Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-19 / 193. szám

10. OLDAL ÜNNEPI 2003. Augusztus 19., kedd m MAGAZIN Augusztus 20.: közelmúlt, megsárgult íveken Két évtizeddel ezelőtt, amikor még nagyon kevesen lát­ták - inkább csak érezték -, hogy a „történelmileg kiala­kult” egypártrendszer tartalékai kimerültek, s az ideoló­gia hosszú távon már nem képes fenntartani a politikai, de főleg a gazdasági együtthatók következtében végve­szélybe sodródott rendszert, a társadalmi megmozdulá­sok a folyamatosság demonstrálását is szolgálták. A géemkázásban, telekre járásban, Trabant-bütykölésben megfáradt munkásosztály ünnepről ünnepre hitet tett a jövő - a szocialista jövő - mellett. Nem volt ez másképpen Hatvanban és a környékén sem, ahol - mint az Ady End­re Könyvtár archívumában fellelhető szemelvények bizo­nyítják - az 1980-as évek első felében az augusztus 20-ák még az adott időszak szokásos rituáléja szerint zajlottak. Alábbiakban korabeli sajtótermékekből - Népszabadság, Népújság, Építők Lapja - idézünk. A korszak ismerői egyöntetűen alátá­maszthatják: nem voltak könnyű évek. Elég egyetlen oldal címeit végigböngészni az MSZMP központi lapjából, hogy láthas­suk: miközben a béketábor gyarapodik és töretlenül halad a kijelölt úton, addig a ka­pitalizmus a saját zsírjában fő. íme: Elbo­csátások Nyugat-Berlinben, Nagymérvű adóemelés az USA-ban, Nemzetközi kon­tingens Bejrútban. Ezzel szemben „A len­gyel dolgozók többsége nyugalmat akar a feladatok ellátásához” - adja hírül az orgá­num, nem feledve el megemlíteni, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bi­zottsága teljes egészében jóváhagyta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Wojáech Jaruzelski, a LEMP KB első tit­kára krími találkozójának eredményeit. Mint ismert, eme „eredmények” igencsak szükségeltettek ahhoz, hogy a nyugalom feltételei megteremtődjenek a sztrájkoktól sújtott munkásállamban. Miközben - megint csak Népszabad­ság-idézetek - a csapat-szétválasztási terv első szakaszát az izraeliek megszegték, a libanoni hadsereg tagjai pedig nem tartot­ták be maradéktalanul, miközben Babrak Karmai Afganisztánban beszédet mondott a függetlenség napján, és miközben ve­szélybe került egy bolíviai munkásvezető élete, addig Magyarország az alkotmányt ünnepelte, még az államalapítás és Szent István nélkül, de már az új kenyérrel együtt. * Érdemes időrendben tallózni az esemé­nyek között. A Népszabadság kiemelten számol be 1980. augusztus 20-a hatvani megünnepléséről, amelyen dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési mi­niszter volt a vendég. „Népgazdaságunk helyzetéről, a gazdálkodás eredményessé­géről és az életkörülmények javításának szoros összefüggéséről, az életszínvonal megőrzésének feladatairól szólva Ábrahám Kálmán egyebek között hangsúlyozta, hogy határozott támogatásban kell részesí­teni a gazdasági munka jobbítására tett erőfeszítéseket” - írja a tudósító, és az olva­só nem véletíenül érzi úgy, mintha fűrész- port nyelt volna a száraz lózungok halla­tán. Ámde legalább megtudhatta: „fontos törekvésünk, hogy az ésszerű anyagtakaré­kosság a népgazdaság minden ágában megvalósuljon”. A vájtfülűek ekkor azért más sejthettek valamit, amikor pedig „pél­dákat sorolt ezután a szónok az életszínvo­nalban elért eredményekről, a megtartá­sukra irányuló törekvésekről”, akár a fejü­ket is felkaphatták, hiszen a terminológiá­ban eleddig használatos „prosperálás” ki­fejezés helyett alkalmazott „megtartás” immáron jelzett egyet s mást. Ábrahám azonban mindjárt sietett megemlíteni a VI. ötéves terv lakásépítési programját, megje­gyezve: olcsóbb lakásépítési technológiá­kat kell a jövőben alkalmazni. A munka szerinti szocialista bérezés szocialista elveit a jövőben következetesebben kell alkal­mazni, megszüntetve az egyenlősdiség gya­korlatát. Gátat kell emelni az olyan jövedel­meknek, amelyek mögött nincs tisztességes munka. Minden erővel törekedni kell a ki­egyensúlyozott áruellátásra, a szolgáltatá­sok javítására, az értékarányos fogyasztói árak kialakítására - zárta szavait, majd - az Építők Lapja fotóinak tanúsága szerint - átvette az új kenyeret Szabó Gusztávtól, a Lenin Termelőszövetkezet elnökétől, mi­közben a szabadtéri színpadot zsúfolásig megtöltő hatvaniak lelkesen ünnepeltek. •k Egy évvel később, 1981. augusztus 20- án visszafogottabb volt az ünneplés. A megyei lap szerint Hatvanban vidám, egész napos program várta a város lakóit. A Népkertben nyüzsgő bazársor, zenétől hangos vidámpark és igazi „majálishangu­lat” uralkodott. Itt lépett fel a kora esti órákban a harmincéves Állami Népi Együttes, amelynek káprázatos műsorát az elmúlt, csaknem négy évtized alatt sor­ra megvalósulnak mindazok a nagyszerű célkitűzések, amelyekért az előttünk járó nemzedékek évszázadokon át küzdöttek”. Itt is akad némi üzenet a jövőt illetően: „A magyar nép... gazdasági gondjaink ellené­re is biztosítja azokat a fettételeket, ame­lyek országunk honvédő képességének magas szinten tartásához szükségesek”. Szavai után felhangzott az Intemacionálé, majd az újonnan felavatott tisztek díszme­netben vonultak el az állami zászló előtt. * A következő, 1983-as esztendő sok szempontból sorsfordítónak bizonyult. Természetesen a történészek erre csak ' *\ több mint ezren tekintették meg. Hasonló hangulatú ünnepségre került sor Abasáron, Ecséden, Hevesen, és sok más ipari jellegű településen is - jegyzi meg a luónikás. Két évtized távlatából az 1982-es ün­nepség is a korabeli forgatókönyv szerint zajlott, színes programokkal, országszerte új létesítmények átadásával. A központi nagygyűlésen Czinege Lajos hadseregtá- bomok, honvédelmi miniszter fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hazánk újabb erőfeszítéseket tesz a feszültség csökken­téséért, hiszen „további helytállásra moz­gósító érzésekkel emlékezzünk arra, hogy utólag világítottak rá, hiszen a mindenna­pi életben nagyrészt ez az év is olyan volt, akár a többi. Vagy azért már nem egé­szen...? A megyei ünnepséget ezúttal Hatvan­ban rendezték meg. A Népújság fotóval il­lusztrált tudósításban számolt be az ese­ményről, amelyen Vágó József téesz-el- nök Vrabecz Mátyásnak, a cukorgyár igazgatójának adta át az új kenyeret. A népkerti szabadtéri színpad nézőterén megint sok százan jelentek meg - hej, ha látnák mostani állapotában a létesít­ményt... -, hogy meghallgassák Mészáros Albertet, a Hazafias Népfront megyei tit­kárát. Mészáros Albert kiemelte, hogy ha­zánkban állampolgári jog a végzett mun­ka mennyiségének, minőségének megfele­lő díjazás. Vélhetően nem ártott ezt több­ször hangsúlyozni a korábban egészen máshoz szoktatott tömegek előtt, hiszen ekkor már a kibontakozás éveiben jár­tunk, s nem feledhető az sem, hogy mindössze két esztendő választott el az 1985-ös pártkongresszustól. Talán ezért volt szükség az alábbi mondatokra is: rendszerünk minden kedvezőtlen külső tényező ellenére és itthoni gondjaink da­cára szilárd. Ennek köszönhetően adhat­tak át a Vas Gereben úton 82 OTP-lakást és a Balassi úti óvodát, elkezdhették 71 Szabadság úti tanácsi bérlakás kivitele­zését, bővíthették a Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskolát, és szóba került a Grassalkovich-kastély felújítása is, amely­hez 600 ezer forint értékű téglajegyet vá­sárolt a város lakossága. A hivatalos ünnepséget követően a tu­dósító összeakadt Lukács Dezső téesz-el- nökhelyettessel, aki „ködösként gyűjtö­gette maga mellé a boldogiakat, akik részt vettek a megyei ünnepségen”. Hogy miért igyekeztek a hazaindulással? Hátravolt még a nap másik attrakciója, a megyei lab­darúgó-bajnokságba az idén bekerült Bol­dog és a vendég mátraderecskei csapat mérkőzése. * Ugyanebben az évben, 1983-ban Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára Balatonszárszón szólt az egybegyűltekhez.- A dolgozó osztályok, rétegek szövet­sége, együttműködése az elmúlt évtize­dekben beépült rendszerünk alapjaiba. Ezt a szövetséget őrizni kell, és a naponta változó helyzetben újra meg újra megte­remteni a felnövekvő generációk bekap­csolásával - jelentette ki, majd továbbfűz­te gondolatait: - A szövetség a párt vezeté­sével azonban csak úgy képzelhető el, ha a pártirányítás elismerésén túl a résztve­vők egyenjogú partnerként, egyenlő esé­lyekkel társulnak a nemzed haladást szol­gáló célok megvalósítására. TAHI OTTÓ Az ifjú pár, hatvan éve •w "ff atvankét éve Cserényi 1 i Gyula keveset tudott Er- \ délyországról. Talán JL JÜL nem is nagyon örült, amikor fiatal repülőtisztként az anyaországhoz frissen visszacsa­tolt Gyergyószentmiklósra vezé­nyelték. Am amint a vonat közele­dett a Hargita hegyeihez, egyre jobb lett a kedve, hiszen festői kör­nyezetben kanyargó« vele a gőzös. Szabadságot hozott Néhány nap múlva az is kide­rült, hogy vendégszerető széke­lyek közé került, akik istenítették a délceg fiatalembert. Amint társai­val kilépett az utcára, nyomban emberek tucatjai sereglettek köré­jük. Volt, aki beszélgetett velük, volt, aki csak megérinteni akarta, mint azt, aki újra visszahozta szá­mára a magyar szó szabadságát. Sok idős ember szemébe csalt könnyeket a megjelenésük. Nem csoda, hogy a székely lányok is körberajongták. * Akkoriban Gyergyószentmik- lósón az iparos otthonba jártak táncolni a fiatalok, a tisztek is gyakran megfordultak ott. És bi­zony a lányok nagy többsége alig várta, hogy táncra kérjék. Cserényi Gyula is jó táncos hírében állt. Áz első bálok egyikén megismerke­dett a város egyik legszebb lányá­val, Blénessy Gizellával. Az első táncból heves szerelem lett, és a A szabadságot repítette Székelyföldre Repülőtisztként Lőrinciből indult, majd rövid, na, ha nem szól közbe a háború. Sok nehéz de annál boldogabb székelyföldi évek után ci- pillanata volt az elmúlt hatvan évben, de so- vilként érkezett vissza a Zagyva parti város- hasem volt elkeseredett. Talán azért is, mert ba. Élete mindenképpen másként alakult vol- egy szép székely lány szegődött útitársául. repülőtiszt számára már nem léte­zett más táncpartner. Gizella akkor egy fodrászmű­helyben dolgozott, a város főutcá­ján. A főnöke már messziről meg­látta a reptérről hazatérő katoná­kat, köztük a fodrászkisasszony szerelmét. Ilyenkor mindig ugratta egy kicsit az ifjú hölgyet: - Giziké, repülünk! - mondogatta. Szétlőtt zár Három év udvarlás után, 1943 nyarán házasodtak össze. Cserényi Gyula úgy döntött, hogy végleg Er­délyben marad, a székelyországi városban, ahol mindenki nagyon kedves volt hozzá, és ahol nagy szerelmét megtalálta. Ám az élet közbeszólt, a háború elérte a Hargi­tát is, és a fiataloknak menekülni­ük kellett. Egy szál ruhában, némi kézipoggyásszal vágtak neki az út­nak, majd kalandok közepette Bu­dapestre jutottak. A főváros ostro­makor a fiatal hadnagy 17 repülős társával a svájci nagykövetségen ke­resett menedéket, ám az oroszok megneszelték a rejtőzködőket, szétiőtték az egyik bejárati zárat, és elvitték a magyar tiszteket. Cseré­nyi Gyulát hadifogolyként csak Debrecenig hurcolták. Ott megala­kult az első új magyar repülő zász­lóalj, és a tiszt a rabság helyett in­kább az új hadsereget választott. Kiképezték őket, ám időközben vé­ge lett a háborúnak, így a frontra már nem kellett kimenniük. A béke első napjaiban a fiatal pár úgy döntött, hogy a férj a civil életet választja, ezért hazatérnek Lőrincibe, Gyula bácsi szülői házá­ba. A Zagyva-parti városban tele­pedtek le, és az egykori repülős a selypi cukorgyárban kezdett el dol­után már nem foglalkozott, de azért még akadtak „veszélyes helyzetek” az életében, hiszen év­tizedeken keresztül futballbíró- ként tevékenykedett. Mindenki be­A Cserényiek nemesi címerével gozni, havi 350 forintért. Mint mondja, hívták az akkor alakuló Maiévhez is, ám ott csak három­száz forintot ígértek, ezért nemet mondott. Később ugyan már meg­bánta, mert repülősként később a cukorgyári fizetése dupláját kapta volna. Gyula bácsinak mozgalmas éle­te volt. Bár repüléssel a háború gokat, sohasem vásárolja, mert „az nem az igazi”. Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú, boldog házasság titka, azt válaszolják, hogy nagyon kell sze­retni egymást. A többi magától jön. Cserényi Gyula mindig tudta, hogy nemesi családból származik, ám az ősei címerét csak nemrég si­került felkutatnia. Mutatja is büsz­kén a házassági évfordulóra érke­ző köszöntőknek. Felesége vénájá­ban szintén nemesi vér csörgede­zik, hiszen teljes neve: nemes lófő Belényessy Blénessy Gizella. Hogy milyen nemesként élni? Azt mondják, nem a rang számít, hiszen ettől az ember még nem vá­lik mássá. Úgy kell élni, hogy rang nélkül is tiszteljenek! folyásolhatatian, kemény ítélőnek ismerte, aki a legkeményebb mér­kőzéseket is kézben tudta tartani. Hajnali virágok Hatvan éve, minden július 23- án reggel Cserényi Gyula virágcso­korral ébreszti a feleségét. Ekkor van a házassági évfordulójuk. A kertben vagy a mezőn szedi a virá­FOTÓi T. Z. M. Gyula bácsi most Gyergyó­szentmiklósra készül feleségével. Nyolcvanhat évesen meg akarja látogatni a várost, ahol hat évti­zede nagyon boldogok voltak. Azt mondják, vannak helyek, ahová az embernek időnként vis­sza kell térnie. Számukra a szé­kely város az. TOMPA Z. MIHÁLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents