Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-05 / 103. szám
H O R I Z O N T HIRDETÉS 11. OLDAL 2003. MÁJUS 5., HÉTFŐ Szinán hagyatéka a XXI. században Megkezdődhet az egri Kethüda Dzsámi következő fél évezrede - hangzott el a nemzetközi hírű török professzor szájából a summázott vélemény azon a megbeszélésen és vitán, amelyet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság Heves Megyei Kirendeltségén rendeztek az elmúlt napokban Egerben. Az elmúlt években számos, nem egy ízben egymásnak ellentmondó vélemény, valamint szakmailag enyhén szólva „laikus” híresztelés is lábra kapott szűkebb hazánk oszmán-török kori műemlékéről: egyesek borúlátón állapot-tragikusnak vélték, mások a derűsebben gondolkozók, kisebb mértékű tatarozásról nyilatkoztak. A KVI, mint gondos gazda, igen alapos statikai, terDr. Dogan Hubán (jobbról) több, az oszmán kor építészetéről szóló tudományos munka szerzője FOTO: GAL GABOR vezési és felújítási tanulmányokat készíttetett a témában legjáratosabb hazai szakértők bevonásával, súlyos összegekért. Ám őszintén szólva a terveket nem követte megvalósítás, ugyanis amikor az építészeti ráció már-már elfogadottá vált volna, megkérdőjelezte azt a műemlékvédelmi szakember nem egy alkalommal igen jogosan, hiszen napvilágra kerültek olyan elképzelések is, hogy egy kívülről vasoszlopokkal körülvett „rakétasilóra” hasonlított volna a minaret, ha azt mind a KVI, mind az Örökségvédelmi Minisztérium elfogadja. Patthelyzet körvonalazódott, s félő volt, hogy különböző ráhatások eredményeként nem szakmai, hanem lobbiérdekek kerülnek előtérbe. így jó magyar módi szerint kiöntik a gyereket a mosdóvízzel együtt, amikor a tavaly ősszel megalakult Török- Magyar Baráti Társaság egri tagozata felajánlotta keleti kapcsolatait a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak ellenszolgáltatást nem igényelve. Lugosi Dénes elnök és Oszmán Milchi titkár azt javasolták a KVI fiatal, agilis és Egerért már eddig is sokat tevő vagyongazdálkodási főosztályvezetőjének, Ádámné Egri Juditnak: vonjon be független, a témában nemzetközi tekintéllyel és eredményekkel rendelkező szakembert, lehetőleg iszlám országból, ahol mind a tapasztalat, mind a technológiai fejlettség szinkronban van. Ebből a szempontból két ország - Szíria és Törökország - jöhetett szóba. Az ésszerűség alapján az egykori építők kései leszármazottjaira a mai kor „Szinán”-jára esett a választás. A budapesti Török Nagykövetség közbenjárásával sikerült kapcsolatot teremteni dr. Dogan Kuban professzorral, aki a hetvenes években könyvet is írt a magyarországi és balkáni oszmán építészeti kincsekről. Ebből adódóan sem a hely, sem pedig az épület nem volt ismeretlen számára. — Professzor úr! Néhány objektív gondolatot hallhatnánk az egri minaret pillanatnyi állapotáról? — Nos, akik attól félnek, hogy ledől, túloznak, akik pedig felületi felújításról rebeg- nek, azok rövid távú sikerben bíznak. Mindkettő veszélyes egy ilyen értékes építmény esetében. Nem szabad szem elől tévesztenünk a tényt: magyarországi török műemlékek közül, leszámítva a pécsi épületeket, ott a Jakováli Haszán mecset például ma is működő imahely, az egri a legautentikusabb balkáni stílusban épült. A Magyar Iszlám Közösség tagjainak hitbeli, az egri polgároknak pedig kultúr- és műtörténeti remekmű. — Az elmúlt évszázadokban két felújítás is történt. Az idő távlatából nézve ezek meghozták a kívánt eredményt?- Mindenképp, hisz azóta jóval rosszabb lenne az állaga a jelenleginél. Bár a múlt századbeli inkább külső kozmetikázásnak fogható fel, míg a hetvenes években végzett, elsősorban a XX. század növekvő forgalmi és környezeti ártalmait kívánta orvosolni. Az igazat megvallva, az utólag a lépcsőzet- tel egybeépített betonspirál eléggé testidegen, s különösebb statikai erősítést sem szolgál. Ugyanis akkor a minaret alapjáig kellett volna lehatolni. A mostani munkálatoknál ezt mindenképp helyesbíteni kellene. Ha így marad, az eredeti kőburkolat nem „lélegzik” és tovább porlad. Ez időről időre újabb és újabb foldozgatást igényelne, s újabb kiadást. Nálunk az az álláspont, hogy az ilyen régi „kultikus” értékkel bíró épületeknél meg kell tartani azokat a régi elemeket, amelyek nem sérültek, a többit az eredeti minták alapján újra ki kell cserélni, azaz „rekonstruálnunk” kell. így történt ez Indiában a világörökségként számon tartott Tadzs Mahal esetében is.- Hangzott el olyan aggodalom, amely Eger és környékére az elkövetkező évtizedben komolyabb földrengést prognosztizált, létezik-e olyan technológia, amely biztonságosabb az általunk ismerteknél?- Igen létezik, erről hivatalos jelentésemben szót is ejtek, azonban sem a már meglévő betonoszlop, sem egyéb eljárások nem nyújtanak tökéletes védelmet. Ha ez bekövetkezne, újra kell építeni. Meggyőződtem arról is, hogy az a típusú kő, amelyet már bevizsgáltattak, szinte ugyanolyan jó teherbíró képességgel bír, mint az oszmánkori. Ám csodák csak a keleti mesékben léteznek.- Megbeszélések alatt találkozott magyar mérnök kollégáival. Milyen hírneve van szakembereinknek a nagyvilágban?- Kitűnő kapcsolataim voltak korábban is velük, bár meg kell említenem, az utóbbi időkben ritkábban találkoztunk, s mintha még török szemmel is nehézkesebbé vált volna az engedélyezési folyamat. Viszont ittlétem alatt igen mély benyomást tett rám a KVI Heves Megyei Kirendeltségének főmérnöke, Somody Zoltán, aki szinte filozofikus mélységig tanulmányozta az oszmán építészetet, szintén szimpatikus és jól felkészült kolléganőt ismertem meg Dürgő ErzséNÉWJEGY: Dr. Dogan Hubán 1926-ban Párizsban született. Építészmérnöki tanulmányait szülőhelyén és Isztambulban végzi. Később történész-régész diplomát is szerez. Több igen sikeres és olvasmányosan megírt, az oszmán kor építészetéről szóló tudományos munka szerzője, így többek között a magyarországi török műemlékeket bemutató „Rumélia Kincsei”-nek. Müveit anyanyelvén kívül franciául és angolul publikálja. Alapítója a törökországi ICOMOS szervezetnek. Az Isztambuli Technikai Egyetem Oszmánkori Restaurációs Építészeti Tanszékének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990- ben. 1977-ben világsikerű könyvet publikált Szinánról és mestermüveiről az edimei Szelimiye Dzsámi építési körülményeinek történetéről. Törökországon kívül New Yorkban az angol változat 13 hétig a keresettségi toplistán előkelő helyet foglalt el. Tagja többek között a török, valamint az olasz Mediterrán Kultúrák Akadémiájának. A föld különböző pontjain, ahol régi vagy hagyományos stílusú iszlám létesítményt terveznek, vagy újítanak fel, kikérik véleményét ma is. beiben, műemlékvédelmi hevülete és elkötelezettsége tanítványaimra emlékeztetett. Szívesen fogok dolgozni velük ezen a megbízáson, ugyanis, amint látom, az egriek szívügyüknek tekintik a minaretet, s számunkra is igen értékes emlék. Búcsúzóul azt mondanám: akár Rodin szobrából, az egri minaretből is ez az egy van! M. SOÓS TAMÁS Tud-e a strucc repülni? Történelmi vetélkedő: Nagy Lajos király és kora Magyarország, Boldog^ Az elődöntős kérdések a FÜLES 6., 7., és 8. számában, a döntő feladatai pedig a 13.számban jelentek meg. Az elődöntőben 458 osztály (326 iskolából) vett részt. A játék ekkora népszerűsége miatt a kiadó a kiírás szerinti 20 osztály helyett a 81 legjobb eredményt elérő osztályt juttatta a döntőbe. Ezek az osztályok a kiadótól 7-7 db A STRUCC VÉRE című könyvet kaptak ajándékba a döntő sokrétű feladataihoz: rejtvényeket kellett készíteni, esszéket írni, egy fejezetet színpadi jelenetté alakítani és megadott témákat megrajzolni. A játék népszerűségén ez a sok feladat sem ejtett csorbát: a 81 döntőbe jutott osztályból 70 küldte be pályamunkáját, melyek egytől-egyig fantasztikus csapatmunkáról és kreativitásról tanúskodtak. A bírálóknak nem volt könnyű dolguk: pontozási rendszert dolgoztak ki az értékeléshez, melyben az összesített pontszámokat az életkori különbségek kiiktatása céljából ún. kor-szorzóval látták el. Különdíj- ban az egyes kategóriákon belüli kiemelkedő munkát nyújtó 18 osztály részesült. A versenyen szép Heves megyei siker is született: a boldogi Berecz Antal Általános Iskola 5. b. osztálya - megosztva - a harmadik helyet szerezte meg kiváló teljesítményével. Jutalmul az osztály minden tagja várbelépőket , valamint könyveket kapott. Fejlesztették a hálózatot Négyszáz forint osztalékot fizet tulajdonosainak a német RWE-EnBW konzorcium többségi tulajdonában lévő Északmagyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt. - egyebek mellett erről döntött a cég éves rendes közgyűlése a napokban. Miskolc A 15.000 négyzetkilométer területen 36 várost, 682 kisebb települést, 66.000 lakossági és 2.000 teljesítménydíjas fogyasztót ellátó ÉMÁSZ az elmúlt évet 55,68 milliárd forint mérlegfőösz- szeggel, 1,51 milliárd forint adózás előtti, 1,24 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta. Az 1,24 milliárd forint adózás utáni eredményből a részvényeseknek 1,22 milliárd forintot fizetnek ki, ez részvényenként 400 forint osztalékot jelent. Az eredménytartalékba 19,16 millió forint kerül. A cég pénzügyi műveletekkel az elmúlt évben 288 millió forint eredményt könyvelhetett el. A 30,5 milliárd forint jegyzett, és 30,7 milliárd forint saját tőkéjű, 1.300 embert foglalkoztató áramszolgáltató társaság az elmúlt évben összességében 5.440 gigawattóra villamos energiát vásárolt a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-től, illetve az erőművektől. A hálózati veszteség tovább javult, 9,6 százalékos volt, 0,2 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly. A cég 4.908 gigawattóra villamos energiát értékesített 2002- ben, 1,4 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben. Ennek oka, hogy a térség két nagy acélipari vállalkozása, a diósgyőri és az ózdi termelése az elmúlt évben akadozott, és ezért lényegesen kevesebb áramot igényeltek. A közgyűlésen elhangzott: az árampiac ez év elején történt liberalizálása új helyzet elé állítja az ÉMÁSZ-t. A nagyfogasztók ezentúl éves villamosenergiaszükségletük 50 százalékát akár külföldről is beszerezhetik, a kihívásra felkészült a cég. Az ÉMÁSZ és a német többségi tulajdonos másik magyarországi cége a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. közös leányvállalatot hozott létre a közelmúltban Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. néven; egyik legfontosabb feladata a liberalizáció teremtette kockázat- kezelés, valamint villamos energia beszerzés. Tavaly a társaság 7,34 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből a villamoshálózat fejlesztésére 6,47 milliárd forint jutott. Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitel felső határa 100 000 Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 65 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 757 Ft, 26 hetes futamidővel. További információért hívja a Provident Pénzügyi Rt.-t hétköznapokon 7:30-20 óráig, egy nelyi hívás díjáért: >0000 10640505050I OOOOi THM: 227-438% 0 PROVIDENT FINANCIAL vagy küldje el a HITEL szót és NEVÉT SMS -ben, és mi visszahívjuk: 06 20 555 50 50 A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Provident a kölcsönt a saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre. Saját gyártású piacképes termek forgalmazására keresünk MŰSZAKI VÉGZETTSÉGŰ, jt >gt >sí tv;« myal rent le Ikeső, jó megjelenésű és tárgyalókészség# .30-50 év kozöui HÖLGYEKET AGILIS NŐI TEAM, értékesítési csajjal, kialakílásához területi képviselői munkára. Felkészítés: 1 here« eladásl.et hiúkat t réning Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a hirdetőijén (.3.301 kger, Fi. 23.) JrliSc:Wi:Í.IJINGS97.W az apróhirdetés a Heves Megvei Hírlap l gyfélszolgálati Irodájában! Eger, Széchenyi út 32. Területi Képviselő/Medical Representative Megbízónk, a világ öt legnagyobb gyógyszergyártóinak egyike, melynek legfontosabb gyógyszerei az onkológia, gasztroenterofógia, központi idegrendszeri és kardiovaszkuláris megbetegedések, az allergia- és asztma betegségek kezelésére valamint az anesztézia területén ismertek. A vállalat ezeken a területeken kiemelkedő kutatási tevékenységet is végez. Magasan képzett és színvonalas teljesítményt nyújtó munkatársat keresünk a Heves, Hajdú-Bihar, Bordos-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyék területére. Feladatok: Az új munkatárs a Központi idegrendszeri (CNS) csoport területi képviselője lesz. Feladata a rábízott termékek ismertetése, bemutatása a szakorvosoknak. Találkozók, rendezvények szervezése, lebonyolítása. Önálló gazdálkodás a rábízott erőforrásokkal, egyéni ötletek megvalósítása, központi akciók helyi végrehajtása. Elvárások:- Felsőfokú, orvosi, gyógyszerészi vagy fogorvosi végzettség,- társalgási szintű angolnyelv-tudás. Előnyt jelent*- Felhasználói szintű számítógép ismeret (Word, Excel, MS Outlook- Mail&Caíendar, Power Point) Dinamikus, eredményorientált kolléga jelentkezését várjuk - lehet pályakezdő - és szívesen dolgozna önállóan, de egyúttal jő csapattag is. Megbízónk a sikeres pályázónak a munkakör betöltéséhez versenyképes jövedelmet, vállalati gépkocsit, folyamatos szakmai képzést, valamint karrierlehetőséget biztosit. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát és kísérőlevelét kérjük, legkésőbb 2003. május 12.-ig jutassa el az apply.budapest@tmp.com e-mail címre, __ vagy faxon az 1 430 5401 számra. Postacím: TMP/Ashcroít, 1053 Budapest Királyi Pál u. 18. 0 tmp.worldwide r