolgá­ló ajánlata is érvényben van. Mivel a képviselő-testület tag­jaiban még nem kristályosodott ki, hogy melyik lenne a legjobb megoldás, ezért a két hét múlva tartandó rendkívüli ülésen ismét visszatérnek a befektetők ajánla­tára - mondta Bakos Károly pol- gármester. _________________■ A utók nélkül Eger Hetedik éve rendezik meg Euró- pa-szerte szeptember 20-22. kö­zött az autómentes napot. A me­gyeszékhely ismét csatlakozik ehhez a környezetkímélő kezde­ményezéshez, azzal a szándék­kal, hogy a hét végén minél töb­ben választják a tömegközleke­dést, így kímélve a várost a zaj- és porártalmaktól. Szombaton az autósok elől le­zárják a centrum parkolóját, ahol ügyességi feladatok megoldására várják a bicikliseket és gyalogoso­kat. Hétfőn pedig a Klapka, az Egészségház és Tárkányi Béla ut­cát nem használhatják a sze- mélygépkocsival közlekedők. ■ Esélyek német szemmel A megye piaci árai EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES 100-180 150-180 100 100 350-400 600 500 400 200-300­240 220 150-400 200-300 120-200­1000-1200 1400 1000 1000 350-500 400 450 400 200-250 300 600 160-300 350-500 500 550 400 100-120 120 80 70 60-100 100 80 50 100-140 100 180 150 80-120 80-100 90 70 80-120 140 150 80 80-120 100-120 90 80 450 450 550 500 60-120 80 80-100 120 120-200 60 130 130 160-200 200 10/db 20 200 220 150 160 150-250 120 100-250­15-18 15-18 15 15 100 100 100 30 100-160 120 200 130 100-160 80 100 40 Orvosi és gyógyszertári ügyeletek Eger és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378) Gyermek orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379) Fogászati ügyelet: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Eger város: 30/5159-879 Állatkórház: 36/312-460 Recski körzet: 20/9839-930, 36/477-105 Hatósági állatorvos: 30/955-4914 Gyógyszertári ügyelet: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tisza menti régió: Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Ügyelet: 20/913-1950 Hatósági állatorvos: 37/313-826 Gyöngyös és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: 24 órás, sürgős­ségi, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727), Vidéki ügyelet, Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981), rendelés: szombat 7-től hétfő 7-ig. Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). Rendelés szombat, vasárnap 8.30-12.30 Gyermekorvosi ügyelet: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (37/313-112). Rendelés: szombat 8.00-12.00, 14.00-18.00. Vasárnap 8.00-12.00 Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Gyöngyösi körzet: 37/313-826 Hatósági állatorvos: 37/313-826 Gyógyszertári ügyelet: Szept. 14-ig: Korona Gyógyszertár (Bugát Pál tér). Szept. 15-21.: Mixtúra Gyógyszertár (Szövetkezet u. 8) Hatvan és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balas­si B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköz­nap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Hatvani körzet: 37/341-901 Hatósági állatorvos: 37/313-826 Gyógyszertári ügyelet: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346-831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 2. (36/366-005). Ösz- szevont felnőtt és gyermekgyógyászati ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től más­nap reggel 7-ig, ünnepnapokon reggel 7- től másnap reggel 7-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Heves és körzete: 20/2078-499 Hatósági állatorvos: 37/313-826 Gyógyszertári ügyelet: Szept. 21-ig: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt. Állatorvosi ügyelet (szept. 20-án 8.00-tól szept. 21-én 20.00-ig): Füzesabonyi körzet: 30/9952-282 Hatósági állatorvos: 30/955-4914 Gyógyszertári ügyelet: Mátyás király Gyógyszertár, Füzesabony, Rákóczi u. 10. Pétervására és körzete: Felnőtt orvosi ügyelet: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig, hét végén folyamatosan. Gyermekorvosi ügyelet: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. ■

Next

/
Thumbnails
Contents