Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-01 / 178. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Augusztus 1., péntek Hírek Életfogytiglan Életfogytig tartó szabadságvesz­tésre ítélt csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék egy volt boszniai szerb polgármes­tert. Milomir Stakic 41 éves or­vost a bíróság a népirtás vádja alól fölmentette, és emberiség elleni bűntettek, valamint hábo­rús bűncselekmények elköveté­se miatt ítélte el. mti Iszlám párt Isten Pártja néven iszlám párt van alakulóban Szlovákiában, amelynek elsődleges célkitűzé­sei között a munkanélküliség visszaszorítása, iszlám iskolák megnyitása és mecsetek építése szerepel - jelentette be a párt- alapító. MTI Koldusszáműző Hatóságilag kitiltják a kolduso­kat az ukrán főváros közterü­leteiről, de cserébe szociálisan segélyezik majd a kéregetésre szorulókat. A Kijevben úton- útfélen tapasztalható koldulás visszaszorításáról csütörtökön döntött a városi tanács, mti Orosz atom Oroszországnak atomnagyhata­lomnak kell maradnia - jelen­tette ki Putyin orosz elnök csü­törtökön a nyugat-oroszországi Szarovban található szövetségi nukleáris központban. Putyin szerint erre egyebek között azért van szükség, hogy ne bő­vüljön a központban dolgozók munkájára igényt tartó külföldi importőrök köre. mti Újabb merénylet Ismeretlen tettesek felrobban­tották a Korzika legnagyobb városában, Ajaccióban működő bíróság elnökének gépkocsiját csütörtökre virradóra. A me­rényletet a Dominique Fernere bíró által bérelt ház garázsában követték el, a hatóságok feltéte­lezése szerint korzikai nacio­nalisták. MTI Szigorúbb törvény Mostantól akár húszévi börtön- büntetésre is elítélhetőek lesz­nek az embercsempészek és szervkereskedők Olaszország­ban az olasz képviselőház által elfogadott törvény alapján, mti Magyar szállodák A magyar tulajdonban levő tribunji Aquamarin horvát cég megvásárolta a közép-dalmáciai Hvar sziget Jelsa városkája szállodáit, mti Az EU üdvözli Az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja csütör­tökön üdvözölte a török parla­mentben előző nap jóváhagyott újabb politikai reformcsomagot, de figyelmeztette az EU-csat- lakozásra készülő országot, hogy a lényeg az intézkedések gyakorlati megvalósítása lesz. mti Vatikáni útmutató Az egyneműek közötti házassá­gok ellen intézett heves táma­dást csütörtökön közzétett do­kumentumában a Vatikán, fel­hívást intézve a világ katolikus politikusaihoz: lehetőségeik szerint akadályozzák meg az ef­fajta frigyeket engedélyező tör­vények elfogadását. A Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa nevével fémjelzett dokumentum szöve­gét csütörtökön osztották szét a vatikáni sajtóirodában, mellőz­ve minden kommentárt, um Távozó szóvivő Váratlanul távozik posztjáról Václav Klaus cseh államfő szó­vivője. Tomás Klvana, aki mind­össze 143 napig volt az új cseh államfő szolgálatában, benyúj­totta lemondását, s augusztus végén megválik a szóvivői tiszt- ségtől. Mint mondta, azért, mert diplomáciai szolgálatban szeret- né folytatni karrierjét, mti ■ Égnek az európai erdők A francia Riviérán repülőgépről oltják az erdőtüzet fotó: europress/epa ZÁGRÁB - PÁRIZS Dalmáciában tegnap már húsz erdőtűz megfékezésével küzdöttek a szakemberek. A harmadik napja viharos erő­vel fújó bóra következtében a tűz mind nagyobb területekre terjed ki. Az Adria legnapsütöttebb szige­tének tartott közép-dalmáciai Hvaron, Bracon és a kék barlang­járól nevezetes Bisevó-szigeten a legkritikusabb a helyzet, továb­bá a szárazföldön egy Sibenik- hez közeli apartmantelep kör­nyékén, valamint a Paklenica nemzeti parkban. Hvaron össze­sen 1100 hektáron küzdenek a lángokkal. Várhatóan szombatra lecsendesedik az erős északi szél, s ez megkönnyíti az oltást. Közép-Portugália hegyvidékes körzetében, ahol vasárnap óta pusztítanak heves erdőtüzek, két szénné égett holttestre bukkan­tak. Az egyik áldozat az autójá­ban lett a lángok martaléka, egy idős személy pedig néhány órá­val korábban égett meg elevenen, miközben a tűzoltók munkáját igyekezett segíteni. Tegnap több mint 500 tűzoltó és mintegy 400 katona folytatott elkeseredett küzdelmet a lángok­kal. Az időjárási előrejelzések szerint legalább a hét végéig ma­rad a kánikula Portugáliában, ami nagy mértékben nehezíti a tűzoltást. Franciaország déli körzeteiben sikerült megállítani két hatalmas erdőtűz tovaterjedését. A mentő­alakulatok attól tartanak, hogy ismét feléled a szél, és akár viha­rossá is válhat, ami ismét a lán­gok elharapódzását idézheti elő. A francia Riviérán négy külföldi turista életét követelték a gyújto­gatás okozta erdőtüzek, és nyara­lók ezreit telepítették ki a veszé­lyeztetett térségből. Közben egy 29 éves piromá- niás francia férfi elismerte, hogy ő okozta a halálos áldozatokat követelő erdőtüzek egy részét. Stephane Jousse közölte, hogy hét helyen gyújtotta fel az erdőt; bosszúból tette, mert nem vették fel önkéntes tűzoltónak. Bush számít a NATO-ra Bagdad - Brüsszel A jövő év első felében megren­dezhetik Irakban az általános választásokat, és ekkorra mi is elvégezzük a dolgunkat - mondta Paul Bremer, az Egye­sült Államok iraki kormány­zója. A jelenlegi 25 tagú kormányzóta­nácsot kilenc ember rotációs ala­pon vezeti, akik a helyi etnikai csoportok képviselői közül kerül­tek ki. Amint az új, demokratikus kormányzat megalakul, a szövet­séges erők elhagyják az ellenőr­zésük alá vont területeket. Az Egyesqlt Államok megmu­tatta, hogy képes egyedül is meg­nyerni háborúkat, de az utána kö­vetkező nemzetépítésre alkalma­sabbnak látszik a NATO - vélik brüsszeli szakértők. Bosznia és Koszovó már két muzulmán terep volt, most talán Bagdad követke­zik. A kérdés csak az, akar-e Wa­shington erős NATO-t? A Fehér Ház azonban már nem sokáig en­gedheti meg magának Irakban az amerikai katonák további levadá­szását, mert Bush elnök jövő évi újraválasztását kockáztatja. Az Egyesült Államok a nyári szünet után teljes erővel a NATO-szövet- ségesekhez fog folyamodni - szi­várogtatták ki a belga fővárosban. George W. Bush újraválasztását kockáztatja FOTÓ: EUROPRESS/EPA Budapestről távoznak az iraki diplomaták A budapesti iraki nagykövetség már nem folytat diplomáciai tevékeny­séget. Tóth Tamás külügyi szóvivő beszámolt arról, hogy Irak budapes­ti nagykövetsége három héttel ezelőtt jelentette be a magyar Külügymi­nisztériumnak, hogy megszünteti tevékenységét. A képviselet közölte: a diplomaták addig maradnak Magyarországon, ameddig az elutazás­hoz szükséges technikai előkészületeket, vagyis a csomagolást elvég­zik. Magyarország még március 17-én, három nappal az Irak ellen in­dított háború kitörése előtt nem kívánatos személynek nyilvánította Irak budapesti nagykövetségének két attaséját és kiutasította őket az or­szágból. A kiutasítás indokaként a két iraki diplomata státusával össze nem egyeztethető tevékenységét jelölték meg. „A bagdadi magyar nagykövetség újranyitásának feltételei egyelőre nem kellően biztosítot­tak” - fogalmazott a külügyi szóvivő. Kampányol már az A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megkezdte a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülést - jelentette be Markó Béla szövetségi elnök. Marosvásárhely Az önkormányzati választások rendkívüli fontosak az erdélyi magyarság és az RMDSZ számá­ra, mivel az önkormányzatiság egyre nagyobb szerephez jut a közösségek életének alakításá­ban - hangsúlyozta újságírók előtt az RMDSZ elnöke. Bár lassú ütemben, de az ön- kormányzatok szintjén is zajlik a decentralizáció, az önkormány­zatok pénzügyi és adminisztráci­ós hatásköre folyamatosan bővül. „Alapvetően fontosak az erős önkormányzatok, mert így az RMDSZ nagyobb súllyal lehet je­len ott, ahol a magyarság sorsát alakítják.” Markó Béla bejelentette, hogy ezúttal is előválasztásokon állí­tanak majd a jelölteket. Az erdélyi magyarság sajátos helyzetben van, hiszen a közös­ség hatékony érdekvédelme érde­kében egyetlen olyan politikai szervezetet hozott létre, amely nem egy, hanem számos politikai irányvonalat képvisel. Ezért szükségszerű, hogy az RMDSZ továbbra is minél nyitottabb le­gyen a politikai meggyőződések tekintetében, és minél szigorúbb, szelektívebb a szövetség jelöltjei­nek kiválasztásakor. Markó szerint az RMDSZ jó eséllyel indul a helyhatósági vá­lasztásokon, a legutóbbi közvéle­mény-kutatások ugyanis azt mutatják, hogy folyamatosan nő a szövetség támogatottsága. RMDSZ Az RMDSZ elnöke ugyanakkor leszögezte: károsnak tartja ellen- szervezetek létrehozását, de meg­győződése, hogy az ellenszerve­zetek, a négy évvel ezelőtti válasz­tásokhoz hasonlóan, ezúttal sem fognak eredményeket elérni. A 2000 júniusában megtartott helyhatósági választásokon a Ro­mániai Magyar Demokrata Szö­vetség a vártnál jobb eredményt ért el, minden addiginál több me­gyében a szövetség jelöltje került a megyei tanács élére, gyarapo­dott a szövetség polgármesterei­nek, tanácsosainak száma. Érzé­keny veszteség volt viszont az er­délyi magyarság számára, hogy néhány száz szavazat miatt Ma­rosvásárhelynek nem lett magyar nemzetiségű polgármestere. Né­hány székelyföldi településen függetlenként induló magyar nemzetiségűek győztek az RMDSZ jelöltjeivel szemben. ■ ÁLLÁSPONT ÁRPÁSI ZOLTÁN Fityisz a kormánynak Mától minden tizedik izzót kikapcsolom, a százas égőket hatvanasra, a hatvanasokat negyvenesekre cserélem, a Szó­lás szabadsága tévéműsor minden tizedik adását kihagyom, így ellentételezhetem a kilowattonként 23,70 forintról 25,70- re emelkedő áramár okozta terheket. Mi több, a nagy elsöté­títéssel még jól is kijöhetek a buliból, fityiszt mutatva ezzel a kormánynak. De félre a tréfát, azért „nem sömmi” a februári közel kilenc, a mától életbe lépő újabb kilenc és az áram áfá­jának januári tizenegy százalékos emelésével együtt az egy esztendő alatti összesen mintegy harminc százalékos drágu­lás. Egy átlagos háztartásban csak a mostani áremelés havon­ta 500-700 forint többletkiadást jelent. Mi indokolja a terhek ilyen mértékű növelését? A hivatalos magyarázat szerint az energiahordozók világpia­ci árának drágulása, az áfa EU-normákhoz igazítása, vala­mint az atomerőmű egyik blokkjának leállása. A helyzet azért ennél bonyolultabb. Miután az áram árát a korábbi években politikai okokból befagyasztották, a helyzet mára tarthatatlanná vált. A villamos energiát értékesítő Magyar VU- lamos Művek Rt. katasztrofális helyzetbe került, év végére közel húszmilliárd forint veszteséggel számolt. Lépni kellett: a kormány a zsebébe nyúl, vagy a fogyasztókra hárítja a ter­heket. Az utóbbit tette, mellesleg helyesen. Az mégsem járja, hogy az adófizetők pénzéből segítsék ki a villamos műveket, vagyis megtámogassák a villanyáram árát. Ami annyit jelen­tene, hogy a gazdagok - a nagyobb energiafelhasználás miatt - több támogatást kapnának, a szegények kevesebbet. A történetnek csupán egyetlen szépséghibája van: a vá­lasztások óta egyfolytában azt hallottuk, nem lesz energia-ár­emelés. Most mégis lett, mert üres a kassza. De akkor ezt kell mondani, nem pedig homályos utalásokkal EU-harmonizá- cióra, meg világpiaci helyzetre hivatkozni! EGYETÉRTEK: OWXW3O-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-304 TÓTH ILONA Várakozáskímélő terápia Az egészségügyi miniszter nemrég aláírt rendelete véget vet a hosszú várakozásnak a rendelőkben: a betegek mától előre is kérhetnek időpontot háziorvosuktól, akár egy tele­fonhívással. Ezzel elkerülhető a hosszú, olykor többórás vá­rakozás. Az országos tisztifőorvos helyettese szerint ez na­gyon jó kezdeményezés, minőségileg javítja a szolgáltatást, megszűnhet a hosszú várakozás és a tumultus a várókban. Mennyiben tekinthető újnak a gyakorlat? A hír hallatán az ember hajlamos arra gondolni, hogy a bár­sonyszék és a józan paraszti ész úgy kerüli egymást, mint ponty a lélegeztető készüléket. Egyes helyeken ugyanis - pél­dául Tatabányán - a betegek érzékenységére, türelmére fogé­kony paragrafusok nélkül is kitalálták már a várakozáskímé­lő rendelést. Bizottság összehívása nélkül elárulom a rend­szer működését: a váróban elhelyeznek egy napokra, idő­pontokra bevonalkázott irkát meg egy golyóstollat. Aki sze­mélyesen megy, az maga, aki telefonál, annak az asszisztens írja be a nevét, a kívánt időpontra. Természetesen előfordul­hatnak csúszások, de még akkor sem kell órákig ájuldozni, egymás arcába köhögve végighallgatni a másik beteg egész­ségügyi horrortörténeteit. Úgy hírlik, a tárcánál már a szankciókon is dolgoznak, mi­lyen büntetést kapjanak azok a háziorvosok, akik nem tart­ják be a rendelkezést. ígérik, egyelőre nem ellenőrzik a dok­torokat, de hamarosan jogi eszközökkel - a figyelmeztetéstől a szabálysértésig - regulázzák meg őket. Miután az egészségügyben végre rend lesz, már csak egy kérdés foglalkoztat: lesz-e miniszteri rendelet arra, hogy az okmányirodákban, a hivatalokban, a pénztáraknál is keve­sebb várakozással, stresszmentesen intézhessük dolgain­kat. Mert egészségesen is elviselhetetlenek az ottani körül­mények. EGYETÉRTEK: 0660-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Fogolylázadás Izraelben Jeruzsálem Palesztin fogolylázadás tört ki a dél-izraeli Askelón tele­pülés börtönében. A lázadás hírére rendőri erősítés érke­zett a fegyintézethez. Hisám Abder-Rázek palesztin fo­golyügyi miniszter már napokkal ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy az izraeli börtönökben fog­va tartott palesztinok fellázadhat­nak abban az esetben, ha Izrael nem engedi őket szabadon a bé­keterv keretében. Szemtanúk szerint több tucat rendőrautó és mentő állt meg az askelóni bün­tetés-végrehajtási intézet előtt. Az izraeli kormány vasárnap döntött arról, hogy 540 palesztin fogoly egy héten belül vissza­nyerheti szabadságát. Ugyanak­kor vüágossá tette, hogy nem en­ged el olyan rabokat, akik izraeli­ek ellen elkövetett terrortáma­dások miatt kerültek börtönbe. A biztonsági tárgyalások ku­darca után egyébként változatla­nul feszült a légkör Izraelben és a palesztin területeken. Ariel Sáron washingtoni megbeszéléseitől azt várták a palesztinok, hogy az izraeli kormányfőt eltántorítja az amerikai elnök a biztonsági fal építésétől. „A palesztinoknak azonban csalódniuk kellett Bush- ban” - írja a Die Presse jeruzsále- mi tudósítója. Az Egyesült Álla­mok első számú vezetője koráb­ban még „problémásnak” ítélte meg a palesztinokat és izraelieket elválasztó, 350 kilométer hosszú kerítés emelését. Sáron azzal ér­velt Amerikában, hogy a bizton­sági berendezés vajmi kevéssé fogja befolyásolni a palesztinok mindennapjait, ugyanakkor hat­hatós ellenszer lesz a terrorszer­vezetekkel szemben. ■

Next

/
Thumbnails
Contents