Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-01 / 203. szám

2003. Szeptember 1., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Elkezdődött a tanév Budapest A tudás megszerzéséhez min­denkinek joga van: a vidéki gye­rekeknek éppúgy, mint a fővárosiaknak, nem lehet különbség gazdag és szegény családból érkező diákok, a romák és a nem romák tanu­lási esélyei között - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter az országos tanévnyitón, a fővárosi vakok iskolájában. „Egy ország, egy közösség fejlett­ségét, általános erkölcsi állapotát semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy milyen módon viszo­nyul azokhoz a polgáraihoz, akik valamilyen fogyatékkal élnek” - fogalmazott a miniszter. Hozzá­tette: a vakok iskolája igazi példá­ja annak, hogyan lehet a hátrányt legyőzni, miként lehet kitartó és magas szintű munkával csodála­tos eredményeket el­érni. A pedagógusok, akik ebben az intéz­ményben tanítanak, mindannyiunknak pél­dát mutatnak toleran­ciából, megértésből, va­lódi segítségnyújtásból - mondta a szaktárca vezetője, aki utalt arra is, hogy eddig az Európai Unió­hoz való csatlakozás volt a cél, mostantól az lesz a feladat, hogy Európán belül minél sikereseb­bek legyünk. Idén mintegy 110 ezer kisdiák kezdi meg általános iskolai tanul­mányait. MTI/EUROPRESS A találatot kapott gép Beregdaróc Ha az ország letér a saját adottsá­gai és képességei által kijelölt út­ról, lemond a gazdaság- fejlesztésről, illetve a vállalkozások támogatá­sáról, akkor felbillen a magyar gazdaság, akár egy találatot kapott repülőgép - fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövet­ség elnöke Bereg- darócon, a település református egyházközségi közgyűlésén. A volt kormányfő kijelentette: Magyarország nem mondhat le a gazdaságfejlesztésről, a beruhá­zásokról, a hazai vállalkozók tá­mogatásáról, a gazdák megsegí­téséről, mert csak rajtuk keresz­tül lehet munkát adni a dolgozni akaró és tudó embereknek. „Be kell látni, hogy bár­mennyire derék erény is a takarékosság, nem lehet a vetőmagot meg­takarítani, mert bajban leszünk az aratáskor” - hangoztatta Orbán. A pártelnök a Tisztántúli _____ Református Egyház­k erület Hét csillag el­nevezésű üdülő- és konferencia- központjának avatásán mondott beszédében kifejtette: az ország­nak minden valószínűség szerint a 21. században is a munka lesz az egyetlen erőforrása.______mti K épviselői tanfolyam Budapest Mint arról már beszámol­tunk, a társasházi törvény előzetes egyeztetése kapcsán az Országos Fogyasztóvédel­mi Egyesület nehezményezte, hogy az egyeztető tárgyalá­sokra nem kapott meghívást. A Belügyminisztérium nem érti a szervezet kifogását. Polgár Ildikó, a minisztérium Lakáspolitikai és Építésgazdasági Főosztályának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére azt mond­ta: az ilyen tárgyalásokra az ér­dekszövetségek képviselőit szok­ták meghívni, egyesületeket nem. Az illetékes közölte: a Fővárosi Önkormányzat áprilisban tartott egy fórumot erről a kérdésről, ahová minden potenciálisan érin­tett szervezetet meghívtak. Széles körű egyeztetésen ment át a ter­vezet, amelyben például a bíró­ság és az ügyészség is részt vett. A törvénytervezetet már elfogad­ta a kormány és a napokban a belügyminiszter a parlament elé terjesztette. Ezért technikai okok­ból sem lehetséges már az OFE- vel való egyeztetés. Polgár Ildikó egyébként sem érti, miért akar az OFE tárgyaló- asztalhoz ülni, ugyanis ebben a kérdésben a fogyasztóvédelem - véleménye szerint - nem érintett, ahogy például a lakásbérlők sem. A közös képviselők kérdéséről (ebben érezte például magát kompetensnek az egyesület) Pol­gár Ildikó úgy nyilatkozott: a tör­vényjavaslat azon közös képvise­lők szakmai végzettségével fog­lalkozik, akik ezt a tevékenységet foglalkozásszerűen folytatják. Számukra a tervezet szerint elő­írnák egy szaktanfolyam elvég­zését, egy egyszerű képviselő esetében csak az őt megválasztó közgyűlés kérheti: végezze el a tanfolyamot. Polgár Ildikó hoz­záfűzte: nem hiszi, hogy marad­tak nyitott kérdések a törvény kapcsán. Baranya RÓBERT Zsidó Nyári Fesztivál Budapest „Csak attól idegenkedünk, amit még nem ismerünk” - mondta Judith Vamai Shorer Izrael állam budapesti nagykövete a hatodik alkalommal meghirdetett Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján. Az eseménysorozat keretében szá­mos zenei, színházi, képzőművé­szeti, irodalmi és filmes progra­mot rendeznek Budapesten és hat vidéki városban. Köszöntőjében Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója kiemelte: a politikai-társadalmi küzdelmek során a zsidó jelző különleges „hívó szó” volt jellegzetes asszo­ciációkat ébresztve, e helyzetből kívántak a fesztivál sajátos eszkö­zei segítségével kilépni. Képün­kön Dés László és Snédberger Ferenc nyitókoncertje._________■ Állami segélycsomag Szili Katalin: ,,Az egész ország tartson a fejlett Európába!” Battonya A kormány az aszálykárok enyhítésére 60 milliárd forin­tos segélyprogramot dolgozott ki, amelyből 10 milliárd forint a vissza nem térítendő támo­gatás összege. Ez a károkhoz képest kevés, nem mellékes azonban, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb segélycsomagja. E gondolatokkal kezdte beszé­dét Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke augusztus 30- án a Békés megyei Battonyán, ahol a Nyugdíjasklubok és Civil Szervezetek Országos Találkozóját rendezték. Szili Katalin a battonyai résztvevők előtt hangsúlyozta: az idősek számára kötelesség megadni az igényük szerinti nyugodt pihenés feltételeit fotó, lehoczky péter Szili Katalin hangsúlyozta: a rendszerváltás óta egyetlen kor­mány sem nyújtott ilyen mértékű anyagi segítséget az aszály káro­sultjainak. Tavaly 15 milliárd fo­rint jutott erre a célra, amely az idei segítség egynegyede. Az Or­szággyűlés elnöke beszélt a kö­zelgő európai uniós csatlakozás­ról is. Mint fogalmazott: sokan tartanak a változástól, mert ez szigorú követelményrendszert, kiélezett piaci versenyhelyzetet, új típusú alkalmazkodást jelent. Mindez új szemléletmódot kíván a gazdáktól, a feldolgozóktól és az agrártárcától is. A politikának, a mindenkori kormánynak és az ellenzéknek most az a legfonto­sabb feladata, hogy minden le­hetséges eszközzel elősegítse a sikeres alkalmazkodást - mond­ta, majd hozzátette: ha az ország jól sáfárkodik az uniós csatlako­zással, nemcsak az agrárium, ha­nem a vidék egyéb gondjai is csökkenhetnek. Az uniós csatla­kozástól mindannyian azt várjuk, hogy a régiók közötti fejlődésbeli különbségek is csökkenjenek: ne az országnak ez vagy az a része, hanem az egész ország tartson a fejlett Európába. A battonyai rendezvényen több ezren vettek részt, főként nyugdíjasok. Hozzájuk szólva az Országgyűlés elnöke kiemelte: az idősek számára kötelesség meg­adni az igényük szerinti nyugodt pihenés vagy a tevékeny élet fel­tételeit. SZÚR: zenével, sporttal Budapest - Siófok Az ősz első hetének szombat­ján, szeptember 6-án rende­zik Siófokon a SPORT 1 feszti­válját. Várkonyi Attilát, az esemény főszervezőjét kér­deztük a programokról.- Reggel kilenc órától változatos sportprogramokkal várjuk az ér­deklődőket. Lesz színész-újság­író futballrangadó, kézilabda- és streetballmérkőzés. A Víztorony téren autós bemutatókat láthat­nak a rali és a tereprali szerelme­sei. A Fő téren 10-16 óráig él­sportolók, olimpikonok és pa- ralimpiai bajnokok bemutatójára kerül sor. A futballpályán este héttől koncertezik a Groove- house, nyolctól a United, kilenc­től pedig az erre az alkalomra új­ra összeálló Első Emelet együt­tes. A fesztivált tíztől éjfélig fer­geteges DJ-parti zárja - mondja Várkonyi Attila. A szervezők a siófoki Fő téren állítják fel az Esélyegyenlőség színpadot, ahol fogyatékosok és épek együtt sportolhatnak, szó­rakozhatnak. A fogyatékkal élők integrációjára akkor van lehető­ség, ha megismerjük a problé­máikat - állítja a főszervező. A speciális akadálypályán például bárki végigmehet kerekes szék­kel, hogy átérezhesse, mekkora erőfeszítést igényel átkelni egy pár centi magas járdaszegélyen. Lesz sötét sátor, ahol akárcsak vak embertársainknak a minden­napokban, tapintás útján kell fel­ismerni a tárgyakat. 2003 a fo­gyatékosok európai éve - mondja Várkonyi Attila. - Hiszem, hogy nem adományokra, jótékonyko­dásra van szükség, hanem sokkal több odafigyelésre, empátiára. KURUCZ ADRIENN A Phare Területfejlesztési Program végrehajtó hatóságaként a VATI Kht. Területfejlesztési Igazgatóság KONZULTÁCIÓS NAPOKAT tart az „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése" c. Phare pályázatra jelentkezők részére. A konzultációs napok helyszíne: Béta Hotel Egér-Park, Eger, Szálloda u. 1-3. A konzultációs napok időpontjai és témái: 1. 2003. szeptember 9. A program bemutatása, a pályázati kiírás részletes ismertetése, gyakorlati tanácsok a pályázat elkészítéséhez 2. 2003. október 1. Gyakorlati tanácsok a pályázat pénzügyi tervezéséhez, konzultáció 3. 2003. október 29. Gyakorlati tanácsok a pályázatbeadás előtt, konzultáció A konzultációs napok 8.30-tól 17 óráig tartanak, a 3. rendezvény 14.30-tól 18 óráig tart. A részvéte] ingyenes. A konzultációs napok tematikája egymásra épül, ezért a részvétel mindhárom alkalommal javasolt. Jelentkezés és további információk a konzultációs napokat szervező PricewaterhouseCoopersnél: telefon: 461-9540, fax: 461-9114 (Gyürüsi Andrea), e-mail: grant.scheme@hu.pwc.com (Kérjük, hivatkozzon a következő referenciaszámra: EG12) Hírek Bizalmi tőke Ha egy ország elindul az eről­tetett kétpártiság felé, annak hosszú távon kárát látja a nem­zet - mondta Dávid Ibolya Sopronban. Az MDF elnöke úgy vélekedett: ha egy ország­nak két politikai elitje van, akkor megjelenik egy olyan gazdasági elit, amelyik meg­keresi mindkettőhöz a maga bejárását; a kiépített kapcsolat- rendszer arra szolgál, hogy bárki van kormányon, a fele­lősségre vonást elkerülhesse; a korrupciós ügyek arra alkal­masak, hogy megingassák a közéletbe, a pártokba, a de­mokráciába vetett bizalmat, mti Lesz jövőre is Idényszerűen jövőre is életbe fogja léptetni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a négynapos autópálya-matrica rendszerét - mondta Csillag István gazdasági miniszter Budapesten. A miniszter sze­rint a négynapos matrica egész évre történő bevezetésénél figyelembe kell venni, hogy más a kereslet szerkezete a téli hónapokban, mti Építésügyi hivatal Mától megkezdi működését az Országos Lakás- és Építés­ügyi Hivatal a belügyminisz­ter irányítása alatt; az intéz­mény vezetője Fegyverneky Sándor, volt XIII. kerületi építész. Az építésügyi hivatal fő feladata az egységes szak­mai irányítás: a felügyelet és az ellenőrzés megszervezése, az építészeti kultúra meg­őrzése és fejlesztése, az ága­zat gazdaságélénkítő szerepé­nek érvényesítése, mti Kiállnak mellette A Magyar Mentő és Mentő­tiszti Egyesület közgyűlésének vasárnapi csopaki határozata szerint a továbbiakban is Gőbl Gábor főigazgató személyében látják biztosítottnak az Orszá­gos Mentőszolgálat jó műkö­dését, a mentés és a beteg­szállítás biztonságát. Az egye­sület közleményben leszögezi: minden törvényes eszközt megragadva támogatják a fő­igazgatót. MTI Gyakorlati szempont A szakképzést nem lehet egyik percről a másikra a gazdaság aktuális igényeihez igazítani, hosszabb távon viszont az el­méleti és a gyakorlati oktatás­nak egyaránt teljesíteni kell a „felhasználók”, azaz a gazdaság által megfogalmazott követel­ményeket - mondta Jakab Já­nos, az Oktatási Minisztérium szakoktatásért felelős helyettes államtitkára az ősztől megvaló­suló változások irányáról, mti Vadvilág Az időjárás miatt a vadgazdál­kodás is hasonlóan rossz hely­zetben van, mint a mezőgazda­ság többi ága - mondta Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára. A vad­állomány megsínylette a hideg telet, az aszályos és meleg idő­járást. Az apróvad-szaporulat nagy része el is pusztult, mti Nincs ötös Nem volt öttalálatos szelvény a lottón. Az e heti nyeremény el­éri 2,6 milliárd forintot, europress Oxigénsegítség Magyarországon 20-30 ezer, otthoni oxigénkezelésre szoruló beteg éh Az Oxigénnel Kezeltek Közhasznú Egyesülete a bete­gek helyzetének javításán túl arra törekszik, hogy lehetőséget adjanak a konzultációra tüdő- gyógyászokkal és belgyógyá­szokkal. A nagyobb mozgási lehetőséget biztosító speciális oxigénkoncentrátorokból mind­össze 1400 darab hozzáférhető az országban, mti ___________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents