Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-07 / 105. szám

2003. Május 7., szerda H O R I Z O N T 7. OLDAL Biztonságban és nyugalomban élni Heves megye Kiegyensúlyozott, elfogadható a közrend és a közbiztonság megyénkben, hiszen tér­ségünk mentes a lakosságot megrázó nagy bűntényektől, tavaly nem nőtt sem az erőszakos, sem a vagyon elleni bűncselekmények száma. Ebben a rendőrség mun­káján túl nagy szerepe van a mindinkább szélesedő bűnmegelőzésnek is. Minderről dr. Tuza László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány beszélt a Heves Megyei Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Áldozatvédelmi Bizottság legutóbbi ülésén. Vásár Agriában rendezvényen, ahol a vagyon- és áldozatvédelemmel, valamint a kábítószer- megelőzéssel kapcsolatos kiadványaikat ter­jesztették. A növekvő baleseti szám arra indította a HRFK vezetését, hogy kiemelten foglalkozza­nak e téren is a megelőzéssel. Közlekedési ver­senyeket, vetélkedőket szerveztek. Közöttük említhető a Biztonsággal - kék lámpával el­nevezésű rendőri közlekedési és szalonai ver­seny, a fiatal kezdő járművezetők közlekedés­ismereti és ügyességi versengése 17-18 évesek­nek. Megrendezték tavaly 30 fiatal részvételé­vel a segédmotor-kerékpáros közlekedési szak­tábort is. A mai bűnügyi helyzet és a rendőrség ren­delkezésére álló lehetőségek - a létszám, a technikai feltételek korlátozottsága - megkö­vetelik, hogy minél szélesebb körben támasz­kodjanak az illetékesek a bűnmegelőzésben a civilszféra segítségére, aktív részvételére - ál­lapították meg a bűnmegelőzési bizottság tagjai. A civilszerveze­tek a rendőrsé­geknél sokszor jóval érzéke­nyebben, élet­szerűbben érzé­kelik a jogsérté­seket, ismerik a helyi közösség­nek problémát okozó jelensége­ket. Vélemé­nyük, helyzet­elemzésük alapján a bűnüldöző és -megelőző munkában is más prioritások határozhatók meg egy-egy területen. A kölcsönösséget terem­ti meg ugyanakkor, hogy a rendőrség jelzése, helyzetértékelése is visszahat a civil szervezetek munkájában a főbb súlypontok megszabásá­ra Az elsődlegességek között a közterületek biztonsága, a vagyon-, a gyermek- és ifjúságvé­delem, a kábüószer-megelőzés és az áldozatvé­delem áll. A bűnmegelőzési bizottságok mun­kája során sok hasznos kezdeményezés, ja­vaslat is született, melyek kapcsán Heves Me­gye Közgyűlése az önkormányzati törvényben biztosított jogkörében felterjesztéssel élt a bel­ügyminiszterhez. így kérte azt is, hogy a helyi és a megyei önkormányzatok állami, normatív támogatást kapjanak a bűnmegelőzési és áldo­zatvédelmi tevékenységhez. A megye rendőrfőkapitánya úgy véli, a megelőző munkában nélkülözhetetlen a civil A rendőrség - amint arra dr. Tuza László utalt - kiemelten kezeli a bűn- és baleset-megelő­zést. Különösen a család-, gyermek- és ifjúság- védelem fontos része e munkának, társítva a kábítószer-megelőzéssel. Évente értékelik a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK) a fiatalkori bűnözés helyzetét is, ami e tevékenységük alapja. A belügyi témájú osz­tályfőnöki órákon az általános iskolák 7-8. osztályaiban, illetve a középfokú tanintézetek­ben állampolgári, általános és büntetőjogi is­mereteket nyújtanak a testület munkatársai. Nagy hangsúlyt helyeznek a fiatalkon bűnö­zés, az áldozattá válás körülményének tagla­lására, felhívják a figyelmet a kábítószer-fo­gyasztás veszélyére, a visszaélés kábítószerrel bűntény jogi következményére. Oktatják - a megye 14 iskolájában 938 tanulónak — a D.A.D.A.-programot. Ha igény van rá, szülői vagy nevelői értekezleteken tájékoztatják e té­mákban az érintetteket. A vagyonvédelemben a bűnüldözők és - megelőzők a tulajdonáé szemléléé igyekez­nek erősíteni. Kampányszerűen figyelmeztet­ték tavaly, a nyári szabadságolások kezdetén az üdülésre utazó családokat arra, hogyan óvják értékeiket. Hasonlóan cselekedtek a zsebtolvajlás, a bolti lopások meg­előzésére a karácsonyi nagy bevásárlások ide­jén. Külön kazettát készítettek magyar- lengyel-német-angol nyelven az egri strand parkolójából a nagy értékű gépkocsik ellopá­sának elkerülése végett, s ezt a felvételt nyáron naponta többször is lejátszották a strandi han­gosbemondóban. A megelőzési munka széle­sedését is segíti, hogy immár a megye három városában - Egerben, Gyöngyösön és Hatvan­ban - megalakultak és működnek is a Kábító­szerügyi Egyeztető Fórumok. Komoly hiányosságon próbáltak változtat­ni azzal, hogy sokszorosították az Országos Rendőr-főkapitányság és a Fehér Gyűrű Köz­hasznú Egyesület bűncselekmények sértettje­inek szóló tájékoztatóját, a kárenyhítési kérel­meket és az ezzel kapcsolatos tanácsokat. A HRFK egyik résztvevője a holland rendőrség és az ORFK közös projektjének, melynek fon­tos része az Áldozatvédelem, áldozatgondo­zás dmet viseli. A Hollandiában már jól be­vált áldozatvédelmi tananyagot és módszert ültették át magyar viszonyokra. Németalföldi kollégák tartottak oktatást Heves és Békés megyei rendőröknek, majd ők a teljes bűn­ügyi állománynak adták tovább áldozatvédel­mi ismereteiket. A HRFK önálló kiállító volt a 160 140 120 100 80 60 40 20 0 A VISSZAÉLÉS KÁBÍTÓSZERREL BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 1998-2002. ÉVBEN ■ Éves adatok I 5 éves átlag 1998 1999 2000 szervezetek támogatása A legeredményesebb és legtartalmasabb együttműködést a polgár­őrséggel és a közterület-felügyelettel alakították ki. Közösen valósítanak meg bűnügyi, bűn- megelőzési és közbiztonsági akciókat. A me­gyében 60 településen tevékenykedik polgár­őrség, s 2002-ben több mint két és fél ezer esetben láttak el közös szolgálatot - elsősor­ban a hétvégéken és éjszaka - a rendőrökkel. Szoros a munkakapcsolat a bűn- és baleset­megelőzésben az oktatási intézményekkel, az önkormányzatokkal, a tisztiorvosi szolgála­tokkal és a kábítószerügyi egyeztető fórumok­kal. Külön is említést érdemel a kisebbségi önkormányzatokkal való, hosszú múltra visz- szatekintő együttműködés.- Az idei esztendő a kihívások és a refor­mok éve lesz - hangsúlyozta dr. Tuza László, aki arra is kitért, hogy a rendőrségen szerve­zeti átalakítás várható. Megerősítik az elsőfo­kú rendőri szerveket, létszámban a rendőrőr­söket. Ám mindenféle mendemondával szemben nem szűnik meg a HRFK. Mindez abban is segítheti a megye rendőrségét, hogy megismételje - de még inkább meghaladja - tavalyi eredményességét: az 53,7 százalékos felderítési mutató az elmúlt tíz év legjobb ada­ta E téren országosan ötödik, a nyomozás­eredményességben pedig harmadik megyénk az orszá­gos rangsorban. A vám- és pénz­ügyőrség képvise­lője a bizottsági ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-csat­lakozás nyomán a határforgalom ke­vésbé eüenőrzötté válik, s ez érinti a jövedéki terméke­ket is. Különösen a szesz, a cigaretta illegális, s a hamis zárjegyek forgalmazásának felderítésére kell nagyon odafigyelni. Megszaporodhat a védett állatok­kal kapcsolatos jogsértések száma, erősödhet a muzeális tárgyakkal meg nem engedett ke­reskedés. Különösen fontos tudni: a kábító­szer-fogyasztás és -terjesztés terén eddig ha­zánk tranzüország volt, most már azonban fo­gyasztókká lépünk elő! A bűnmegelőzési bizottság tagjai egyetér­tettek abban, hogy a bűnmegelőzési tevé­kenység már csak azért is erősítendő, hiszen Heves megye egyik vezető ágazata az idegen- forgalom, s ahhoz, hogy a turisták valóban ezt a területet látogassák meg, olyan közbizton­ságra van szükség, hogy nyugodtak lehesse­nek: nem támadják meg őket értékeikért, nem lopják el autóikat. S persze, az is legalább ennyire fontos: mennyire érezhetik magukat biztonságban a megyénkbeliek... i»zal*yi nri^g8»i ■ 2001 2002 EU: csatlakozás és helyi adó Idén hazánk egyik alapvető fel­adata az uniós csatlakozásra való felkészülés, mely rányomja bé­lyegét az élet minden területére, így a magyar adórendszerre is. A közelgő csatlakozásunkig elen­gedhetetlenül szükséges az uniós joganyag átvétele. Nem csak a központi adók vonatkozásában, hanem az önkormányzatok egyik fontos bevételforrásában, a helyi adók területén is. A helyi adóztatást szabályozó törvény kerettörvény, mely az egyes helyi adónemek bevezeté­sét, alkalmazását illetően vi­szonylag nagy szabadságot bizto­sított az önkormányzatoknak. E nagyfokú szabadságnak köszön­hetően a helyi adótörvény végre­hajtására hozott hazai önkor­mányzati rendeletek sok esetben ellentétesek lehetnek az EU-ren- delkezésekkel. A Római Szerződések értelmé­ben az állami támogatások a piac torzításához vezetnek, károsak a belső piaci verseny szempontjá­ból. A helyi önkormányzatok ál­tal a helyi adókkal kapcsolatosan adott mentességek és kedvezmé­nyek között találunk olyanokat, melyeket a közösségi joganyag ti­lalmaz. Ezen ellentmondás felol­dása érdekében a törvénymódosí­tás alapján az önkormányzat nem adhat kedvezményt és mentessé­get a vállalkozások számára, vala­mint adónemeken belül azonos adómérték alkalmazható. A jogharmonizációt szem előtt tartva 2003. január 1-jétől Heves városában is megszűntek a diffe­renciált adókulcsok a helyi ipar­űzési adóban, és egységesítették a 2%-os iparűzési adót. A mentességek, kedvezmé­nyek területén végrehajtott válto­zások a magánszemélyek kedvez­ményezettségét nem érintették, mivel az Európai Uniónak az álla­mi támogatásokra vonatkozó jog­anyaga csak a vállalkozói körre vonatkozik. Módosítás történt a vállalkozó fogalmát illetően. Nem minősül vállalkozónak a mező- gazdasági őstermelő, amennyi­ben éves árbevétele nem haladja meg a 400 ezer forintot. Ezen ős­termelői kör adómentessége to­vábbra is megmaradt. 2003. január 1-jét követően az iparűzési adóban a legfeljebb 2,5 millió forint adóalappá rendelke­ző vállalkozók kaphatnak adó- kedvezményt vagy mentességet. A kedvezményezett adózói kör kiválasztásának egyetlen szem­pontja az adóalap nagysága lehet, s a kedvezményezettség nagysá­gának ugyanakkorának kell len­nie minden adózó esetében. Ezek alapján a hevesi önkor­mányzat 2003. március 26-ai ren­deleté kimondja, hogy aki nem éri el a 2,5 millió Ft-os adóalapot, az 40%-os adókedvezményre jo­gosult. A 2003. évi helyi iparűzési adó­rendelet változásának köszönhe­tően azon vállalkozások, akik 2002-ben az 1,2%-os iparűzési adókulccsal adóztak, és adóalap­juk 2003-ban meghaladja a 2,5 millió forintot, átlagosan 40-60%- kal több helyi adót fognak fizetni. Ezen adóalapot el nem érő vállal­kozások 2003. évi fizetendő helyi iparűzési adója hasonló nagyság- rendű lesz a 2002. évi adójukhoz. Azon vállalkozások, akik ko­rábban is a 2%-os adókulcs sze­rint adóztak és a 2,5 millió forin­tos árbevételt nem érik el éves szinten, a kedvezménynek kö­szönhetően kevesebb iparűzési adót fognak majd fizetni. 2003. január 1-jétől minden ha­tározatlan időre szóló kedvez­mény határozott időre változott. Határozatlan idejű kedvezményt élveztek Hevesen a háziorvosok, fogorvosok, házi betegápolók, ön- kormányzati pénzalapból fenntar­tott kulturális intézmények és a Városfenntartó Kft. A határozott idejű kedvezmények az önkor­mányzati rendeletig, de legfeljebb 2007. december 31-ig lehetnek ér­vényben. A határozott idejű ked­vezményt 2003. március 31-e után csak az a vállalkozó veheti igény­be, aki eddig annak igénybevétel­éhez jogosultságot szerzett, vagy aki ez év december 31-ig teljesíti a kedvezményhez, mentességhez szükséges feltételeket. Azt, hogy mindezen változá­sok hogyan érintik az adózókat, nehéz megítélni. Mint minden változásnak, ennek is vannak nyertesei és vesztesei. Sokak el­vesztették az adómentességüket és magasabb adósávba kerültek, ugyanakkor a kisvállalkozók né­mi kedvezményre tettek szert. A jövőben a követendő cél, az európai uniós joganyag átvétele után, az önkormányzatok önálló­ságának növelése lesz. Baráth Krisztián Szent István Egyetem www.automobil-eger.hu (88613-88680) ÜLI 2 999 OOO ENNYI AZ EGESZ. Volkswagen Transporter. Raktári akcióban, a készlet erejéig. Automobil-Eger-97. Kft. 3300 Eger, Faiskola út 5. Tel.: 36/512-600 Fax: 36/310-608 E-mail: vweger@mall.agrla.hu Penny MARKET INGYENES SZAKKÉPZÉS! A PENNY MARKET KFT. áruházaiban KERESKEDELMI TANULÓ képzést szervez. A képzés költségét a PENNY MARKET Kft. vállalja! Sikeres vizsga esetén „ABC-eladó + elektronikus számítógépes pénztáros” szakképesítő, államilag elismert (OKJ) bizonyítványt adunk. A végzett eladóknak, pénztárosoknak munkahelyet kínálunk fel. A jelentkezés feltételei: legalább 8 általános iskolai végzettség, 16. életév betöltése. Jelentkezés: önéletrajz vagy az áruházakban található jelentkezési lap beküldésével, „Tanfolyam" jeligére az alábbi címen: Penny Market Kft., 2351 Alsónémcdi, Pf. 12 (89850 89926) Érdeklődni lehet: 06 (29) 339-300 118& AMSTEL \ Az Amstel Sörgyár Rt. Magyarország egy fő vállalkozó státuszú kereskedelmi képviselőt keres Heves, Borsod és Nógrád megyékbe. Főbb feladatai:- a tervnek megfeleld üzletek felkutatása, látogatása,- az eladás támogatása, új értékesítési lehetőségek felkutatása,- az értékesítési tervek végrehajtása, folyamatos placflgyelés,- értékesítési akciók szervezése és lebonyolítása, reklámanyagok kihelyezése. Az Ideális pályázói- kereskedelmi tapasztalattal és középfokú végzettséggel bír,- jól kommunikál és kitűnően tárgyal,- felhasználói szinten kezeli az MS Office programokat,- határozottság, agilis személyiség.- jól terhelhető, rugalmas, önálló és megbízható. A kereskedelmi tapasztalat, valamint a saját autó elengedhetetlen feltétele a munkavégzésnek, míg a gyöngyösi lakóhely előnyt jelent. Pályázatát „HEVES" Jeligével a május 13-álg várjuk az alábbi címre: V Amstel Sörgyár Rt. Magyarország 2040 Budaörs, Szabadság út 117./C Az AUSTROTHERM Kft. gyöngyösi polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó üzemébe felvételre keres 1 fő minőségellenőr munkatársat. Feltételt felsőfokú műszaki végzettség német vagy angol nyelvtudás számítógépes ismeret Jelentkezést kézzel írott, fényképpel ellátott önéletrajzzal levélben Határidőt 2003. május 1 2. Címt AUSTROTHERM Kft. 9002 Győr, Pf. 590. NNH

Next

/
Thumbnails
Contents