Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-07 / 132. szám

Theátrumi hírek Venczel Valentin újra iskolapadban Gondolták volna, hogy a színpad és több színját­szó csoport vezetése mel­lett a művész­nek még arra is van ideje - no meg kedve —, hogy drámapedagógiából doktoráljon? Recenziója újratár­gyalja a hazai szakmai gyakorla­tot. Bevallása szerint épp ez ösz­tönözte arra, hogy a drámapeda­gógiai foglalkozások során az ér­telmileg sérült felnőttek helyze­tét vizsgálja: — A szakmai elképzelések ná­lunk a '70-es évek szintjén re­kedtek meg. Nem a műhelymun­ka, a dráma egyénre gyakorolt hatása a cél, hanem a színpadi produkció. Sajnos, sokszor hagy­ják figyelmen kívül, hogy erre nem mindenki képes, s ami még rosszabb, van, akinél a szereplés ellenreakciót vált ki... Csendes László újra rendez A Jászai-díjas színművész Csehov: A ha­tos számú kórterem cí­mű elbeszélé­sének színpa­di változatán dolgozik. Az egri Eszterhá- zy Károly Főiskola harmadéves magyar szakos hallgatói egyelőre még a mű dramatizálását vég­zik, a művész pedig segíti a mun­kájukat, melynek oroszlánrésze a következő tanévben vár rájuk. A bemutató várható időpontja a tanév elején, októberben lesz. Régi-új Páholy-díjasok A színház idei utolsó Páholy Partiján a tagok Zám Andreát és Kaszás Gergőt választották az évad legjobb színészének, Csizmadia Tibort, a teátrum igazgató-főrendezőjét pedig az év színházi emberének. Zám Andrea az Egri Páholy hatéves mű­ködése alatt ötödik alka­lommal nyerte el az elisme­rést, ezúttal is nagy örömmel vette át a díjat: - Úgy tű­nik, nem kell sokat játszani ahhoz, hogy szeres­sék az embert - summázza. - Hi­szen idén a Mágnás Miskában, Rolla szerepében és a Padlás Süni­jeként léptem színpadra, vala­mint az Ahogy tetszik című vígjá­tékban találkozhattam a közön­séggel. Bevallom, nagyon jó érzés, hogy szeretnek a nézők. Megállí­tanak az utcán, kedvezményt ka­pok a pékségben vagy a cipőbolt­ban. Egyszer a belvárosban hal­lottam, hogy anya és lánya rólam beszélget, s mikor kimondták a nevem, ösztönösen odakaptam a fejem. Mire ők zavarukban kö­szöntek és integettek nekem, megkérdezve, hogy vagyok. Egyik nyáron, amikor a Líceum udva­rán bemutattuk az Apácák című musicah, Berzéki Krisztina, kollé­ganőm nevetve mesélte, hogy ösz- szetévesztve velem, neki gratulál­tak az alakításomért. Pironkodva mondta, hogy olyan jólesett neki, hogy nem vallotta be a tévedést... Ezt a Páholy-díjat is inkább a sze­mélyemnek, a közvetlenségem­nek „tudom be”, s valahol kötelez is a művészi munkában, hogy már ötször nekem ítélték oda. m Olaszok a Kis Dobó téren Bemutató előtt az Anconai szerelmesek Olasz reneszánsz komédiák nyomán, azok stílusában írta Vajda Katalin az Anconai sze­relmesek című zenés darabot, melyet a Gárdonyi Géza Szín­ház társulata június 13-án, pénteken este fél kilenckor mutat be az egri Kis Dobó té­ren, a Senator ház - Minorita borozó - Offi-ház által hatá­rolt háromszögben, igazi za­jos tálján hangulatot vará­zsolva Eger szívébe. Bizonyára sokan emlékszünk még azokra az időkre - úgy a múlt század hetvenes éveiben lehetett amikor a lányok ránk se igen néztek, csak az olasz fiúk voltak az igaziak. Mert jöttek a Balcsira számolatlanul, és honleányaink boldogan omlottak karjaikba. Ak­kor úgy mondtuk: „Digóznak a csajok!” Jó te­rep volt kicsi hazánk a bar­na képű, jól fé- J sült, csinos „cuccokba", jó 49 ■ „csukákba” bújt úrfiknak. Azért panasz- ra akkor sem volt okunk, hiszen léteztek bizo­nyos oldalvizek a keresztbe csí­kos, piros-fehér-zöld színekkel fémjelzett zászlóshajók mellett, melyeken szépen révbe lehetett siklani, ha nem is mindig duzza­dó vitorlákkal. Bizony munkás nyaraink voltak akkoriban... Nos, ezeknek a digózós hetvenes évek­nek a világába csöppenünk, csak éppen nem hazai vizekre, hanem egy anconai terecskére, ahová persze elfutnak és eltalálnak azok az előbb idézett hol erős kötelé­kek, hol gyengébb szálacskák. Nem, nem reneszánsz történet, ami színre kerül, hanem vérbeli mai - no jó, tegnapi - história, fű­szerezve az áldott-átkozott hatva­nas évek olasz slágereinek garma­dával, meg humorral, meg szere­lemmel, és ezzel együtt természe­tesen gyarlósággal, férfiúi és női esendőséggel. Javában folynak a próbák, im­már a Csík György tervezőművész által a térre álmodott díszletek között, ám ottjártunkkor még a Pozsonyi út egyik iskolájának ud­varán fölállított színpa­don próbáltak a színé­szek Szegvári Menyhért irányításával. Próbát néz­ni pedig jó. Izgalmas be­kukucskálni abba a világ­ba, mely egyébként oly­annyira el van zárva a kö­zönség elől. Jó megfigyel­ni, ahogyan egy-egy, fel­olvasva érdektelennek tű­nő mondat vagy szó hir­telen - a rendező és a szí­nész jóvoltából - jelen­tést, súlyt, értelmet kap, varázsütésre megtelik ér­zelemmel, és egyik pilla­natról a másikra az adott jelenet kulcsmondatává, -szavává válik. Ezek azok a pillanatok, amikor eldőlnek a dolgok. Eldől­nek a színpadon, és majdan el­dőlnek a nézőtéren is. Szegváriról ilyenkor nem lehet eldönteni, rendezőnek vagy szí­nésznek jobb-e. Fel-felugrik széké­ből, és nem csak elmondja, hogy mit szeretne látni a színpadon, de el is játssza azt. Ezektől az általa el­mondott, -játszott mondatoktól az­tán egyenesbe kerülnek az addig Kovács Patrícia próbáján Lucia és Nagy András szövedékében biztonsággal igazodik el, és igaz­gatja színészeit. Fönt a színpadon pedig ezek a színészek, akik már föl vannak vértezve a hetek óta tartó tánc­próbák, énekkorrepetálások tu­dásával, meg is valósítják mind­azt, amit a rendező elvár tőlük. Pedig ha valamit nehéz el- és vé­gigjátszani, az egy zenés, táncos komédia. Elő kell húzni tarso­lyukból mindazt, ami mester­ségbeli tudásukat jelenti. Egy­szerre énekelni, táncolni, meg­őrizni az előadás feszültségét, kihozni a darabból minden el­képzelhető poént, bizony, nem egyszerű feladat. A zongoránál Hagy Zoltán ül, és jönnek, csak jönnek ujjai alól a jól ismert olasz slágerek dallamai, amiket lehet, hogy nem igazán Vajda Katalin: Anconai szerelmesek igazi olasz zenés komédia Szereplők: Csendes László, Kovács Patrícia, Nagy András Kalmár Zsuzsa, Hüse Csaba, Nagy Adrienn, Tunyogi Péter, Nádasy Erika, Fekete Györgyi Díszlet-jelmez: Csík György, Koreográfus: Rogács László, Zenei vezető: Silló István Rendező: Szegvári Menyhért Előadások a Kis Dobó téren: Június 13., 14., 15., 20., 21., 22. este 20.30-kor szerettünk annak idején - vagy csak nem mertük bevallani, hogy megdobogtatják szívünket -, most mégis ritmusra mozdulnak a lábak, és dúdoljuk a dallamo­kat, sőt helyenként fel-felsej lenek a régen volt olasz szövegek is em­lékezetünkben. És az sem zavar - sőt éppen ezért érdekes -, hogy ezek a dalok új, Fábri Péter által . újraírt szöveggel köszönnek visz- sza - egészen frissen - a több év­tizedes messzeségből.- Luigi del Soro az Anconai szerelmesek fotói gAl Gábor Az énekek mellett ott vannak a táncok, melyeket Rogács László koreográfus álmodott egri szín­padra. Éppen Hüse Csaba és Nagy András jelenetét próbálják, s a már meglévő alaplépésekhez együtt teszik hozzá mindazt, ami a darabnak és a színészeknek is fontos. Valóban lépésről lépésre alakul ki a végleges koreográfia. A próba szusszanásnyi szüne­teiben lehet csak elcsípni egy-két művészt, de ez sem könnyű, hisz szinte le sem jönnek a színpad­ról. Fekete Györgyi és Csendes László egyaránt elragadtatással beszélnek a darabról. Fekete Györgyi szerint - aki Agnesse, a panziótulajdonos szerepében re­mekül érzi magát - első olvasatra blőd történetnek tűnik az Anconai szerelmesek, de nagyon kedves figurákkal, tréfás helyze­tekkel és jó helyzetkomikumok­kal van tele. Hálás dolog játszani benne. Csendes László az általa meg­formált figuráról, Tomaóról be­szél, aki - mint elmondja - egy kiöregedett szeladon, aki után mindig buktak a nők, és azt hi­szi, hogy valamit még mindig el tud érni náluk. Végül azonban kiderül, hogy csak lélekben fiatal. A darabról szólva meg­jegyzi, hogy közel áll a szívéhez, hisz részben azok a slágerek hangza­nak el benne, melyek a fiatalságát idézik, rész­ben olyan helyzetbe hozza a színészt, hogy határt csak az Kis Dobó tér fölé boruló csillagos ég jelentheti majd. Hoz­záteszi, hogy nagyon szeret fiatalok között lenni, velük együtt ját­szani, mert ha fiatalok közt mozog, átveszi azt a tem­pót, azt a dinamikát, azt a fajta gondolkodást, ami az ifjúság sa­játja. Ettől aztán frissebb lesz az ember - mondja bölcs mosollyal Csendes László. Friss és fiatalos, vérbő komédi­át kínál tehát az egri színházi nyár második bemutatója, egy kis olasz szívet, lelket, tálján illato­kat, dallamokat varázsolva a bel­városba. EGRES BÉLA Pintér Kristóf - Kuksi és Kaszás Gergő - Hosszú az előadásban ezeket és ezeket tudják. A teljesség igénye nélkül: Novák Esztertől Har­gitai Ivánon át Forgács Péterig, Bodolay Gézától Béres Attiláig. ” Június 5. és 14. között 14 - köz­te két határon túli - színház mu­tatja be évadja legjobb előadásait. A Gárdonyi Géza Színház júni­us 8-án, vasárnap 16 és 20 órától a Valahol Európában című musi­calt játssza. A díjkiosztó gálaestet az MTV1 élőben közvetíti június 14-én 21 órától. ■ NA] PS' UGÁ] IT^IT T Döntsél( el Önök, hogy ki érdemli a most záruló színházi Iht I Jl 1 1 évadban a legjobb színésznőnek, színésznek, illetve rendezőnek JL^iL 1 adandó Napsugár-díjat! Szavazólap a 4. oldalon. Valahol... Országos színházi találkozó Az egri Gárdonyi Géza Színház 8 év után idén ismét meghívást ka­pott az Országos Színházi Találko­zóra, amelyet harmadik alkalom­mal rendeznek Pécsett. A szakma legrangosabb hazai fesztiváljára az évadnyitó bemutató, a Valahol Európában című musical „utazik”. Ebben az évben Németh Ákos író válogatott azokból az előadá­sokból, amelyeket a színházak javasoltak saját repertoárjukból. Nem volt könnyű dolga, hiszen országos szinten is sikeres éva­dot tudhatnak maguk mögött a társulatok. Egerből több előadást is látott, végül újszerű megfogal­mazása miatt eshetett választása a musicalre. Az 50. előadását épp Pécsett, a találkozón ünneplő produkciót októberi bemutatója óta telt ház előtt játssza az egri társulat. A Színház- és Filmmű­vészeti Egyetem utolsó éves ren­dezőhallgatója, Béres Attila ezzel a munkával erőteljesen felhívta magára a szakma figyelmét. Ez is latba eshetett a döntésnél: „Kíváncsi voltam, hogy milyen egy évad Magyarországon meg a magyar nyelvterületen. Számomm az idei fesztivál - és ezt mottóul is szántam - a rendezők fesztiválja Ha végignézzük, hogy milyen dom­bokat választottam, akkor látható, hogy egy vagy két kivétellel a nemze­déktársaimat, rendezőtársaimat hívtam meg. Arra csak másodlago­san figyeltem oda, hogy az illető me­lyik színházban dolgozik éppen. Egy palettát akartam felmutatni: íme, az én nemzedékem rendezői Út a csoda megszületéséig Közös munka - néha kékes ködben A szerző tulajdonképpen kiszolgáltatott em­ber a színházban. Elképzel valamit a saját vi­lágában, aztán ez a világ egyszer csak életre kel, beszél hangosan, és talán másként ejti a szavakat, mint ahogyan az író papírra mond­ja. Az elképzelt világa szembesül, perel ma­gáért a megvalósulás során. Nem egyszerű mindezt megélni. Erről a folyamatról vallott Körösi Zoltán, a Galambok szerzője.- Mondhatjuk, elismert szerzőként érkeztél Egerbe, hiszen prózakötete­id, írói ösztöndíjaid rádiószínházi munkád az irodalmi osztály élén nem kezdő írót jelzett. Színházban mégis ez volt az első bemutatód...- Soha nem felejtem el azt az első olvasópróbát, amikor össze­gyűltünk a Gárdonyi „tornyá­ban”, a kis próbateremben. Per­sze valamennyire ismertem már azokat a színészeket, akikre az el­következő hetek próbagyötrel­mei, szenvedései vártak, hiszen többek között a Száz év magány­ban is dolgoztunk együtt.- Ebben a „szereposztásban" mégis most találkoztatok először. Emlékszel az első benyomásaidra1- Egészen pontosan! Most érez­tem meg, mennyire más az, ha az ember belső színpada, képzeletbeli színháza helyett egyszeriben hús­vér emberek jelenítik meg a mon­datokat. Nos, az első megdöbbentő élmény akkor ért, amikor ezek a re­mek színészek afféle ismerkedési randevú gyanánt felolvasták a szö­veget, és az csaknem pontosan úgy szók, ahogyan azt én a számítógép előtt valamikor gondoltam. Elké­pesztő void- Mindezzel együtt végül mégis­csak most szembesültél a darabod­dal?- Tulajdonképpen - azt hiszem - ez az első olvasópróba sokat elárult a darab természetéből, és a színé­szekre váró nehézségekből is. Ugyanis amikor „eszköztelenül” . ösztönösen nyúltak a szöveghez, úgy tűnt, remekül működik az összmunka. Aztán egyszerre több nehézség került elő a próbák során. A rendező, Csizmadia Tibor meg­fogalmazása szerint: a közös játék, az összecsiszolt működés érdeké­ben néha elég radikálisan el kellett hagyniuk a drámai színjátszásról tanult, bevett fogalmaikat és mód­szereiket, s ez nem mindig ment könnyen.- Hogy élted meg az állandóan változó, hullámzó érzelmi hangula­tú próbafolyamatokat?- Szó se róla, volt a próbafolya­matnak egy olyan időszaka, ami­kor a megoldás valahová a kékes feüegek mögé tűnt, és a feladat egy­szerűen megoldhatatlannak lát­szott!- Aztán a vége felé, a bemutató előtt és a premierre mégiscsak ren­deződtek a vonalak...- Igen! Bekövetkezett a csoda - én legalábbis így éltem meg! Az utolsó két-három napon minden megváltozott, minden új értelmet nyert. A sok-sok ötlet, a közös szen­vedés és alkotás, amivel ez az elő­adás készült, hirtelen összeállt. Ek­kor értettem meg, mennyire remek pszichológus Csizmadia, és azt is, milyen hatalmas munkát végeztek a színészek! Minden megváltozott, s ez azt jelentette, hogy elengedtem a „gyermek” kezét. Önálló lett, saját világa van, tudja, mit akar. És jött a fantasztikus premier, amiért nem is lehetek elég hálás. írni az egyik leg­magányosabb munka a világon. Persze, új és új világokat kreál­hatsz, ám kérdés, hogy a világ egy­általán tudomásul veszi-e mindezt! A színházban pedig ott álltam egy jól működő szerkezet fogaskereke­ként! Az a csapatmunka, az a kö­zösség, amit az egri színházban a közös munka jelentett, olyan él­mény számomra, amelyet bizonyo­san tudom, évekig használhatok erőforrásként... Mi is volt a kérdé­sed? Hogy milyen élmény volt a ^Galambok” színrevitele? Hát tu­dom én azt...? ____________________________JÓMÁS ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents