Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-30 / 202. szám
I 2003. Augusztus 30., szombat MEGYEI K Ö R K É P 5. OLDAL Albérletbe kényszerülő diákok (Folytatás az 1. oldalról) A kollégiumban is fizetni kell a szállásért. Az érsekkerti és a Sas úti intézményben négyezerötszáz forintot havonta, a Leányka úti és az Almagyar-dombi diákszállón pedig négyezer- hétszázat. A különbséget azzal indokolják, hogy az utóbbi két helyszínen a korlátlan és ingyenes Internet-hozzáférés is biztosított. Akiknek elutasítják a kollégiumi elhelyezési kérelmüket, azok albérleti hozzájárulást igényelhetnek. Miután csak ők jogosultak erre a támogatásra, a kollégiumi kérelmet azoknak is be kellett nyújtaniuk a HÖK-höz, akik eleve azt tervezték, hogy a barátaikkal közösen bérelnek egy lakást, ahol önmaguk urai lehetnek. Volt, aki még a kérelemre is ráírta, hogy „nem kéri a kollégiumot”. Ugyanis, ha véletlenül mégis helyet nyerne ott, akkor csak rektorhelyettesi engedéllyel mondhat le, köüözhet ki, és további két hónap bérleti díját fizetnie kell. Az albérleti támogatás ugyancsak szociális alapon, s az intézmény keretösszegén belül lehetséges. A mértéke személyenként és havonta 3-10 ezer forint. A várost még kevéssé ismerő gólyáknak a HŐK is segít az albérletszerMinden diáknak jut szállás: vagy a kollégiumban, vagy albérletben zésben: található náluk egy címlista, továbbá a főiskola B épületének aulájában, a hirdetőtáblán is olvashatók ajánlatok. Általában 10-12-15 ezer forintba-plusz rezsiköltség - kerül egy hely, ha sikerül három-négy-öt diáknak társulnia egy lakásra. Ha sikerül albérleti támogatást kapni, úgy alig-alig drágább, mint a kollégium. Ahol a fürdőszoba közös a folyosó végén, s a konyhában sem csak négy baráttal kell egyezkedni, hogy ki nem mosogatott el rendesen. A főiskola kollégiumaiban általában négyágyasak a szobák, de van, amelyikben nyolc diák lakik. A legjobb az Almagyar-dombi szakkollégium, fotó: perl amely modem komfortfokozata Az előtérből két szoba nyílik, s mindegyik lakosztályhoz tartozik fürdőszoba. Ide külön kérelemmel lehet bejutni, és tudományos munkát kell folytatnia a jelentkezőnek. A legjobbak kiváltsága ez a hely, ugyanis mindössze negyvenen férnek el benne. négyessyztta A Harlekinből politikai ügy lett (Folytatás az 1. oldalról) Az elismert szakember munkásságát Sós Tamás külön is megköszönte. Az intézmény igazgatói posztjára egyetlen pályázat érkezett: Királyné Nagy Enikőt a testület egyhangúlag nevezte ki a tisztségbe. A megyegyűlésen ezt követően tájékoztató hangzott el a Heves Megyei Közlekedési Felügyelet személyszállítással, árufuvarozással, közúti ellenőrzéssel összefüggő tapasztalatairól, majd a közüzemi ivóvízellátás helyzetéről, feladaBocsánatkérésre szólít fel az SZDSZ Egyre többet, kevesebben A zsűri a szép, pontos munkát értékelte Gyöngyös Eger A városi szabad demokraták - mint lapunkhoz tegnap eljuttatott közleményükben olvasható - megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a helyi Fidesz-szervezet elnöke, Révész Tamás és önkormányzati frakcióvezetője, dr. Löffler Erzsébet a napokban megtartott sajtótájékoztatójukon a Magyar Köztársaság alkotmányos jogrendjével ellentétes, egy országosan működő kisegyház-ellenes kirekesztő nyilatkozatot tettek. A fideszes politikusok szerint - mint elhangzott - Egerben nincs helyük a kisegyhá- zaknak, mert a népszámláláson csupán 419-en vallották magukat hozzájuk tartozóknak. Szerintük megengedhetetlen, hogy az önkormányzat szóba álljon törvényesen bejegyzett egyházakkal, ha azok nem a többség vallását képviselik. A közlemény fogalmazói meggyőződésüknek adnak hangot, miszerint az egri Fidesz-vezetők megnyilvánulása arcul csapása az európai értékrendnek, a demokráciának és a városban élők jóérzésének. Alkalmas továbbá arra, hogy gyűlöletet szítson emberek csoportjai között felekezeti hovatartozásuk alapján. Az SZDSZ egri szervezete éppen ezért felszólítja a Fidesz egri szervezetét, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt, a törvényes rendet, s vegye tudomásul a vallásgyakorlás szabadságát. Felszólítják továbbá Révész Tamást és dr. Löffler Erzsébetet, hogy otromba magatartásuk miatt kövessék meg az érintett kisegyhá- zak tagjait, s minden jóérzésű eg- ri polgárt.___________________■ A minőségi munkavégzés, a szaktudás fontosságát hangsúlyozta dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő a főiskola tasspusztai tangazdaságában megrendezett észak-magyarországi regionális szántóverseny megnyitásakor. Mint hozzátette: nagyon sok múlik a termelők erőfeszítésein, főként olyan szélsőséges időjárású esztendőkben, mint az idei is. Azt is kijelentette: hazánkban egyre kevesebben élnek a mezőgazdaságból, s ez azt is magával hozza, hogy az egyre több ember ellátásához szükséges termékeket a csökkenő létszámú gazdatársadalomnak kell megtermelnie. Az immár hagyományos szántóversenyre az északi régióból tizennégyen neveztek be, oktatási intézmények és termelő vállalkozások képviselői. A feladatot dr. Sós Sándor, a Magyar Szántó Szövetség titkára ismertette, egyben felhívta a versenyzők figyelmét az alapos és pontos munkavégzés fontosságára. Mint megjegyezte, a háromórányi versenyidő bőven elegendő az átgondolt munkára, így nem kell kapkodni, az „üzemszerű gyakorlattól eltérő, alacsonyabb sebességi fokozatban” célszerű szántani. Az elbírálásnál ugyanis nem a gyorsaságot tekintik elsődleges szempontnak a zsűri tagjai, hanem a szépen és pontosan elvégzett szántást. A verseny legjobbja az országos döntőben - szintén megyénkben, Horton - képviselheti majd a régiót. _______ ____ js. p.) _________TARI OTTÓ ____ S zámháború Noha borzasztóan sok van még hátra ebből a választási ciklusból, a csata olyan vehemenciával zajlik, hogy a hazai közviszonyokban eligazodni képtelen kívülálló azt gondolhatná, innen már csak a megnyugvás meredeken lefelé ívelő érzelemgörbéje következhet. Maga sem hinné, mekkorát tévedett: ezen a nyáron a belpolitikában nem volt uborkaszezon, köszönhetően a skandalumoknak, koalíciós összecsattanásnak, oda- és visszamuto- gatásoknak, eltűnt vagy elsíbolt milliárdoknak. Látva politikusaink fáradhatatlanságát, megjósolható, hogy zavaros ősz elé nézünk. Időközben a kelléktárból előkerültek olyan eszközök, amelyek bevetésével szándéka ellenére a játszma részévé válik a magát amúgy szívesen a partvonalon kívül tudó tucatpolgár is: ha kell, bevonják a nagyközönséget is olyan primitív, ámde hatásos módon alkalmazott trükkökkel, amelyekkel eredendően meglévő igazságérzetét manipulálják. Ide sorolható a miniszterelnök utalása a pénzügyi felügyelet vezetőjének a javadalmazására - mintha nem egy független állami szerv első emberének törvényben megállapított fizetéséről lenne szó -, a stilizált bankókból emelt oszlop ellenzéki pártpolitikusok általi görgetése az ismert pénzintézetnél keletkezett fura hiány illusztrálására - tudván, hogy ebben az országban a lakosság 99 százaléka élete folyamán összesen nem látott még ennyi pénzt. És mindenekelőtt megemlítendő az a bulvárízű felvetés is, amely szerint a brókerbotrány felderítése a korábbi hasonló esetek tisztázásánál jóval több pénzt vesz ki az állampolgárok zsebéből. Utóbbi relativizálás azonban túllőtt a célon. Vagy pedig, ha az információmorzsát elcsöpögtetők ezt komolyan gondolták, olyan lejtő elé kerültünk, amelyen nincs megállás: tarifája lesz a bűnnek, amelynek az útját nem az igazságszolgáltatás, hanem a költségvetés szabályozza majd. A két Dohnál Dohnál Áron: Fémfészek Eger, Szentendre A művészek városában, Szentendrén, a nagy múltú Művésztelep Galériájában nyílt meg Dohnál Áron és Dohnál Tibor Fejezetek című kiállítása, melyet dr. Mezei Ottó művészettörténész ajánlott a közönség figyelmébe. A hazai művészet élvonalába tartozó Dohnál Tibor ezúttal festményeit mutatta be, míg Dohnál Áron, aki a technikai művészetek egyre nagyobb figyelmet vonzó alakja, egy holografikus fény-enviromentet is bemutatott a szeptember 7-ig nyitva tartó tárlaton. A két rangos alkotó legközelebb Helsinkiben és az ugyancsak finnországi Espoo-ban mutatkozik be. A Nemzetközi Kepes Társaságot képviselő kiállítás a két világhírű fényművész, Antii Maasalo és Esa Laurema nagy sikerű egri bemutatkozásának és más magyarországi tárlatainak viszonzása lesz. ■ A 2003/2004-es tanévben a Balassi Bálint Gimnázium Recski Tagiskolája esti tagozaton új gimnáziumi osztályt szervez a 9. évfolyamon, melyre szeptember 10-ig még várja a jelentkezőket. Jelentkezés és információ a 36/478-337-es és a 06-30/415-0783-as 1 telefonon az iskolában Előfizetési igényét ingyen jelezheti a következő leleíonszárrton: 06-80/513-646 Tárcsázza nappal! ■.««ÁMjbASS- • 4 kein firi éh (97674-98536' A Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltsége 2003. szeptember 5-én 9 és 12 óra között Képzési Börzét rendez. Az eseményen részt vevők a Munkaügyi Központnál pályázatot nyert valamennyi képző intézmény kínálatával találkozhatnak, és a helyszínen lehetőség lesz jelentkezni az ősszel induló tanfolyamokra. Ezek többek között a következők: asztalos, épületburkoló, ács-állványozó, varró szakmunkás, gazdasági informatikus, továbbá különböző szintű számítástechnikai és nyelvtanfolyamok. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az egri kirendeltség épületének 4. emeleti nagytermében. A Heves Megyei Rendőr-főknpitónysóg 2003. szeptember hó 12. nap 10 órakor a HRFKudvarában (Eger, Eszterhózy tér 2.) nyilvános árverés keretében értékesíti o vagyonkezelésében lévő alábbi vagyontárgyakat: 7 db személygépkocsi, 2 db motorcsónak, valamint különféle garázsipari és irodatechnikai berendezések. Az árveréssel kapcsolatban felvilágosítás kérhető az 522-140-es telefonszámon _____Beseiiyei János i. alezredesnél. D inamikusan fejlődő (égünk építőiparban jártas építőipari végzettséggel és kivitelezési « tapasztalattal rendelkező költségvetésben ; és felmérési napló készítésében jártas ÉPÍTÉSVEZETŐT, MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐT, j (minőségbiztosításban jártas) MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK A VIKING-program, és számítógép gyakorlati alkalmazása, jogosítvány a jelentkezés alapfeltétele. Bérezés.- megegyezés szerint. lg » Fényképes, szakmai önékttojzokal 2003. szepiembet 1» 15-ig,Építész" jeligére a szerkesztőségbe (Gyöngyös, Köztársaság tér & a.) várjuk. 2 • A Hungarocamlon - Volán Tefu cégcsoport nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás Jogosítvány Belföldi/nemzetközi árufuvarozői igazolvány PÁV II. igazolás Érdeklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt. 1239 Budapest, XXIII. Nagykőrösi út 351. tel: 421-6666/2615:421-6666/2478 vagy 06/80-204-309-es ingyenes zöldszámon. A PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Korlátolt felelősségű társaság taggyűlése pályázatot hirdet a kft. ügyvezető igazgatói tisztség ellátására. Pályázati feltételek:- legalább középfokú iskolai végzettség,- szakmai önéletrajz és vezetői program,- az iskolai végzettségét, képesítését igazoló iratok másolata,- 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent- felsőfokú szakirányú Iskolai végzettség,- középfokú végzettség esetén legalább 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. szeptember 15. A pályázat elbírálásának időpontja: a pályázók meghallgatását követő 5 nap. Az állás 2003. október 1-jétől tölthető be, A pályázat benyújtásának helye: Pál László Pétervására város polgármestere ^ 3250 Pétervására, Szabadság tér 1. 1 Érdeklődni: Pál László polgármesternél a (06) 36/568-045-ös telefonszámon. tairól esett szó. Kontra Gyula (MSZP) a Heves Megyei Vízmű Rt. beszámolója nyomán nyugtázta, hogy „vízügyben” szakmailag és anyagilag is biztonságban tudhatjuk magunkat. Lakatos István (Összefogás) ellenben arra emlékeztetett, hogy az egyébként is a legelmaradottabbak közé számító pétervásárai kistérségben óriásiak a gondok az ivóvíz mennyiségével és minőségével. Feltette a kérdést: vajon kellene-e még vízbázisokat keresni, s miként lehetne azokat védeni? Nem lenne-e célszerű összekötni a mátrai és a bükki regionális rendszert? A víz árában óriásiak a különbségek, egyes szolgáltatók még a karbantartási költségeket sem építik be a tarifáikba. Utóbbiakat dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Rt. ügyvezető igazgatója „politikai vízműveknek” minősítette. Mivel júliusban törvény módosította az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló korábbi jogszabályt, a változást a megye is átvezette saját rendeletén, a 33 ezer forintos köztisztviselői illetményalap 2,242-es szorzatával. (Ez havi bruttó 74 ezer forint alapdíj.) Elkészült az önkormányzat és intézményei idei első féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló is, amelyből kitűnik, hogy a bevételek kedvezően alakultak, elérték a 8 milliárd 727 millió forintot, míg a kiadások 8 milliárd 45 millióra rúgtak. A sikeres gazdálkodásért Sós Tamás elnök és Merczel József főállású alelnök két-két havi illetményének megfelelő jutalomban (858 ezer, illetőleg 840 ezer forint) részesült. ___________________________|W|}