Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-24 / 120. szám

Ä m 2003. Május 24., szombat SPORT 15. OLDAL R D E T E S Virág Lajos győzelemmel rajtolt / Birkózás A 36 ország 165 versenyzőjének részvételé­vel zajló belgrádi 50. kötöttfogású Európa- bajnokságon a 96 kg-os egri Virág Lajos győ­zelemmel kezdte szereplését. Virág az észt Richard Kardson ellen ügyes akciókkal ha­mar három pontot szerzett, így a mérkőzés jelentős részében csak az előny tartására kellett törekednie, ami sikerült is neki. A csoport harmadik résztvevője a német Englich, akivel lapzártánk után csatázott az Egri Vasas versenyző­je. A csoportelsőre nagy valószínű­séggel az örmény Gegamjan vár a legjobb négy közé jutásért. Jól birkózott, de egy pillanat­nyi figyelmetlenség miatt elve­szítette első csoportmérkőzését a 74 kg-os Bírdosi Sándor a ha­zai közönség előtt szereplő szerb-monte- negrói Dalibor Busic ellen. Az 55 kg-ban Oláh Tibornak nem okozott gon­dot a spanyol Vicente Lillo Garda, 8-0-ás pontozással ma­gabiztosan lépett túl rajta. A 120 kg-os Deák-Bárdos Mihály a francia Yannick Szczepaniakkal kezdett, s győzött 5-0-ra. Meg­nyerte első találkozóját Kiss Ba­lázs (84), viszont a hosszabbí­tásban alulmaradt Nagy Balázs (66 kg) a svájci Schynerderrel szemben. _________■ H étvégi sportműsor Szombat Atlétika: Fut Abony nyílt ut­cai futóverseny, Füzesabony, Széchenyi Isk. 9.00. Karate: Országos gyermek, serdülő és ifjúsági bajnokság, Eger, Kemény Ferenc Sportcsar­nok, 13.00. Kerékpár: Caprine-maraton (110, 65,45 kilométer) országos hegyikerékpáros verseny, Szil­vásvárad Lovasstadion, 10.00. Hegyikerékpáros downhill ver­seny, Mátraszentimre, 8.30. Kézilabda: 14. Tavasz-kupa 2003 utánpótlástorna, fiúk, Eger, Leányka út, 8.00. Röplabda: A megyei férfi baj­nokság döntője, Eger, Szilágyi gimn., 9.00. Sportlövészet: HTTSZ me­gyei kispuska döntő, Hatvan, MÁV sporttelep, 9.00. Teke: Terüleü serdülő sereg­szemle, Bélapátfalva, 9.00. Labdarúgás: SHS-Union-Eger körzet A-csoport: Hevesvezekény - Hevesaranyos, 17.00. B-csoport: Bükkszék - Váraszó, 17.00. Vasárnap Kerékpár: Hegyikerékpáros downhill verseny, Mátraszentimre, 11.00. Röplabda: A megyei női baj­nokság döntője, Eger, Szilágyi gimn., 9.00. Szabadidősport: Most mutasd meg! Gyermeknapi buli, Petőfi- bánya, Sportcentrum, 9-24.00. Természetjárás: A Bükki VM SE nyílt túrája a Felsőtárkány - Stimecz-ház - Tamás kútja - Ol­dal-völgy - Szikla-forrás - Felső­tárkány 18 km-es útvonalon. Ta­lálkozó: Eger, autóbusz-pálya­udvar, 6.50. Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 17.00: Rózsaszentmárton Szűcsi, Heréd - Apc, Adács - Boconád, Ecséd - Detk. SHS- Union-Eger körzet A-csoport, 17.00: Szilvásvárad - Balaton, Andomaktálya - Demjén, Feldeb- rő - Dohánygyár-Egér, Noszvaj - Kerecsend. B-csoport, 17.00: Mátraderecske - Egercsehi, Mátraballa - Vécs, Pétervására II.- Ivád - Tenk, Kisnána - Szajla, Is­tenmezeje - Párád II. NB II - NB Ill-as utánpótlás-bajnokság (U-16, U-19): Agria FC-Egri VSI - Egerszalók, Eger, Érsekkert, 10 és 12.00. ■ Csak” presztízscsaták várhatók A mostani hétvégével együtt még öt hasonló alkalommal kínál szórakozást a szurkolók­nak a 2002-2003. évi bajnokság megyei szin­ten. Még semmi sem dőlt el, csupán valószínű­síthető, hogy mely csapatok örvendezhetnek, illetve búslakodhatnak a küzdelmek végén. Az eleje és a vége mindkét osztályban jelentő­sen eltávolodott a mezőnytől. Labdarúgás A megyei I. osztály 26. fordulójában a listavezető Felsőtárkány (1.) a tavasszal elfogadhatóan teljesítő Tamaleleszt (10.) látja vendégül. A tárkányiaknak a bajnoki pontok megszerzésén túl egy hétközi fias­kót is kell némileg feledtetni, a Domoszlón elszen­vedett Magyar Kupa-vereségre általában nem számí­tottunk. A képességek adottak a bajnokjelöltnél, akik három hétig nélkülözni kényszerülnek az eltil­tott Nagy Gergelyt. A leleszieknek semmi okuk az idegeskedésre a listevezető otthonában. Nagy való­színűséggel nyugodt lehet a Pétervására (2.) is, mi­vel a sok tavaszi csalódás után ma olyan együttest fogad, amelynek rendkívül szerények a céljai. A je­lenlegi Szihalom (15.) egyébként sem tervezte vol­na a péterkei pontszerzést, a vendégek tiszteletre méltó szándéka a becsületes helytállás. Nagyréde (3.) alighanem végérvényesen elvesztette esélyét az elsőségre azzal, hogy legutóbb kikapott otthoná­ban. A dobogó persze biztosnak látszik, noha az ilyen magaslatokat aligha tisztelik Novajon (13.). A mai találkozók közül a sorban a Zagyvaszántó (6.) - Kisköre (7.) összecsapást említjük, noha a táb­lázati közelség ellenére hat pont a különbség a két gárda között. A hazaiak képesek ezt tovább növelni. Petőfibánya (9.) az FC Hatvant (5.) fogadja, ezek a csapatok hullámzó teljesítményt nyújtva kiszámít­hatatlanok. Totónyelven háromesélyes a találkozó, a pillanatnyi forma lehet döntő a végeredményt ille­tően. A sereghajtó helyről elmozdulni képtelen Fü­zesabony (16.) ebben a bajnokságban hazai pályán még nem nyert. Ma a Bélapátfalva (12.) ellenében tehetnek erre újabb kísérletet az abonyiak, de csak akkor járnak sikerrel, ha nagyon összeszedik magu­kat. Mikor, ha most sem? Vasárnapra két meccs ma­rad az I. osztályban. Egy Verpelét (11.) - Recsk (14.) Tama menti rangadó hajdan ezreket (nem tévedés!) vonzott a pályák szélére. A világ közben jelentősen megváltozott, hiányoznak a küzdelmekből az NB-s szintű katonák, az Ércbánya aknáját pedig elárasz­tották vízzel. Bár ez nem lehetne mentség a mai fo­cisták számára, mégis tudjuk, hogy csak szerényen számolgathatnak a két együttes maradék hívei. Gyöngyössolymos (8.) legénységét méltán tehette boldoggá a rédei diadal, de ha változatlanul azon ringatóznak holnap is, a Tamaörs (4.) tréfát űzhet belőlük. Az viszont nem vicc, hogy a tamaörsiek még mindig nem rendezték az igazolványcserét, pe­dig egy éve tart a folyamat. A végső határidő szerint (május 31.) a régivel utoljára Sólymoson léphetnek pályára. A Helasztól nyert értesülésből kitűnik, hogy máshol is akadnak „apró” hiányosságok a cserével kapcsolatban. A párosítás (zárójelben a játékvezetők). Szom­bat, 17.00: Felsőtárkány - Tamalelesz (Szolnok m- i. jv.), Füzesabony - Bélapátfalva (Borsod m-i. jv.), Zagyvaszántó - Kisköre (Kiss T.), Petőfibánya - FC Hatvan (Miksi), Pétervására - Szihalom (Ger­gelyig Novaj - Szőlőskert Nagyréde (Pári). Vasár­nap, 17.00: Verpelét - Recsk (Csukás), Solybor- Gyöngyössolymos - Tamaörs (Nógrád m-i. jv.). Bajnok lehet a Vámosgyörk A megyei II. osztály 26. fordulójában matemati­kailag is eldőlhet a bajnoki cím sorsa. Vámosgyörk (1.) rangadó jellegű mérkőzésen teheü fel a koronát éves teljesítmé­nyére, noha eb­ben van azért esélye megaka­dályozni a györkieket az Energia SC (3.) játékosainak. A vendégek is lép­hetnek még a házigazdák nyo­mába az I. osz­tályba kerülést illetően, de vere­ség esetén lej­jebb is csúszhat­nak. Sajnálatos, hogy egyre több az olyan meg­jegyzés, melyek szerint fegyelmi döntések követ­keztében módo­sul a bajnoki ta­bella. A kupa­specialista domoszlóiak el­szánt és taktikus játéka a Gyön- gyössolymos, a Gyöngyöshalász után a Felsőtár­kány ellen is si­kert eredménye­zett, így augusz­tusban akár NB I-es klubot is fogadhatnak a Magyar Kupában. Tóth Attiláék a bajnokságban sem mondtak le a feljutás­ról, így nehéz percek várnak vasárnap a boldogiakm. A párosítás. Szombat, 17.00: MFS 2000-Sirok - Makiár (Szabó S.), Vámosgyörk - Energia SC Gyön­gyös (Tyukodi), Hatvani Lokomotív - Gyöngyöspata-Kőfúv (Lendvai), Pély - Párád (Szi­getvári) , Egerszólát - Márkáz (Györgyfi). Vasárnap, 17.00: Abasár - Hort (Gönczi), Domoszló - Boldog (Várallyay), Mikófalva - Atkár (Jávorszki).______■ Zöld asztalnál A május 184 Hort - Mikófalva (1-0) megyei II. osztályú mérkő­zéssel kapcsolatban Mikófalva csapata óvást nyújtott be. A Fe­gyelmi Bizottság a tárgyalást május 28-án (szerdán) 16 órára tűzte ki. A Pély - Egerszólát (2-1) találkozóval kapcsolatban már döntés született, a mérkőzés eredményét jogosulatlan játék miatt megsemmisítették, a három pontot 3-0-ás gólkülönbséggel Egerszólátnak ítélték. A módosí­tott tabella a következő: 1. Vámosgyörk 25 22 1 2 77-23 67 2. Makiár 25 16 4 5 68-31 52 3. Energia SC 25 16 2 7 4838 50 4 . Hort 25 15 4 6 57-35 49 5. Domoszló 25 14 6 5 54-32 48 6. Párád 25 14 1 10 61-46 43 7. Márkáz 25 12 3 10 57-41 38 8 Boldog 25 12 1 12 49-50 37 9. Mikófalva 25 11 2 12 52-68 35 10. Gy.pata 25 9 2 14 44-51 29 11. Sírok 25 8 3 14 51-50 27 12.H. Lók. 25 7 5 13 3844 26 13. Egerszólát 25 6 8 11 3852 26 14. Abasár 25 8 1 16 24-58 25 15. Atkár 25 6 3 16 41-67 21 16. Péty 25 1 0 24 22-95 3 \ AMSTEL Az Amstel Sörgyár Rt. Magyarország egy fő vállalkozó státuszú kereskedelmi képviselőt keres Heves. Borsod és Nógrád megyékbe. Főbb feladatai:- a tervnek megfelelő' üzletek felkutatása, látogatása,- az eladás támogatása, új értékesítési lehetőségek felkutatása,- az értékesítési tervek végrehajtása, folyamatos piacfigyelés,- értékesítési akciók szervezése és lebonyolítása, reklámanyagok kihelyezése. Az Ideális pályázó:- kereskedelmi tapasztalattal és középfokú végzettséggel bír,- jól kommunikál és kitűnőén tárgyal,- felhasználói szinten kezeli az MS Office programokat,- határozottság, agilis személyiség,- jól terhelhető', rugalmas, önálló és megbízható. A kereskedelmi tapasztalat, valamint a saját autó elengedhetetlen feltétele a munkavégzésnek, míg a gyöngyösi lakóhely előnyt jelent. Pályázatát „HEVES” jeligével a május 31 -éig várjuk az alábbi címre: \ P* Amstel Sörgyár Rt. Magyarország 2040 Budaörs, Szabadság út 117./C (91419-91508) FELSŐFOKÚ TOVÁBBKÉPZÉS O A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara felvételt hirdet 2003 szeptemberében induló, posztgraduális szakjaira. „Európa-szakértő” minősítést adó EURÓPA-TANl JLMÁNYOK szakra, „Terület- és településfejlesztési menedzser” minősítést adó TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI MENEDZSER szakra. „Humánmenedzsment szakértő” minősítést adó HUMÁNMENEDZSMENT szakra. A képzések formája: levelező, költségtérítéses. A képzések időtartama: 4+1 félév A szakokra felvételi vizsga nincs, a je/enkezés feltétele egyetemi vagy főiskolai végzettség. Jelentkezési határidő: 2003. június 30. A képzésekkel és a jelentkezéssel kapcsolatban érdeklődni teilet: Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan Tanszék Telefon: (46) 565-200, fax: (46) 563-402 e-mail: reggaz<l(®gold.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem Humán Erőforrás Tanszék Telefon: (46) 565-192, (30)240-1 l6l, fax: (46) 565-193 e-mail: alkfeki@gold.uni-miskolc.hu További részletes információk: www.uni-miskolc.hu/enint/ internet címen vagy ismertető füzetekben a tanszékeken. (91458-91545) VÁROSHÁZI üftf KÖZLEMÉNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A pályázatot meghirdető szerv: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testülete Meghirdetett munkahely: Művészetek Háza Közhasznú Társaság, Eger ügyvezető igazgató Képesítási is egyéb feltételek: • az intézmény tevékenységének megfelelő, szakirányú felsőfokú végzettség, • legalább öt év közművelődési vagy művészeti intézményben eltöltött szakmai gyakortat, • előny: vezetői gyakorlat, angol nyelv tárgyalási szintű ismerete. Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb: • A megbízás 5 évre szól. Bérezés megegyezés szerint. (Irányadó a közalkalmazotti bérezési Csatolandó: • a kht. vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemzésre épülő program • szakmai önéletrajz, • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, • a felsőfokú végzettséget igazoló okirat másolata. Elbírálás: a pályázatról felkért szakmai bizottság véleményét figyelembe véve, a Kulturális Bizottság javaslata alapján E.M.J. Város Közgyűlése dönt. A pályázat beadási határideje: 2003. június 16. (hétfő) Elbirélési határidő: a megjelenéstől számított 60 napot követő testületi ülés. Felvilágosftés: A pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal Idegenforgalmi és Kulturális Irodáján Tel.: 36-413-321 A pályázat benyújtása: Három példányban, Eger Megyei Jogú Város jegyzőjének címezve, 3300 Eger, Dobó tér 2. Internet: www.eger.hu/hirdetes 200 Ft! az apróhirdetés a Heves Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodájában! Eger, Széchenyi ót 32. * max. 3 sor, 5 alkalom Ha nyerünk, felezünk A Hesi Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 21. héten 152 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szeren­cse Berényi Attila, Nagyréde, Szabadság út 77. (szelvényszá­ma: 3484318), és Tasi Judit, Recsk, Hunyadi út 63. (szelvény­száma: 980123) alatti tippelőinknek kedvezett. BERÉNYI TASI ATTILA JUDIT I. Debrecen 3. MTK 4. Bologna 5. Empoli 6. intemazionaie 7. Juventus 8. Roma 9. Udinese 10. Bielefeid II. Hamburg 12. Hertha BSC 13. M.gladbach 14. Schalke 04 Újpest isi Siófok Reggina Parma 1 mm 1 1 12 Chievo Atalanta Lazio Hanne Rostock Kaiserslautem Bremen Bayern München 1 1X X2 1 1 X2 X X2 1X2 1 1 X2 1 1X X 12 1 1 2 2 fensthermifc Német VEKA, Panorama 2000 ill, Panorama 3000 profilokból egyedi méretre gyártás és szabvány szerkezetek. AKCIÓNKAT MEGRENDELŐINK NAGY ÉRDEKLŐDÉSE MIATT MEGHOSSZABBÍTOTTUK! S:,M!kMó-ffiyaó ablakok: | erkéiyajtók: eyb, totó4n*ó; balkonajtók, üvegfalak látásik ablakok. és további szerkezetek . 12.513 FMÓI Bejárati ajtó (PA2000) 1000x2100 Bl. Cl, E1 Angol tömör panellat- 75.600 Ft Bejárati ajtó (PA2000) 1000x2100 B2. C2 E2 üvegezett angol paneial­80.100 Ft 15-20 % kedvezmény Áraink kedveanémyei csökkenteti nettó árak. az ÁFA-t néni tartalmazzák! Meguedelésre raktárkészletről azonnal! rMn UDIREA KFT. AFensftemi ült: Ej«, Sas ít 94. - Min: Müll1-424,436-233 HEVESE1 HÍRLAP ecac GTWMCKOt. hatvar hívd, nassxeowv, tóeeigitTwUAXAWteotoetoiaeaiteiwexMA Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Heves Megyei lrodá|a. Felelős kiadó a kft ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: STAN6A ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. Email dm: Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel.: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513S34, fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/5m46, vala­mint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija egy hónapra 1296 Ft, negyedévre 3888 Ft, fd évre 7776 Ft, egy évre 15552 FI Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel./fax: 37/341-051). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon és rejtvény- pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyivántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a ki­adónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel | Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Sprírv | ger-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- | ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfize­téses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmüket Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. /

Next

/
Thumbnails
Contents