Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-20 / 142. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Június 20., péntek ______________ A Merengő is csúcsbor lett • EGER, BUDAPEST - Szombati számunkban számoltunk be ró­la, hogy a Budapesten megrendezett III. Pannon Bországgyűlésen igen szép egri és mátraaljai sikerek születtek: ezúttal összesen hét csúcsbort adott e két borvidék. A szervezők pontatlan adatközlése miatt azonban a felsorolásból kimaradt a dr. Lőrincz György által jegyzett Sí. Andrea Pincészet 2000-es Merengője, amely a vörös­borok között nyerte el e kitüntető címet. Nobel-díjas tudós látogatása ■ EGER - A hevesi megyeszékhelyre látogatott tegnap Oláh György (képünk jobb oldalán), Nobel-díjas tudós. Előbb a Wigner Jenő Műszaki Informatikai Kö­zépiskola és Kollégiumban Szabó Péter igazgató fogadta a professzort, aki a Nobel-dí- jasok szoborparkjában - az alkotó, Kampfl József (bal ol­dalon) társaságában - meg­tekintette saját szoborportré­ját is. Oláh György útja in­nen az Eszterházy Károly Fő­iskolára vitt. A főiskolán ta­lálkozott az intézmény rek­torával, dr. Hauser Zoltánnal, majd megtekintette a Líceum épü­letét, benne az Egyházmegyei Könyvtárat. Adj vért, életet adsz! » FELSŐTÁRKÁNY, EGER - A Magyar Vöröskereszt Heves Me­gyei Szervezete, valamint a vértranszfúziós állomás önkéntes do­norok jelentkezését várja. Ma délelőtt 9 és 12 óra között váradás­ra kerül sor ugyanis a felsőtárkányi általános iskolában. Június 21-én pedig az egri TESCO Felnémet felőli bejáratánál adhatnak vért délután 2 és 6 óra között a segíteni szándékozók. A szerve­zők kérik, hogy a jelentkezők mindkét helyre vigyék magukkal a személyi igazolványukat, illetve a tb-kártyájukat. Korszerűsítik a közvilágítást ■ ISTENMEZEJE - A községben június 23-án tartja soron követ­kező ülését a képviselő-testület. Ezen egyebek mellett szó lesz a közvilágítás-korszerűsítésről, melyet még ebben az évben szeret­nének megoldani, majd a testület második félévi munkatervét egyeztetik. Döntenek a napközi otthonos óvoda, illetve az általá­nos iskola vezetőjének személyéről is. Tárgyalnak arról is, hogy milyen módon kellene változtatni az Agria Volán Rt. autóbuszjá­ratainak menetrendjén, hogy az induló és érkező járatok jobban igazodjanak a lakosság igényeihez. Iparosok uniós felkészítő fóruma ■ EGER - A házigazda Cseh István, az Eger és Vidéke Ipartestület elnöke vezetésével tegnap egyeztető fórumot tartottak az Ipar­testületek Országos Szövetsége képviselőinek részvételével. Szűcs György országos elnök (ké­pünkön) és munkatársai találkoztak a megyei közgyűlés, a megyei munkaügyi központ és a ke­reskedelmi és iparkamara képviselőivel, akikkel a kapcsolatokról és az együttműködésről folytattak megbeszélést. A délután tartott vállalkozói fórumon az uniós fel­készülésről, a szabványokról, a minőségbiztosítás­ról, a képzésről, a munkavédelemről, a támogatá­sokat segítő pályázatok elkészítéséről és a vállalkozók működését szolgáló jogszabályokról volt szó. Szerelmesek éje a várban ■ KISNÁNA - A Dél-mátraaljai Idegenforgalmi Egyesület rendezi meg az idei Szent Iván-éji vigasságot a kisnánai várban. A progra­mot szombaton délután 4 órakor kezdik, amikor is - az ünnepé­lyes megnyitó után - a szerelemről szóló történetekkel, jelenetekkel várják a vendégsereget, mintegy kedvcsinálóként. Ekkortól vetélke­dőkkel és játékokkal is szórakoztatják a publikumot, egyebek kö­zött szerelmes lepényevés, süteményjóslás, lovaglóverseny, kötél­húzás szerepel a kínálatban, akik pedig csak szemlélődnének, azoknak a „komédiás szerelem", vagy éppen a csábító hastánc kí­nál látványosságot. Este hat órától a Romantic koncertezik, majd az egri Kerekes együttes műsora következik. Este nyolctól tűzugrás és parázson járás hoz izgalmat az addigra már remélhetően forró hangulat fokozásaként, majd hajnali két óráig szabadtéri bálban mulathatnak a résztvevők, természetesen nemcsak a szerelmesek. SMS: anyagtorlódás miatt kimarad ■ HEVES MEGYE - Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy mai lapszá­munkban (anyagtorlódás miatt) nem tudjuk az SMS-üzeneteket közzétenni. Olvasóink megértését kérjük. Roma vállalkozók konferenciája ■ EGER - Ma délelőtt 10 órától tartják az Országos Roma Vállalko­zók Konferenciáját a Telekessy u. 2. szám alatt. Az előadók között szerepel egyebek között Teleki László, a roma ügyekért felelős ál­lamtitkár, valamint Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. Mikor? Hol? Mi? ■ BÜKKI NEMZETI PARK - Kedvezményes nyílt túrát szervez egyéni turisták és családok részére a nemzeti park igazgatósága. A tervezett húszfős csoport június 21-én 8.30 perckor indul a fel­sőtárkányi kisvasút-telephelytől. A szombati természetjáró prog­ramba előzetes bejelentkezés alapján lehet bekapcsolódni, az ér­deklődők a 36/411-581-es telefonszám 131-es mellékét hívhatják. ■ HATVAN - Holnap délelőtt 10 órától rendezik meg a Grassalkovich Művelődési Központ és a Naplemente Nyugdíjas­klub közös szervezésében, az Osszművészeti Fesztivál keretében a VII. Kistérségi Idősek Fesztiválját. Az eseménynek a Kodály Zol­tán Általános Iskola ad otthont. ■ Eger Aki egyszer már részt vett az egri vártáborban, annak a jövő nyári elfoglaltsága is garantált. A szer­vezők szerint a gyermekek zöme feliratkozik a jövő évi rendez­vényre is. Ottjártunkkor éppen Síposáé Fekete Ágnes könyvtáros mutatta be diaképek, könyvek és valódi ruhák segítségével, hogyan is öl­töztek eleink a XV-XV1. század­ban. Kiderült, hogy a hölgyek erő­sen dekoltált ingaállat és derék­ban gazdagon húzott rokolyát hordtak, a férfiak pedig a nadrág elődjét, a berkét viselték. (Ez ab­ban különbözött a nadrágtól, hogy csak két szára volt, és középen nem varrták össze.) Divatos volt a boglár, amely a palást összefogá­sára szolgáló fényes csat vagy dísz­gomb volt. A férfiak hajukat borot­válták, a nők pedig hosszú, fonott copfokat vagy kontyot viseltek. A ruha anyaga ebben az időben je­lezte a hovatartozást. A gazdagok selyem, brokát és bársony, a sze­gények gyolcs viseletben jártak. S hogy mindez ne tűnjön tan­óraszerűnek, öltöztetnek papírba­bát, de maguk is beöltözhetnek. Közben pedig meghívókat írnak, plakátokat készítenek a pénteki vi­tézi próbára és avatási szertartás­ra. De jut idő kirándulásra — az idén az úticél a Bene-vár —, lesz számháború a kisnánai várban. Betekintést kapnak Gárdonyi tit­kosírásába és a tányérfestés művé­szetébe is. (SZÚROM!) Adoglalkozások része a középkori viselet felpróbálása is ______fotó: gál gábor E lkészülhet az óvoda Novaj A falu polgármestere, Fodor Péter már kedden délután értesült róla, de szerdán a lapunkban megje­lent közleményben szerezhetett bizonyosságot: sikeres volt a pá­lyázatuk. A Heves Megyei Terület­fejlesztési Tanács céljellegű de­centralizált alapjából Novajnak is jutott tízmillió forint. Az óvoda befejezéséhez ez a pénz ugyan kevés, de mégis nagy öröm szá­mukra, mert így a település költ­ségvetéséből kiegészítve elké­szülhet az épület kivitelezése.- Várhatóan szeptember else­jén szép új óvodát adhatnak át ün­nepélyes keretek között a gyere­kek számára - mondta boldogan a polgármester. - A beruházás tehát „egyenesbe” került. Ha még az ÖNHIKI-pályázatunk is eredmé­nyes lesz, akkor hitel felvétele nél­kül zárhatjuk ezt a pénzügyi évet. _______________________IN-A) F őiskolások találkozója Várnak minden régi és mai diákot Eltüntetik a téli kátyúkat Eger, Felsőtárkány A tavalyi esztendő után az idén is megrendezik az egri főiskolás­ok országos találkozóját a me­gyeszékhely északi szomszédsá­gában lévő bükki településen, a felsőtárkányi ifjúsági táborban. Az Eszterházy Károly Főiskola szervezésében zajló II. országos találkozóra, melyet június 21-ére hirdettek meg, várnak minden régi és mai főiskolást, illetve ba­rátaikat. A tervezett program szerint reggel 9 órakor lesz a kapunyitás a felsőtárkányi ifjúsági tábor te­rületén, majd a legváltozatosabb programok várják a résztvevőket egészen másnap reggelig. Az ér­kezőket 9 órakor videofilm-vetí­tés várja, a felvételeken régi rek­torválasztások emlékeit láthat­ják viszont a régi diákok, nap­közben pedig zenés programok szórakoztatják a megjelenteket. Ezek közül is kiemelkedik a népszerű Sipos F. Tamás kon­certje, majd ezt követően egy meglepetésvendég érkezésére is számíthatnak azok, akik elláto­gatnak a szombaton zajló feszti­válra. A nap további részében még számos izgalmas rendez­vényre kerül sor. Este fél tizen­egytől pedig reggelig tartó tánc- party veszi kezdetét, amelynek házigazdája DJ. Hordó lesz. Az egri főiskolások találkozó­jára egyébként szálláshelyek is igényelhetők: az ifjúsági tábor területén korlátozott számban a helyszínen, a rendezvény előtt Ács Tibornál a 30-965-9561-as mobilszámon; az Imókő Üdülő­ben Szabó Csillánál (telefon: 30- 345-0991); valamint a Park Hotel Táltosban a 36-534-071-es tele­fonszámon. (Folytatás az 1. oldalról) A kht. egri üzemmérnökségén egy Turbó-kombi elnevezésű cél­géppel is rendelkeznek, s ezzel a kisebb mélységű és felületű bur­kolati hibákat jó hatékonysággal tudják javítani. Az idei évre a cég közhasznú szerződése 2300 ton­na kátyúzáshoz használható anyag mennyiségére szól. Ebből május 31-ig 1900 tonnát használ­tak fel, melyről az útügyi ágazat vezetését tájékoztatták. ígéretet kaptak arra, hogy az év második felében az állami költségvetés tartalékaiból pótlólagos megren­deléshez juthatnak a burkolati hibák kijavítása érdekében. Az esztendő hátralevő részé­ben is folyamatosan dolgoznak üzemmérnökségenként egy, illet­ve két brigáddal a kátyúk mielőb­bi megszüntetéséért. ______________________________(MEMTUSZ) Rendezik a rendelőt A megye piaci árai EGER HATVAN HEVES Alma 80-150 300 60/db Eper 200-600 600 350 Cseresznye 150-350 300 280 Görögdinnye 200-350 150 150 Gyökér 200-300 380 50-100 Fokhagyma 400-500 70/db 40-400 Hagyma (vörös) 100-200 220 130 Hagyma (zöld) 50-80 80/cs 60 Karalábé 40-80/db 100 70/db Karfiol 250-300 300 Káposzta (fejes) 150-200 120 60 Kelkáposzta 150-300 120 80 Krumpli 70-100 140-170 150-80 Paradicsom 150-250 260 240 Paprika (tv)/db 25-80 280-400/kg 300 Paprika (csípős)/db 25-70 30 30-50 Sárgarépa 200-300 220 100-140 Tojás 12-19 15-20 14 Tök (főző) 150-300 90 80 Uborka 180-250 160 100-150 Zeller 230-300 150/db. 70 Zöldborsó 180-250 150 200 Orvosi és gyógyszertári ügyeletek Eger és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378). Gyermek orvosi ügyelet: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379). Fogászati ügyelet: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig. Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 8.00-tól jón. 22-én 20.00-ig): Eger város: 36/315-805, 30/287-0780. Állatkórház: 36/312-460. Recski körzet: 20/9839-930, 36/477-105. Hatósági állatorvos: 20/913-1950. Gyógyszertári ügyelet: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.). Tiszamenti régió: Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 8.00-tól jún. 22-én 20.00-ig): Ügyelet: 36/553-006. Hatósági állatorvos: 20/457-0808. Gyöngyös és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: 24 órás, sürgőssé­gi, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727), Vidéki ügyelet, Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/309-981), rendelés: szombat 7-től hétfő 7-ig. Fogorvosi ügyelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). Rendelés szombat, vasárnap 8.30-12.30. Gyermekorvosi ügyelet: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (37/313-112). Rendelés: szombat 8.00-12.00, 14.00-18.00. Vasárnap 8.00-12.00. Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 8.00-tól jún. 22-én 20.00-ig): Gyöngyösi körzet: 20/457-0808. Hatósági állatorvos: 20/457-0808. Gyógyszertári ügyelet: lón 15-ig: Mixtúra Gyógyszertár (Szövetkezet u.). Jún. 16-22.: Kígyó Gyógyszertár (Fő tér). Hatvan és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balas­si B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 14.00-tól jún. 22-én 20.00-ig): Hatvani körzet: 37/341-SJ1. Hatósági állatorvos: 20/457-0808. Gyógyszertári ügyelet: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346-831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 2. (36/366-005). Összevont felnőtt és gyermekgyógyásza­ti ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig, ünnepnapokon reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 8.00-tól jún. 22-én 20.00-ig): Heves és körzete: 30/9859-186. Hatósági állatorvos: 20/457-0808. Gyógyszertári ügyelet: Jún. 29-ig: Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete Felnőtt orvosi ügyelet: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341-153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. Gyermekorvosi ügyelet: Ugyanott, mint a felnőtt. Állatorvosi ügyelet (jún. 21-én 8.00-tól jún. 22-én 20.00-ig): Füzesabonyi körzet: 36/487-028. Hatósági állatorvos: 20/913-1950. Gyógyszertári ügyelet: Mátyás király Gyógyszertár Füzesabony, Rákóczi u. 10. Pétervására és körzete: Felnőtt orvosi ügyelet: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368- 013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig, hét végén folyamatosan. Gyermekorvosi ügyelet: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt._______________■ Vigasságok a vártáborban Eger Hunyorogva járkálunk a folyosó­kon, mert olyan világos lett - új­ságolta dr. Szakács Ferenc, a Markhot Ferenc Kórház rendelő- intézetének igazgatója. A meg­hökkentő változás nem a vil- lányszerelőknek, hanem a hideg­burkolóknak köszönhető. Az év­tizedek óta koptatott, szakado­zott linóleumot csúszásmentes gránit járólapokra cserélték a rendelőintézetben. A munkát munkaszüneti napokra ütemez­ték, hogy ne akadályozzák a be­tegforgalmat, s várhatóan e hét végén fejezik be a burkolat­felújítást. Az igazgató elmondta, hogy a csaknem kétezer négyzetméter­nyi terület kivitelezési költsége eléri a 12 millió forintot. Emiatt a kezelőhelyiségek burkolása csak egy második ütemben tör­ténhet meg. Dr. Szakács Ferenc megemlí­tette, hogy két-három hét múlva a központi labor felújítása is meg­kezdődik. A patakparti épületből ideiglenesen a rendelőintézet „A” folyosóján található gyógytor­nász-tornaterembe költözik át a labor. A kivitelezés a nyár végére elkészül. Az új labor a betegek­nek is jobb lesz. A rendelőintézet igazgatója példaként azt jegyezte meg, hogy a vizelettel telt edény­nyel nem kell majd jönni-menni, a páciensek diszkréten válhatnak meg az üvegtől. A labor felújításával egyidejű­leg a gyermek-szakrendelések he­lye is megváltozik, a patakparti épület második emeletére kerül. ____________________(MÉGYESSV)

Next

/
Thumbnails
Contents