Heves Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-31 / 177. szám

6. OLDAL MOZAIK 2003. Júuus 31., CSÜTÖRTÖK .'vflifll KÉZ A FÜLBEN. Egy kínai asszony azon sok ezer zarándok közül, akik a napokban keresik fel Tanzhe templomát Peking külvárosában. A szentélyt éppen 1696 éve alapították - amely számnak a buddhizmusban különös jelentősége van, ___ fotó: era A szervezet rejtélyes testőrsége Kétszáz évvel ezelőtt még az volt az általá­nos vélemény, hogy a betegség kialakulásá­ban és terjedésében az éghajlat, a környezet és a rossz egészségi viszonyok játszanak közre. A felfogás csak akkor változott meg, amikor Pasteur rájött, hogy az alkoholos er­jedést okozó, szemmel nem látható, piciny élőlények betegséget is okozhatnak. Hogy ezek mennyire halálosak, arról az immun- rendszer dönt. A titokzatos immunrendszer feltérképezésé­ben fontos lépés volt, amikor a német Koch be­bizonyította, hogy minden betegséget más és más mikroorganizmus idéz elő. Még nincs száz éve, hogy Kochot a tuberkulózis, kolera és sok más kórokozó - baktérium - felfedezéséért Nobel-díjjal tüntették ki. Amikor kiderült a kórokozók szerepe, meg­próbáltak védekezni ellenük. Már Pasteur rá­jött, hogy a tej felforralásával a benne lévő kór­okozókat el lehet pusztítani. Ugyanez érvé­nyesnek bizonyult a vízre is: a századforduló táján a víz felforralásával sikerült megakadá­lyozni a kolera terjedését. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem a baktériumok elpusztításával kell és lehet megvédeni a szervezetet a fertő­zéstől. Hatásosabbnak látszott a velünk szüle­tett védekezőképesség fokozása, az immun- rendszer tevékenységének erősítése. A legtöbb ember meglehetősen titokzatos­nak érzi az immunrendszert. Teljes mértékben érthető, hogy a szív, a vese, a máj vagy az ideg- rendszer létezik, azt is természetesnek veszik, hogy ezeknek a szerveknek szokásos módon történő működése nem járhat kedvezőtlen kö­vetkezményekkel. Az immunrendszer sejtjei azonban nem alkotnak egyetlen szervet, és ak­kor is okozhatnak súlyos betegséget, amikor teljesen szabályosan működnek. A rendszer fő feladata a szervezet sejtjeinek, fehérjéinek felismerése és elkülönítése a szerve­zethez nem tartozó idegen sejtektől vagy más anyagoktól. Az immunsejtek elpusztítják az ide­gen sejtet, molekulát. Idegennek tekintik a szer­vezetben képződött, de szabálytalan szerkeze­tű, kóros sejtet - például a rákos sejtet - is, és csak kivételesen hagynak egyet-egyet életben. Az átültetett szervet ugyancsak idegennek minősítik. Védőoltás esetén szándékosan vi­szik be a szervezetbe az idegen anyagot - bak­tériumokat vagy anyagcseretermékeiket, toxi- nokat. így az immunrendszert a bevitt anyag elpusztítására serkentjük, hogy a feleslegben képződött ellenanyag természetes fertőzés ese­tén megvédhesse a beoltottakat. Szervátültetés után azonban meg kell akadályozni a beültetett vese, máj vagy szív - az idegen szervek - ellen képződő ellenanyagok termelését, hiszen ezek pusztítanák a beültetett szervet, az elhalna és kilökődne. Sajnos van olyan helyzet is, az autoimmun betegség esetében például, amikor az immun- rendszer - legtöbbször öröklött okokból - hibá­san működik: a szervezet idegennek tekinti és pusztítani kezdi a saját sejtjeit, szerveit. A reu­más megbetegedések, bőrbetegségek egy része és még sok más megbetegedés nem fertőzés következménye, hanem az immunrendszer hibás műkö­dése miatt jön létre. A keze­lés azért nehéz, mert úgy kell gátolni az immunrendszer működését, hogy az tovább­ra is védekezni tudjon a való­ban idegen, a külvilágból származó kórokozók ellen, és a szervezetet minél kevés­bé károsítsa. A védelem bástyái ■ Az immunitásért felelős sejtek a szervezet több területére összpontosulnak. A vérben lévő fehérvérsejtek mintegy fele az immunrendszerhez tartozik. • A szegycsont alatti csecsemőmirigy, a mandulák, a vakbél (pontosabban a féregnyúlvány), a bél falának bizonyos területei nagyrészt immuntevékenységet végző sejtekből állnak. m Sok más szerv, így a csontvelő, a lép, a máj is bőven tartal­maz ilyen sejteket. Autóval Európában Családok ezrei kelnek gépkocsi­val útra, hogy nyári szabadságuk idején bejárják Európa tájait. Mi­lyen felelősségbiztosítással autóz­zunk? Ehhez adunk néhány taná­csot a havonta megjelenő szakfo­lyóirat, a Házi Jogtanácsadó segít­ségével. A megkötött kötelező fe­lelősségbiztosítás egész Európa területére érvényes, tehát ha egy magyar üzemben tartó külföldön kárt okoz, helyette az itthoni biz­tosítója fog fizetni. Az itthoni biz­tosítás érvényességét a kontinens legtöbb országában nem is kell igazolni. Pontosabban: a biztosí­tás érvényességét a magyar rend­szám és a jármű karosszériájának hátsó részén feltüntetett H-betű, vagyis az országjel tanúsítja. Ezért ennek az ovális táblácská­nak vagy matricának mindig az autón kell lennie, mert ennek hiá­nyában egyes országokban (pél­dául Olaszországban) az autóssal megvásároltatják az ottani felelős­ségbiztosítást, amelynek borsos ára van. Az országjelet nem pótol­ja a hivatalos magyar rendszám- táblán lévő H-jelzés! Európa útjain kalandozva olyan rendőrrel is találkozhatunk, aki nem ismeri teljes mértékben a nemzetközi szerződéseket (az úgynevezett rendszámegyez­ményt), ezért célszerű, ha az uta­zás előtt kiváltjuk a zöldkártyát. (Ez nem azonos a hasonló elneve­zésű, de a környezetvédelmi felül­vizsgálatot igazoló dokumentum­mal!) A zöldkártya több nyelven írott felelősségbiztosítási bizony­lat, amelyet a biztosítónk ingye­nesen állít ki a díjjal fedezett idő­szakra. Külföldi utazáskor mindig legyen a kesztyűtartóban egy ilyen igazolás! _______________■ H arc a „néma gyilkossal” Erre a betegségre semmiféle sajátos, egyedi tünet nem jel­lemző. Ezért emlegeti a szak- irodalom „néma gyilkos­ként”. Görög-latin szóval a hi­pertóniáról, magyarul a ma­gas vérnyomás-betegségről van szó. A magas vérnyomás a harmadik leggyakoribb halálok. A betegség hazánkban is több mint másfél millió embert érint, közülük csak minden harmadik részesül rend­szeres kezelésben. A megfelelő­en beállított vémyomású pácien­sek aránya ebből a félmillióból is csupán huszonhét százalék. Jó okunk van tehát arra, hogy vérnyomásunkat rendszeresen ellenőriztessük vagy ellenőriz­zük. A betegséget biztonsággal felismerni ugyanis csak a vérnyo­más mérésével lehet. Először en­nek fortélyairól érdeklődtünk dr. Barna István hipertonológustól, a Magyar Hypertonia Társaság budapesti titkárától.- Ha legalább három alkalom­mal történt eseti méréssel 139/89 higanymilliméternél kisebb érté­ket kapunk, akkor a vérnyomás normális. Ambuláns vérnyomás­monitorozáskor (angol rövidítés­sel: ABPM-kor, közkeletű elneve­zéssel: 24 órás méréskor) a határt a napi átlagként kiszámított 125/80 Hgmm jelenti. Felette már hipertóniáról beszélünk. Ami pedig az otthoni, önvérnyo­másmérést illeti, a 135/85 hi­ganymilliméter alatti érték utal normális állapotra. Ajánlatos egyszer mindkét ka­ron megmérni, hogy tudjuk, me­lyiken magasabb a vérnyomás, és ekkor a magasabb érték a mérv­adó. Egyébként pedig a mérése­ket ugyanazon a karon, három­szor, legalább egyperces szüne­tekkel végezzük. Akkor fogadha­tunk el egy mérési eredményt, ha két egymást követő mérés ered­ménye között a különbség 5 Hgmm-nél kisebb.- A hipertónia önmagában is betegség, ám újabb bajokat is okozhat. így válik „néma gyil­kossá”.- A jelentkező tünet(ek) nem a megemelkedett vérnyomás tünete (i), hanem már az általa okozott szövődményeknek vagy valamelyik szervben okozott ká­rosodásnak a mutatója (muta­tói) - hangsúlyozza dr. Barna István. - A hipertónia olyan, akár életet veszélyeztető akut (hirtelen fellépő) betegség kiala­kulásához is vezethet, mint ami­lyen a szívizominfarktus és az agyvérzés. A veseműködés be­szűkülése, a szívizom másodla­gos működési rendellenességei, a koszorúérbetegség, számos rit­muszavar, a szem ereinek káro­sodása vagy a nemi élet néhány zavara részben szintén e beteg­ség számlájára írható. AZ OSAKAI ÁLLATKERT JEGESMEDVÉJE különleges csemegét, jégtömb- be fagyasztott almát kap, mivel a japán városban rég nem tapasztalt forróság tombol. ■ : max. 3 sor (1 sor 42 k«rakl«‘.r), 5 alkalom. Megrendelőlap am; VASÁRNAPI"--------­H EVES’"1 HÍRLAP Igen, megrendelem a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt 2003 augusztus 1-jétől 1 hónapra 340 Ft Név: .... 3 hónapra 1020 Ft 6 hónapra 2040 Ft Cím: ... 1 évié 4080 Ft Az előfizetési díjat a Heves Megyei Hírlap kézbesítőjének számla ellenében kifizetem. A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: AS-M Kft . Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Pf. 23 A Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggel telefonon is megrendelhető a 80/513-646-os ingyenesen hívható telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents