Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-16 / 138. szám
2003. Június 16., hétfő 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Szabad ég alatt Eger A Művészetek Háza új tárlata a napokban nyílt meg a Trinitárius Templomgalériában. Ez alkalommal az egriek a Szolnoki Művésztelep alkotóival ismerkedhetnek meg. A művésztelep tavaly ünnepelte alapításának 100. évfordulóját. Az első alkotók az 1850-es évek közepén vertek tanyát Szolnokon, kihasználva azt a művészeti irányzatot, amit plein-airnak nevezünk, s a 19. század második felében a szabad ég alá irányította a festőket világszerte. A kezdetekkor itt alkotott Fényes Adolf, Bihari Sándor, később Koszta József, Aba-Novák Vilmos, majd Bemáth Aurél is. Az egri kiállítás anyagát - mely három hétig látogatható - az ország számos múzeumából válogatta össze a kiállítás rendezője Zsolnay László művészet- történész. ■ FOTÓ: GÁL GÁBOR Az egriek a Szolnoki Művésztelep alkotóival ismerkedhetnek meg Dávid bírálta a lisszaboni határozatot (Folytatás az 1. oldalról) Szerinte olyan szabályozott együttműködésre van szükség, amely alapján ki lehet dolgozni egy közös startégiát, hiszen a felelősség közös atekintetben, hogy a következő megmérettetésre nemzeti, keresztény, konzervatív értékeken alapuló gazdaság- és társadalompolitikát tudjanak felmutatni. Hozzátette: Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke kedvezően fogadta a kezdeményezést, s a felek akár 2-3 héten belül asztalhoz is ülhetnek.- Bár nem örülök annak, hogy e levél nyilvánosságra került, bízom a korrekt együttműködésben, s remélem lezárulnak a homogen- zációs törekvések - jegyezte meg -, mert a polgári oldal Európa- szerte mindenütt több lábon áll, ami nem azonos az „egy oldal, egy párt” elvével. Ezt egyébként az MDF története is bizonyítja: nem lehetett tartósan egy szervezetbe .tömöríteni a különböző irányvonalakat. A CDI - korábban Keresz- ténydemokarat Intemacionálé - elnökségének határozata kapcsán elmondta: bár egyes kritikai elemeivel egyet tud érteni, ám annak formájával nem. Ráadásul szerinte elvárható lett volna az, hogy a CDI tájékoztatja róla az ott tagsággal bíró, ám az elnökségben képviselettel nem rendelkező MDF-et is. Mint mondta, az ilyen, külföldi döntőbírót kereső megoldásokkal nem értett egyet 1990 és 1994 között sem, amikor az akkori ellenzék mozgatta meg a külföldi kapcsolatait, vagy amikor Göncz Árpád volt köztársasági elnök nyilatkozott belpolitikai kérdésekről az olasz La Stampának, s nem értett egyet vele a legutóbbi ciklus idején sem, mikor pedig az MSZP és az SZDSZ külföldről üzengetett haza például a zámolyi romák esetében. A rendezvényen részt vett Csáki Zsigmond, a Fidesz és dr. Ördög István, az FKgP megyei elnöke, s képviseltette magát a KDNP is. Ez utóbbi két erő vezetői a többiek támogatását is kérte pártjaik újjászervezéséhez. Ördög a Hírlapnak elmondta: már megkeresték az MDF-et, hogy a megyei közgyűlésben markánsabban jelenhessenek meg a gazdatársadalom érdekei. - Elvártuk volna - jegyezte meg -, hogy a közgyűlés mező- gazdasági bizottsága, különösen annak elnöke megnyilvánuljon a tejtermelők közelmúltbeli füzesabonyi demonstrációja kapcsán... __________________________________(KŰHNEI Diákjogok terítéken Budapest, Hatvan (Tudósítónktól) A fővárosban rendezték meg az országos diákparlament ülését, amelyen a Zagyva-parti település és körzete középiskolái is képviseltették magukat. A háromnapos rendezvényt Magyar Bálint oktatásügyi miniszter nyitotta meg. A fórumon a tanulással összefüggő diákjogok érvényesülésével kapcsolatban tettek javaslatot a tanulók. Több felszólaló sérelmezte, hogy a diákok nem ismerik jogaikat és nincsenek tisztában azok gyakorlásához szükséges lehetőségekkel. Hiányolják a kreativitást és fantáziát igénylő munkákat, valamint meg- terhelőnek tartják a szellemi munka mennyiségét. Kérték, hogy a megtanulandó anyag kikérdezésekor vegyék figyelembe a tanuló életkori sajátosságait, egyéni adottságát, fejlettségi szintjét. A küldöttek szerint problémát jelent, hogy a diákok nem ismerik a tankönyveiket és sokszor olyan kiadványokat kell megvenniük, amelyeket nem is használnak. Javasolják, hogy kérjék ki a tanulók véleményét a tankönyvek megrendelésekor. Növelni kell a választható tantárgyak számát. A tantárgyválasztás lehetőségét érdemes úgy megteremteni, hogy a tanulók év közben is módosíthassák döntésüket - hangzott el. Fontos, hogy az értékelésnél ne a hiányosságok számbavétele legyen elsődleges. A minősítés ne helyettesíthesse az értékelést - fejtették ki a hozzászólók. Meg kell akadályozni, hogy az osztályozás büntetés, vagy jutalmazás, sőt a fegyelmezés eszköze legyen. A diákra nehezedő terhet az óraszámok csökkentésével és a tananyag átszerkesztésével, zsugorításával kell megoldani. sneioer zn* Döntetlenből győzelem lett A Fonyódon megtartott országos döntőben sikerrel szerepeltek a korábbi megyei ifjúsági elsősegélynyújtó verseny győztesei, illetve az elsősegélynyújtó családok tagjai. rivális csapattal. A döntetlen helyzetből a legkomolyabb feladatot jelentő kárhelyen szerzett pontjaikkal a kis község diákjai - Kriston Boglárka, Molnár Szabina, Petiik Zsófia, Török Béla és Forgács Balázs -, győztesen kerültek ki, s így megszerezték az első helyet. Az egriek - a Székács Ferencné tanárnő felkészítésével induló Hajdú Sándor, Bóta Péter, Göböly Anett, Csuhány Krisztina és Derján Márta - a középiskolások kategóriájában bronzérmesek lettek. Az elsősegélynyújtó családok versenyében egy ivádi és egy váraszói família indult: Ivádyné Gyuráki Gabriella, Ivády Gábor és Ivády Éva, illetve Szekeres Arzén polgármester és felesége kü- löndíjban részesült. _________esi He ves megye Az idei ifjúsági elsősegélynyújtó versenyt a középiskolai kategóriában az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, illetve a besenyőtelki Dr. Berze Nagy János Általános Iskola csapata nyerte, s ezzel megszerezte az országos döntőben való részvétel jogát. Erre az eseményre Fonyódon került sor, ahol 19 megye és a főváros körzetének vöröskeresztes fiataljai mérték össze felkészültségüket. A megyénket képviselő csapatok remekül szerepeltek az erős mezőnyben. A besenyőtelkiek - Bozsik Mária tanárnő irányításával - küzdöttek, s az utolsó forduló előtt még fej-fej mellett álltak egy ___________SZALAY ZOLTÁN___________ Kö zös nevező Már-már azt lehetett gondolni, elit politikusaink végleg elfelejtik, hogy egyazon országban élnek. S mint általában egy nemzet polgáraitól, úgy tőlük is azt várja az őket pozícióba juttató társadalmi többség, hogy valameny- nyien legjobb tudásuk szerint közös életünk minél jobbá tételén fáradozzanak. Nos, az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy a hazai pártok tisztségviselőinek, s a honatyáknak a jó része képtelen volt felismerni az együttes gondolkodás és cselekvés fontosságát, nélkülözhetetlenségét a nemzetünket érintő sorskérdésekben. Egyre durvább hangvételű szócsatáikból, az ellenségnek tekintett politikai ellenfelek lejáratásának, rágalmazásának mind furmányosabb módszereiből, némelyikük sajátzseb- megtöltési törekvéseiből a lakosságnak már kezd nagyon elege lenni. Ám sokan közülük még mindig nem veszik észre, hogy az itt élők zömének nincs se ideje, se türelme az általuk játszott, a családok életébe is befurakodó „politizálósdira”! S úgy tűnik, arra sem jönnek rá, hogy a nép mind kevésbé veszi komolyan ígéreteiket, magyarázataikat. Tudja a többség ugyanis jól, a mézes-mázas szavak csupán a hatalom meg_ vagy visszaszerzése végett hangzanak el. Új színt hozott a kilátástalannak tetsző helyzetben az MDF elnökasszonyának legfrissebb kezdeményezése. A „közös nevező” elnevezés a szándékot figyelembe véve valóban találó. Dávid Ibolya a témakörben rendezett kerekasztal-beszélgeté- sen a címkézések, a szakmai jelleget nélkülöző fölösleges viták helyett annak felfedezésére sarkall, mi legyen Magyarország nemzeti stratégiája az uniós csatlakozást követően. Megfontolásra érdemes gondolatot fejtegetett e fórumon Láng Péter nemzetközi jogász, aki szerint tűzszünetet kell kötni a belpolitikában, véget kell vetni a marakodásnak és ismét egy asztalhoz kell ülniük az ország jövőjéért felelős politikusoknak. Szívünkből szóltak, véljük nagyon sokan. S természetesen bízunk benne, hogy akik tényleg hazánk érdekeit tartják mindennél előbbre valónak, azok ötleteikkel, nyugodt, kiegyensúlyozott érvelésükkel, tudásuk átadásával csatlakoznak a „nemzeti közös nevező” megteremtésén szorgosko- dókhoz. Reméljük egyúttal azt is: a kezdeményezéshez társulok — s kitalálói is — őszintén keresik azt a bizonyos nevezőt, és nem csupán egy újabb választási kampányfogásnak gondolják azt! Ölt, de nem büntethető (Folytatás az 1. oldalról) A Heves Megyei Bíróság megállapítása szerint az elmúlt év szeptemberének 27. napján épület-felújítás folyt a vádlott nagynéniénél. Úgy volt, hogy az anyai ágon testvér két család összeköltözik. A kora délutáni órákban K. Rudolf és a tolószékhez kötött R. N. ketten maradtak az épület első, lakott részében. A sértett tévét nézett a konyhában ülve, a vádlott pedig feküdt a szobai ágyon. A kinti falbontás, illetve a benti televíziózás zaja zavarta a vádlottat, s ekkor betegségéből fakadóan egy hangot hallott, ami azt mondta neki: ölje meg a lányt. Szó nélkül felállt, kiment a konyhába, s a közelben meglátott egy 14 centiméteres pengehosszúságú kést. Megkerülte a sértettet és - továbbra is szó nélkül - legalább hatszor szúrt. Az orvos szakértői megállapítás szerint a legnagyobb erejű döfés behatolt a szívbe, s ott a pengéből egy 2 centiméternyi darabka letörött. Ez a sérülés a másik öttől eltérően olyan volt, hogy az azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni R. N. életét. A történtek tragikumai közé tartozik, hogy az esetnek (minden bizonnyal) szemtanúja volt a vádlott barátnőjének pici lánygyermeke. A ház bontásával foglalkozó két felnőtt az ő sikítozására szaladt előre a történtek színhelyére. A vádlott a tárgyaláson nem tett vallomást, mint ahogyan élt a hozzátartozót megillető vallomásmegtagadás jogával az édesanyja is. Az egykori barátnőt nem sikerült bejelentett lakcíméről megidézni, így a vádlottéhoz hasonlóan az ő korábbi vallomását is felolvasással tette a bizonyítás részévé a bíróság. ítéletében büntethetőséget kizáró okból az elsőfokú bíróság felmentette K. Rudolfot az emberölés bűntettének vádja alól, s egyben elrendelte az IMEI-ben történő kényszergyógyítását. Ezt a döntést mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vet- te, így az jogerős. __________■ K eresik a rablókat Kerekharaszt Mint emlékezetes, június 4-én hajnalban két ismeretlen kirabolta az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán lévő MOL-benzinkutat. A rendőrség tájékoztatása szerint mindkét elkövető 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, a hangjukból ítélve 18-20 év körüli fiatal férfi. A támadók ruházata sötét színű volt, fejükön fekete színű harisnyát viseltek. A nyomozás sikere érdekében szükségessé vált a társával a bűncselekmény helyszínén mintegy másfél órával korábban megjelenő - a rajzon látható - férfi felkutatása. Az illető személy 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú, vékony, beesett arcú, 18-20 év körüli, aki egyik fülében viszonylag nagy méretű karikát viselt. Haja hidrogénezett - nikotin vagy szalmasárga színezetű -, bőre kreol. Akkori ruházata: bő, sötét színű selyemszerű ing, illetve sötét nadrág volt. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, az elkövetőkkel, avagy a képen bemutatott személlyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozó osztályán a (36) 522-128-as telefonszámon. A segíteni tudók tárcsázhatják a 107-es, illetve a 112- es segélyhívó számot is. _____i-si M inden évben szívesen látott vendégek Gyöngyösön a veterán autósok Veteránok parádéja Gyöngyös Nyolcvan négy- és kétkerekű járművel neveztek eddig a XVIII. Mátrai Veteránautó Találkozóra, amelynek a hét végén ad otthont a város. Az Autóklub gyöngyösi csoportjának szervezőit érkezéséről biztosította az 1914-es évjáratú Oldc Mobiljával Gyöngyösi István, az 1922-ben gyártott Wihovjával Grenda Pável, vagy az azonos korú Buickjával a taksonyi Adarnkó Rudolf. Noviszádról hét öreg járművet is hoznak. A nagy kihívás számukra a rali, amelyet a Gyöngyös-Gyöngyös- tarján-Nagyréde-Abasár- Markaz- Domoszló-Kisnána útvonalon teljesítenek június 21-én, és utána jön az ügyességi a város főterén. Másnap felvonulásukban, kiállításukban gyönyörködhetnek az érdeklődők. A találkozó kiemelkedő része a Mátrai Veteránautó Nagydíj.____________________■