Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-05 / 130. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TŰK Ö R 2003. Június 5., csütörtök f| M Megszorítás a közszférában Versenyképességi okai vannak az intézkedéscsomagnak 40-45 Mrd forint 20-25 Mrd forint 6-16 Mrd forint egységes, 2,5 százalékos kiadáscsökkentés a költségvetési fejezeteknél ■ a fejezetek átal kezelt maradványok felülvizsgálata, elvonása ■ a lakástámogatási kormányrendelet megváltoztatása ■Trrnmnmríí GRAFIKA iwwiiimfinniMWHiiiwimiMiiiwiiiiwi wniimiiníDmii Forrás: VG-gyűjté A bejelentett intézkedések p sáveltolás, az új középárfolyam Budapest A gazdaság versenyképességének javításáért hirdetett csomagot László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsig- mond, a MNB elnöke. A kormány kezdeményezésére a jegybank 282,36 forint/euróra módosította a középárfolyamot az eddigi 276,1 forintról. A lebegési sáv továbbra is plusz-mínusz 15 százalékon maradt. A pénzügyminiszter szerint 76 milliárd forintot kell megtakarítani a költségvetési intézményeknél, melyet egy egységes 2,5 százalékos kiadáscsökkentéssel, valamint a tárcáknál halmozott maradványokból való elvonással lehet megvalósítani. A fűnyíróelvű kiadáscsökkentéssel László 40-45 milliárd forintos megtakarítást irányzott elő, a maradványok szigorúbb ellenőrzésével pedig 20- 25 milliárdot vél visszaszerezhe- tőnek. A takarékossági csomag része még a lakástámogatási rendelet megváltoztatása, ami 6-16 milliárd forinttal csökkenti a büdzsé kiadását. Kifejtette: a költségvetési megszorításokra azért van szükség, hogy az államháztartás hiánya a tervezett 4,5 százalékos GDP-arányos szinten teljesülhessen. Az intézkedés alapesetben csak a kormány fennhatósága alá tartozó fejezeteket érinti, de Medgyessy Péter kormányfő a többi fejezet gazdáit is hasonló lépésre kéri fel. A pénzügyminiszter szerint a sáveltolás és a kiadáscsökkentési csomag a rövid, és hosszú távú versenyképesség javítását és a munkahelyteremtés elősegítését szolgálja: a költségvetési politikát 2004-ben is folytatni kell. Járai Zsigmond úgy látja, az ösztönzésre szüksége van a gazdaságnak, s az inflációs célok gyengébb forinttal is teljesíthetőek. A forint sáveltolását Járai szerint az elhatározott költségvetési megszorítás tette lehetővé, s ezt a lépést a jegybank üdvözli. ■ Elindult tejlavina Budapest Zsarolásként értékelik a tejtermelők, hogy a hazai piac vezető cégének számító Nutricia Kft. tegnap több megyében is jelentős, literenként 13-14 forintos felvásárlásiár-csökkentésről szóló szerződéstervezetet küldött az állattartóknak. A cég a mai 72-ről 58-59 forintra mérsékelné a literenkénti felvásárlási árakat. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára elmondta: a gazdálkodóktól származó információk szerint a társaság a megállapodások aláírására egynapos határidőt adott. Kilátásba helyezte, hogy június 10-töl nem veszi át a tejet, ha a termelők az ármérséklést nem fogadják el. A MOSZ a versenyhivatalhoz és más hatóságokhoz fordul, ha a cég rákényszeríti a termelőket a hátrányos feltételek elfogadására. A szervezet megdöbbentőnek tartja, hogy éppen e társaság vezetője adott ilyen utasításokat, akinek - az ágazati szereplőket tömörítő Tej Termék- tanács (TT) elnökeként - tisztában kell lennie az ágazati viszonyokkal. (A helyzet azért alakult ki, mert a tárca év eleji beavatkozásaival 80 millió liter többlettejet vont ki a hazai piacról az ígért 200 millió helyett.) Cáfolta a vádakat Kiss Pál István, a Nutricia Kft. vezérigazgatója. Leszögezte: nincs szó arról, hogy a cég visszaélne gazdasági erőfölényével. Ezután is átveszi mindenkitől a tejet, amelyért literenként 72 forintos alapárat fizet. Az ágazatban új helyzet alakult ki, mivel a többletek finanszírozására szolgáló terméktanácsi pénztartalékok kimerültek, az FVM pedig nem nyújtott kellő pénzügyi garanciákat a további feleslegek kezelésére. Ezért a gazdálkodóknak és a Nutriciának meg kell osztozniuk a tejtöbblet exportja miatti veszteségeken, amelyből a termelőkre Kiss szerint literenként 10-14 forint juthat. Az „osztozkodási” feltételt az állattartók még az év elején elfogadták - tette hozzá. ■ A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 8394,31 pont +0,30% DJ Stoxx 50 2393,07 pont + 1,13% Forint a sávban-3,07%-507 bp Euró forintban 267,60 Ft + 14,10 Ft Euró dollárban 117,05 cent +0,01 cent Dollár 229,07 Ft + 11,57 Ft Referenciahozam, 1 éves 6,60% +10 bp Az európai börzéken a kivárás uralkodott szerdán. A piaci szereplők ugyanis az Európai Központi Bank mai ülése előtt nem kívántak nagyobb pozíciókat felvállalni, jóllehet az elemzők biztosra veszik a kamatvágást, s csupán annak mértékéről oszlanak meg a vélemények. A tengerentúlon viszont meglódultak a börzemutatók, a Dow Jones átlépte a pszichológiai határként számon tartott 9000 pontot. A BÉT indexe az emelkedést választotta, a BUX 0,3 százalékkal, 8394,31 pontra nőtt. GABONAARAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. július 21700 27 000 25 700 25 500 2003. november 22 600 26500 25 000 24 560 2003. december 23100 27 500 25 650 24 850 2004. március 23300 27150 26 050 25 250 2004. május 25400 25400 26 800 0 TAKARMANYBUZA 2003. augusztus 20700 24400 23100 23100 2003. szeptember 20700 24300 23950 23 550 2003. december 22 500 23 600 24 500 24100 2004. március 24100 24100 25 200 24 800 BÚZA 2003. augusztus 22 250 29000 27 000 26 560 2003. szeptember 22450 27100 27600 27 050 2003. december 23 950 28300 28530 28 290 2004. március 24 200 27 650 29 000 28750 Forrás: Budapesti Árutőzsde GYÁRTÁSÁTHELYEZÉSSEL BŐVÍT A KONTAVILL LEGRAND RT. Jelentősen bővülhet az elektronikai szerelési anyagokat gyártó és forgalmazó Kontavill Legrand Rt., miután az anyavállalat több termék gyártását is áthelyezi magyarországi leányvállalatához - mondta Horváth István vezér- igazgató. Exportjuk jövőre elérheti a 2,5-3 milliárd forintot. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu lefedettség A* Rock 'n' Rolt havidíjas előfizetéshez választható Max opció havidíja bruttó 625 Ft, amely ellenében az ; 3125 Ft teljes egészében lebeszélhető. Havidíjas előfizetői szerződés esetén az ügyfelek előzetes hitelképesség-vi Egy személy legfeljebb két havidíjas előfizetést vásárolhat egy éven belül. A részletfizetési lehetőséget a Magyar 0 a Vodafone márkaüzleteiben, és az egyéb kijelölt értékesítési pontokon. A bank a hitelbírálat jogát fenntartja. Az erejéig vagy visszavonásig érvényes. További feltételek az Általános Szerződési Feltételekben és a Díjszabásé; megtalálhatók a www.vodafone.hu honlapon és az értékesítési pontokon. Vodafone Ügyfélszolgálat: 1270 vodafone lebeszélhető alap-havidíj és alacsony percdíjak. Őrületes. Próbáld ki! ^ vodafone 9 Ft saját erő 6 x 10 000 Ft kamatmentes részlet