Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-02 / 101. szám

m 2003. Május 2., péntek MEGYEI K Ö R K É P 5. OLDAL Milliós segítség német diákoktól (Folytatás az 1. oldalról) Mint az esemény kapcsán Ebner Gyula, az ASK vezetője és egyben Ébner Gyula és P. Athanasius Spies az adományozó gyerekek gyűrűjében fotó: suha mégpedig egy ma még itthon ke­vésbé elterjedt, ám igen eredmé­nyes terápiás módszer minél ala­posabb megismertetése céljából. Másrészt a központban gondo­zott gyermekek fejlődésének - egyébként kötelező - dokumentá­lására egy videokamerát vásárol­nak a pénzből. Harmadsorban a most felújított részlegben még hi­ányzó fűtési rendszer kiépítését oldják meg a német gyermekek adományából.- Három éve állunk kapcsolat­ban a düsseldorfi ferencesekkel, azóta ismerjük a Charity Walking mozgalmat. Úgy vélem, minden­képpen dicséretes ez a kezdemé­nyezés, és talán sikerül nálunk is meghonosítani. Jó példája lehetne annak, hogy - ellentétben a ma­napság közkeletű vélekedéssel ­Élesben: megfékezni a járványt Lovagi eskü Visegrád, Eger Országos gyakorlat keretében ősszel a Heves Megyei Védelmi Bizottság felkészültségét is próbára teszik. Ennek során egy száj- és kö­römfájás járvány megfékezése lesz a feladat. Eger A Megyeházán szerdán ülés tartott Heves Megye Védelmi Bizottsága Sós Tamás elnök vezetésével. Az eseményen a Belügyminisztérium képviseleté­ben részt vett dr. Tátmi Miklós r. dandártábornok. A jelenlévők a Mádi János ezredes irányításával dogozó Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság sorozási tevékenységétől hallgattak meg tájékoztatót. A téma azért került terítékre, mert több régióban nem, vagy nehezen tudják teljesíteni a Magyar Hon­védség újoncigényeit. A testület örömmel vette a je­lentést, miszerint megyénk az utolsó három bevonu­láskor is 100 százalékosan teljesítette a létszámkive­tést, ezért elismerést kapott a parancsnokság. Kormányhatározat rendelkezik arról, hogy idén országos gyakorimra kerül sor Védelem 2003 elne­vezéssel. Ebben a megyék is aktív szerepet kapnak. Szabó Béla ezredes, a megyei védelmi iroda titkára elmondta:- Nekünk azt kell bizonyítani, hogy képesek va­gyunk megfékezni egy esetlegesen felbukkanó száj- és körömfájás járványt. Az október 4-6. közötti gya­korlaton telephely-mentesítést és a kényszervágás feltételeinek megteremtését is bemutatjuk Azt is megtudhatták a bizottság tagjai, hogy 2004-ben a nukleáris baleset-elhárítás terén kell a védelmi képességről számot adni, s erre is meg kell kezdeni a felkészülést. Két elismerést is átadtak. Felberman Tamás, az ÉVIZIG igazgatóhelyettese a Honvédelemért kitün­tetés II. osztályú, míg Nagy József, a gyöngyösi vé­delmi bizottság tagja a Honvédelemért kitüntetés III. osztályú fokozatát vehette át, eddigi munkájúk elis­meréseként. B. s. A névadó ünnepe alkalmából mél­tó külsőségek közepette avatott lo­vagokat a Szent György Lovagrend a Duna-kanyar egykori királyi pa­lotájának lovagtermében. Össze­sen négy magyarországi, valamint tíz külföldi - nagyrészt a Kárpát­medencéből érkezett - lovag tette le esküjét, a hagyományoknak megfelelően elmondva a Rend 1326-os alapító okiratának ide vo­natkozó latin nyelvű fogadalmi szövegét. Az esemény szűkebb hazánkat érintő aktualitása, hogy megyeszékhelyünkről Kelemen István mérnököt avatta lovaggá a Rend kancellárja, aki a Szent György Lovagrend Egri Priorátusának tagja - tájékoztatott dr. Renn Oszkár prior. ________■ E rősítő a klubnak Heves Fődíjat hoztak Olaszországból A város nyugdíjasklubja évek óta aktívan részt vesz a helyi köz­életben, rendezvényeken, mi­közben a hétköznapjaikban is tartalmas életet élnek. Előadáso­kat szerveznek azért, hogy az ak­tuális jogi és ismeretterjesztő té­mákat szakértők segítségével át­tekintsék. Az egyes iskola ünnep­ségsorozatába palacsintasütéssel kapcsolódtak be, de rendszere­sen gyakorol és fellép az énekka­ruk és a színjátszó csoportjuk is. Holnap például saját majálist rendeznek, ahová a környék nyugdíjasait is várják. Ezen alka­lomra a helyi önkormányzat régi kívánságukat teljesíti: Kontra Gyula polgármester egy erősítőt ad át a helyi nyaugdíjas közös­ségnek, hiszen az idősek hosszú idő óta szeretnének egy ilyen be­rendezést, amely közösségi ren- dezvényeiket segíti. _______ ■ Gr adisca D'isonzo- Vannak pillanatok, amelyek ki­lógnak az időből... Ezzel a Weöres Sándor-mottóval vette kezdetét a Kreatív Klub élete - fogalmaz Pos­ta Marianna, az Eszterházy Kár­oly Főiskola hallgatója, amikor az olaszországi közép-európai video­film-fesztiválon elért sikerről, az onnan elhozott első díjról kérdez­zük. - „Az időből kilógó” pillana­tokat élünk át, amikor csak annak élünk, hogy létezünk, vagy ak­kor, amikor olyan tevékenysége­ket folytatunk, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz és ezáltal másokhoz. Ez a lényegünk. Az önkifejezési vágy az, amely mindannyiunkat motivál. Posta Marianna szerint ebből az indíttatásból született meg ková­csolódó közösségük első számot­tevő és már közös alkotása, egy film, amely az élet jelentősebb mozzanatait - a születés; a gyer­mekkor; kamaszkor, ezen belül: ártatlanság kora: amikor kinyílunk a Világ felé; álmodozások kora: amikor magunkba zárjuk a vüágot; szerelem: az élet fűszere, felnőtt kor, megkérgesedés, elmúlás sza­kaszait - sűrűi magába. Ezeknek a lélek-eseményeknek szimbolikus színhelye egy lift, amely a 10. eme­letről indul, és ahogy az lenni szo­kott, a földszintre érkezik meg.- A Tótágas cím is ezt, a kicsit fejtetőre állított világszemléletet fejezi ki. Az emeleti szintek, ame­lyek között a lift halad, párhu­zamban állnak a feldolgozott élet­szakaszokkal. A filmnek köszönhetően a Kre­atív Klub kijuthatott Olaszország­ba, Gradisca D’isonzo városába, ahol idén április 13-15. között rendezték meg a diákok Közép­európai videofilm-fesztiválját. A filmszemlén közel 90 film vett részt, közöttük számos olasz, cseh, francia, ukrán, német alko­tás. Három kategóriát díjaztak, így lett egy közönségdíjazott olasz dobogós alkotás, egy másik kategóriában azok az alkotók kaptak lehetőséget, akik valami­lyen formában tanulják a filme­zés alkotó folyamatait, ez utóbbi csoportban szintén magyar siker született, és végül a harmadik ka­tegóriában teret kaptak az amatőr filmek. Ez utóbbiban a Tótágas című filmmel a Kreatív Klub nyer­te el az első helyezést.- Nagy öröm volt számunkra - idézi a történteket Posta Marian­na hogy olyan neves rendező, mint Franco Giraldi, a fesztivál főszervezője, akinek a zsűriben is jelentős szerepe volt, pozitívan értékelte munkánkat. is. b. s.) ___ TARI OTTÓ_____ Á talakulás előtt A közigazgatás várható átszervezése vélhetően nem jár majd kisebb feszültsé­gekkel, mint műiden olyan döntés, amely érzelmeket indukál, és - főleg - gazdasá­gilag is érinti a folyamatban részt vevőket. Ennek már látsza­nak a jelei a statisztikai kistérségek még csak elképzelések szintjén létező átalakítása kapcsán is; nem véletlen, sőt na­gyon is törvényszerű, ha a kedvezményezett fél remélt kivált­ságai mentén kibontakozó mindenféle változtatást a másik ol­dal a saját érdekei ellen irányuló lépésként értékeli. Hogy a sok vihart megélt magyar közigazgatást korábban mi­lyen motivációk alapján szabdalták az adott kor elvárásainak megfelelően, az ma már jelentőségét vesztette. A közeljövő­ben a pénzelosztó szereppel felruházott kistérségek, az ezek­nél is jóval nagyobb befolyással bíró régiók között elkerülhe­tetlenül felőrlődnek majd a megyék, még akkor is, ha - mond­juk, hagyományaink és hazafias érzéseink folytán - a térképe­ken esetleg továbbra is kontúrosan szerepelnének határaik. A lényegi kérdésekben úgyis az anyagiak mondanák ki a végső szót, s ez a mai világban mindennél veretesebb tényező. Hogy az átmeneti időben mi várható? Pozícióharc, helyez­kedés, az előnyösebbnek ítélt helyzetbe kerülésre irányuló tö­rekvés. Tetszik, nem tetszik, így van ez rendjén abban a világ­ban, amelyet választottunk immár bő évtizede. Amikor Hat­van és térsége országgyűlési képviselője azt mondta, az itteni embereket semmi nem köti Egerhez és főleg a régióközpont­ként kijelölt Miskolchoz - hiszen 90 százalékuk reggelente, ébredés után a főváros felé fordítja tekintetét a gazdasági, kulturális és másfajta kötődésen túl alighanem egy, a fentiek­hez szorosan kapcsolódó üzenetet szeretett volna megfogal­mazni. Jelesül azt, hogy szerencsésebb lenne, ha a statisztiku­sok és a hivatalnokok helyett az önkormányzatok dönthetné­nek saját jövőjükről. Náluk jobban senki nem tudja, mi lenne számukra a legkedvezőbb megoldás. A városban nem pazarolnak Víg Zoltán polgármester nem érti, a városban miért terjed­nek el különböző téves infor­mációk az önkormányzat gaz­dálkodásával kapcsolatosan. Lőrinci Az elmúlt hetekben számos infor­máció látott napvilágot a települé­sen arról, hogy az önkormányzat vezetése egyes területeken millió­kat költ luxusra, miközben a meg­oldásra váró komolyabb felada­tokra nem marad pénz. Az állítá­sokkal megkerestük Víg Zoltán polgármestert, aki szintén hallott a feltételezések egy részéről, ám - műit mondta - ezek legtöbbje nem felel meg a valóságnak. Az egyik vitatott téma napja­inkban, hogy a polgármesteri hi­vatal vezetése kicserélte a szolgá­lati személygépkocsit. Ezzel ösz- szefüggésben az első ember kije­lentette: miután a képviselő-tes­tület még az elmúlt évben jóvá­hagyta a járművásárlást, a hivatal a legkedvezőbb megoldást vá­lasztotta: a régi járgányra 400 ezer forintot kellett volna költeni, ezért célszerűbbnek bizonyult az értékesítése. A márkakereskedés kedvező áron számította be az autót az új gépkocsi árába, amelyre egyébként kiváló hitel- konstrukciót is kapott az önkor­mányzat. Ugyancsak elterjedt a kör­nyéken: a városháza csaknem kétmillió forintot költött arra, hogy az önkormányzati dolgo­zóknak mobiltelefonokat vásá­roljanak. Víg Zoltán cáfolta ezt a hírt is, elmondva: rajta kívül csak az alpolgármester, a jegyző és az intézményvezetők kaptak készüléket, összesen 253 ezer forint értékben. „Úgy gondo­lom, a mobiltelefon a mai világ­ban már munkaeszköz, amely­re szükség van az elérhetőség érdekében” - indokolta a dön­tést a városvezető. Az sem felel meg a valóság­nak, hogy a hivatalban inter­netfigyelői státusz létesült, még­pedig több százezer forintos bé­rezéssel - hárította el a követke­ző állítást a polgármester, hoz­zátéve: egy pályázatfigyelői ál­lást valóban létesítettek, de ez egyelőre nincs betöltve. Víg Zoltán végül egy pontosí­tással zárta szavait, mégpedig a Mátravidéki Erőművel kapcso­latosan. Szerinte félreértés lehe­tett az oka, hogy a sajtóban az jelent meg, miszerint a lakóte­lep mintegy száz garázsához ve­zető utat aszfaltréteggel látták el. Ezzel szemben a bekötőutat „csupán" lekövezték, ám így is évek óta létező problémát sike­rült kiküszöbölniük - nyomaté­kosította. (T.OJ PÉNTEKI PORTRÉ A kórházi búcsú Gondolta, ez még ráér, és felbon­tás nélkül tette félre a levelet dr. Szerdahelyi Ferenc, azt sejtvén, hogy megint valami brosúra ér­kezhetett az Egészségügyi Mi­nisztériumból. Azután mégis­csak felszakította a borítékot, és nem akart hinni a szemének. Meghívást kapott dr. Csehák Ju­dittól, aki azért invitálta, hogy át­adhassa számára a bársony borí- tós miniszteri dicséretet eredmé­nyes és példamutató tevékenysé­géért. A 77 esztendős főorvos na­gyon meglepődött és elérzéke- nyült. A világ legtermészetesebb dolgának tart ja a munkaiát. ez él­teti őt, igazából remélni sem merte, hogy ezt nemcsak a bete­gek veszik észre hanem esetleg a felettese- ts elismerik. Pedig Szerdahelyi Ferenc főor­vost nem első ízben tüntették ki. Becsben tartja plakettjeit, amelye­ket a Debreceni Orvostudományi Egyetem kiváló oktatójaként ka­pott annak idején, no meg a Gerloczy Zsigmond emlékérmet, amit egyebek mellett azért vehe­tett át, mert az 1974-es, emlékeze­tes recski hastífusz alkalmával 83 embert hozott vissza a halál kapu­jából. Diplomáját Budapesten kapta meg 1950-ben, majd a debreceni klinikán tanult tovább, ahol gyer­mek-. fertőző- és röntgenorvosi szakvizsgái tett. Amikor 36 éve­sen visszakerült Egerbe, itt a kór­ház fertőző osztályának a vezeté­sével bízták meg. Szerette ezt a te­rületet - nem is hagyta el egészen nyugdíjazásáig. 1993-ig. Közben után is boldogan húsz éven át a kórház főigazgató- helyetteseként is munkálkodott, továbbá oktatta a kórházi gyakor­latra kihelyezett debreceni egyete­mistákat. Nyugdíjazását követően négy­órás állásban vállalta el a higiéni­ai osztályon az infekció kontroll csoport vezetését. Öt asszisztensé­vel azon fáradoztak, hogy meg­előzzék, lecsökkentsék a kórhá­zon belüli fertőzéseket, minél töb­ben szövődménymentesen, gyor­san épülhessenek fel. Ez nemcsak a betegek számára volt fontos, hanem az intézmény javát is szol­gálta: kevesebb volt a kiadás a gyógyszerekre, s még az ápolási napok száma is jelentősen lerövi­dült. Most, hogy érszűkületi be­tegsége miatt egy komoly műté­ten esett át, kénytelen végleg bú­csút inteni a kórháznak. De vi­gasztalja a tudat, hogy jó kezek­ben lesz majd az infekció kontroll csoport: fiatal, lelkiismeretes kol­légája veszi át a vezetést. Szerdahelyi főorvos úr pedig otthonában sem unja majd ma­gát. A kisunokáival naponta talál­kozik, mert felesége, Nócika, százszor finomabb ebéddel fo­gadja őket, mint amilyent a nap­köziben kapnának. Amikor felkerestük a lábadozó főorvost, ő nemcsak a munkájá­ról, hanem a családjáról is oda­adó szeretettel beszélt. Felidézte orvos édesapja emlékét és büsz­kén szólt a lányáról, a fiáról, akik ugyancsak ezt a hivatást vá­lasztották. Igaz, hogy egyik szen­vedélyétől, a betegek gyógyításá­tól most búcsút kell vennie, de így legalább marad elegendő ide­je a többi kedvencére, a termé­szetre, a Tiszára és a madarakra, akiket sikerült beszoktatnia bel­városi házuk vadregényes kert­jébe. NÉGYESSY ZITA Nem kívántak beleszólni... Gyöngyös Az utcán, a kozmetikában, a pi­acon, és nem utolsósorban a fo­gadóórámon is többször felvető­dő témaként jelent meg, hogy a város miért „engedte” a Skála áruház eladását - említette Hiesz György polgármester, aki sajtótájékoztatót hívott össze, megerősítendő, hogy a város­nak semmilyen szerepe és hatá­sa nem volt az üzletre. Mint arról korábban már la­punkban is beszámoltunk, a Skála Rt. néhány hete értékesí­tette - egyebek között - a gyön­gyösi áruházát, amelyet egy kí­nai üzletember vásárolt meg, s már meg is nyitott az épületben a Hongkong Áruház. A polgár- mester szerint ez két vállalkozás piaci alapon megkötött üzlete nyomán történt így, ehhez a vá­rosnak nincs köze, nem is lehet beleszólása. ■ nem kizárólag a rossz, az embere­ket elidegenítő hatások érkeznek „a Nyugat felől” - fejtette ki Ébner Gyula, megköszönve az ado­mányt, amelyért tavaly és idén is futottak Németországban. Az Auüsta Segítő Központban egyébként jelenleg 20 gyermekkel foglalkoznak, közülük 16-an bentlakók. A gondozási és fejlesz­tési centrum immár kiegészült az átmeneti otthonnal, ősztől pedig iskola is indul, s ekkorra már mintegy 40 gyermeket várnak az ötven férőhelyre. Ehhez a most használt étkező bizony már kicsi lenne, ezért szeptemberig a leg­sürgetőbb feladatok között szere­pel a földszinten lévő, régóta nem használt, igen rossz műszaki álla­potú egykori étkező és konyha tel- jes felújítása. ______________is.p.) lé trehozásának a kezdeményező­je elmondta, az adományt három célra használják fel. Egyrészt egy szakmai konferenciát rendeznek, FOTÓ: GÁL GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents